Magyar Hírlap, 2004. szeptember (37. évfolyam, 204-229. szám)

2004-09-17 / 218. szám

16 • Magyar Hírlap • 2004. szeptember 17­, péntek mh-posta+közönségszolgálat halló! Felelős nincs (Felelős kerestetik, mh, szeptember 4-5.) A MOB tizenöt elnökségi tagja egy emberként a leghatározottabb mó­don, „vállalva a dicsőség összes ter­hét”, elhatárolódik a doppingesetek­től. Könnyedén másokra ruházzák át a felelősséggel együtt a bennük esetleg még meglévő feszültséget is. Mert testi-lelki egyensúlyukat és jö­vőbeli nagy ívű terveik megvalósítá­sát, további tevékenységüket egyál­talán nem zavarhatják meg az athé­ni történések. Saját bajukat - ha volt egyáltalán - sikeresen elhárítot­ták úgy, hogy még magukkal sem vállaltak közösséget, és közben észre sem vették, hogy a sporttársadalom­tól való elhatárolódásuk is „elintéző­dött”. Azzal, hogy még önkritikáju­kat sem juttatták kifejezésre, tulaj­donképpen a saját nótájukat hege­dülték el. Egészségükre! Úgy látszik, minden így van jól, mert - mint hallottam - a Marke­ting Centrum a közvélemény-kuta­tása során a Magyar Olimpiai Bi­zottság esetleges szerepére és fele­lősségére rá sem kérdezett, pedig a válaszadók jó része bizonyára vár­ta, és előre tudta, hogy mit feleljen. Végül csak annyit: nagyon sajnálom és szégyellem, hogy nemrégen hó­napokig azért drukkoltam, hogy Schmitt Pál nyerje el a NOB elnöki posztját. Ha most lenne erről szó, én is könnyedén, észrevétlenül átsikla­­nék a témán. Ferenczy Lajos Miskolc Szombat és vasárnap kivételével 11-től 14 óráig várja hívásukat a rovat szerkesztője, Zayzon Márta. Telefon 470-1311. Ha kéri, visszahívjuk. Viszonthallásra! MTV 5.35 Hajnali gondolatok 5.38 Agrárhíradó 5.50 Nap-kelte 9.00 Névshowr (ism.) 10.50 Hol­mi. Programajánló 11.10 Reménysziget Amerikai filmsorozat Suszter, maradj a kaptafánál! 12.00 Híradó 13.05 Körzeti magazinok 13.55 Kívül-belül 14.05 Szerelmek Saint-Tropez-ban Caro nővérem Címet se hagyva 15.55 Őrangyal Olasz tévéfilmsorozat 16.55 Chicago Hope kórház Amerikai sorozat Nyughatatlan tüdő 17.40 Közeli 17.45 Uniós pályázati kalauz 17.46 Körzeti híradók 18.00 Híradó 18.10 Gyerekeknek Frakk, a macskák réme Foxi Maxi kalandjai 18.30 „Nem csak a húszéveseké a világ” Szenes Iván írta (ism.) 19.25 Kívül-belül 19.30 Híradó 19.56 Sporthírek 20.05 Híradó extra Közelkép a Vajdaságról 20.30 Cyrano de Bergerac Francia romantikus film Rendezte: Jean-Paul Rappeneau Főszereplők: Gérard Depardieu Anne Brochet Vincent Perez 22.45 Péntek este Benne: Híradó 23.25 Nyomd a sódert! Amerikai filmszatíra Rendezte: Warren Beatty Főszereplők: Warren Beatty Halle Berry, Oliver Platt Sean Astin, Don Cheadle 1.10 Végtelen nyár Argentin filmsorozat rádióműsor Kossuth Petőfi 5.00 Reggeli krónika 8.04 A B­BC világhíradója 8.19 Minden­napi tudomány 9.04 Napközben 11.04 Cigányfélóra 1135 Vi­ta Nuova 12.02 Déli krónika 12.40 Ki nyer ma? 12.50 Tör­vénykönyv 13.05 Vendég a háznál 13.30 Az Úr közel 14.04 Péntek kávéház 15.05 Athén 2004. Összefoglaló a paralim­piáról 16.00 Délutáni krónika 16.15 Magyarországról jö­vök... 17.05 Holnaprakész 17.45 Kékbolygó 18.00 Esti kró­nika 19.05 Határok nélkül 19.30 Sportvilág 19.50 Mese 20.04 Aranyemberek 20.35 Hajnali háztetők: Ottlik Géza re­gényének rádióváltozata 21.05 Beszélni nehéz 21.15 Ítélet 22.00 Késő esti krónika 22.30 Fórum - Az idő tükrében 23.04 „Egy hazában" 0.00 Himnusz 0.08-4.00 Éjszaka 6.03 Kívánság reggel 9.00 Délelőtt 9.20 Stúdióbeszélgetés 10.03 és 11.04 Közlekedés 10.10 A vélemény szabad 10.52 Apró­ cseprő 11.05 Sporthírek 11.10 Gordiusz plusz 11.15 Vadűzés és erdőzúgás 11.38 Zöld jelzés 11.45 Ze­nesarok 12.00 Jó ebédhez szól a nóta 13.00 Verkli 13.00 Vízállásjelentés 14.00 Péntektől péntekig 16.01 Diákcse­mege 16.30 Zöld válasz 17.00 Csúcsforgalom 18.01 A lé­lek hangjai. Gospelek és spirituálék feketén fehéren 19.04 Sportpercek 19.15 Viszonthallásra! 20.00 Terep­járó 21.04 „Ez a dal, ez a dal, ez a dal” Leonard Cohen 22.00 Moziklub 23.00 Hírpercek 23.15 Húszéves a Makám együttes. Jubi­leumi koncert 2­­0.00 Himnusz 0.10-4.00 Éjszaka RTL Klub 6.00 Tarzan legendája Disney-rajzfilmsorozat 6.30 Reggeli 8.38 Találkozások 9.00 Receptklub (ism.) 9.10 Vad szenvedélyek Argentin filmsorozat Főszereplők: Gabriel Corrado Carina Zampini Millie Stegman 9.35 06-81-320-320 Játék 10.30 Topshop 11.30 Delelő 12.00 Híradó 12.10 Kavalkád 12.40 Ünnepnaptár 13.05 Pont hu (ism.) 13.35 Ármány és szenvedély 14.00 Tarzan legendája Disney rajzfilmsorozat 14.25 Receptklub 14.40 96-81-320-320 15.40 Édes dundi Valentina Venezuelai filmsorozat Főszereplők: Natalia Streignard Juan Pablo Raba 16.35 Balázs. A szembesítőshow 17.25 Mónika. A kibeszélőshow 18.30 Híradó 19.00 Fókusz Közszolgálati magazin 19.40 Legyen ön is milliomos! 20.20 Barátok közt Magyar sorozat 20.55 Vendégség Amerikai vígjáték Rendezte: Randel Miller Főszereplők: Lindbad Phil Hartman Kim Gresit Chauncey Leopardi 22.55 Édenkert a sikátorban Amerikai film Főszereplők: Sylvester Stallone Armand Assante Anne Archer, Lee Canalito 0.55 Találkozások: Sztármagazin 1.15 Az elnök emberei Politikai útvesztők 2.00 Fókusz (ism.) jjjjijl Kedves Olvasók! A Magyar Hírlap jftl fenntartja magának a jogot, hogy a szerkesztőségbe érkező leveleket, illetve meg nem rendelt cikkeket szerkesztett vagy rövidített formában közölje. Kéziratokat nem küldünk vissza és nem őrzünk meg. Cím Magyar Hírlap, 1145 Budapest, Szugló utca 14. fax 470-1637/e-mail levelek@mhirlap.hu Igaz magyar, keresztény (Lesz-e béke a lakiteleki sátor alatt, mh, szeptember 10.) Elolvasván Solymosi Frigyes írását, a szomorúság és a jövőtlenség érzése kerített hatalmába. A közelmúltban megjelent közlései érzelmi elemekkel telítettek, a szokásostól eltérő hang­súllyal. Emlékezhetünk arra az időre, amikor a professzor úr még feltétlen, odaadó és lelkes híve volt Orbán Vik­tornak, és nem szerette volna, vagy nem akarta tudomásul venni, hogy amit a vezér akar és alaposan kitervel, az ellen nincs apelláta. Mostani sorai­ból ki lehetett olvasni (ha az ember a sorok közé és mögé tekint), hogy ebbe bizony ő is beletörődött, még akkor is, ha viszonylag erélytelenül megpróbál tiltakozni a „konzervatív oldal” ke­reszténydemokrata értelmiségijei egy részének nevében. Bächer Iván már ez év elején (január 29.) megírta: „Magyarországon polgári, konzerva­tív, demokratikus jobboldal ha van is, annak torkán akad a szó. Annak nincs szava, nincs lapja (megjegyzés: legfel­jebb a Népszava, Népszabadság és a Magyar Hírlap), s úgy tűnik, nin­csen pártja sem.” Tökéletes, „hely­zethű” megállapítás volt már akkor is, azóta viszont „csak” súlyosbodott a helyzet. Egyáltalán nem „csak” az MDF-ről van szó, mely pártot a leg­többen már régen „könnyezve teme­tik”. Többről. Arról, hogy a diktátor hajlamokkal megáldott exminiszterel­­nök „mostani, gyakran kenetteljes, kiürült megszólalásai” (Tölgyessy Pé­ter, augusztus 28.) ellenállhatatlanul hatolnak be nemcsak táborába, ha­nem az eddig „el nem kötelezettek” körébe is. „Mit szólnak ehhez a püs­pök urak?” (Solymosi Frigyes, augusz­tus 26.) A legfőbb egyházi méltóságok őt támogatják újra és egyre nagyobb erővel, amióta „nemzeti keresztény­ség” élére állt. A megfontolt, de „szu­­perkollaboránsnak titulált” tekintélyes professzorok véleményét „inkább fi­gyelmen kívül hagyták”. Az új szó­­összetétel szerint a nemzet nagy szü­löttjét, a nemzet miniszterelnökét és Jézus Krisztust kell követnie annak, aki igaz magyar keresztény, és ebben még a „figyelemre méltó” sorrendet sem tette senki kifogás tárgyává(?!). A tanár úr felteszi a kérdést: „Szük­ség van-e az MDF-re?” Szerintem már régen nem erről van szó, de nem is a jobboldali egypártrendszerről, ha­nem sokkal baljósabb dolgokról. Ar­ról, hogy a nemzeti, a keresztény, a konzervatív, a demokrata és a polgári jelzők is lassan értelmüket vesztik, ha így megy tovább... És miért ne menne? Bóta János Ózd Tv2 6.00 Totalcar 6.30 Jó reggelt, Magyarország! 7.00 Mokka Utána: Stahl konyhája 9.00 Első szerelem Mexikói tévéfilmsorozat 9.55 Szeretők és riválisok Mexikói tévéfilmsorozat 10.50 Teleshop 12.15 Benny Hill 12.40 Hangyainvázió Amerikai kalandfilm Rendezte: Byron Haskin Főszereplők: Charlton Heston Eleanor Parker 14.30 Játékidő 15.30 Beverly Hills 90210 Amerikai ifjúsági sorozat Ég veled, Beverly Hills! 16.30 Barbara - Dumáljuk meg! Talk-show Konta Barbarával 17.30 Bűbájos boszorkák Amerikai tévéfilmsorozat Az esküvő 18.30 Tények Hírműsor 19.05 Aktív A Tv2 magazinja 19.35 Áll az alku! Vetélkedő Gundel Takács Gáborral 21.05 Forró rágógumi 4. Szoknyavadászok angyalbőrben Német-izraeli vígjáték Rendezte: Boaz Davidson Főszereplők: Yitach Katzur Zachi Noy Dvora Kedar Közben: Kenósorsolás 23.15 Jó estét, Magyarország! 23.40 Y-akták Kanadai misztikus sorozat Nocturn Cabal 0.40 Ördögűző Amerikai horror Rendezte: William Peter Blatty Főszereplők: George C. Scot Ed Flander Duna Televízió 5.30 Gazdakör 5.45 Indul a nap 8.20 Hungarorama 8.30 Heuréka! (ism.) 9.00 Robbie, a fókacsemete 9.45 Jelfák 9.55 A híd - A Mária Valéria híd újjáépítése 10.50 Mit főzzünk ma? 11.00 Régiók (ism.) 11.45 Híradó, vers 12.05 Gazdakör (ism.) 12.20 Élő egyház (ism.) 12.50 Erdélyi erődtemplomok 13.00 Emlékképek (ism.) 13.20 Equator klub (ism.) 14.00 Europica Varietas 14.30 Növények magánélete 15.20 Agancsosok 16.00 Kalózsziget 16.30 Zöldövezet 17.00 Régiók 18.00 Híradó, sport 18.35 Mese 19.00 Olasz étterem New Yorkban Olasz vígjátéksorozat 20.00 A Forsyte Saga Brit tévéfilmsorozat 21.10 Századunk ötven éve történt 22.05 Az ember, aki ott sem volt Amerikai filmdráma Rendezte: Joel és Ethan Coen Főszereplők: Billy Bob Thornton Frances McDormand 0.00 Váltó 0.30 Klipzóna A megoldás: alkotmánymódosítás Orbán Viktor többször kijelentette, hogy nem tekinti legitim kormányfője­löltnek Gyurcsány Ferencet. Azt is vi­lágossá tette, hogy nem tekinti legitim kormányfőnek sem, sőt kormányát sem tekinti annak. Legutóbb Mádl Fe­renccel folytatott megbeszélése után közölte: nem tudja elképzelni, hogy bármilyen közhatalmat választások nélkül gyakoroljanak. Szerinte nem le­het valaki úgy miniszterelnök, hogy nem volt előtte parlamenti választás. Elviekben ezzel az állásponttal nincs semmi baj. A gyakorlatban vi­szont az a helyzet, hogy az alkotmány egyértelműen és világosan rendelke­zik arról, mi a teendő, ha a miniszter­­elnök megbízatása idő előtt szűnik meg. A kormányfőcsere eddig a hatá­ National Geographic 8.00 Kígyóbűvölők 8.30 A partra vetett fóka 9.00 A kommunikáció múltja, jelene és jövője 10.00 A Hunley kiemelése 11.00 Afrikai elefántok: túlélő óriások 12.00 Kígyóbűvölők 12.30 A partra vetett fóka 13.00 Élet Mekkában 14.00 Dallamok nyomában 16.00 Afrikai elefántok, túlélő óriások 17.00 Krokodilkrónika 17.30 Múmiák nyomában 18.00 Kígyóbűvölők 18.30 A partra vetett fóka 19.00 Állatok a múltból A dobógalamb 19.30 Viharos történetek Menekülés a forgószél elől 20.00 Afrikai elefántok, túlélő óriások 21.00 Tabuk Szexualitás 22.00 A halottak titkai 23.00 A Hunley kiemelése 0.00 Tabuk. Szexualitás 1.00 A halottak titkai M2 5.35 Hajnali gondolatok 5.38 Agrárhíradó 5.50 Nap-kelte 9.00 Válaszd a tudást! 10.00 Tudásakadémia 11.05 Álomsuli Amerikai tévéfilmsorozat 11.30 Századunk 12.00 Az ígéret földje Amerikai sorozat 12.50 Baywatch Amerikai sorozat 13.40 A legendás lovagok Amerikai ifjúsági sorozat 14.30 Magyar évszázadok Szent László törvényei 14.45 Kárpáti krónika 14.55 Walter Melon Amerikai rajzfilmsorozat 15.25 Nap­nyugta 17.55 Telesport 19.40 Esti mese 20.00 Híradó este 20.20 Sporthírek 20.30 Paratörténetek Athén előtt 21.25 Membrán 21.45 Titkom virága Spanyol melodráma 23.30 A fény szíve Dán filmdráma 1.00 Közeli 1.05 Válaszd a tudást! 2.05 Tudásakadémia 0.20 Tudósklub 3.00 Beethoven-ciklus 3.45 Nők mindörökké 4.40 Végtelen nyár lyos törvények szerint zajlott, és így lesz ez a későbbiekben is. Ideje lenne elmagyarázni Orbánnak, hogy de­mokratikus jogállamban nem szokás megkérdőjelezni sem az alkotmányt, sem más törvényt csak azért, mert az számára nem kedvező. Akár tetszik, akár nem, Orbán Vik­tornak és a Fidesznek tudomásul kell vennie, hogy a jelenlegi kormányfő­­váltást a jelenleg érvényben lévő tör­vények szerint kell lefolytatni. Ha a jelenlegi szabályozás nem tetszik nekik, miért nem kezdeményezik az alkotmány módosítását, amely ki­mondaná, hogy abban az esetben, ha a kormányfő megbízatása bármilyen okból (elhalálozás, lemondás, leváltás, megbuktatás) miatt megszűnik, fel kell oszlatni a parlamentet, és új vá­lasztást kell kiírni. Ezzel párhuzamo­san kezdeményezniük kellene a konstruktív bizalmatlansági indítvány intézményének eltörlését. Vannak or­szágok, ahol a kormányfő bármilyen okból bekövetkezett idő előtti távozá­sa előrehozott választásokat eredmé­nyez. Ilyen eljárást hazánkban is min­den további nélkül be lehetne vezetni. Az ügyben csak az a visszatetsző, hogy eddig Orbánnak semmi kifogása nem volt az ellen, hogy valaki választás nélkül legyen miniszterelnök. Ez a kér­dés csak akkor lett fontos, amikor ki­derült, hogy ez számára hátrányos, il­letve hogy a változtatás számára előnyt jelentene. Ugyanis egy előrehozott vá­lasztást a Fidesz a közvélemény-kuta­tások szerint simán megnyerne. A mostani eset is azt példázza, hogy Orbán Viktornak és a Fidesznek csak saját önös érdekük megvalósítá­sa a fontos. Mindent céljaik elérésé­nek rendelnek alá. A kormányfőváltás körül kialakult vita is azt jelzi, hogy a magyar politikai intézményrendszer még nem teljesen kialakult, azon még lehet változtatni. Esetleg kell is egyes területeken. A mostani eset is azt jel­zi, hogy a jelenlegi rendszer nem fej­lődés eredményeként jött létre, ha­nem egyszerűen bevezették. Nyárádi Tibor Onga Spektrum 8.00 A tangó története 9.05 Ötlet, kutatás, alkalmazás 10.05 Tűzhányók 10.40 Itáliai képeslapok Verona 11.15 Nyomozás az elefántok földjén 12.15 Nigella karácsonya 13.15 A szivárványnemzet királyságai 14.15 Állatbarátok 14.45 A vörös róka 15.20 Mindennapi kenyerünk 15.50 Kertész leszek 16.30 Csúcsjátékok 17.00 A technika jövője 17.35 Rándulj ki Rickkel! 18.05 Hagyományos afrikai gyógymódok 18.40 Szeszről szeszre 19.10 Halkuló dobok 19.45 Művészek, helyszínek, hangulatok 20.15 Dizájn 20.50 A XX. század forradalmai 21.40 Az északi sarkvidék 22.50 Mao utolsó harca 23.50 A nagy háború emlékei 0.25 Bevetésen 1.00 A Nokia Saga HBO 6.30 A bombaszerep Amerikai filmdráma 8.10 Dickens szelleme Kanadai családi film 9.40 Apám, a hős Amerikai vígjáték 11.10 Csobbanás Amerikai vígjáték 13.00 Anthony Minghella­­interjú 13.10 Arizonai nyár Amerikai családi kalandfilm 14.50 Az álcázás mestere Amerikai családi vígjáték 16.10 Hollywoodi sztárok Cameron Diaz 16.35 Dickens szelleme Kanadai családi film 18.10 Jó barátok Amreikai vígjátéksorozat 18.40 Túl nagy család Amerikai filmdráma 20.30 Mozi! Mozi! Mozi! 21.00 Tökös csaj Amerikai vígjáték 22.45 Wasabi Mar, mint a mustár Francia akcióvígjáték 0.15 Kimondatlan Amerikai thriller 2.05 Dina vagyok Francia filmdráma 4.05 Arizonai nyár Amerikai caládi kalandfilm 5.45 Felvétel indul! Filmmagazin Viasat3 9.05 Ügyvédek (ism.) 10.05 Halálbiztos diagnózis (ism.) 11.05 Stingers (ism.) 12.05 Kaliforniába jöttem (ism.) 13.05 Dr. Csernus (ism.) 13.35 Ügyvédek Amerikai drámasorozat 14.35 Halálbiztos diagnózis Amerikai krimisorozat 15.35 Stingers Ausztrál krimisorozat 16.35 Sabrina, a tini boszorkány Amerikai vígjátéksorozat 17.05 Buffy, a vámpírok réme Amerikai fantáziasorozat 18.00 Kaliforniába jöttem Amerikai vígjátéksorozat 19.00 Dr. Csernus Talk-show 19.35 Will és Grace Amerikai tévéfilmsorozat 20.05 Topmodell leszek Amerikai leendő topmodellek versenye 21.05 Szex és New York Amerikai vígjátéksorozat 22.15 Kés alatt Amerikai orvossorozat 23.15 X-akták 2.05 Topmodell leszek (ism.) A békeszerződés kimondja A második világháború után a nyilas, fasiszta jellegű szervezetekről Márai Sándor írja a Magyar Nemzetben, Napló címmel, 1945. június 17-én: „...államot kell építeni a törmelékből, amit a »rablógyilkos horda, melynek nagy része megszökött, ránk hagyott«.” A rablógyilkos horda szerves részét al­kották mindazok a fasiszta jellegű poli­tikai, revizionista propagandaszerveze­tek, amelyek hathatósan közreműköd­tek hazánk megaláztatásában. A pári­zsi békeszerződés, amelyet az Ország­­gyűlés az 1947. évi XVIII. törvénycik­kel kihirdetett és a Magyar Törvény­tárban (Corpus Iuris Hungarici) köz­zétett, erre vonatkozóan a következő­ket tartalmazza: II. rész, politikai ren­delkezések, I. cím 4. cikk. .Magyarország, amely a Fegyverszü­neti Egyezmény értelmében intézke­dett magyar területen minden fasiszta jellegű politikai avagy katonai színeze­tű szervezetnek, valamint minden olyan szervezetnek feloszlatása iránt, amely az egyesült nemzetekkel szem­ben ellenséges propagandát, ideértve a revizionista propagandát, fejt ki, a jövőben nem engedi meg olyan e fajta szervezeteknek fennállását és működé­sét, melynek célja az, hogy megfossza a népet demokratikus jogaitól.” A békeszerződés ezen része folya­matos, el nem évülő kötelezettség, ma is érvényes, sem alkotmány, sem alkot­mány­, sem más bíróság nem írhatja felül, magánszemélyek csoportja nem tekintheti semmisnek, a közrend fenn­tartására hivatott szervek pedig kötele­sek rendelkezéseit megtartani és meg­tartatni mindazokkal, akik akár egyé­nileg, akár csoportosan szembeszáll­­nak a nemzetközi jog szabályai szerint alkotott törvénnyel. E kérdésben nincs helye tudatlanságnak, tépelődésnek, csak és kizárólag következetességnek, határozottságnak, ha pedig kell, ható­sági erőnek. Tolnai József Budapest Magyar ATV 6.10 700-as klub Amerikai közéleti magazin 7.00 Más­nap 9.00 Egyenes beszéd 10.00 Egymás között 11.00 Délidő 13.05 Játék 15.05 Játék 16.05 World Net 16.30 Startvonal 17.05 Virágzó Magyarország 17.25 Ingatlanpiaci panoráma 18.05 Külpolitikai klub 19.00 Híradó 19.30 Filmbomba 20.00 Egyenes beszéd 21.05 Pró és kontra 22.00 Híradó 22.15 Köztársaság 23.00 Játék Sport1 8.45 Mai helyzet (ism.) 9.00 Labdarúgás Spanyol bajnokság (ism.) 11.00 Offline Extrémsportmagazin (ism.) 11.45 Labdarúgás Olasz bajnokság (ism.) 14.15 Golf Ryder Cup (élő adás) 18.45 Labdarúgás Angol bajnokság elé 19.15 Heti helyzet 20.00 Labdarúgás Francia bajnokság (élő) 22.15 Bokszmágia Nunn-Starling 23.15 Golf (élő) néznivaló • Cyrano de Bergerac Magyar Televízió, 20.30 Az 1990-ben a Jean-Paul Rappeneau által rendezett filmben a címszerepet a köz­kedvelt remek francia szí­nész, Gérard Depardieu játssza. Cyrano de Bergerac kiválóan forgatja a kardot és a szót is. Ám harsánysága, gúnyolódó kedve érzékeny lelket takar. A film az önfelál­dozó szerelmes, a filozófus, a költő Cyrano alakját örökíti meg. Depardieu partnerei: Anne Brochet, Vincent Perez, Jacques Weber és Roland Bertin.

Next