Magyar Hírlap, 2004. december (37. évfolyam, 265-290. szám)
2004-12-10 / 273. szám
Magyar Hírlap, 2004. december 10., péntek Neubiedermeier nem tudom, egyáltalán léte/\/ zik-e az újabb magyar publi-i-ta cisztikának valamilyen egyene■■Súlyi, a nyugalmit legalább megközelítő állapota. A szó szoros értelmében ma talán nincs. De azért mégiscsak érdekes, milyen lassan higgad le a nyilvános beszéd a kettős állampolgársági népszavazás-kísérlet után. A lapok tanulságként a pártokat idézik. Azok meg saját rögtönzött taktikájuk rendszerének foglyaiként mondják, amiről, azt hiszik, hogy most mondaniuk kell. A publicisták pedig - roppant eredetien - a hangzavart hallva széttárják kezüket. Hát akkor itt nincsenek is tanulságok. Pedig vannak. Nemzetpolitikaiak, általános politikai stratégiaiak s persze taktikaiak is. Kezdjük a taktikaiakkal. Az MSZP előtt felbukkanó késő őszi csapdával, a kockázatvállalás jutalmával. És a közélet napirendjének ellenőrzésével mint a politikai harc soron következő feladatával. Az új MSZP-elit az ősszel, ha a politikában egyáltalán létezik ilyesmi, „tanuló vezetőként” viselkedett. Jogosítványuk a fiúknak persze már régen volt. De ekkora teherautó volánjánál még nem ültek. Az első simább útszakaszokkal sikeresen megbirkóztak, amikor feltűntek a politikai ellenfelek által kiásott jókora árkok. Kitérni, visszafordulni, más útvonalat választani nem lehetett. A környékről nem voltak igazán megbízható térképek. A kisebbségekre vonatkozó vélekedések változásairól Magyarországon érvényes és összefüggő adatsorok furcsa módon nem léteztek. Annyi mindenről készült felvétel, erről a nem mellékes ügyről azonban mégsem. Nem volt világos az sem, hogyan viselkedik a kocsi, ha a gépkocsivezető szokatlan manőverekre kényszerül. Ebben a helyzetben lehetett volna lassítani, az árokásókkal egyezkedni, esetleg visszafarolni. Az MSZP - vagy inkább vélhetően a miniszterelnök - egy nálunk még szokatlan megoldást, a nyílt kockázatvállalást választotta. Itt nem a megszokott jelentése van a „nem”-nek, ugyanakkor a „nem”-nek nem a különböző megfogalmazásai voltak érdekesek, hanem annak a kihirdetése, hogy ha az ország „igent” mond, akkor viszont nincsenek félmegoldások, számoljon azzal, hogy ez az állampolgárság nem jelképes lesz. Az új polgárokkal majd minden jogon, lehetőségen, kötelezettségen osztozkodni kell. Hivatkoztak jogértelmezésekre, de azért más interpretációkra is lett volna tér, és a szavazásra feltett kérdés sem tartalmazott jogszabály-technikailag kötelező utalásokat. De így teljes spektrumában lehetett felépíteni a drámát és a szimbolikusként becsúsztatott döntési lehetőséget a maga hús-vér realitásában - s ott is a maga elvi teljességében lehetett bemutatni. Végül is szép ajándékokat venni a házasságon kívülre szorult gyermeknek, mint ahogy tette ezt eddig a kisebbségpolitika. S más adoptálni őt, a többiekkel együttes örökössé tenni. S bejött a dupla vagy semmi. Az örökösödési reflexek működni kezdtek. A feltételek nélküli és teljes örökbefogadás - jogi-politikai értelemben - elmaradt. A kérdés Ahogyan a napóleoni háborúkban kifáradt Közép -Európában felerősödött az otthonkultusz? az egyéni boldogulás programja, a ragaszkodás a miniatűrhöz? úgy jelenik meg valami hasonló ugyanitt a rendszerváltás izgalmai után, meg valószínűleg nemcsak azért kerül le a napirendről, mert a népszavazási vita előtt, a vajdaságiak ötlete ellenére sem hitte a közvélemény nagy része, hogy a kisebbségek kezelésében most azonnal stratégiai fordulatra van szükség. Hanem leginkább azért - bár az ellenzék még próbálkozni fog -, mert az ügy mostantól fogva a politikai napirend ellenőrzésének kérdésévé válik. Melyek legyenek a vitatott ügyek: a szociális reformok, az új egyetemi rendszer, a régiók és egyáltalán az alkalmazkodás mikéntje az új európai rendhez, vagy meghatározó módon, mint az elmúlt két hónapban a nemzeti identitás újramodellezése és a kisebbségek ügye. Ha az első csomag érvényesül, akkor is van hely ellenzéki kritikára, de azért így vagy úgy a kormányról, annak minőségéről cserélünk eszmét. A második csomag egyértelműen az ellenzékről szólna. A kinti nagy nemzetiségi pártok még futnak egy kört (végül is választóik ott vannak), de aztán lassan leállnak. Hogyan képzelnék el, hogy vezetőik szlovák vagy román kormánytagként ottani országos gazdasági és külstratégiákról döntenének magyarokmányokkal a zsebükben? De ennél is fontosabb az, hogy a nemzeti újraegyesítés politikai programja végül is láthatóan csak igen kis részét mozgatta meg a választóknak. Azt hiszem, a kudarc leginkább nem kampánytechnikákra, hanem uralkodó értékrendre vezethető vissza. Korunk uralkodó stílusa a neobiedermeier. Ahogyan a napóleoni háborúkban kifáradt Közép-Európában felerősödött az otthonkultusz, az egyéni boldogulás programja, a ragaszkodás a miniatűrhöz, úgy jelenik meg valami hasonló ugyanitt a rendszerváltás izgalmai után. Ettől idegenek a radikális megoldások, legyenek azok bal- vagy jobboldaliak, nemzetiek vagy globalisták, marxisták vagy antimarxisták. A baloldalt saját ideológiájának az összeomlása már régóta foglalkoztatja. Úgy tűnik, itt az ideje, hogy a jobboldal is aggódni kezdjen eszmei gyökereinek az állapotáért. Tamás Pál szociológus Jókó Csaba rajza Élenjárók Magas, szőke férfi Megyesi Gusztáv, az Élet és Irodalom publicistája. Rovata minden második pénteken jelenik meg passz. Nem tudom, észrevette-e az olvasó, de a vasárnapi népszavazás óta a szőke nős vicceket mintha hanyagolná a társadalom, illetve a viccek ugyan megmaradtak, csak a hölgyek helyébe elegáns, magas, szőke férfi lépett, úgy is, mint világraszóló dolgok kezdeményezője, s úgy is, mint minden csalások leleplezője. Hogy csalás történt, az ugyanis vizsgálat nélkül sem lehet vitás. Ide írom, hogy Patrubány Miklós, a Magyarok Világszövetségének elnöke, egyszersmind gyakorló szőke férfi mire alapozta állítását. Már vasárnap este, a szavazatok úgy hatvanszázalékos feldolgozottságánál, amikor még úgy nézett ki, hogy a nemek lesznek többségben, de a szavazás mindenképpen eredménytelen lesz a kettős állampolgárság ügyében, irigylésre méltó magabiztossággal mondta a kamerába, hogy nyilvánvaló csalás történt. S bár még kilencvenszázalékos feldolgozottságnál sem érkezett egyetlen állampolgári bejelentés sem csalásról, ha lehet, még nagyobb fölénnyel jelentette ki, hogy várjuk ki a végét, mert hogy csalás volt, az biztos. Pár órával később aztán a csalás már bizonyítottá is vált, amennyiben a magas, szőke férfi úgy nyilatkozott az egyik lap munkatársának, hogy „ha valaki ország-világ színe előtt, erőfölényét kihasználva nem riad vissza az alkotmánysértésektől, miért riadna vissza a szavazási eredmény manipulálásától?”. Már önmagában ez a bizonyítás is megállná helyét a világ összes jogállamában, sőt a világ minden jelentősebb jogi tankönyvébe bekerülne. Hát még ha ide vesszük, amit a magas, szőke férfi most kedden nyilatkozott: „Patrubány Miklós megalapozottnak nyilvánította saját múlt heti (tehát a népszavazás előtti M. G.) kijelentését, amely szerint a kettős állampolgárságot megszavazó választók nagy többségben voltak a voksoláson, amely arányt csak egy masszív csalás változtathat meg.” Ha valakit esetleg ez se győzne meg, ekképpen nem érez késztetést arra, hogy azonnali hatállyal az utcára vonuljon, annak figyelmébe ajánlom a „Magyarország arca jobb, mint amit a választás mutat, ez a választási eredmény tehát így nem lehet igaz” kitételt, ami azért fontos, mert végre a lényegre tapint rá: az arcra, az ország, az emberek arcára. Erre utal a hét eleji sajtótájékoztatóján abszolvált vádbeszéde is: Patrubány emberei azt is jelentették - írja a Magyar Hírlap -, hogy „tízből nyolc szavazó mosolyogva ment be a fülkébe, és csak ketten voltak mogorvák. Márpedig aki valamit igenel, az mosolyog, aki elutasít, az morózus.” Ha viszont ez így van, s miért ne lenne így, akkor a jövőben egyszerűen be kell szüntetni ezt az amúgy is hárommilliárdba kerülő szavazgatósdit. Föl kell sorakoztatni az ország egy később kijelölendő pontján a választásra jogosult mintegy nyolcmillió magyar állampolgárt, lehetőleg egy enyhe lejtésű dombon, majd libasorban elindítani őket, aki mosolyogva halad el a Magyarok Világszövetsége előtt, az igent érez, tehát hazafi, aki morózus, s eközben mozgó, sőt vészjóslóan vijjogó hangokat hallat, az erkölcstelen, becstelen, alja ember, azonnal átadandó az erre a célra létrehozott operatív bizottságnak; gond csak azokkal van, akiknek az ajkuk egyik szegletében huncut, de életigenlő mosoly bujkál, míg ajkuk másik szeglete erős lefittyedést mutat, ezek nyilván otthon maradtak. Ezután csak össze kell adni őket, lajstromba venni, ráadásul a szavazás utólag is bármikor ellenőrizhető, hiszen a szavazófülke előtti jellegzetes mosoly az esetek többségében egy egész életre ott marad az ábrázaton, különösen elmegyógyintézetek vonzáskörzetében. Azért a szőke nős viccek hősei nem voltak ennyire hülyék. vélemény jegig