Magyar Hírlap, 2005. április (38. évfolyam, 75-100. szám)
2005-04-27 / 97. szám
24 túlélőcsomag Petőfi, az aggteleki graffitibetyár TÚLÉLŐTÚRA aQEtx Kell ahhoz némi irónia J*i*/j és önsanyargatás, hogy valaki az év első igazán T* napsütéses tavaszi napját a föld alatt töltse. Amikor azonban útban az aggteleki cseppkőbarlang felé zuhogni kezd az eső, már lelkesebben várjuk ötórás kirándulásunkat a hegy gyomrába. Bár középiskolás osztálykirándulásainkról erre máshogy emlékezhetünk, az aggteleki Baradlabarlang nemcsak néhány teremből áll, hanem hosszan húzódik a föld alatt, és hét kilométer a látogatók számára is nyitva áll. Ezt az útvonalat járhatják be a hosszútúrára jelentkezők. Nem kell hozzá semmiféle barlangászati előképzettség, elég, ha elbírják a kézilámpát (a szakasz nagy részén nincs világítás), visznek magukkal egy vízálló túrabakancsot, és nem ijednek meg, ha túravezetőjük a barlangi medvék szokásairól kezd mesélni. A séta elején még lépten-nyomon Télapó, Teknősbéka és Fülesbagoly elnevezésű cseppkövekbe botlunk. Egy másik örökség már kevésbé mulatságos: a barlangba ugyanis csak a harmincas években vezették be a villanyvilágítást, ezért az eredetileg fehér cseppkövek többsége elődeink fáklyáitól koromfekete. A séta második szakaszán ez már nem annyira feltűnő, hiszen a falakat csak az akkumulátorral működő kézilámpák világítják meg. Gyenge fényükben még csodálatosabban csillognak a több ezer éves cseppkőképződmények, a barlang mélyén csordogáló patak és a mennyezet kőtömbjei. A különleges érzést csak fokozza, hogy vezetőnk az út közepén megkér minket: néhány pillanatra kapcsoljuk ki lámpáinkat. Érdekes és egyben félelmetes érzés a sötétben, teljes csendben álldogálni - még ha csak néhány percig is. A Baradla-barlang nem elhagyatott hely, az eldugott járatokban denevérek tanyáznak, sőt egyszer kísérleti célból behoztak egy rókát is, de szegény jószág a lehető legrövidebb útvonalon távozott. A leggyakoribb látogató persze a turista, aki nem mindig az illedelmes viselkedéséről híres. Sokan nehezen állják meg a cseppkövek tapogatását, hogy a szuvenírnek hazavitt darabokat ne is említsük. Egy tágas belső terem falára pedig Petőfi Sándor írta fel nevét. A lelkes utókor persze rögtön emléktáblával, koszorúkkal és nemzeti színű szalaggal emlékezett meg a nemes tettről, melyet ma egyszerűen grafittinak hívnánk. Aki azonban nem a vandalizmus miatt kedveli a különleges falfelületeket, az mindenképpen látogasson el Aggtelekre. Ha szerencséje van, nyáron már a felújított jósvafői szakaszt is láthatja. Bár a belépők elég borsosak, a világörökség egy darabjáért mindenképpen megéri a kiadott pénz. Ha pedig már odautaztunk, térjünk be a szomszédos vendéglőbe, járjuk végig a környéket, csak nehogy tévedésből a barlang bejáratától két méterre lévő szlovák-magyar zöldhatárra tévedjünk. Serdült Viktória Barlangászati előképzettség nem kell, csak egy kézilámpa és vízálló túrabakancs fotó: Németh András Péter Szenvedéstörténetek LAPOZGATÓ A világ önálló állammal nem rendelkező legnagyobb népe - nagyjából ez az a közhely, amit a kurdokról tudunk, meg azt, hogy Törökországban és Irakban fel szoktak lázadni, mire jól elnyomják őket. Ezeket az ismereteket kívánja bővíteni a most megjelent Ezer lázadás, ezer sóhaj című könyv. A cím roppant találó: aligha lehetne négy szóban jobban összefoglalni a kurd múltat és jelent. A könyvet tulajdonképpen George Bush elnöknek is köszönhetjük, hiszen ha nincs az Irak elleni támadás, akkor aligha támad ekkora érdeklődés a kurdok iránt. Jól látszik, hogy a szerző és kiadója (nemcsak a magyar) is ezt használta ki, és a könyv aránytalanul nagy része (kétharmada) foglalkozik az iraki helyzettel, miközben a 25-30 millió kurd csaknem fele Törökországban él, utána jön Irán és Irak csak harmadik a maga ötmillió - bár messze a legnagyobb szabadságban élő - kurdjával, így a kép kicsit csalóka lesz, hiszen a kurdok jelentős része törökországi nagyvárosokban él és gyakran kurdul sem tud. Az iraki résznek tehát nem ártott volna némi rövidítés, amúgy a 470 oldalas könyvnek sem. De nemcsak ezért viselt volna el erősebb szerkesztői beavatkozásokat a könyv, hanem azért is, mert elég szegényesen lett megírva. Rengeteg közhelyes, suta vagy éppen fölösleges mondat. Nyilván ebben felelős némileg a fordító is, igazi rejtély például, miért hagyta meg a Mr. megszólítást a kurd nevek egy részénél, ami elég környezetidegennek tűnik. Ám mindezen hiányosságok ellenére a sok történelemleckéből, történetből és tanúvallomásból mégis kibontakozik egy nagyon gazdag kép a kurdokról. A szerző érdeme, hogy sok helyre elment, nagy empátiával és érdeklődéssel kérdezősködött, amint az is, hogy bár érezhetően kedveli a kurdokat, ez nem akadályozta meg abban, hogy a hibáikról is szóljon: a kultúra és a barbárság, a vendégszeretet és az árulás, a kegyetlenség és a kedvesség, lázadás és hagyomány kettősségeiről. Csak egy példa: a férj elválik a feleségétől, mert az meglátogatta a politikai okokból lecsukott fiukat a börtönben, márpedig oda tisztességes nő nem teszi be a lábát. És döbbenetes így együtt látni azt a szenvedést, amit a kurdokra mértek, legyen szó Szaddám Huszein iraki diktatúrájáról vagy a térségben demokráciának számító Törökországról. Konkurencia híján megkockáztathatjuk: ez a legjobb könyv, amit a kurdokról kapni lehet. Sztankóczy András Christiane Bird: Ezer lázadás, ezer sóhaj - A kurdok évszázados küzdelme General Press, ford.: Szieberth Ádám, 2005, 470 oldal, 3200 forint Béke és távolság TÉVÉZZEN PÁRÁVAL Ha szerda, akkor Sztyeppék távolából... a Dunán, szinte látom magam előtt, ahogy várják ezt a napot, könnyebben telik a hétfő, csermelylépteken rohan a kedd, és máris itt a szerda: Aktán Abdykalykov Asan és Usan című filmjével. Nem hagyhatom önöket tovább kétségek között. A történet ismertetése megkapó, már-már nyelvi és érzelmi bravúr:VA napégette úton a kis ikerpár, Asan és Uson vizescsöbröt cipel. Aztán összevesznek, még birkóznak is. De miután egy öregember megszidja őket, békésen folytatják útjukat.” Kirgizisztánba valamivel egyszerűbbnek tűnik az élet, mint nálunk. Vizescsöbör!? Békés folytatás!? Hm. A második kisfilm, A hinta is nyugodt darab. Mint az ismertető írja: „A lírai történet hátterében szinte idilli, természetközeli életforma jelenik meg”, és mi másra is lenne szükségünk, mint erre, kár, hogy kirgiz filmeket kell hozzá néznünk, de sebaj, még mindig jobb, mint ha egyáltalán nem találkoznánk evvel a jelenséggel. A Filmmúzeumon ismét Szovjet szerda. Propagandafilmek a hetvenes évekből, a távolságról és az ifjúságról. Az előbbi engem is érdekel, és ha valamiben verhetetlen az egykori Szovjetunió, akkor a távolság az. Tulajdonképpen semmi mása nem volt, csak távolság, de avval el volt látva rendesen, exportálni is akart belőle, de szerencsére nem sikerült. Para-Kovács Imre 20°° Szovjet szerda - Az északi hajóút, A Szovjetunióban, ahol a nap felkel. Alkotó ifjúság, A Holddal kezdődött Filmmúzeum 2245 Sztyeppék távolából... - Asan és Usan, A hinta, Beskempir, a fogadott fiú Duna Televízió Magyar Hírlap, 2005. április 27., szerda Aggtelek, Baradla-barlang Rövid túra (egy km) felnőttjegy 1900, kedvezményes 1100 Ft Hosszú túra (6,7 km) felnőttjegy 6000 Ft, kedvezményes 3600 Ft (a felújítás alatt 4000, illetve 2400 Ft) A hosszú túrához előzetes bejelentkezés szükséges. Tourinform, Aggtelek 3759 Baradla oldal 1, 48-503-000, aggtelek@tourinform.hu www.anp.hu mandarin 10°° Nemzetközi Improvizációs Zenei Műhely Győr, Esterházy-palota 16 ° Csak egyszer szeretünk (jugoszláv filmdráma, 1981) Filmmúzeum 17°° Vágta (amerikai filmdráma, 2003) HBO 1830 Vasas-Honvéd vízilabdabajnoki, döntő, 2. meccs Budapest, Komjádi uszoda (tv: M2) 19°° Pentheszileia R.: Zsótér Sándor Sz.: Tóth Orsolya, Söptei Andrea, Varga Mária, Andai Kati, Moldvai Kiss Andrea, Major Melinda, László Zsolt, Stohl András, Marton Róbert Budapest, Nemzeti Színház 19°° Stadler, Teherán és Rigó Győr Xantus János Múzeum 20°° Druzina (Mediawave) Győr Széchenyi tér 20°° Az ötödik pecsét (magyar filmdráma, 1976) Duna Televízió 201° Chelsea-Liverpool futball BL-elődöntő Viasat 3 130 Halálos tavasz (magyar filmdráma, 1939) Duna Televízió