Magyar Hírlap, 2006. augusztus (39. évfolyam, 178-204. szám)

2006-08-19 / 194. szám

MAGYAR HÍRLAP­­ 2006. AUGUSZTUS 19., SZOMBAT Jordán Tamásnak, a Nemzeti Színház igazgatójának 2003 óta összeszo­rult gyomorral kel­lett arra gondolnia, tudja-e működtetni a teátrumot. Úgy gondolja, a leendő színházi törvénynek a legkényesebb kér­dést, a pénz elosz­tásának módját is szabályoznia kell. BÓTA GÁBOR - Azt mondják, hogy részvénytár­saságból állami intézménnyé ala­kul át a Nemzeti Színház. Mi igaz ebből? - Ügyvédi szakvéleményt kér­tünk, aszerint a jog nem engedi meg, hogy részvénytársaság intéz­ménnyé alakuljon. Ehhez először meg kell szüntetni. - Amúgy pedig logikus lenne, hogy a Nemzeti Színház állami in­tézmény legyen. - Egyetértek. - Akkor miért alakult meg rész­vénytársaságként? - Az építkezés idején számtalan szempont volt, amely miatt köny­­nyebben, gyorsabban folyt így a munka. A részvénytársaság rugal­mas működési forma. - Ezután rugalmatlanabbal fog­nak működni? - Nem feltétlenül, hiszen a jog­szabályok nem arra a „devianciára” készültek, ami a Nemzeti Színház, hanem vagyonra és részvényesekre. A megszűnéskor a részvényeseket, a pénzüket, a várható osztalékukat védi a jog. Ilyenkor gondoskod­ni kell arról, hogy a vagyonuk ne vesszen el, ezért minden kifizetést leállítanak. Közzéteszik a követe­léseket. Legalább egy évig tartana ez az eljárás, ez idő alatt a színház nem játszhatna. De ezt tudja a mi­nisztérium is. Az a szándék, hogy egy csokorba fogják a nemzeti in­tézményeket, és rendet teremtenek a házuk táján. Schneider Márta szakállamtitkárnál jártam, aki azt mondta, hosszú távon garantálják a nemzeti intézmények működését. Alapos vizsgálatokat folytatnak majd, és ha szükséges, még jog­szabályokat is módosítanak. Ha a színházi törvény nem készül is el gyorsan, ha kell, akár valamennyi­re a munka törvénykönyvének al­kalmazásába is beleszólnak. Olyan struktúrát akarnak kialakítani, amelyben nagyobb a mozgástér.­­ Már a Nemzeti igazgatójává való kinevezésekor azt gondolta, hogy az épületnek egész nap nyit­va kellene lennie a közönség előtt, a szabadtéri színpad helyén felépí­tendő kávéházban kulturális prog­ramok, előadások előtti és utáni beszélgetések lennének. Külföldi, vidéki, határon túli magyar elő­adásokat is rendszeresen vendégül láttak volna, könyvkiadással is foglalkoznának.­­ Az utóbbi tulajdonképpen van most is, csak szerényen. Az álta­lunk játszott darabokat adjuk ki. Mindannak, ami a kérdésében sze­repel, újra szóba kell kerülnie, ha nekidarálja magát a minisztérium, és rendet akar teremteni, meg va­lóban komoly elvárásai lesznek az intézményeivel szemben. Eddig ez is hiányzott, nem kaptunk se el­marasztalást, se dicséretet. Nem igazán látogatták az előadásainkat a minisztérium magas rangú tiszt­viselői. Mondhatom azt, hogy ré­szükről meglehetős érdektelenség vett minket körül. Annak nyilván nagyon örült a fenntartó, hogy nin­csenek nagy politikai botrányok a Nemzeti körül. Ez kifejezett dia­dal, ha visszatekintünk a három évvel ezelőtti állapotokra. De ezen­kívül nem igazán érdekelte a fenn­tartót, hogyan működik a Nemzeti Színház. Ha ez érdekli majd, akkor a változtatások előtt azt remélem, elmondhatom, hogyan szeretnénk működni. És nem tudok mást el­képzelni, mint három és fél évvel ezelőtt. Vagyis hogy építsük be a színházi előadásokra alkalmatlan szabadtéri színpadot, és itt létre­hozhatnánk olyan közösségi teret, mint amilyet a Merlin Színházban meg tudtam valósítani. Klubélet­re, de különböző produkcióknak is megfelelő lenne ez a helyiség. Hiszen a Nemzetinek egyik súlyos baja a pénztelenségen kívül, hogy sok mindenre nincsen terünk. Irigylem a Művészetek Palotájának munkatársait, mert ők remek belső tereket használhatnak. - Korábban szó volt arról, hogy együttműködnek, sőt közös bérle­tet is hirdetnek. Ha ott annyi hely van, miért nem elképzelhető, hogy ott próbálnak, netán ott is tarta­nak egy-egy bemutatót? - Ha a Művészetek Palotájának valamelyik zugában bemutatnánk valamit, azt mindenki ottani pro­dukciónak tartaná. A Nemzetinek a saját épületén belül kell olyan eseményeket létrehoznia, amelyek növelik a rangját. A közös bérlet­nek például az az akadálya, hogy a Művészetek Palotája, a jó nyugati gyakorlatnak megfelelően, több évre előre tervez programot. Én szeretném elérni, hogy egy évre előre tudjunk műsortervet készí­teni. A magyar színházi gyakorlat ezt nem teszi lehetővé, mert annyi a vendégszereplő, a színházak köz­ti egyeztetés. Még akkor is rezeg a léc, ha két hónapra előre készítünk műsort. - Az egyéves műsorterv nem merevítené be a szezont? így nem lehetne többször játszani azt, ami siker, és kevesebbszer, ami rosszul megy. - A szezon elején bemutatott da­rab is az évad végéig csak a húsz­huszonötödik előadásnál tart, annyira rosszat pedig nem szabad csinálni, ami ennyiszer sem megy el. - De a fordítottja is előfordul­hat, hogy valamiért megőrülnek a nézők. - Ha megőrülnek érte, sem tud­juk négy-öt alkalomnál többször játszani havonta, mert kell hely a többi produkciónak is. Huszonegy előadás van repertoáron. - Sokak szerint pontosan ez a magyar színház átka, emiatt nem derül ki, mi a jó, mi a rossz. - Mit csinálnék a negyvenfős társulatommal, ha mondjuk két őrült nagy sikerű darabot játsza­nánk egyfolytában? A színészek egy része nem dolgozna. Finan­ciális szempontból persze tudom, ósdi szemlélet ez. De máshol is levesznek olyan produkciókat a repertoárról, amelyek még telt házzal mennének, mert kell hely a többinek. Ennek a magyarázata az, hogy a társulatot foglalkoztatni kell. Az lehetetlenség, hogy mond­juk Blaskó Péter vagy László Zsolt ne dolgozzon semmit egész évben, mert éppen nincs benne a kiugróan sikeres produkciókban. - De így ez kissé nyakatekert gondolkozás. - Ezzel egyetértek, ahhoz azon­ban, hogy ne így legyen, gyökere­sen kellene megváltoztatni a ma­gyar színházi gyakorlatot. Ez pedig nem megy egyik napról a másik­ra. Nekem 2003-tól kezdve arra kellett leginkább koncentrálnom, hogy megússzam az elvonásokat. Évről évre öt-tíz százalékot vontak A legkényesebb kérdést, a pénz elosztásának a módját is nyilván a tör­vénynek kellene szabá­lyoznia. Ehhez újra kelle­ne gondolni a struktúrát. Jordán Tamás színész, rendező 1943-ban szüle­tett Győrben. Játszott az ELTE Universitas Együt­tesében, a 25. Színházban, a Várszínházban, a kaposvári Csiky Gergely Színházban. 1991-től 2002-ig a Merlin Színház igazgatója, 2003-tól a Nemzeti Színház Rt. vezérigazgatója. Fontosabb alakításai: Szókratész, De Sade márki, Bernarda Alba,Trigorin, Julius Caesar, Harpagon,Oszip. Fon­tosabb rendezései: Karneválvégi éjszaka, Úri muri, Rokonok, A balek, Buborékok, Farsang. 59 FOTÓK: HEGEDŰS MÁRTA PÁLYAKÉP |__________________ AHOGY TETSZIK I__ 21 el, ráadásul azt sem lehetett tudni, hogy év végére meglesz-e az a pénz, amelyet egyébként megígértek. - Miközben még mindenki azt mondja, hogy a többi színházhoz képest a Nemzeti jól van eleresztve. Persze tudom, tetemesek a fenntar­tási költségek, és a körülötte lévő parkot is gondozni kell. - Egymilliárd-nyolcszázhatvan­­millió forint papíron a költségve­tésünk. Ebből rögtön le kell vonni százhatvanmilliót, a nemzet színé­szeinek javadalmazását. Ami ma­rad, még mindig sok pénz, de igen drágák a működési költségek. Az évad utolsó négy hónapjáról még szerződésünk sincs, nem tudjuk, mekkora összeggel számolhatunk valójában, miközben papíron van egy szám. Mindig támad valami zűr az év végi kifizetésekkel, vagy maradványképzést kell csinál­ni, vagy hitelt kell felvenni. Nem tudjuk, mennyi pénzt kapunk és mikor. Hiába voltak kezdetben mindenféle terveim, 2003 nyarától összeszorult gyomorral kellett arra gondolnom, tudom-e működtetni a Nemzeti Színházat. Semmiféle te­rem nem volt arra, hogy pluszdol­gokat csináljak. - És közben telefonált a minisz­tériumba? - Telefonáltam, és mindig meg­nyugtattak, hogy minden rendben lesz. De most a Schneider Már­tánál tett látogatásom óta bízom abban, tényleg rendben lesz. A je­lenlegi költségvetés azonban nem tartalmaz olyan többletforrásokat, amelyeket szerintem a Nemzetinek kapnia kellene ahhoz, hogy a rang­jához és nevéhez méltóan működ­jön. Az is a terveim között szerepel, hogy tizenkét európai városból bekérjük tíz-tíz kortárs szerző da­rabját angolul. Ezek között nyilván lenne jó néhány bemutatandó mű. Az előadásokat pedig akár európai uniós támogatással körbe lehetne utaztatni. - Minek kellene ön szerint feltét­lenül bekerülnie a leendő színházi törvénybe? - Ahogy a filmeseknél történt, a szakmai összefogás után, termé­szetesen elsősorban a pénzről kel­lene beszélni. Arról, hogy milyen garanciákat tud adni az állam. Az is fontos, ami a filmeseknél már megvalósult, hogy a szponzor le­írhassa az adóalapból a színhá­zakra fordított pénzt. A legkénye­sebb kérdést, a pénz elosztásának a módját is nyilván a törvénynek kellene szabályoznia. Ehhez újra kellene gondolni a struktúrát, meg kellene határozni, melyik színház legyen művészszínház, hol legyen olyan üres épület, amely produk­ciókat fogad be. - Nem lehet, hogy mint eddig, minden marad a régiben? - Nem maradhat, már recseg­­ropog minden. -A rendszerváltás óta recseg-ro­­pog. - Most már olyan sürgető a helyzet, hogy meglehetősen hamar komoly változások lesznek a szín­házak területén. Biztos, hogy jobb lenne egy koncepciót kialakítani, belenyúlni a jelenlegi struktúrába, mint kivéreztetni a színházakat. Szerencsés lenne, ha a miniszter­nek lenne egy tizenkét tagú, a szak­mát sokrétűen képviselő tanácsadó testülete. Ha ez felállna, akkor talán hozhatna valamilyen kézzel­fogható eredményt. ■

Next