Magyar Hírlap, 2005. szeptember (38. évfolyam, 204-229. szám)
2005-09-30 / 229. szám
MAGYAR HÍRLAP , 2005. SZEPTEMBER 30., PÉNTEK Magas marad a kőolaj ára A Mol előrejelzése szerint normál körülmények között is maradnak a magas olaj- és késztermékárak, amelyeket minden váratlan esemény radikálisan, akár 25-30 százalékkal is növelhet. Ebből következően Magyarországon is a közelmúltbeliekhez hasonló árak várhatók. A Brent-típusú olaj hordónkénti ára továbbra is magas, 60-68 dollár között mozog, s várhatóan tovább folytatódik az erőteljes fogyasztásnövekedés, elsősorban az Amerikai Egyesült Államokban és Ázsiában - fogalmazott Alács Lajos, a Mol kereskedelmi igazgatója. Az USA 2004-ben például negyvenmillió tonna motorbenzint importált, és a mennyiség az idén tovább nő. A olaj- és a késztermékárakat befolyásolja az is, hogy a hurrikánok miatt szállítási fennakadások vannak, illetve finomítók is leálltak. Újabb tényezőként figyelembe kell venni azt is, hogy az iraki olajexport továbbra is bizonytalan. A hurrikánok átmenetileg 1,5 millió hordóval csökkentették a napi kitermelést, ami a világtermelésnek mintegy két százaléka. Az Egyesült Államokban még ma is 12 finomító áll, miközben a hurrikánok miatt világszinten összesen napi 5,5 millió hordóval esett vissza a feldolgozás, ez a világtermelés 6,5 százalékának felel meg. A USA-ra vetítve a kiesés 29 százalékos arányú. Ezzel összefüggésben az utóbbi időben jelentősen megnőtt az Egyesült Államok benzinimportja, aminek hatására az európai jegyzésárak 150-180 dollárral emelkedtek. Alács Lajos szerint a hurrikánok ismételten megmutatták, hogy a finomítói kapacitások szűkösek, gyakorlati kihasználtságuk már olyan magas, 97-98 százalékos, ami krízishelyzetben sem növelhető tovább. A nem túl biztató jóslat a jövő, tegnap nyugodt volt a hangulat a meghatározó londoni olajtőzsdén. A északi-tengeri Brent novemberi jegyzése 1,35 dollárral 62,58 dollárra hanyatlott. Mint emlékezetes, pár hete még hetven dollár fölött volt az olajár. (mti) HIRDETÉS A Raiffeisen Bank Rt. által kibocsátott Raiffeisen Bank II. Kötvény kamata A Raiffeisen Bank Rt. által 2001. szeptember 26-án kibocsátott Raiffeisen Bank II. Kötvény kamata - a 2005. szeptember 28-i kamatmegállapítás alapján - a tizenhetedik kamatidőszakra (2005. szeptember 30. - 2005. december 31.) vonatkozóan évi 6,06%. A következő kamatfizetési napon 1,5487%, azaz kötvényenként 154,87 Ft. kerül kifizetésre. Raiffeisen Bank Rt. GAZDASÁG9 NEW YORK utTöRA; NEW YORK joou: TOKIÓ HONGKONG I DOW TONES 10 506,52 (+33,.3) NASDAQ 2.35,05 H9.6S) HIKKE. .36.7,24 fr.8.,33) HANG SENG .543.,25 (+209.7»)| Állami támogatás műkereskedőknek Úgy tűnik, a kormány minden évben felkarol egy művészeti ágat az adótörvényekben: jövőre a kortárs képekre, szobrokra adnának monstre támogatást. Igazán jól ezzel a műkereskedők járnak. DÓRA MELINDA TÜNDÉF, SZABÓ EMESE Tavaly a magyar filmeket támogató cégek juthattak extraprofithoz (egyrészt kedvezményt kaptak, másrészt adóalapjukat csökkenthették), az idén pedig a képzőművészeti galériák járhatnak jól. A kormány tervei szerint 2006-ban adókedvezményt kaphat az a társaság, amelyik képzőművészeti alkotást vásárol. A műkereskedő cég tehát immár kétféleképpen csökkentheti adóalapját. Az egyik már korábban is élt: bármilyen műalkotást vásárolhatott, és leírhatta a beszerzési árat az adóalapból, de legfeljebb az egyéb beruházások értékének egy százalékáig. A másik lehetőség az igazi újítás: ha a cég kortárs alkotásokat vásárol, akkor ennek összegével öt év alatt egyenlő részletekben csökkentheti az adóalapot. Mindkét lehetőség esetében feltétel, hogy ne gagyit vegyenek. A Képző- és Iparművészeti Lektorátustól kell szakvéleményt szerezni,így nem az adóhatóságnak kell eldöntenie, hogy egy festmény műalkotás-e vagy sem.) Az azonban nem szerepel a javaslatban, hogy kik vehetik igénybe ezt a kedvezményt. Ezek szerint maguk a galériák sem lennének kizárva - lapzártánkig a Pénzügyminisztériumtól nem kaptunk erre cáfolatot. Ha ez így van, akkor az állam egyértelműen támogatja a galériákat, hiszen öt év alatt kifizeti a beszerzett kortárs alkotásokat. Ez még a lapunk által megkérdezett szakmabeliek szerint is túlzás, hiszen a galériák a képkereskedelemből élnek. Az új szabályozásnál ráadásul korlát sem lenne, mint korábban, vagyis az adókedvezmény mértéke nem csak a beruházás egy százalékának értékét teheti ki - emellett azt sem szabja meg, hogy meddig kell megtartani az alkotást. Az újítás azt is jelenti, hogy a galériák kétszer írhatják le a beszerzéseiket - hiszen egyszer költségként már elszámolták mint termékbeszerzést. A bőkezű segítség valószínűleg nem ütközik bele az állami támogatásokra vonatkozó uniós korlátozásokba, mivel a kultúra támogatására ezek nem minden esetben vonatkoznak. „A jogcím mindenképpen megáll, de sok minden múlik a részleteken” - fogalmazott a Magyar Hírlapnak az állami támogatások egyik ismerője. Ugyanakkor a lépés pozitívan hatna a kortárs műtárgyak kereskedelemére. „A kedvezmény miatt annyira megnőne a forgalom, hogy az adóbevételt, amit az állam elbukna a cégeknél, bőven visszakapná a művészek által befizetett közterhekben” - fejtette ki a Magyar Hírlapnak Gaudens Pedit osztrák vállalkozó és képgyűjtő. „Ráadásul legalizálná a kortárs képekkel való kereskedést” - utalt arra, hogy a műkereskedelem zöme ma számla nélkül zajlik. ■ A szakmának választási fogásként is tetszik Néhány héttel azután, hogy 39 művészeti szervezet nyílt levélben tiltakozott Gyurcsány Ferencnél a kulturális életet sújtó elvonások miatt, a miniszterelnök a kortárs magyar művészeti alkotások vásárlását elősegítő adószabály-módosítás tervezetével lepte meg a képzőművészeket és a galériatulajdonosokat. Magyarországon bátortalan a jelenkor kultúrájának támogatása - indokolta a kortárs képző- és iparművészeket támogató kormánytervezetet a miniszterelnök csütörtöki sajtótájékoztatóján, a Ludwig Múzeumban. A Gyurcsány Ferenc után felszólaló képzőművészek örömmel vették tudomásul, hogy valakinek végre eszébe jutott, hogy kikérje a véleményüket az őket érintő törvénymódosításokról. A Kossuth-díjas festőművész, Konok Tamás figyelmeztetett, a Nyugat-Európában már évtizedek óta működő, hasonló jellegű támogatáshoz a lakosság művelése is hozzátartozik. Látványos és kézzelfogható példa erre a művész szerint, hogy a holland és az olasz gyerekeket már kisiskolás koruktól fogva hordják kortárs kiállításokra. A szintén Kossuth-díjas képzőművész, Haraszty István a találkozón elmondta, a „magyar művészeti élet negyven éve padlón van”, az alkotók már régen rászolgáltak erre a figyelemre. Hozzátette: ha a kormány részéről ez előrehozott kampányfogás, akkor jó kampányfogás. Az utóbbi kétkedés nem alaptalan, egy HVG-cikkből kiderül, Németországban a szociáldemokratákat támogató művészeknek is komoly szerepük lehetett abban, hogy az utolsó percben szoros lett a választás eredménye. BOR Gyurcsány Ferenc a kortárs művészeket segítené FOTÓ: MTI - SOÓS LAJOS Rahimkulov: Molt és BorsodChemet vásárolok! Az Általános Értékforgalmi Bank (ÁÉB) az év végéig 11 bankfiókját ügyfelestül, alkalmazottakkal együtt eladja a Volksbank Rt.-nek. A vevők a lakossági piacon szeretnének erősíteni, míg Megdet Rahimkulov ÁÉB-je befektetési bankká válna. Öt vidéki és hat fővárosi fiók cseréjéről kötött előszerződést az ÁÉB és a Volksbank. A Magyar Hírlap által tegnap előrevetített (MH, 2005. szeptember 29-, 11. oldal) ügylet ára ismeretlen, indokai azonban nem. Megdet Rahimkulov, az ÁÉB elnök-vezérigazgatója nagyobb lehetőséget lát regionális vegyipari és gázipari cégek finanszírozásában, míg a Volksbank a kis- és középvállalati, valamint a lakossági piacon szeretne erősíteni. A Volksbank fiókszáma ezzel 42-re növekszik, amivel a kilencedik legnagyobbá válik idehaza - mondta Balázs László, a Volksbank vezérigazgatója. Az ügyfelek hasonló szolgáltatásokat kapnak az új tulajdonos fiókjaiban is, mint amiket megszoktak az ÁÉB-től. Ehhez Rahimkulov maliciózusan annyit fűzött hozzá, hogy ma olyan a világ, hogy lélektanilag az „ügyfelek jobb helyen érezhetik a pénzüket egy osztrák bankban, mint egy orosz pénzintézetben”. Az ÁÉB ennek ellenére hat legnagyobb fővárosi fiókját - amely a nyereség kilencven százalékát adja - megtartja. A bank tulajdonosa immár száz százalékban az elnök-vezérigazgató családi vállalkozása, a Kafijat Kft., ugyanis a tegnapi nappal kiszállt az orosz Gazprombank. A Kafijat és a tulajdonában lévő cégek magyarországi befektetéseinek értéke 350 millió dollárra (72 milliárd forintra) rúg, amit 2006 végéig meg akar duplázni - jelentette be Rahimkulov. A friss tőke egy része marad a bank széfjeiben. A többit részvényre költené az orosz üzletember: az 5,5 százalékos BorsodChem-pakettet 15-16 százalékosra, az egyszázalékos Mol-részesedést a háromszorosára növelné. „Nem a vezetésbe szeretnénk beleszólni, a nyereség miatt veszek. Ha nem következik be valamilyen előre nem látható esemény, akkor ezen a befektetésen ötvenszázalékos nyereséget szerezhetünk” - mondta Rahimkulov. Ennél kisebb haszonkulcsú üzletbe nem száll bele a bankvezér. PZS A bankár kiszáll a lakossági üzletből, mert befektetni akar fotó, hegedűs marta