Magyar Hírlap, 2004. december (37. évfolyam, 265-290. szám)
2004-12-20 / 281. szám
Bush, a megmentő emy Kissinger szerint jelentős közel-keleti diplomáciai kezdeményezés előtt nyitott utat George Bush amerikai elnök újraválasztása, a legtöbb elemző pedig Jasszer Arafat halálában lát új lehetőséget a békefolyamat újraindítására. Akárhogy is, ma szinte mindenki biszakodóbb, mint az elmúlt négy évben - a második intifáda kezdete óta - bármikor. A hivatalból optimista politikusok mellett ráadásul az érintettek is jobban hisznek a béke megteremtésének esélyében, mint korábban. A jeruzsálemi Média és Kommunikációs Központ felmérése szerint a palesztinoknak ma már a többsége - 52 százaléka - ellenzi az izraeliek elleni merényleteket, mert úgy véli, ezek többet ártanak népük ügyének, mint amennyit használnak. (Júniusban még csupán 26,9 százalék gondolta ezt.) S ami a béke esélye szempontjából még fontosabb: kiderült, hogy a Hamasz nevű szélsőséges szervezetben ma már csak a megkérdezettek 18,6 százaléka bízik a júniusi 21,7 százalékkal szemben miközben az egykor Arafat vezette Fatah a palesztinok negyven százaléka számára a legmegbízhatóbb, a leghitelesebb szervezetté lépett elő Bízzunk benne, a Fatah jó szereplésében szerepet játszik az is, hogy a szervezet Mahmud Abbaszt, az első palesztin kormányfőt választotta elnökjelöltjének. Azt, aki a nemzetközi közösség, s egyben az arab országok, valamint az Egyesült Államok és Izrael reményei szerint is megnyeri a január 9-én rendezendő palesztin elnökválasztást, s aki valamennyiük szerint a lehető legalkalmasabb arra, hogy tartós békét kössön az izraeliekkel. Abbasz már kormányfőként rászolgált a bizalomra, elnökjelöltként pedig még tovább lépett. Mint a fentebb idézett felmérésből kiderül, nem csupán az izraeliek és a nemzetközi közösség előtt szerzett jó pontokat, amikor nemrégiben a fegyveres felkelés beszüntetésére szólította fel a szélsőséges szervezeteket. Bár mind a Hamasz, mind az Iszlám Dzsihád, mind pedig a Fatah fegyveres szárnya, az Al-Aksza Mártírjainak Brigádjai visszautasította a harc beszüntetését, a társadalom támogatottságával Abbasz könnyebben léphet fel majd velük szemben, ha ehhez elnökként már a hatalma is meglesz az elszántságon kívül. A Hamasz iránti bizalom csökkenése egyébként különösen most érdekes, amikor Ariel Saron izraeli kormányfő a Gázai övezet kiürítésére készül. Eddig mindenki úgy tudta maga a Hamasz is hogy az övezetben messze erősebb a szervezet bármelyik másik palesztin frakciónál. Ezért - illetve Jaszin sejk és Abdelaziz Rantisszi halála után karizmatikus vezető hiányában döntött úgy a Hamasz, bojkottálni fogja a választást, ám lépése elemzők szerint inkább a bizalom elvesztéséhez vezetett. Attól persze, hogy Abbasz lesz - ha lesz - az új palesztin elnök, nem jön el sem a béke, sem a Kánaán a Közel-Keleten. Valóban kell hozzá elsősorban Bush, s az, hogy ő történelmi küldetésének tekintse a béketeremtést. Neki kell összekovácsolnia a „mérsékeltek koalícióját a békéért”, az arab államokat azonban csak akkor tudja egységes és következetes közel-keleti politikájának megnyerni, ha az eddiginél jobban alakul az iraki helyzet. Ezt Washingtonban Kissinger nélkül is tudják, s ez az egyik oka annak, hogy az amerikaiak foggal-körömmel ragaszkodnak az iraki választás január 30-i megtartásához. A palesztinoknak ma már a többsége - 52 száktéba - ellenes az izraeliek elleni merényleteket, mert úgy vélik, ezek többet ártanak népük ügyének, mint amennyit hasfalnak. Bush mellett persze van még egy ember, akin még egy jó darabig áll vagy bukik a béke: Ariel Saron. Az izraeli kormányfő igazi dörzsölt, ravasz vén róka, akiről nem lehet tudni, pontosan mit is akar. Azt tudjuk, hogy valamikor az arabok ádáz ellensége volt, aki a telepesmozgalom atyjaként mindent megtett az 1967-ben elfoglalt területek „izraeliesítéséért”. Még mindig az a célja vajon, hogy a „Nagy-Izrael” minél nagyobb részét megtartsa? Azt gondolja-e, hogy Gázát - amely az ortodoxok szerint éppúgy része a történelmi-bibliai jussnak, mint Ciszjordánia vagy Jeruzsálem - nyugodtan feláldozhatja, hiszen a társadalom többsége szerint több vér- és pénzáldozatba kerül, mint amennyit megér, s cserében addig ügyeskedik majd, míg Ciszjordánia megtartását lenyomja az amerikaiak torkán? Vagy valóban számot vetett realitásokkal, s ma már nem úgy akar bekerülni a történelemkönyvekbe, mint a „szabrai és szatilai mészáros”, hanem mint a palesztin állam „társalapítója”? Egyelőre annyi biztos, hogy Sáron eltökélte magát Gáza kiürítése mellett, az azonban már nem, nincs-e ezzel hátsó szándéka. Mert gondolkodhat így: átadom a palesztinoknak az övezetet, s végre nem panaszkodhatnak, hogy egymástól elzárt enklávékban nem lehet erős, demokratikus, korrupciómentes közigazgatást - Palesztin Hatóságot - működtetni. Bebizonyíthatják, képesek-e felelősségteljesen, önállóan dolgozni, a gázai politikai-biztonsági káoszból valamiféle szervezeti rendszert létrehozni. Ha igen - akkor elkezdhetünk tárgyalni a palesztin államról. Ha nem - hát legalább a világ is látja, hogy képtelenek megbirkózni a feladattal... Bush, úgy tűnik, elszánta magát. Egy hét végi lapinterjú szerint legalábbis, melyben kijelentette: „A jövő év nagyon fontos lesz, mert megteremti a békét. Saron már megértette ezt, s most az a fontos, hogy a palesztinok is megértsék: a békét szavakkal nem, csak tettekkel lehet megteremteni” - mondta Bush a Jediot Ahronotnak. Azt, hogy hamarosan béke lesz, hallottuk már. Most is csak azt mondhatjuk rá: úgy legyen. Medgyesi Csilla rovatvezető A szavazatokat újraszámolják, ugye? Szále László főmunkatárs „Számolási hiba mindaddig előfordulhat, amíg nem gépek, hanem emberek végzik ezt a munkát” - Rytkó Emília, az Országos Választási Iroda vezetője. Sőt még azután is. A gépesítés világtörténelme azt mutatja, hogy nemcsak az emberek követhetnek el hibát, hanem az emberek alkotta és használta gépek is. Teljesen biztos lehetett tehát a dolgában az MVSZ elnöke, amikor kezdeményezte a szavazatok újraszámlálását: hiba, elszámolás biztosan lesz. Hiba csak egy esetben nincs, ha nem számolják újra a szavazatokat. Ötvenötezer ember számolt több millió cédulát este, már fáradtan, sietve, egyfelől hogy mihamarabb legyen eredmény, másfelől hogy mehessenek végre haza. Sokan lehettek közülük olyanok, akik az egész népszavazást értelmetlennek és fölöslegesnek tartották, így nyilvánvalóan nem lelkesedtek a számlálásért sem. Ezeket az embereket újabb munkára kényszeríteni, rögtön azután, hogy csalással vádolták őket, méltatlan és felelőtlen lépés volt. És teljesen értelmetlen is. Még Patrubány Miklós sem gondolhatta komolyan, hogy a népszavazás eredményessé válhat az újraszámlálás által. Akkor pedig a szereplési vágyon kívül nem lehetett más célja, mert gondolom, az aktivisták megrágalmazása, az OVB lejáratása, az országimázs rombolása, politikai életünk, demokráciánk nevetségessé tétele nem tartozott szorosan vett törekvései közé. Pedig éppen ezeket érte el - legyünk jóhiszeműek - akaratlanul. A Legfelsőbb Bíróság asszisztált ugyan az újraszámlálási cirkuszhoz, de nemigen tehetett mást, mint hogy így határozott. Ki tudja, mennyi ideig zengett volna a kórus, hogy elcsalták a népszavazást. Akik most kénytelenek voltak dupla munkát végezni, ne érezzék, hogy fölöslegesen dolgoztak. Kihúzták a rágalmazók méregfogát. Kiderült, hogy tudatos, eredményt befolyásoló csalás nem történt. Jó egy ilyen határozott, tiszta, kikezdhetetlen mondatot leírni, akkor is, ha másoknak sokat kellett dolgozniuk érte. Az egzakt adatok közzététele után már nincs miről beszélni. Bár Magyarországon ilyet kijelenteni több mint felelőtlenség, naivitás. Magyar Hírlap, 2004 december 20., hétfő 17 vélemény vita ÁLLÁSPONT Egy másfajta vizit Gyurcsány Ferenc elment a Vatikánba, és elmondta II. János Pálnak azt, amit a magyarországi katolikus vezetők politikai szerepvállalásáról gondol. És amit még sokan - köztük meggyőződéses hívők is - gondolnak ugyanígy ebben az országban, ahol papíron világosan különválnak állam és egyház feladatai, jogkörei, ám zűrösebb politikai helyzetekben rendre szembesülünk egy-egy templomokban felolvasott körlevéllel, amely „útmutatást” ad, miként illenék cselekedni. A miniszterelnököt a Fidesz arcátlansággal vádolja, s bizonnyal vannak az ellenzéki pártnak hívei, akik ugyanezt állítják. Egy részük azért, mert valóban így gondolja, mert szerintük az egyháznak nemcsak joga, de kötelessége is megnyilvánulni minden kérdésben. A többieket pedig hozzászoktatták ehhez már az Antall-kormány idején is, de még inkább Orbánék. A gesztusok, amelyeket a fideszes kormányfő tett az egyházaknak, jóformán kikényszerítették utóbbiak kiállását mellette, illetve az általa támogatott ügyek mellett. A baloldalon pedig eddig, még kormányon is, inkább csak szemérmes óvatossággal hallgattak, tartottak attól, amit kaphatnak, ha ők - „pont ők” - megszólalnak. (Horn inkább megállapodott a Vatikánnal, de ettől itthon még nem lett tűzszünet.) Gyurcsány Ferenc megtörte ezt a tabut, elment a Vatikánba, és valóban tárgyalt. Karakteres lépés volt, tiszteletkörök helyett ügyekről beszélt, amelyek akkor is léteznek, ha felvetésük esetleg nincs az érintettek kedvére. Az eset egyébként a Vatikánban is csak azért okozhatott meglepetést - már ha okozott -, mert egy magyarországi vezető tette ezt meg. Ahhoz, hogy egy államvagy kormányfő mást vall egyes kérdésekben, mint a katolikus egyház képviselői, már hozzászokhattak, nem olyan ritka jelenség ez, demokratikus környezetben például teljesen helyénvaló. Sőt könnyen elképzelhető, hogy olyan országokban, ahol komolyan gondolják az egyházi és állami szerepkörök már említett szétválasztását, egy kormányfő akkor veszít támogatókat, ha nem áll ki nagyon hangsúlyosan ennek az elvnek a védelméért. A kormányfő szerint maga a pápa is azt mondta, érti, miről van szó, bár Veres András püspöki kari titkár szerint kommentálta e felvetést ennél bővebben is a szentatya. Azt viszont, hogy miként, ő nem árulta el. Ami akár jó jel is lehet: talán nem akart beleszólni egy politikai vitába. De tartunk tőle, hogy ehhez több kell egy vizitnél.