Magyar Hírlap, 2005. augusztus (38. évfolyam, 178-203. szám)

2005-08-16 / 191. szám

14 dcpfecm Amiért érdemes Debrecenbe menni állít emléket fotók: Sárközy György látható nemzetközi hírű botanikus kert főleg kaktuszgyűjteményéről nevezetes. A világon ismert háromezer fajta közül kettőezer a kontinentális éghajlatú Debre­cen üvegházaiban is pompázik. A trópusi gyűjtemény ritkasága a fenyőfélékkel ro­kon, százéves szágú. A kertben csodálatos orchideák nyílnak, banán- és vaníliafák hoznak termést. A felújított állatkert és a vidámpark pedig a gyermekeknek nyújt igazi élményt. Debrecennek az elmúlt években sikerült erősítenie turisztikai vonzerejét, amely nem minden kelet-magyarországi város­ról mondható el. Míg néhány évvel ezelőtt a vendégek csak egy-két napot töltöttek el a cívisvárosban, ma már szívesen töl­tenek el itt hosszabb időt is. Ez Zámbori Tamás, Tourinform irodavezetője szerint a néhány éve felújított hangulatos törté­nelmi belvárosnak, az országosan is egye­dülálló Aquaticum mediterrán élmény­­fürdőnek és a Főnix Rendezvénycsarnok programjainak köszönhető. A szakember szerint azért utaznak egyre többen Debrecenbe, mert a gazdag törté­nelmi és kulturális örökséggel rendelkező városban ma már tavasztól késő őszig ér­dekes és országos figyelmet felkeltő kultu­rális programok várják a turistákat. A Hor­­tobágyra és Hajdúszoboszlóra látogatók útitervéből sem marad ki a sok látnivalót kínáló, dinamikusan fejlődő város. Új kö­zösségi és kulturális terek, sétálóövezetek épülnek, tartalmasan és kellemesen lehet az időt eltölteni itt. Aki szereti a nagyvárosi hangulatot, és előnyben részesíti a kulturá­lis programokat, az elidőzik Debrecenben, hiszen innen csak egy ugrás a Hortobágy gazdag természeti környezete, amelyet az ENSZ bioszféra-rezervátummá nyilvání­tott. Lóháton is bebarangolható a környék, s visszatérve a pezsgő város gondoskodik a vendég időtöltéséről. Könnyen elérhető in­nen az észak-magyarországi szőlő- és bor­vidék. A Tourinform irodája segítségével pedig egyedi útvonalakat is tervezhetnek maguknak az érdeklődők. Természetesen először is Debrecent kell felfedezni­­ vagy újrafelfedezni. A „Napba öltözött város” az utóbbi években minden­kinek szolgál meglepetéssel. Aki régóta nem látogatott ide, rá sem ismer, aki pedig elő­ször érkezik, el sem hiszi, hogy az Európai Unió legkeletibb nagyvárosába érkezett. Debrecen és Magyarország történelmének meghatározó helyszínei a főteret uraló re­formátus Nagytemplom és Kollégium. Itt sajátosan mosódnak össze a különböző korok emlékei, a felújított történelmi főtér nyüzsgő kávéházi élete, a környéken zajló művészeti rendezvények sora szinte vala­mennyi korosztálynak élvezetes programo­kat nyújt. A főtérhez szervesen kapcsolódó főutca nevezetességei egy könnyű sétával elérhetők. A város többéves erőfeszítésének és anyagi áldozatvállalásának köszönhető­en a Déri múzeumban ismét együtt látható Munkácsy Mihály trilógiája: a Krisztus Pilá­tus előtt, a Golgota és az Ecce homo. A belvárostól néhány kilométerre fek­szik, és villamossal gyorsan és kényelme­sen elérhető a Nagyerdő. A sugárút végén már messziről látható a Debreceni Egye­tem impozáns főépülete, a Debreceni Nyá­ri Egyetem helyszíne is. A díszudvar falán olvasható a jogelőd református kollégium s az egyetem leghíresebb professzorainak neve. Az universitas főépülete mögött ta- Az érdeklődőket gazdag programmal váró Virágkarnevál hagyományos befejezése, a tűzijáték. Az egyetem és parkja kihagyhatatlan látnivaló fotó: mh-archív Az Aranybika szálló (felső kis kép) őrzi régi patináját. A kollégium falán a dom­bormű a Hortobágy és Hajdúság talán legavatottabb ismerőjének, Móricznak HIRDETÉS Meghatározó munkák a kelet-magyarországi autópálya-építésben Az autópálya-építési tenderek egyik nyertes kivitelezője Kelet-Magyarországon, a portu­gál érdekeltségű Mota-Engil Magyarország Beruházási és Építőipari Részvénytársaság. A csaknem ötvenéves építőipari hagyomá­nyokkal rendelkező anyavállalat, a Mota- Engil Sa. nyolc éve alapította Magyarorszá­gon leányvállalatát, mely az utóbbi években egyre nagyobb részesedést szerezett a ha­zai építőipari piacon. A Mota-Engil Magyarország Rt. az építőipari ágazat valamennyi részterületének versenyképes sze­replője. Fővállalko­zóként és generál­­kivitelezőként autópálya- és út­építések kivitele­zésével, híd- és tartószerkezetek építéséve­l­ és felújí­táséval, beton- és vasbeton szerke­zetek építésével, valamint magas­építéssel foglalko­zik. A társaság több környezetvédelmi projekt nyertes kivitelezője Magyarországon, a Miskolc és Szolnok térségében megvalósuló regionális hulladéklerakó építési munkáit fővál­lalkozásban végzi. A Mota-Engil Magyarország Rt. jelenlegi legfontosabb magasépítési fővál­lalkozói munkája Budapesten egy 360 lakásos lakópark kivitelezése. Legjelentősebb autópá­lya-építési megbízása az M35-ös autópálya Debrecent elkerülő szakasza. A munkálatok sajátossága, hogy a társaság vállalta, hogy az elkerülő út építésének teljes időtartama alatt biztosítja a 4-es számú és a 35-ös főutak át­járhatóságát. A rendkívül csapadékos időjárás ellenére az építési munkálatok nagy ütemben haladnak. Az elkerülő szakaszt a vállalat határ­időre, 2006. március 31-én átadja a forgalom­nak. A társaság Budapest nagyszabású útfelújí­tási munkái közül jelentős megrendelésekhez jutott a közelmúltban, mely tevékenységet a nagyvárosi forgalom fenntartása mellett kell megvalósítania. A növekvő piaci részese­déssel párhuza­mosan építi és bő­víti magyarországi leányvállalatát a Mota-Engil. A vál­lalatirányítást a nemzetközi gya­korlatnak meg­felelően szervezi át a hazai cégve­zetés az átlátha­tóbb folyamatok és a sikeresebb menedzselés ér­dekében. A válla­latnál évről évre nő a foglalkoztatottak száma. A Mota-Engil fontosnak tartja a szellemi tudásháttér építését Magyarországon, sok fiatal és tehetséges mér­nököt alkalmaz, akik külföldi tanulmányutak ke­retében, a cég költségén szerezhetnek külföldi szakmai tapasztalatokat és nemzetközi üzleti ismereteket NBA-oktatás keretében. A Mota- Engil Magyarország Rt. munkaadóként a hazai munkaerőpiac fontos szereplője. MOTA-ENGIL Magyarország Rt. H-1117 Budapest, Fehérvári út 50-52. Tel.: 00-36-1-371-1846/47 Fax: 00-36-1-371-1852 -----------------,és-----------------------------------------------------------­MOTAENGIL Szálláskínálat: kollégiumi szobáktól az Aranybikáig Bővülnek a szálláshelyek, a közelmúlt­ban panziók sora épült magánerőből. A vendégéjszakák száma 2004-ben 15 százalékkal növekedett. Az egyetemi campus területén új, korszerű kollégiu­mi férőhelyek létesültek, ezeket nyáron olcsó szálláshelyként lehet igénybe venni. A hagyományos szállodák közül ma is várja vendégeit a patinás Aranybika a bel­városban. A Nagyerdő gyógyszállói mellett a csendes erdei környezetben panziók és szállodák fogadják a turistákat. Több száz fő befogadására alkalmas a korszerű kem­ping. Új éttermek és kávézók nyitottak a belvárosban és az Aquaticum élményfür­dő közelében, a Nagyerdőben. Magyar Hírlap, 2005. augusztus 16., kedd

Next