Magyar Hírlap, 2008. június (41. évfolyam, 127-151. szám)

2008-06-02 / 127. szám

MAGYAR HÍRLAP , 2008. JÚNIUS 2., HÉTFŐ KÓKA JÁNOST TÁMOGATJA az SZDSZ elnökválasztásán Kuncze Gábor. A párt korábbi elnöke szerint lehetőséget kell adni arra, hogy utóda megvalósíthassa kétéves programját. Kuncze szerint Kóka kiállt a párt ön­állósága mellett, és jól felismerhető liberális politikával igyekszik meg­nyerni a választók bizalmát. (mti) Az ellenzék nem hajlandó részt vállalni a hisztériakeltésben Sztálinista módszerek A Fővárosi Közgyűlés által elfogadott ötpárti metrótámogató nyilatkozat után sem várható, hogy lezárulnak a beruházás körüli viták - mondta la­punknak Tarlós István. ZSIDAI PÉTER „A főpolgármester - mint az elmúlt héten is igazolta - politikai hisztéria­­keltésre szereti felhasználni a 4-es metró építését. Ő a politikai, érzelmi vitákat kedveli, mi pedig a szakmaia­kat.” Tarlós István, a fővárosi Fidesz frakcióvezetője ezt arra a kérdésünkre mondta, hogy véleménye szerint a múlt csütörtökön elfogadott ötpárti metró­­támogató nyilatkozattal lezárhatók-e a beruházás körüli viták. Az ellenzé­ki politikus elmondta, hogy a politikai hisztériakeltésben nem hajlandók részt venni, de a megvalósítással kapcso­latos álláspontjukat, kritikájukat to­vábbra is kifejtik. Tarlós a legsúlyosabb problémának azt tartja, hogy a városvezetés sztáli­nista módszereket alkalmazva kezeli az ügyeket, és visszaél a rá bízott in­formációkkal, és a fontos döntések to­vábbra sem a közgyűlésben születnek. Példaként a hónapokon át titokban tartott BKV-szerződéseket és azokat a leveleket említette, amelyeket ő hozott nyilvánosságra. Az egyikben Regőczi Miklós kommunikációs vezérigazga­tó-helyettes arra biztatja Hagyó Mik­lós (MSZP)­­főpol­gármester-helyettes sajtófőnökét, hogy a közelgő BKV- sztrájkot a fővárosi MSZP bevonásával varrják a Fidesz nyakába. Az ellenzéki párt frakcióvezetője elfogadhatatlan­nak tartja, hogy valaki köztisztviselő­ként az egyik pártot a másikra akarja uszítani. „Ha én lennék a munkaadója - mondta -, már biztosan nem lenne az állásában.” A csütörtöki közgyűlésen Tarlós István és frakciótársa, György István kezdeményezte, hogy a távfűtés áfáját huszonötről öt százalékra mérsékel­jék. Javaslatukat végül Hagyó Mik­lós kibővített változatával fogadták el, miszerint a kormányt felkérik az áfa csökkentésre vagy kompenzációs rendszer kidolgozására. A döntéssel kapcsolatban Tarlós megjegyezte, már egyre kevésbé za­varja őket, hogy a fővárosiaknak­ ked­­vező javaslataikat a szocialisták elő­szeretettel sajátjaikként tüntetik fel a közvélemény előtt. Ez történt Rétvári Bencének a BKV-s kismamabérlet be­vezetéséről szóló javaslatával, a BKV azt az ötletet is Hagyó Miklósnak tulajdonította. Mint közölte, a Fidesz továbbra is meg fog szavazni vala­mennyi olyan szocialista javaslatot, amely a fővárosiak érdekében áll. Saj­nálatosnak nevezte, hogy Veres János pénzügyminiszter egy nappal később bejelentette, nem lesz áfacsökkentés, csak rászorultsági alapon járó támo­gatás. A XII. kerületben engedély nélkül állított turulszobor miatti vita szerinte már Demszky Gábornak is egyre kel­lemetlenebb. Erre utal, hogy a­ szava­zás után Pokorni Zoltán XII. kerületi polgármesternél magyarázkodott, és nem tett a múlt hónapihoz hasonló hisztérikus nyilatkozatot. Az ellenzéki politikus úgy látja, a fővárosnak nem kell többet foglalkoznia a szoborral, miután a Hegyvidék fennmaradási en­gedélyt kér rá. ■ Tarlós szerint a fontos döntések továbbra sem a közgyűlésben születnek fotó: hegedűs Róbert Bőhm szerint Kóka hiteltelen folytatás az 1. oldalról - Előre hozott választásokat viszont az egyszázalékos támogatottságú SZDSZ akarható legkevésbé. - Igen, de a kérdés az, hogy mi az or­szág érdeke. Kisebbségi kormányzás, amely semmittevéssel telik el? Egyet­értek Tölgyessy Péterrel abban, hogy ez puszta vegetáció és hamis magatartás az SZDSZ részéről. A külföldi befek­tetőket, a piacokat meg kell nyugtatni, s biztosítani kell a stabil kormányzást. A kisebbségi kormány legfőbb baja, hogy hétről hétre az SZDSZ-frakció döntésétől függenek a parlamenti dön­tések. Az előre hozott választás elke­rülésére és a stabil kormányzás bizto­sítására szerintem több lehetőség van. Az egyik nyilvános megállapodáson alapuló kisebbségi kormányzás, ahol az SZDSZ előre megmondaná, mely döntéseket támogatja. A másik ugyan­csak nyilvános megállapodás, konkré­tumokkal, de koalícióban. - Ellenzékből akár a költségvetést is támogatnák? - Igen. De nehéz olyan büdzsét el­képzelni, amelyet az SZDSZ a sajátja­ként ismerhet el. A költségvetés politika számokban. Ha létezik közös politika, akkor miért kellett szakítanunk? Ha nem, miért gondoljuk azt, hogy a koa­líción kívül is megszülethetnek a szük­séges politikai és gazdasági döntések? - Ilyen alapon Gyurcsány Ferenc nélkül sincs értelme a koalíciónak. Je­lenlegi helyzetükben a szocialisták egy új kormányfővel sem kormányoznának bátrabban. Ráadásul egyre több terület­ről derül ki, hogy fényévekre vannak az elképzeléseik egymástól. Az egészség­ügy és az adóreform után Gyurcsány ide sorolta a szociális ügyeket is.­­ Ugyanazt kérdezem én is: van-e olyan közös platform, amelyhez az SZDSZ ellenzékből is megadhatja a támogatást? Gyurcsány ugyanis az MSZP ellenére volt partnerünk a refor­mokban. Párton belüli ereje, úgy tűnik, mára elfogyott. Egyelőre remény sincs arra, hogy a szocialisták reformelköte­lezettek legyenek. Azt tudom elképzel­ni - elméletileg -, hogy kívülről hozza­nak egy új kormányfőt. Olyat, akinek van szakmai tekintélye, s ennek okán kellő befolyása az MSZP parlamenti frakciójára az együttműködés lehetővé tételéhez. - Nevet is mondana? Korábban több­ször emlegették Surányi Györgyöt lehet­séges kormányfőjelöltként. - Nem tudok nevet mondani, s ez nem is a mi feladatunk. - Visszatérve az SZDSZ elnökválasz­tására, ön miért Fodor Gábort támo­gatja? - Az elnök legfontosabb feladata a párt megerősítése, és ez csak Fodor­ral képzelhető el. Kóka hiteltelen, ő az ország egyik legnépszerűtlenebb poli­tikusa, bár önbizalma töretlen. A koa­lícióból való kilépéssel elszámította magát, hiszen emberemlékezet óta nem esett egy politikus támogatottsága hir­telen nyolc ponttal. Képes nagyokat mondani - dübörgő gazdaság, pannon puma és társai -, de a gazdaság állapo­táért alapvetően felelős. Ehhez képest most mást sem tesz, mint az általa vitt gazdaságpolitikát ostorozza. Kókát már nem veszik komolyan sem a parlament­ben, sem a pártokban. Tőle nem várhat­juk az SZDSZ megerősítését.­­ Folytatják Orbánt gyalázó kampánystartjukat az MSZP-sek „Hazudott Orbán Viktor gazdasági és alkotmányos-politikai elképzeléseit il­letően az elmúlt hat évben” - jelentette ki Szabó Zoltán, az MSZP országgyű­lési képviselője. Hozzátette, az embe­rek folyamatosan azt hallották a Fidesz elnökétől, hogy amit a kormány tesz, arra nincs szükség, és a tehetetlensé­gükön múlik, hogy kénytelen az em­berekre újabb és újabb sarcokat kivet­ni. A szocialista politikus kijelentette: Orbán Viktor hazudott, amikor ő és pártja minden olyan lépést, ami a költ­ségvetés bevételeit növelni, kiadásait csökkenteni igyekezett, egyszerűen sarcnak minősített. Az MSZP képvise­lője azokra a sajtóhírekre hivatkozva vádolta meg a Fidesz elnökét, amelyek szerint Orbán Viktor április végén Kéri László politológus kurzusán a nagy­­beruházások átmeneti leállításáról és megszorításokról beszélt volna. A hazugságból akkor sem lesz igaz­ság, ha mindennap sajtótájékoztatón sulykolják is - reagált az elhangzot­takra Cser-Palkovics András, a Fidesz helyettes szóvivője közleményében. Hozzátette: akármennyire rettegnek is a szocialisták, a következő polgári kor­mány meg fog felelni az emberek elvá­rásainak, ki fog vizsgálni minden kor­rupciógyanús ügyet, és véget fog vetni az emberek megsarcolásának. (mh) Levágta (brumm, brumm) ÁLLÁSPONT Annyi kétségkívül kiderült, hogy a magyar lovashagyományokat jól meg lehet lovagolni. A Nemzeti Vágta látványosra sikeredett, a hozzáértő szakembereket ugyan inkább valami lovasrodeóra emlé­keztette, de a sok huszáregyenruha láttán akár a nemzeti önérzete is dagadozhatott végre sok bámész magyarnak. Amúgy ezen a hét­végén volt jóból elég, hiszen az öttusavilág legjobbjai is Budapesten csaptak össze, igaz, utóbbira némi árnyékot vetett, hogy az alkalmi uszodából megszökött a víz, de amennyivel kevesebb víz volt a me­dencében, annyival több homok jutott a Hősök terére - úgy látszik, homokban jobbak vagyunk. Geszti Péter, a vágta kitalálója azon kesergett a nagy esemény előtt, hogy mennyi sanda gyanú övezte kezdeményezését, még azt is föl­dobták, hogy százmilliócskával tartozik valamelyik cége az APEH- nak, lám, ennyire fáj egyeseknek, hogy megint valami nagyszerű dologgal akarja megtámogatni a magyar nemzeti önbecsülést. („Van egy ország, ahol álmomban jártam: Magyarország...” Ébresztő!) Örömmel vesszük, hogy az egykori rapülős rapper belebotlott ebbe a magyar ügybe, mert a Nemzeti Vágtával egyszerre több dolgot tudott bizonyítani. Új Széchenyi Istvánként (mint afféle hídember) fontos üzenetet fogalmazott meg a lovakról, de leginkább azzal ho­zott áttörést, hogy egy nagybanktól szerzett vállalkozásához hitelt (ennyit a világról és a stádiumról). Illetve nem is. Hiszen a bank nem hitelbe adta, amit adott, a hitelt sokkal inkább azoktól a polgármes­terektől kellett mindehhez megszerezni, akik erkölcsileg is Geszti (és Tamás István, BBS) vállalkozása mellé álltak (a bank állítólag meg­elégedett azzal, hogy bejelentkezett számlavezető hitelintézetnek az egyes önkormányzatoknál, ha már amúgy is arra jártak - nem rossz üzlet). Őseink terén tehát ismét virágzott a magyar virtus, a látványt már szinte nem is lehetett volna fokozni. Végre egy hétvége, amikor meg­feledkezhettünk szorító gondjainkról, kormányválság, gázáremelés! Habár félő volt, hogy egyesek (elsősorban a­ kisnyugdíjasokra gondo­lunk) e Nemzeti Vágtán a vágtató inflációra fognak gondolni, mert ez kétségkívül lezoríthatta volna az élvezet minőségét. De nem! „Színes panelcsanel, és mindenki hepi. / De nem te vagy az, aki a habokat szeli. / Pénzt keresel, de nem sokat találsz, / Haláli buli - Yo! - néha inhalálsz. / Valami van, de nem az igazi, / De majd lesz valahogy, és hát ez is valami! / Ha nem tudsz róla, gond egy szál se, / Evribadi brumm brumm, i tak dálse!” Végül is mi a gond? Magyar hagyományokra is rá lehet repülni, s A pécsi szocialisták már most leváltanák Gyurcsány Ferencet Szép jövőt, a rossz trendek átfordu­lását vizionálta Gyurcsány Ferenc az MSZP választmányi ülésén. Egyes források szerint a kormányfőt a pé­csiek lemondásra szólították fel. A Fi­desz szerint a miniszterelnök folytat­ta a hazugság politikáját. NÉMETH ÉRA A pécsi szocialisták a választmány szombati zárt ülésén rendkívüli tiszt­újítást és Gyurcsány Ferenc mielőb­bi leváltását sürgették. Szerintük ő a felelős azért, hogy az MSZP támoga­tottsága mélypontra süllyedt - érte­sült a Hír Tv. „Jelen pillanatban olyan miniszterelnökre van szükség - nem neveztem meg -, akit a társadalom döntő többsége elfogad, és az ellenzék is szóba áll vele. Az tehát nem megol­dás, hogy Gyurcsány Ferenc bemegy a parlamentbe, az ellenzék kimegy. Itt taktikai okokból mi mindenképpen miniszterelnök-váltásra kellene hogy gondoljunk” - nyilatkozott a Hír Tv­­nek Komáromi István, az MSZP pécsi alapszervezetének titkára. Simon Gábor választmányi elnök az ülés utáni tájékoztatón azt mondta, szóba került a tisztújítás, de nem „sze­mélyeskedő felhangokkal”. Forrásaink szintén úgy tudják, hogy „direktben” nem szólították fel lemondásra a mi­niszterelnököt. Komáromi megkeresé­sünkre tegnap nem válaszolt. Gyurcsány a választmányon el­mondott egyórás beszédében szép jö­vőt vizionált. 2008 szerinte „a trendek fordulóéve” lehet, mert a gazdaság gyorsuló ütemben nő, csökken az inf­láció, nőnek a jövedelmek, a nyugdí­jak. A cél az, hogy a kormány 2010-ig a szociális biztonság megőrzését ötvözze a gazdasági növekedés ösztönzésével. Számokban kifejezve, az unió növe­kedési átlagát két százalékkal megha­ladó gazdasági növekedést érjünk el - mondta a kormányfő. Nemet mondott a Kóka-féle ezer­­milliárdos adóreformra, s bársonyos adókorrekciót - a munkavégzéshez kötődő, a vállalkozásokat terhelő adók csökkentését - és a segélyezési rend­szer átalakítását ígérte. A segélyt már ő is munkához kötné, mellőzve a szerinte rasszista és cigányellenes javaslatokat. Az Orbán Viktornak tulajdonított ki­jelentésre utalva közölte: az értékőrző nyugdíjpolitika alapján a gazdaság növekedésével nem nőhet arányosan a nyugdíjasok juttatása. Megjegyez­te, ebben éles vitákat folytattak az SZDSZ-szel, és ez is vezetett a koalíció felmondásához. A koalíció újrakötésé­­ről szót sem ejtett. „A Gyurcsány-kormány megszo­rító intézkedéseinek legfőbb vesztesei közé tartoznak az idősek, a nyugdíja­sok, akiktől az elmúlt időszakban há­romhavi nyugdíjat vettek el” - reagált közleményében Iván László fideszes országgyűlési képviselő. Azt ígérte, hogy a következő polgári kormány a szocialistákkal ellentétben megvédi a nyugdíjak reálértékét. ■ 3 BELFÖLD

Next