Magyar Hírlap, 2005. április (38. évfolyam, 75-100. szám)
2005-04-26 / 96. szám
3G még az idén A magyar mobilosok várhatóan az ősztől kipróbálhatják, hogy milyen a videotelefonálás. 13. oldal MNB: nőnek a kockázatok Versenyképtelen nyugdíjkasszák - Negyed százalékkal csökkent az alapkamat Néhány külföldi elemző arra számított, hogy már most megáll a kamatcsökkentéssel a jegybank - ehhez képest negyed és fél százalék között vacillált tegnapi ülésén a monetáris tanács. Végül negyed százalékkal csökkentett a jegybank, így az alapkamat mától 7,5 százalék. A monetáris testület szerint egyre szaporodnak a bankrendszeren belül azon kockázatok, amelyek az ügyfeleknek is kár okozhatnak. Papp Zsolt Ma még tovább csökken negyed százalékkal a jegybanki alapkamat, ám az elemzők szerint a most kialakult 7,5 százalék sokáig fennmaradhat. Mind az elemzők, mind a jegybank úgy látja, hogy a befektetők csökkenő kockázatvállalási hajlandósága miatt, illetve mert nem mérséklődik tovább az áremelkedés üteme, a jegybank óvatosabb lesz a következő hónapokban. A monetáris tanács a negyed-, illetve a félszázalékos kamatcsökkentés között hezitált - felelte lapunk kérdésére Auth Henrik, a jegybank alelnöke tegnapi sajtótájékoztatóján. „A túlnyomó többA hosszú távú pénzügyi kockázatok közül az egyik legkomolyabb a jegybank szerint a magánnyugdíjpénztárak versenyképtelensége. Míg az önkéntes pénztáraknál jóval nagyobb a verseny - így a költséghatékonyság - a kötelező nyugdíjbiztosítás részeként működő kasszáknál a verseny elhanyagolható. Különösen a nagy banki, biztosítói háttérrel rendelkező kasszák kényelmesedtek el: a költségek itt szembetűnően magasak, vagyis a működésre több pénz fizetnek a még, a negyed százalékot támogatta. A külföldi elemzők közül jó néhányan arra számítottak, hogy a jegybank most nem csökkent kamatot - ám ez a lehetőség nem vetődött fel komolyan az ülésen. Török Zoltán, a Raiffeisen Bank Rt. vezető elemzője a globális kockázatok közül kiemelte: az amerikai jegybank szerepét betöltő Fed várható kamatemelése az USA-ba terelheti a nagy alapok befektetéseit, míg a franciaországi EU-népszavazás esetleges kudarca a feltörekvő kelet-közép-európai piacokon okozhat bizonytalanságot. (Török egyébként áprilisra négy százalék fölötti, decemberre pedig 4,2 százalékos inflációt prognosztizál.) pénztártagok. A vagyonkezelői díjak növekedése mindenütt meghaladta a kezelt vagyon gyarapodásának mértékét - olvasható a jelentésben. A monetáris tanács szerint további problémát jelent a nyugdíjpénztárak „szövetkezeti" jellegű felépítése, amely átláthatatlanná teszi a működést és a döntéshozatalt. „Hosszú távon olyan kockázatok épülhetnek fel a nyugdíjpénztáraknál, amelyeket 2013 - az első nyugdíjkifizetések - után már nem lehet kezelni" - mondta Auth Henrik. Túl kényelmesek a nyugdíjpénztárak Auth: kockázatos a magánnyugdíjpénztárak versenyképtelensége A pénzügyi szektor stabil, de szaporodnak a kérdőjelek A jegybank elfogadta új jelentését a pénzügyi stabilitásról. A negyedévente megjelenő kiadványban egyre sűrűsödnek azon jegybanki figyelmeztetések, amelyek a növekvő kockázatokra hívják fel a figyelmet. Auth Henrik alelnök szerint a makrogazdasági szintű kockázatok (növekedés lassulása, magas államháztartási hiány) mellett mikroszinten is gyűlnek a figyelmeztető jelek. A Magyar Nemzeti Bank szerint ezek közül az első a lakossági jövedelmek alakulása, aminek a trendje nem egyértelmű. Ezzel párhuzamosan a bankok egyre óvatlanabbak, mind nagyobb kockázatú ügyfeleknek nyújtanak hiteleket. A lakossági hitelek, különösen a lakáshitelek „eldevizásodását” aggasztónak tartja a jegybank. A lakosságnál, a kis- és közepes vállalatoknál nincs természetes fedezet a devizahitelek törlesztésére, emiatt „felmérhetetlen árfolyamkockázatot” vállalnak azok, akik hosszú távra devizában adósodnak el. (Ráadásul nem is euróban, amelyet 2010 után használunk idehaza, hanem svájci frankban, mert jelenleg az a legolcsóbb.) Növekvő kockázatokra figyelmeztet a jegybank az autópiacon is: soha annyi autót nem vettek vissza a lízingcégek, mint tavaly. Néhány szélsőséges megoldástól viszont - ilyen a roncsautó beszámítása - már visszaléptek a bankok, belátva ezek tarthatatlanságát. Magyar Hírlap, 2005. április 26., kedd ECO A CDP-arányos külső finanszírozási igény és a finanszírozásszerkezetű államháztartás nettó m hitelintézetek forrásbevonása m nem adóssággeneráló forrásbevonása tőkebevonás Autópályadíj elektronikusan A kelet-közép-európai országok közül elsőként Magyarország fogja bevezetni az elektronikus autópályadíj-fizetési rendszert - jósolja az osztrák autópályákat finanszírozó és üzemeltető Asfinag cég. Ausztriában a teherautók részére már 2004 eleje óta kötelező a Go-Boxok használata. Az Asfinag a rendszer terjedésével számol, ezért létrehozta első külföldi leányvállalatát, amely a térség országaiból, így hazánkból is remél megbízásokat. (mti/apa) Sajtevő nemzet Csaknem ötvenezer tonna sajtot, az előző évinél huszonöt százalékkal többet értékesítettek tavaly a magyarországi boltokban - állapította meg az ACNielsen piackutató cég. Tejtermékekre összesen 130 milliárd forintot költöttünk, húsz százalékkal többet, mint egy évvel korábban. (mh) ECVMONDATBAN Befejeződött a Plaza Centers négy magyarországi bevásárlóközpontjának, a pécsi, a soproni, a szombathelyi és a veszprémi plazának az eladása, az új tulajdonos, a brit Dawnay Day Croup 16,7 millió eurót fizetett az izraeli cégnek. (mti) Romániában harmincezer hektáron kell kivágni szőlőfajtákat, amelyek termesztése tilos az EU-ban. (mti/rompres) Az osztrák GDP két százalékkal nőtt tavaly - jelentette hétfőn a Wifo gazdaságkutató intézet, amely arra is emlékeztetett, hogy a 2003. évi növekedés csupán félszázalékos volt. (mti/apa) Balatoni szolgáltatók mutatkozhatnak be a ma megnyíló bécsi Balaton-napon, a Collegium Hungaricumban megtartott eseményt Kolber István regionális felzárkóztatásért felelős miniszter nyitja meg. (mh) 11 |____________________________ HIRDETÉS Ma 18.00 órakor a „Nap vendége" a Gazdasági Rádióban Vigvári András egyetemi tanár, az Adóreform Bizottság tagja