Magyar Hírlap, 2006. március (39. évfolyam, 51-76. szám)
2006-03-23 / 69. szám
4 BELFÖLD választás 2006 FIDESZ____________________________ Értetlenség az EP-ben Értetlenséggel és megütközéssel fogadta Martin Schulz, az Európai Szocialista Párt Európai Parlamenti frakciójának vezetője Mikola Istvánnak a Fidesz-kongresszuson elhangzott kijelentését, amellyel a Fidesz kormányfőhelyettes-jelöltje arra utalt: a kettős állampolgárság megadásával a Fidesz húsz évre bebetonozhatja magát a hatalomba. A frakcióvezető szerint ez a mentalitás ellentétes az európai demokráciafelfogással. Tabajdi Csaba, az MSZP-s EP-képviselő szerint a kijelentéssel kiderült: a Fidesz csupán önös érdekekből támogatja a kettős állampolgárságot. Orbán Viktor pártelnök tegnap korrigálta helyettesét: „Mikola tervei kivitelezhetetlenek” - mondta, hozzátéve: a szocialisták és a Fidesz megegyezése nélkül nem lehet a kétharmados választójogi törvényt módosítani. (mti) SZDSZ Valódinak látszó behívóparancsot küld az SZDSZ a következő napokban azoknak a fiataloknak, akiket érintene a sorkötelezettség - jelentette be Fodor Gábor ügyvivő. A liberálisok „játék” behívójának egyik oldala pontos másolata az eredeti behívóparancsnak, a lap másik oldalán pedig arra emlékeztetnek, hogy a kormány a szabad demokraták fellépésének köszönhetően szüntette meg a sorkötelezettséget. Fodor Gábor szerint az SZDSZ a következő parlamenti ciklusban kezdeményezni fogja, hogy a honvédelmi törvény mondja ki, a sorkötelezettséget a jövőben semelyik kormány sem állíthatja vissza. (mti) FOTÓ: NÉMETH ANDRÁS PÉTER MSZP_____________________________ A jelen sikerei Az MSZP politikája nem az, hogy Magyarországot meg kell óvni a versenytől, hanem az, hogy Magyarország induljon el és nyerjen, győztes Magyarországot szeretnénk - jelentette ki Gyurcsány Ferenc Egerben. A kormányfő szerint ehhez végre Magyarországnak meg kell mutatnia, hogy nemcsak a múltjára büszke, hanem képes hozzátenni a múlthoz a jelen sikereit, amelyek nyomán olyat tud produkálni, aminek a csodájára járnak. (mti) ORBÁN-KÖNY_____________________ Nem megosztott a nemzet A magyar nemzet ma nem megosztott, bár komoly viták vannak benne - mondta Orbán Viktor a beszédeiből, írásaiból, interjúiból szerkesztett 20 év című könyv bemutatóján. A kötetről azt mondta, „ez a könyv visszaad valamit abból, amiről nem szoktunk beszélni, arról, hogy én valójában szeretem ezt a munkát”. (mh) SZAVAZÁS__________________________ Külföldről nyolcezren A választások első fordulójában külföldön szavazók fele budapesti - derült ki az Országos Választási Iroda honlapjának adataiból. A szerda délutáni adatok szerint 8054-en jelezték, hogy külföldön kívánnak szavazni az első fordulóban, közülük 4039-en budapesti lakosok. A legtöbben - 408-an - a főváros 2-es számú választókerületéből vetették magukat külképviseleti névjegyzékbe. (mti) REKLÁMHÁLÓK______________________ Maradnak a falakon? Altatarozás mögé bújva foglalnak a pártok értékes reklámfelületeket a megaposztereik részére. Bár a hatóságok több helyütt jelezték, lebontják a szabálytalan hirdetéseket, a jogerős bontási határozatok a választásokig vélhetően nem születnek meg, így maradhat a XIV. kerületi 1700 négyzetméteres Gyurcsány-poszter is. (origo/mh) FIDESZ-MSZP_______________________ Gyanús táska Az MSZP működése és választási tevékenysége veszélyezteti a választások tisztaságát - mondta a Fideszszóvivője. Szijjártó Péter szerint az elmúlt néhány hétben több olyan ügyre derült fény, amely ezt igazolja. A szóvivő megemlítette, hogy kedden pomázi lakosok adatait és szocialista kampányanyagokat tartalmazó aktatáskát talált egy férfi a szentendrei HÉV-en és vitt be a Fővárosi Választási Irodába. A táskát, illetve hogy történt-e bűncselekmény a rendőrség vizsgálja, a Hírszerző értesülése szerint a „gyanús” csomag nem akta- hanem autóstáska volt és csupán egy választási szórólapot, három-négy papírlapot és névjegykártyákat tartalmazott. (mti/hírszerző) PER STANDARD______________03. 22. Gyurcsány: ez nem populizmus Nem egyszerű Gyurcsány Ferenc kormányfő helyzete - írja az osztrák Der Standard, mikor a szocialisták kormányfőjelöltjének vidéki kampánykörútjáról közölt beszámolót. A lap szerint Gyurcsánynak a népből valók egyikeként kell hatnia vidéki fellépésein, miközben Magyarország egyik leggazdagabb embere. Az írásban emlékeztettek Gyurcsánynak arra a bejelentésére, hogy 2008-ban népszavazás döntene az euró bevezetéséről. A miniszterelnök a lapnak később kijelentette, hogy ez nem populizmus. Hogy miként illeszkednek ehhez a kis koalíciós partnernek a követelései, akivel választási győzelem esetén az MSZP-nek újból kormányoznia kellene? A liberálisok ugyanis egykulcsos adórendszert követelnek. „Ebbe a szocialisták nem egyeznének bele" - mondta Gyurcsány. Fenyegetésből bőven kijut a politikusoknak Névtelen fenyegető levelet kapott Orbán Viktor, aki ennek ellenére nem kért védelmet a Köztársasági Őrezredtől. Esete nem egyedi: a politikusok több száz fenyegetést kapnak évente. GAÁL ZOLTÁN-ROVÓ ATTILA Levélben megfenyegették Orbán Viktor családját: egy ismeretlen az ellenzéki politikus feleségének címzett levélben azt írta, hogy ha Orbán nem lép vissza a politizálástól, gyermekeit elrabolják, ledarálják, és kutyatápot csinálnak belőlük. A Fidesz miniszterelnök-jelöltje nem kért további védelmet a Köztársasági Őrezredtől. Orbánnak májusig még hivatalból jár az őrezredes szolgálati autó, sofőrrel, aki egyben testőr is. Mindemellett Orbán biztonsági főnöke megerősítette a párt elnökének védelmét. A rendőrséghez egyelőre nem érkezett feljelentés. Az Országos Rendőr-főkapitányság vezetője ugyanakkor tegnap felajánlotta Orbánnak és családjának a rendőri védelmet. Az eljárás elindításához elkérték a fenyegetést tartalmazó iratokat a politikustól, ezt azonban információink szerint egyelőre nem kapták meg. Az Orbán Viktort és családját érő fenyegetés korántsem egyedi. Gyurcsány Ferenc kormányfő szóvivője, László Boglár érdeklődésünkre azt mondta, a miniszterelnök heti több tucatnyi hasonló levelet kap, részleteket azonban nem közölt. Kérdésünkre, hányszor fenyegették meg a kormányfő családját, azt mondta: „Komolyan vehetően egyszer, a nagy nyilvánosságot kapott Dobrev Klára-ügyben.” Február végén egy ismeretlen a rendőrségre telefonálva pontos információkat sorolt arról, hogy mi Gyurcsány feleségének napi programja. Gyurcsány tegnap telefonon személyesen biztosította szolidaritásáról Orbánt, ezt az ellenzéki politikus megköszönte. Kijut a gyalázkodásból a képviselőknek is, főleg a kormánypártiaknak: a megkérdezettek mindanynyian azt mondták, heti két-három fenyegetés érkezik hozzájuk. „Rohadt szemét komcsibérenc zsidó, felakasztunk, kinyírunk. Nagyjából ez a névtelen levelek sablonszövege, esetleg a jelzőket cserélik fel” - mondta lapunknak Horn Gábor, az SZDSZ kampányfőnöke. Pető Iván (SZDSZ) - aki dokumentálja a nevére érkező gyalázkodásokat - kérdésünkre azt mondta, a legtöbb fenyegető levélben az áll: „Húzzatok vissza Izraelbe, különben leszámolunk veletek.” Állítása szerint előfordult, hogy a családját is megfenyegették, de még soha nem fordult rendőrséghez. Hasonlóan nyilatkozott érdeklődésünkre Nyakó István, az MSZP szóvivője, azt azonban hiába kérdeztük, hogy melyik szocialista politikust fenyegetik a legtöbbször. „Olyan gyakoriak az ilyen levelek, hogy be sem számolunk róluk egymásnak” - mondta. Újhelyi István MSZP-s politikus azt mondta, pályafutása alatt több száz, a kampányban több tucat levelet kapott, s körülbelül minden tizedikben fenyegették meg a hozzátartozóit is. „Volt olyan, amelyben arról számolt be a levélíró, hogy tudja, mikor vannak otthon a gyermekeim” - mondta, hozzátéve: szakértőkkel vizsgáltatta meg a levelet, s úgy döntöttek, nem komoly az ügy. A kérdésünkre Hock Zoltán MDF- elnökhelyettes azt mondta, nem tud arról, hogy bármely párttársa hasonló üzenetet kapott volna, Kosztolányi Dénes Fidesz-képviselő pedig közölte: az elmúlt ciklusban 10-11, a mostaniban három-négy valódi fenyegetést kapott. „A legemlékezetesebb az, amelyik azt írta, hogy egy harminccentis szöget vernek majd be a fejembe” - mondta a politikus, de emlékezete szerint családját egyik levél sem említette. Kardos Imre ezredes, a Köztársasági Őrezred parancsnokhelyettese lapunknak azt mondta, évente harminc-negyven fenyegetésről szereznek tudomást, ezek védett közjogi méltóságokat, esetenként más vezető politikusokat vagy családjukat érintik. Az elmúlt négy évben egy tucat fenyegetést derített fel a rendőrség, ebből idén kettőt: egy tanuló emailjének és egy 7 elmebeteg telefonhívásának jártak utána, mindketten Gyurcsányt fenyegették. A 17 éves kaposvári tanuló e-mailjében azt írta, merényletet követnek el Gyurcsány ellen, ha egy 7 hónapon belül nem lép vissza a politikától. A három héttel ezelőtt érkezett levél írójához két napon belül eljutottak a nyomozók. A rendőröknek legutóbb Dobrev Klára, évekkel korábban Dávid Ibolya védelméről kellett gondoskodniuk. 1998-ban Torgyán József kisgazda vezető kapott több testőrt egy robbantássorozat után. Ha különösen védett kategóriába tartozó állami vezetőt fenyegetnek meg, szigorítják a már a meglévő védelmet. Más politikusok, állami tisztségviselők esetében a rendőrség vezetője dönt az ideiglenes védelemről. ■ Orbán Viktor családja a pártelnök könyvbemutatóján. A háttérben többen vigyáztak rájuk fotó: Németh András Péter FENYEGETÉSTÖRTÉNET |__________ 1998. március: ismeretlenek robbantanak Torgyán József kisgazda pártelnök lakása előtt. 1998. május: Szájer Józsefnek, a Fidesz alelnökének lakása előtt robban bomba. 1998. június: pokolgép robban a Fidesz-székházban. 2004. január: életveszélyesen megfenyegetik Gusztos Péter SZDSZ-es képviselőt, majd néhány nap múlva Lendvai Ildikót, az MSZP frakcióvezetőjét, újabb néhány nap múlva pedig Medgyessy Péter miniszterelnököt. 2006. március 3.: több névtelen levélben is megfenyegetik Szijjártó Pétert, a Fidesz szóvivőjét. - MAGYAR HÍRLAP 2006. MÁRCIUS 23., CSÜTÖRTÖK / OT '--------------------------------------rovatvezető: Varga Gergely, e-mail: varga.gergely@magyarhirlap.hu ' nr-1