Magyar Hírlap, 2006. február (39. évfolyam, 27-50. szám)

2006-02-24 / 47. szám

KULTÚRA MAGYAR HÍRLAP I 2006. FEBRUÁR 24., PÉNTEK i 19 Hivatásos ízvadász Végleg hazatértek a pataki iratok KÖNYV Még egy az örvendetesen szaporodó mesélős szakácskönyvekből, ame­lyek nem csupán száraz receptekkel traktálnak minket, hanem az éte­lekhez tartozó történetekkel, netán kultúrhistóriai adalékokkal is szol­gálnak. És ezeken keresztül megmu­tatják annak a személyiségét is, aki a különböző fogásokat ajánlja. Eldönt­hetjük, hogy hiszünk-e neki. Hogy a legvadabb dolgokat is ki merjük-e próbálni, ha ő javasolja, vagy inkább csak érdekességként beleolvasunk a kötetbe, és megbambuljuk a képe­ket. De ha valaki a saját kételyeit is leírja! Hogy például amikor a barát­ja halászlét készített, és tengernyi különféle pirospaprikát pakolt bele, akkor a szerző maga sem hitte, hogy ebből valamelyest is ehető dolog áll össze. És a képtelenül pirosasbarna szín láttán összeomolva arra gon­dolt, hogy ebbe udvariasságból bele kell majd kóstolnia, de aztán annyi­ra ízlett neki a nedű, hogy még repe- tázott is belőle. így már elképzelhe­tő, hogy esetleg mi is kísérletezünk azzal, amire - ha csak az összetevő­ket olvasnánk - nagy7 Valószínűség­gel elhúznánk a szánkat. És netán átkoznánk magunkat, hogy ilyen szakácskönyvre dobtunk ki pénzt. Esetleg elcsábultunk a látványtól, az albumszerű kötetben a zömében egész oldalas képek ugyanis nyál- csorgatóan kívánatosak. Van köztük olyan egyszerű étel, mint a hóember- nyi rezgős túrógombóc, de van olyan is, mint például a szarvastekercs yorkshire módra, magvas medvetalp burgonyával. Zsidek László ugyanis nem vélet­lenül nevezi magát ízvadásznak, és nem véletlen, hogy ez könyvének a címe is. Harmincöt éve hivatását te­kintve is az ízlelőbimbóinak a rabja. Jelenleg a Food Express elnökeként több tízezer ember ebédjébe is na­ponta belekóstol. De járja a hazai és a külföldi vendéglátóegységeket, és ha valahol valami finomat eszik, nem rest kérdezgetni. Jár elegáns vendéglőkben és egészen egyszerű­ekben is, de ha éppen egy parkoló büféjében eszik jó pecsenyét, annak is kikíváncsiskodja a fortélyait, és megosztja az olvasóval. Nem ipar- szerűen ontja a szakácskönyveket, ez az első kötete. Állítása szerint minden receptet többször kipróbált. Van, aki népdalokat gyűjt, más bé­lyeget vagy éppen képeslapot, ő éte­lekre vadászik. És érződik az öröm, sőt a mámor, amikor rálel valamire, ami a szívének kedves. Zsidek László lelkes szakácskönyvet írt. Megírta egy javíthatatlan gourmand ételek iránti szerelmét. BÓTA GÁBOR Zsidek László: ízvadász Kiadó: 2000 Z&S Kft. Végleg hazatértek a Sárospa­takról elszármazott könyvek és iratok. A gyűjtemény már szer­da este, hat óra után megérke­zett Moszkvából repülőgépen, és azonnal az Országos Széchényi Könyvtárba (OSZK) vitték. A magyar szakértők szerint a köny­vek meglepően jó állapotban ke­rültek haza. Hét zöld láda. Számozott, nemzeti szalaggal átkötött faláda. Egymás mellett sorakoznak az OSZK ta­nácstermének asztalán. Mintha műtőben járna az ember, olyan nagy a csönd. A különbség persze óriási: több száz éves könyveket, levéltári iratokat vesznek elő a ládák gyom­rából a fehér cérnakesztyűt húzott könyvtári szakemberek. Lehetnek vagy tízen; a helyettes államtitkárt és az államtitkárt (Gémesi Feren­cet a külügytől és Vass Lajost a kultusztárcától), a könyvtár főigaz­gatóját (Monok Istvánt) arról lehet leginkább felismerni, hogy rajtuk nincsen kesztyű. A hét ládába 136 könyvet és le­véltári anyagot csomagoltak még Oroszországban; egyesével, savál­ló kartondobozba. Első ránézésre látszik, hogy meglepően jó állapot­ban vannak az iratok. Ezt mondják a szakértők is, pedig a milliárdos - más szakértők szerint felbecsül­hetetlen - értékű levéltári anyagok és kötetek között sok a ritkaság, az egyedülálló példány. Ilyen Ba­lassi Bálint egyik fordítása, vagy a Luther Márton aláírásával ellátott könyv, a Lorántffy Zsuzsa kézjegyét őrző kötet, imakönyvek, bibliák, naplók. A legrégebbi könyvritkaság Ládabontás a Széchényi könyvtárban. Meglepően jó állapotban vannak a sárospataki iratok fotö: sARKözy cyöRcy 1404-ből származik, egy skolaszti­kus teológiai kézirat. A teremben egymást váltják az újságírók. Nincs se tülekedés, se nyomorgás. Jönnek, fotóznak, kérdeznek, mennek. A könyvtári szakértők pedig értekeznek, ta­nácskoznak. A köteteken először állapotfelmérést végeznek, majd fertőtlenítik őket, mert lehetséges, hogy penészgombák telepedtek meg rajtuk. Ha kell, restaurálják a köteteket. Háromórás vizitá- lás után megkérnek a könyvtáro­sok mindenkit, hagyják dolgozni a szakértőket. Március 1-jétől június 15-éig új­ra láthatjuk a pataki könyveket: kiállítják őket a Magyar Nemze­ti Múzeumban, utána Pápán és Debrecenben teszik közszemlére, és csak július végén kerülnek visz- sza eredeti helyükre, a Sárospataki Református Kollégiumba, ahonnan 1938-ban, illetve 1945-ben kerültek Budapestre; és máig nem tisztázott körülmények között jutottak Orosz­országba, Nyizsnyij Novgorodba. A magyar szakértőcsoport 1992 óta próbálta visszajuttatni eredeti helyükre a hiányzó könyveket, ám erre csak a februárban elfogadott orosz törvénymódosítás adott lehe­tőséget. Tíz kötet még Oroszország­ban van. Sorsuk bizonytalan. WÁGNER ÉVA Szerelemről, szabadságról beszélt Doktor Veres Pál halálára Hamiskás mosolyú, kecskeszakál­las férfi, akinek - mint Mórickának a viccben - mindenről „az” jut az eszébe. Azaz jutott; most már így, múlt időben. Nyolcvannyolc éves korában meghalt dr. Veres Pál or­vos, szexológus, író. Pali bácsi elment. Elment - neki alighanem erről a szóról is kelleme­sebb asszociációi támadnának. így ismerte az ország, ő volt „a” szexoló­gus. Egy prűd világban az egyetlen, aki nyíltan és nyilvánosan beszélt testi-lelki örömökről, szerelemről. Levelek tízezreit címezték neki, a Magyar Ifjúság legendás, Az or­vos válaszol rovatába. Pedig nem is annyira az orvos válaszolt: amikor tanácsokat adott, nem betegeket lá­tott maga előtt. Túdta és tanította, hogy a szexuális problémák túlnyo­mó többsége kommunikációs zavar. Azzal gyógyított, hogy kimondta, amiről mások úgy érezték, nem il­lik, nem lehet kimondani. „Lehetek-e terhes attól, hogy a bátyám az ágyamban aludt?” - kér­dezte tőle egy kamasz lány. Ő meg­nyugtatta. Egy szégyellős fiatalasz- szony azzal fordult hozzá, hogy a férjének - áldott jó ember, hűséges társ, családapa - van egy perverz vágya. Azt akarja tőle, hogy az eksz­tázis tetőpontján nyávogjon neki, akár egy macska. „Mit tegyek, dok­tor úr?” - kérdezte. Pali bácsi tudta a megoldást: „Nyávogjon!” Egy gát­lásos fiatal fiút egyhetes közös sáto­rozásra küldött a barátnőjével, azzal a szigorú előírással, hogy simogat­hatják egymást, még csókolózhat- nak is, de semmi több. Hazatérve a fiú jelentkezett: „Doktor úr, ne tes­sék haragudni, nem bírtuk ki...” Ezt a Droblémát is meeoldotta. Népszerűsége páratlan volt. Egyetemi előadásai másolatban, Polimer kazettákon terjedtek, isko­lától laktanyáig, ifi futballcsapatok öltözőjéig. Teljes csöndet varázsolt a tizenévesek között. Arról beszélt, ami a legjobban érdekelt bennün­ket, olyan szellemesen és szabadon, ahogyan senki más. Felismerték a buszmegállóban, körülvették a suli­ból hazafelé tartó srácok, kérdezget­ték, azután eltátott szájjal, csillogó szemmel hallgatták. Megesett, hogy hölgy rajongói erotikus üzenetek­kel keresték meg, talán mágusnak gondolták. Az is volt: hatvan évig élt boldogan feleségével, Anna nénivel. Veres Pál utánozhatatlan figurá­jától elválaszthatatlan a bölcsesség, az együttérzés, a humor, a művelt­ség, a rendkívüli nyelvi lelemény. Eredetileg fényképésznek tanult, együtt raboskodott a bori munka­táborban Radnótival - bő évtized­del volt fiatalabb nála túlélte és hazajött. Hitte, majd a kommuniz­mus jobbá teszi a világot, így lett újságíró, az eszme propagandistája. A filmarchívum sok régi híradóján szerepel: „szerkesztő: Veres P.” De naiv reményeinek nem sok időt ha­gyott a huszadik század. Megint go­nosz idők jöttek, és újra örülhetett, hogy megúszta ép bőrrel. Mesés történetei voltak ezekről az évekről. Hogyan dirigálták a film­híradósok Rákosi elvtársat, merre lépjen, hogyan játszatták el vele má­sodszor is ajelenetet, hogyan csinál­tak bohócot a zsarnokból. Ez volt Pali bácsi kedvenc műfaja: a legen­da. „Nem biztos, hogy pontosan így történt, de így is történhetett volna” - szokta mondani. Negyvenéves elmúlt, mire az életben is megtalálta az igazi műfa­ját. Az orvosegyetemen olyan szakot választott, amelyet nem is oktattak: a szexológiát. Az új ügynek jó szívvel lehetett a hírnöke, nem fenyegette újabb kiábrándulás. Túcatnyi köny­vet írt, kultúrtörténeti érdekessége­ket gyűjtött. Az utóbbi években jár­ni már alig tudott, de a számítógépe az ágy lábánál volt; felült, írt tovább. Még azután is, hogy az ősszel elte­mette Anna nénit. Szerdán nem ébredt föl. Azt mondja a lánya, derű és nyugalom maradt utána a lakásban. Másként el sem lehet képzelni, csak azzal a hamiskás mosollyal. Talán annak szólt, hogyjól rászedett minket. Úgy tett, mintha mindenről a szex jutna az eszébe, pedig igazából a szabad­ságról, az élet szeretetéről, az em­berségről beszélt. BÁRTFAI GERGELY

Next

/
Oldalképek
Tartalomjegyzék