Magyar Hírlap, 2004. december (37. évfolyam, 265-290. szám)

2004-12-20 / 281. szám

Bush, a megmentő emy Kissinger szerint jelen­tős közel-keleti diplomáciai kezdeményezés előtt nyitott utat George Bush amerikai elnök újraválasztása, a leg­több elemző pedig Jasszer Arafat halálában­­ lát új lehetőséget a békefolyamat újraindí­tására. Akárhogy is, ma szinte mindenki bi­­s­zakodóbb, mint az elmúlt négy évben - a második intifáda kezdete óta - bármikor. A hivatalból optimista politikusok mel­lett ráadásul az érintettek is jobban hisznek­­ a béke megteremtésének esélyében, mint korábban. A jeruzsálemi Média és Kom­munikációs Központ felmérése szerint a palesztinoknak ma már a többsége - 52 százaléka - ellenzi az izraeliek elleni merényleteket, mert úgy véli, ezek többet ártanak népük ügyének, mint amennyit használnak. (Júniusban még csupán 26,9 százalék gondolta ezt.) S ami a béke esélye szempontjából még fontosabb: kiderült, hogy a Hamasz nevű szélsőséges szerve­zetben ma már csak a megkérdezettek 18,6 százaléka bízik­­ a júniusi 21,7 százalékkal szemben miközben az egykor Arafat ve­zette Fatah a palesztinok negyven százalé­ka számára a legmegbízhatóbb, a leghitele­sebb szervezetté lépett elő Bízzunk benne, a Fatah jó szereplésé­ben szerepet játszik az is, hogy a szervezet Mahmud Abbaszt, az első palesztin kor­mányfőt választotta elnökjelöltjének. Azt, aki a nemzetközi közösség, s egyben az arab országok, valamint az Egyesült Álla­mok és Izrael reményei szerint is megnyeri a január 9-én rendezendő palesztin elnök­­választást, s aki valamennyiük szerint a le­hető legalkalmasabb arra, hogy tartós bé­két kössön az izraeliekkel. Abbasz már kormányfőként rászolgált a bizalomra, elnökjelöltként pedig még to­vább lépett. Mint a fentebb idézett felmé­résből kiderül, nem csupán az izraeliek és a nemzetközi közösség előtt szerzett jó pontokat, amikor nemrégiben a fegyveres felkelés beszüntetésére szólította fel a szél­sőséges szervezeteket. Bár mind a Hamasz, mind az Iszlám Dzsihád, mind pedig a Fa­tah fegyveres szárnya, az Al-Aksza Mártír­jainak Brigádjai visszautasította a harc be­szüntetését, a társadalom támogatottságá­val Abbasz könnyebben léphet fel majd velük szemben, ha ehhez elnökként már a hatalma is meglesz az elszántságon kívül. A Hamasz iránti bizalom csökkenése egyébként különösen most érdekes, ami­kor Ariel Saron izraeli kormányfő a Gázai övezet kiürítésére készül. Eddig mindenki úgy tudta­­ maga a Hamasz is hogy az övezetben messze erősebb a szervezet bár­melyik másik palesztin frakciónál. Ezért - illetve Jaszin sejk és Abdelaziz Rantisszi ha­lála után karizmatikus vezető hiányában­­ döntött úgy a Hamasz, bojkottálni fogja a választást, ám lépése elemzők szerint in­kább a bizalom elvesztéséhez vezetett. Attól persze, hogy Abbasz lesz - ha lesz - az új palesztin elnök, nem jön el sem a béke, sem a Kánaán a Közel-Keleten. Valóban kell hozzá elsősorban Bush, s az, hogy ő történelmi küldetésének tekintse a béketeremtést. Neki kell összekovácsol­nia a „mérsékeltek koalícióját a békéért”, az arab államokat azonban csak akkor tud­ja egységes és következetes közel-keleti politikájának megnyerni, ha az eddiginél jobban alakul az iraki helyzet. Ezt Wa­shingtonban Kissinger nélkül is tudják, s ez az egyik oka annak, hogy az ameri­kaiak foggal-körömmel ragaszkodnak az iraki választás január 30-i megtartásához. A palesztinoknak ma már a többsége - 52 száktéba - ellenes az izraeliek elleni merényleteket, mert úgy vélik, ezek többet ártanak népük ügyének, mint amennyit hasfalnak. Bush mellett persze van még egy ember, akin még egy jó darabig áll vagy bukik a béke: Ariel Saron. Az izraeli kormányfő igazi dörzsölt, ravasz vén róka, akiről nem lehet tudni, pontosan mit is akar. Azt tud­juk, hogy valamikor az arabok ádáz ellen­sége volt, aki a telepesmozgalom atyjaként mindent megtett az 1967-ben elfoglalt területek „izraeliesítéséért”. Még mindig az a célja vajon, hogy a „Nagy-Izrael” mi­nél nagyobb részét megtartsa? Azt gondol­­ja-e, hogy Gázát - amely az ortodoxok szerint éppúgy része a történelmi-bibliai jussnak, mint Ciszjordánia vagy Jeruzsá­lem - nyugodtan feláldozhatja, hiszen a társadalom többsége szerint több vér- és pénzáldozatba kerül, mint amennyit megér, s cserében addig ügyeskedik majd, míg Ciszjordánia megtartását lenyomja az amerikaiak torkán? Vagy valóban számot vetett realitásokkal, s ma már nem úgy akar bekerülni a történelemkönyvekbe, mint a „szabrai és szatilai mészáros”, ha­nem mint a palesztin állam „társalapítója”? Egyelőre annyi biztos, hogy Sáron eltö­kélte magát Gáza kiürítése mellett, az azonban már nem, nincs-e ezzel hátsó szándéka. Mert gondolkodhat így: átadom a palesztinoknak az övezetet, s végre nem panaszkodhatnak, hogy egymástól elzárt enklávékban nem lehet erős, demokrati­kus, korrupciómentes közigazgatást - Pa­lesztin Hatóságot - működtetni. Bebizo­nyíthatják, képesek-e felelősségteljesen, önállóan dolgozni, a gázai politikai-biz­tonsági káoszból valamiféle szervezeti rendszert létrehozni. Ha igen - akkor el­kezdhetünk tárgyalni a palesztin államról. Ha nem - hát legalább a világ is látja, hogy képtelenek megbirkózni a feladattal... Bush, úgy tűnik, elszánta magát. Egy hét végi lapinterjú szerint legalábbis, mely­ben kijelentette: „A jövő év nagyon fontos lesz, mert megteremti a békét. Saron már megértette ezt, s most az a fontos, hogy a palesztinok is megértsék: a békét szavak­kal nem, csak tettekkel lehet megteremte­ni” - mondta Bush a Jediot Ahronotnak. Azt, hogy hamarosan béke lesz, hallot­tuk már. Most is csak azt mondhatjuk rá: úgy legyen. Medgyesi Csilla rovatvezető A szavazatokat újraszámolják, ugye? Szále László főmunkatárs „Számolási hiba mindaddig előfordulhat, amíg nem gépek, hanem emberek végzik ezt a mun­kát” - Rytkó Emília, az Országos Választási Iroda vezetője. Sőt még azután is. A gépesítés világtörté­nelme azt mutatja, hogy nemcsak az em­berek követhetnek el hibát, hanem az em­berek alkotta és használta gépek is. Telje­sen biztos lehetett tehát a dolgában az MVSZ elnöke, amikor kezdeményezte a szavazatok újraszámlálását: hiba, elszámo­lás biztosan lesz. Hiba csak egy esetben nincs, ha nem számolják újra a szavazato­kat. Ötvenötezer ember számolt több mil­lió cédulát este, már fáradtan, sietve, egy­felől hogy mihamarabb legyen eredmény, másfelől hogy mehessenek végre haza. Sokan lehettek közülük olyanok, akik az egész népszavazást értelmetlennek és fölöslegesnek tartották, így nyilvánvalóan nem lelkesedtek a számlálásért sem. Ezeket az embereket újabb munkára kényszeríteni, rögtön azután, hogy csalás­sal vádolták őket, méltatlan és felelőtlen lépés volt. És teljesen értelmetlen is. Még Patrubány Miklós sem gondolhatta komo­lyan, hogy a népszavazás eredményessé válhat az újraszámlálás által. Akkor pedig a szereplési vágyon kívül nem lehetett más célja, mert gondolom, az aktivisták meg­­rágalmazása, az OVB lejáratása, az ország­­imázs rombolása, politikai életünk, de­mokráciánk nevetségessé tétele nem tarto­zott szorosan vett törekvései közé. Pedig éppen ezeket érte el - legyünk jóhisze­­műek - akaratlanul. A Legfelsőbb Bíróság asszisztált ugyan az újraszámlálási cirkusz­hoz, de nemigen tehetett mást, mint hogy így határozott. Ki tudja, mennyi ideig zen­gett volna a kórus, hogy elcsalták a nép­szavazást. Akik most kénytelenek voltak dupla munkát végezni, ne érezzék, hogy fölöslegesen dolgoztak. Kihúzták a rágal­mazók méregfogát. Kiderült, hogy tuda­tos, eredményt befolyásoló csalás nem történt. Jó egy ilyen határozott, tiszta, ki­­kezdhetetlen mondatot leírni, akkor is, ha másoknak sokat kellett dolgozniuk ér­te. Az egzakt adatok közzététele után már nincs miről beszélni. Bár Magyarországon ilyet kijelenteni több mint felelőtlenség, naivitás. Magyar Hírlap, 2004 december 20., hétfő 17 vélemény vita ÁLLÁSPONT Egy másfajta vizit Gyurcsány Ferenc elment a Vati­kánba, és elmondta II. János Pál­nak azt, amit a magyarországi ka­tolikus vezetők politikai szerep­­vállalásáról gondol. És amit még sokan - köztük meggyőződéses hívők is - gondolnak ugyanígy ebben az országban, ahol papí­ron világosan különválnak állam és egyház feladatai, jogkörei, ám zűrösebb politikai helyzetekben rendre szembesülünk egy-egy templomokban felolvasott körle­­véllel, amely „útmutatást” ad, miként illenék cselekedni. A miniszterelnököt a Fidesz arcátlansággal vádolja, s bi­zonnyal vannak az ellenzéki párt­nak hívei, akik ugyanezt állítják. Egy részük azért, mert valóban így gondolja, mert szerintük az egyháznak nemcsak joga, de kö­telessége is megnyilvánulni min­den kérdésben. A többieket pe­dig hozzászoktatták ehhez­­ már az Antall-kormány idején is, de még inkább Orbánék. A gesztu­sok, amelyeket a fideszes kor­mányfő tett az egyházaknak, jó­formán kikényszerítették utób­biak kiállását mellette, illetve az általa támogatott ügyek mellett. A baloldalon pedig eddig, még kormányon is, inkább csak sze­mérmes óvatossággal hallgattak, tartottak attól, amit kaphatnak, ha ők - „pont ők” - megszólal­nak. (Horn inkább megállapo­dott a Vatikánnal, de ettől itthon még nem lett tűzszünet.) Gyurcsány Ferenc megtörte ezt a tabut, elment a Vatikánba, és valóban tárgyalt. Karakteres lé­pés volt, tiszteletkörök helyett ügyekről beszélt, amelyek akkor is léteznek, ha felvetésük esetleg nincs az érintettek kedvére. Az eset egyébként a Vatikánban is csak azért okozhatott meglepe­tést - már ha okozott -, mert egy magyarországi vezető tette ezt meg. Ahhoz, hogy egy állam­vagy kormányfő mást vall egyes kérdésekben, mint a katolikus egyház képviselői, már hozzá­szokhattak, nem olyan ritka je­lenség ez, demokratikus környe­zetben például teljesen helyénva­ló. Sőt könnyen elképzelhető, hogy olyan országokban, ahol komolyan gondolják az egyházi és állami szerepkörök már emlí­tett szétválasztását, egy kormány­fő akkor veszít támogatókat, ha nem áll ki nagyon hangsúlyosan ennek az elvnek a védelméért. A kormányfő szerint maga a pápa is azt mondta, érti, miről van szó, bár Veres András püspö­ki kari titkár szerint kommentál­ta e felvetést ennél bővebben is a szentatya. Azt viszont, hogy mi­ként, ő nem árulta el. Ami akár jó jel is lehet: talán nem akart be­leszólni egy politikai vitába. De tartunk tőle, hogy ehhez több kell egy vizitnél.

Next