Magyar Hírlap, 2006. február (39. évfolyam, 27-50. szám)
2006-02-24 / 47. szám
MAGYAR HÍRLAP , 2006. FEBRUÁR 24., PÉNTEK Hivatásos ízvadász KÖNYV Még egy az örvendetesen szaporodó mesélős szakácskönyvekből, amelyek nem csupán száraz receptekkel traktálnak minket, hanem az ételekhez tartozó történetekkel, netán kultúrhistóriai adalékokkal is szolgálnak. És ezeken keresztül megmutatják annak a személyiségét is, aki a különböző fogásokat ajánlja. Eldönthetjük, hogy hiszünk-e neki. Hogy a legvadabb dolgokat is ki merjük-e próbálni, ha ő javasolja, vagy inkább csak érdekességként beleolvasunk a kötetbe, és megbambuljuk a képeket. De ha valaki a saját kételyeit is leírja! Hogy például amikor a barátja halászlét készített, és tengernyi különféle pirospaprikát pakolt bele, akkor a szerző maga sem hitte, hogy ebből valamelyest is ehető dolog áll össze. És a képtelenül pirosasbarna szín láttán összeomolva arra gondolt, hogy ebbe udvariasságból bele kell majd kóstolnia, de aztán annyira ízlett neki a nedű, hogy még repetázott is belőle. így már elképzelhető, hogy esetleg mi is kísérletezünk azzal, amire - ha csak az összetevőket olvasnánk - nagy. Valószínűséggel elhúznánk a szánkat. És netán átkoznánk magunkat, hogy ilyen szakácskönyvre dobtunk ki pénzt. Esetleg elcsábultunk a látványtól, az albumszerű kötetben a zömében egész oldalas képek ugyanis nyálcsorgatóan kívánatosak. Van köztük olyan egyszerű étel, mint a hóembernyi rezgős túrógombóc, de van olyan is, mint például a szarvastekercs yorkshire módra, magvas medvetalp burgonyával. Zsidek László ugyanis nem véletlenül nevezi magát ízvadásznak, és nem véletlen, hogy ez könyvének a címe is. Harmincöt éve hivatását tekintve is az ízlelőbimbóinak a rabja. Jelenleg a Food Express elnökeként több tízezer ember ebédjébe is naponta belekóstol. De járja a hazai és a külföldi vendéglátóegységeket, és ha valahol valami finomat eszik, nem rest kérdezgetni. Jár elegáns vendéglőkben és egészen egyszerűekben is, de ha éppen egy parkoló büféjében eszik jó pecsenyét, annak is kikíváncsiskodja a fortélyait, és megosztja az olvasóval. Nem iparszerűen ontja a szakácskönyveket, ez az első kötete. Állítása szerint minden receptet többször kipróbált. Van, aki népdalokat gyűjt, más bélyeget vagy éppen képeslapot, ő ételekre vadászik. És érződik az öröm, sőt a mámor, amikor rálel valamire, ami a szívének kedves. Zsidek László lelkes szakácskönyvet írt. Megírta egy javíthatatlan gourmand ételek iránti szerelmét. BÓTA GÁBOR Zsidek László: Ízvadász Kiadó, 2000 Z&S Kft. KULTÚRA 19 Végleg hazatértek a pataki iratok Végleg hazatértek a Sárospatakról elszármazott könyvek és iratok. A gyűjtemény már szerda este, hat óra után megérkezett Moszkvából repülőgépen, és azonnal az Országos Széchényi Könyvtárba (OSZK) vitték. A magyar szakértők szerint a könyvek meglepően jó állapotban kerültek haza. Hét zöld láda. Számozott, nemzeti szalaggal átkötött faláda. Egymás mellett sorakoznak az OSZK tanácstermének asztalán. Mintha műtőben járna az ember, olyan nagy a csönd. A különbség persze óriási: több száz éves könyveket, levéltári iratokat vesznek elő a ládák gyomrából a fehér cérnakesztyűt húzott könyvtári szakemberek. Lehetnek vagy tízen, a helyettes államtitkárt és az államtitkárt (Gémesi Ferencet a külügytől és Vass Lajost a kultusztárcától), a könyvtár főigazgatóját (Monok Istvánt) arról lehet leginkább felismerni, hogy rajtuk nincsen kesztyű. A hét ládába 136 könyvet és levéltári anyagot csomagoltak még Oroszországban, egyesével, saválló kartondobozba. Első ránézésre látszik, hogy meglepően jó állapotban vannak az iratok. Ezt mondják a szakértők is, pedig a milliárdos - más szakértők szerint felbecsülhetetlen - értékű levéltári anyagok és kötetek között sok a ritkaság, az egyedülálló példány. Ilyen Balassi Bálint egyik fordítása, vagy a Luther Márton aláírásával ellátott könyv, a Lorántffy Zsuzsa kézjegyét őrző kötet, imakönyvek, bibliák, naplók. A legrégebbi könyvritkaság 1404-ből származik, egy skolasztikus teológiai kézirat. A teremben egymást váltják az újságírók. Nincs se tülekedés, se nyomorgás. Jönnek, fotóznak, kérdeznek, mennek. A könyvtári szakértők pedig értekeznek, tanácskoznak. A köteteken először állapotfelmérést végeznek, majd fertőtlenítik őket, mert lehetséges, hogy penészgombák telepedtek meg rajtuk. Ha kell, restaurálják a köteteket. Háromórás vizitálás után megkérnek a könyvtárosok mindenkit, hagyják dolgozni a szakértőket. Március 1-jétől június 15-éig újra láthatjuk a pataki könyveket: kiállítják őket a Magyar Nemzeti Múzeumban, utána Pápán és Debrecenben teszik közszemlére, és csak július végén kerülnek viszsza eredeti helyükre, a Sárospataki Református Kollégiumba, ahonnan 1938-ban, illetve 1945-ben kerültek Budapestre, és máig nem tisztázott körülmények között jutottak Oroszországba, Nyizsnyij Novgorodba. A magyar szakértőcsoport 1992 óta próbálta visszajuttatni eredeti helyükre a hiányzó könyveket, ám erre csak a februárban elfogadott orosz törvénymódosítás adott lehetőséget. Tíz kötet még Oroszországban van. Sorsuk bizonytalan. WÁGNER ÉVA Ládabontás a Széchényi könyvtárban. Meglepően jó állapotban vannak a sárospataki iratok fotó: sARKözy cyöRey Szerelemről, szabadságról beszélt Doktor Veres Pál halálára Hamiskás mosolyú, kecskeszakállas férfi, akinek - mint Mórickának a viccben - mindenről „az” jut az eszébe. Azaz jutott, most már így, múlt időben. Nyolcvannyolc éves korában meghalt dr. Veres Pál orvos, szexológus, író. Pali bácsi elment. Elment - neki alighanem erről a szóról is kellemesebb asszociációi támadnának, így ismerte az ország, ő volt „a” szexológus. Egy prűd világban az egyetlen, aki nyíltan és nyilvánosan beszélt testi-lelki örömökről, szerelemről. Levelek tízezreit címezték neki, a Magyar Ifjúság legendás. Az orvos válaszol rovatába. Pedig nem is annyira az orvos válaszolt: amikor tanácsokat adott, nem betegeket látott maga előtt. Tudta és tanította, hogy a szexuális problémák túlnyomó többsége kommunikációs zavar. Azzal gyógyított, hogy kimondta, amiről mások úgy érezték, nem illik, nem lehet kimondani. „Lehetek-e terhes attól, hogy a bátyám az ágyamban aludt?” - kérdezte tőle egy kamasz lány. Ő megnyugtatta. Egy szégyellős fiatalaszszony azzal fordult hozzá, hogy a férjének áldott jó ember, hűséges társ, családapa - van egy perverz vágya. Azt akarja tőle, hogy az eksztázis tetőpontján nyávogjon neki, akár egy macska. „Mit tegyek, doktor úr?” - kérdezte. Pali bácsi tudta a megoldást: „Nyávogjon!” Egy gátlásos fiatal fiút egyhetes közös sátorozásra küldött a barátnőjével, azzal a szigorú előírással, hogy simogathatják egymást, még csókolózhatnak is, de semmi több. Hazatérve a fiú jelentkezett: „Doktor úr, ne tessék haragudni, nem bírtuk ki...” Ezt a problémát is megoldotta. Népszerűsége páratlan volt. Egyetemi előadásai másolatban, Polimer kazettákon terjedtek, iskolától laktanyáig, ifi futballcsapatok öltözőjéig. Teljes csöndet varázsolt a tizenévesek között. Arról beszélt, ami a legjobban érdekelt bennünket, olyan szellemesen és szabadon, ahogyan senki más. Felismerték a buszmegállóban, körülvették a suliból hazafelé tartó srácok, kérdezgették, azután eltátott szájjal, csillogó szemmel hallgatták. Megesett, hogy hölgy rajongói erotikus üzenetekkel keresték meg, talán mágusnak gondolták. Az is volt: hatvan évig élt boldogan feleségével, Anna nénivel. Veres Pál utánozhatatlan figurájától elválaszthatatlan a bölcsesség, az együttérzés, a humor, a műveltség, a rendkívüli nyelvi lelemény. Eredetileg fényképésznek tanult, együtt raboskodott a bori munkatáborban Radnótival - bő évtizeddel volt fiatalabb nála túlélte és hazajött. Hitte, majd a kommunizmus jobbá teszi a világot, így lett újságíró, az eszme propagandistája. A filmarchívum sok régi híradóján szerepel: „szerkesztő: Veres P.” De naiv reményeinek nem sok időt hagyott a huszadik század. Megint gonosz idők jöttek, és újra örülhetett, hogy megúszta ép bőrrel. Mesés történetei voltak ezekről az évekről. Hogyan dirigálták a filmhíradósok Rákosi elvtársat, merre lépjen, hogyan játszatták el vele másodszor is a jelenetet, hogyan csináltak bohócot a zsarnokból. Ez volt Pali bácsi kedvenc műfaja: a legenda. „Nem biztos, hogy pontosan így történt, de így is történhetett volna” - szokta mondani. Negyvenéves elmúlt, mire az életben is megtalálta az igazi műfaját. Az orvosegyetemen olyan szakot választott, amelyet nem is oktattak: a szexológiát. Az új ügynek jó szívvel lehetett a hírnöke, nem fenyegette újabb kiábrándulás. Tucatnyi könyvet írt, kultúrtörténeti érdekességeket gyűjtött. Az utóbbi években járni már alig tudott, de a számítógépe az ágy lábánál volt, felült, írt tovább. Még azután is, hogy az ősszel eltemette Anna nénit. Szerdán nem ébredt föl. Azt mondja a lánya, derű és nyugalom maradt utána a lakásban. Másként el sem lehet képzelni, csak azzal a hamiskás mosollyal. Talán annak szólt, hogy jól rászedett minket. Úgy tett, mintha mindenről a szex jutna az eszébe, pedig igazából a szabadságról, az élet szeretetéről, az emberségről beszélt. BÁRTFAI GERGELY