Magyar Hírlap, 2007. május (40. évfolyam, 101-125. szám)

2007-05-15 / 112. szám

MAGYAR HÍRLAP , 2007. MÁJUS 15., KEDD Ha idelátogat a valutaalap BOD PÉTER ÁKOS egyetemi tanár szerint az IMF csa­pata hazament, vagy más kliens ügyeire tért át, nekünk pedig itt maradtak a kérdések, dilemmák, teendők, a magyar gazdaság bel­földi és külső sebezhetőségét csök­kenteni kell. Amióta a súlyos külső eladósodás miatt a pártállami vezetés 1982- ben bemenekült a Nemzetközi Va­lutaalap (IMF) pénzügyi ernyője alá, a valutaalapi delegáció szoká­sos évi látogatása állapotaink baro­méterévé vált. A tervgazdaság szét­esése és a válságos átmenet legelső éveiben az IMF véleménye roppant sokat számított. Volt idő, amikor az IMF osztályvezetőjét a miniszter­­elnök fogadta, a pénzügyminiszter ebédeltette, és a jegybankelnök vacsoráztatta, a delegáció megnyil­vánulásait pedig feszült várakozás előzte meg a közvéleményben. Az­tán ahogy javultak adósságrátáink és általános makromutatóink, az éves látogatás hátrakerült az új­ságok mínuszos hírei közé, a dele­gációt legfeljebb kávéra fogadta a pénzügyminiszter, az MNB elnöke, a sajtótájékoztatóról pedig inkább csak a szakmai orgánumok tudósí­tottak. Nem csoda: 2000 körül már az ország és benne az állam adóssá­ga a nemzeti össztermékhez képest a kézben tartható szintre mérséklő­dött; a nemzetközi tőkepiacokhoz hazánk - miként az Európai Unió­ba igyekvő többi aspiráns ország - könnyen hozzáfért. Verdikt így van ez jól. Illetve így volt az jól. Hiszen ott nyom sokat a latban az IMF verdiktje, ahol az ország finan­szírozhatóságának fenntartásában a valutaalapnak nemcsak a bölcs szak­mai tanácsaira, hanem a kölcsönei­­re is számítanak. Itt már (még) nem tartunk. Hazánk adósságrátája egy ideje romlik ugyan, egyensúlyi mu­tatóink fél évtizede a veszélyzónába sorolnak minket - ha nem lett volna az EU-tagság, bizonnyal nemzetkö­zi fizetési problémák léptek volna fel -, a külvilág azonban megelőlegez­te helyzetünk stabilizálódását, és a többi, sikeres új tagállammal együtt ígéretes befektetési célpontnak gon­dolt minket. Lebegtetés Szinte el is felejtkezett a magyar közvélemény az IMF-ről. Két éve például teljes érdektelenségbe ful­ladt a valutaalap csapatának az a javaslata, hogy a kevés hasznot hozó árfolyamrendszert egysze­rűbb rezsimmel váltsuk fel. A forint szabad lebegtetésére való áttérés gondolatát a magyar kormányzat elnéző mosollyal fogadta, és a szak­mai közvéleményben sem rezonált a tanács. A tavalyi látogatáskor is megismételték javaslatukat - kü­lönösebb visszhang nélkül. Az idén azonban már másként hangzik az ismert érvelésük, miszerint a mai magyar árfolyamsáv széles ugyan, de korlátozhatja a pénzpolitikát, és „mivel a sávnak egyébként haszna nincs, kockázatkezelési szempont­ból a megszüntetése volna kívá­natos”. Többen látják, látják úgy, hogy a 2001-ben bevezetett hibrid magyar árfolyamrezsim eleve csak arra az időre szól, amíg be nem lé­pünk az európai árfolyamrendszer­be (ERM-2), majd pedig záros időn belül az eurózónába. Mivel azonban az euróra való áttérésünk időpontja 9 9 Amióta a súlyos külső eladó­sodás miatt a pártállami ve­zetés 1982-ben bemenekült a Nemzetközi Valutaalap pénzügyi ernyője alá, a va­lutaalapi delegáció szokásos évi látogatása állapotaink barométerévé vált, a bizonytalan távolba csúszott, nem kellene egy eleve átmenetinek szánt sajátos árfolyamrendszert őrizgetni, jobb lenne inkább egy ismert, tiszta valutarendszerre áttérni. Üzenet De nem erről kívánok itt szólni, hi­szen az árfolyamrezsim megválasz­tásának érvei szakfolyóiratba valók. Maga a tény érdekes: az IMF meg­szólalt, és bizony érdemes meghal­lani az üzenetet. Azt például, hogy a velünk foglalkozó osztályvezető egyetértését fejezte ki azokkal, akik 2009-től már komolyabb problémá­kat látnak. „Nem biztos, hogy a kor­mány jelenlegi lendülete folytatódik a választási év közeledtével. Egyelő­re nem látjuk azokat a jövőbe mu­tató intézkedéseket, amelyek meg­alapoznák a konvergenciaprogram folyatódását.” Az IMF hivatalos közleménye udvariasan elismeri a kormányzati lépéseket. De amikor a vizitdíj, a gyógyszeráremelés és a kórházi ágyszám csökkentésének tényeit, az egy vagy több biztosító körüli vitát regisztrálja, a szöveg hozzáteszi, hogy „egy lényegibb ál­láspont” kialakítására lenne szük­ség az állam szerepéről. Ami az én fülemnek azt mondja, hogy ezek a „reformok” a felszínt karcolgatják. A delegációvezető észrevételezi a túlzott méretű állami pénzosztoga­tást, ami „többek között a korrupció melegágyát is jelenti”. Tudjuk, persze, tudjuk. De azért nem árt, ha kívülről is mondják. Eddig nem sok figyelmet kaptak ugyan a valutaalap javaslatai, ám most már mind kevésbé engedheti el a füle mellett a külső véleményt a kormányzat. Különösen azzal kelle­ne valamit kezdeni - persze nem az IMF kedvéért­­, hogy a kiváló euró­pai konjunktúra és az egészében véve kedvező nemzetközi környezet ellenére hazánk gazdasági növeke­désének üteme romlott Európa többi országához képest, és lemaradásunk 2006-ban még hangsúlyosabbá vált. Az IMF kettős gazdaságpolitikai fel­adatot lát: egyfelől a magyar gazda­ság belföldi és külső sebezhetőségét csökkenteni kell, másfelől erőteljes gazdasági fellendülésre lenne szük­ség az előttünk álló feladatok meg­oldásához. Az első teendőt illetően „valami van, de nem az igazi”, a má­sik feladat megoldásáról még ötletet sem produkált a kormány. Az IMF csapata hazament, vagy más kliens ügyeire tért át. Nekünk itt maradtak a kérdések, dilemmák, teendők. Ha nem sok történik ezek­kel, akkor a következő évben már ebéd- és vacsoraprogramról is kell majd gondoskodni. ■ Rendőrbűnözés jöke csaba rajza Máris hiányzik MAKAI JÓZSEF főmunkatárs, rovata megjelenik minden kedden LAPZÁRTA UTÁN Az Egyesült Királyság Gyurcsány Ference, a nyugati baloldal remény­sége, a tíz évig kormányzó Tony Blair nemrég bejelentette, hogy másfél hónap múlva benyújtja lemondását. A britek egyrészt megkönnyeb­bültek. Majd hatvan százalékuk szerint rosszabbul élnek, mint tíz éve. Harminchét százalékuk szerint az életszínvonal romlott az elmúlt évtizedben. És ebbéli meggyőződé­sükben semmiféle statisztika nem tudja megingatni őket. Annak elle­nére, hogy a kimutatások szerint a királyság lakói még sohasem éltek ilyen jól, mint most. Lehet, hogy a megkérdezettek többsége nem olvas statisztikát. Vagy nem a kimutatá­sok világában él. Vagy agyukra ment a jólét. Hiába a jó mutatók, az ugrásra kész brit ál­lat, a meredeken emelkedő akármi vagy az általánosan csökkenő izé, a megkérdezettek többsége rosszul akarja érezni magát, így kormányozzon valaki a bol­dogságba egy országot. Vagy a há­látlan megkérdezettek többségét. Ennél is érdekesebb azonban, hogy Blair még el sem ment, már­is hiányzik. Amiről a legkevésbé ő tehet. Megnevezte ugyanis utódje­löltjét, Gordon Brown pénzügymi­nisztert. Aki ezt nem érti, képzelje el, hogy másfél hónap múlva Veres Jánossal az élen kezdené meg vá­lasztási kampányát az MSZP. És azonnal kiderülne, hogy a közvé­lemény-kutatási mélypontoknál is van lejjebb. Blair idő előtt távozik, leginkább azért, mert a Munkáspárton belüli helyzete is megingott. Nem lehetett kellemes helyzet, Blair nyilván szí­vesen maradt volna még egy kicsit, a pártnak pedig már ez is sok volt. Mert a pártban tudták, hogy előbb vagy utóbb választások lesznek, és jó lenne a katasztrofálisnál egy kicsit jobb helyezést elérni. Ez eddig még egy betanított politikai segédmun­kás átlagosan alulképzett magyar agyával is felfogható helyzet, látott már kapkodó koalíciót a pannon vá­lasztó is néhányszor. Csakhogy a legfrissebb felmérés szerint Blair még mindig népsze­rűbb és vonzóbb politikus, mint Brown. A válaszadók harmincnégy százaléka szavazna a Munkáspártra, ha Blair állna az élén. Brown vezeté­sével a párt harminckét százalékra számíthatna. Ennél is aggasztóbb azonban, hogy a Blair vezette Mun­káspárt csak négy százalékkal kap­na ki a konzervatívoktól, míg Brown jelölése negyvenkét százalékra tolná fel a torykat. Most legyen okos a brit Munkás­párt. Akad egy olyan miniszterelnök­jelöltje, aki a bukott kormányfőnél is népszerűtlenebb. A végeredmény szempontjából persze mindegy, a vereség az vere­ség. De legalább beleszólhat a mér­tékébe. Nem mindegyik baloldali párt van ebben a helyzetben. Mit lehet tenni? Lehet azt monda­ni, hogy nem a közvélemény-kutatá­sokat akarják megnyerni. Hanem a megyei szépségversenyt. És Brown vezetésével vidáman belevágnak a vesztes kampányba. És az ellenzék-­­ ben eltöltött idő alatt kidolgoznak egy elméletet, amely szerint min­denről Blair tehet. Vagy annyira elbizonytalanod­nak, hogy felkérik a lemondott kormányfőt, adjon még egy esélyt a pártnak, és legalább mérsékelje a bukás mértékét. Ami arra is jó len­ne, hogy a vereségért is Blair legyen a felelős. A harmadik lehetőség, hogy ej­tik Brownt, és elkezdenek új jelölt után kutatni. Nem kell kapkodniuk. Ha nem találnak megfelelő jelöltet, nyugodtan bedobhatják Németh Miklós nevét. Amíg Magyarországon nincs kampány, addig éppenséggel ráér. ■ makai.jozsef@magyarhirlap.hu holnap: BAJTAI KORNÉL ELEMZI, MILYEN ÖRÖKSÉGET HAGYOTT KASZA JÓZSEF A VMSZ-RE 17 VÉLEMÉNY ÉS VITA ”

Next