Magyar Hírlap, 2008. december (41. évfolyam, 280-303. szám)

2008-12-20 / 297. szám

MAGYAR HÍRLAP ! AHOGY TETSZIK HÉTVÉGI MELLÉKLET Bakcsó József hidegburkolónak fogalma sem volt róla, hogy aznap este a 2008-as esztendő három­­százhuszonhetedik munkanapjáról tért haza. Csak azt tudta, hogy aznap is elmúlt kilenc, mire az egri Csebokszári lakótelepi, nyolcadik emele­ten lévő másfél szobájának furnérajtaját betette maga mögött. Bekapcsolta a rádiót, kezet mosott, a hűtőből füstölt szalonnát vett elő, meg hagymát, a szek­rényből harmadnapos kenyeret, amelyből már enyhe savanyú szag áradt, az asztal pedig csupa morzsa lett, mire a fél vekniből leszelt két jókora karéjt. Amikor az első elfogyott, felállt, a hűtőhöz ment, ajtajából üveg Borsodit emelt ki, a hűtő te­tején lévő Coca-Cola feliratú bontóval kinyitotta, az ablak elé állt, kortyolás közben a sötétet bá­multa. A szomszédos kilencemeletes toronyház ablakait. Alig néhány helyen égett a villany. Leg­több üveg kékes fényt árasztott. Visszaült az asztalhoz. A söröspalackot az asztalra rakta. Miközben a rádió a tízes híreket sorolta, levágta az első katonát a második karéj kenyérből is. „Hetvenegyezer-ötszáz forintra emelkedik 2009. január elsejétől a minimálbér” - így a puha női hang. Erről a férfinek eszébe jutott, hogy holnap be kell fizetnie a távfűtés meg a villany csekkjét. Napok óta ott hevernek a konyhaasztal túlsó sarkán. A harminckét éves, de már erősen kopaszodó köpcös férfi egyedül élt, amióta nővérként dolgo­zó élettársa, aki tűrhetően beszélt németül, április végén egyik este közölte vele, hogy másnap Né­metországba megy, betegápolónak egy nyugdíjas tanárnő mellé, Dortmundba. Bakcsó azóta sem kereste elő a térképet, hogy megnézze, merre van Dortmund. Hajnali ötkor kelt, hetente rendszerint hatszor, fél hatkor vette fel a felüljáró előtt a mikrobusz, azon járt hatod­magával pesti építkezésekre. Napi tizenegy órát dolgozott. A főnök szombat esténként fizetett. Vasárnapi munkáért ötezer forint járt. A főnök jószívű ember volt. Ő állta a benzin­pénzt, és a hatszor négyezer forintot is huszonöt­­ezerrel fizette ki minden szombaton, így Bakcsó József hidegburkoló, aki különben értett a kőmű­ves- és ácsmunkához is, s ha a szükség úgy hozta, rá lehetett bízni a villanyszerelést is, valójában egy hónapban százezer forintot keresett. Egy-két vasárnappal együtt százöt­száztízezret. A másfél szobás távfűtésének a havi díja 19 ezer forint volt. Ötezret a meleg vízért, négyezret a villanyért, öt és felet a közös költségekre, ezer­ötöt lakásbiztosításra költött, az összesen har­mincötezer forint. A kábeltévé havi négyezerbe, a mobiltelefon ötbe került. Újságot ingyen kap valamelyik nagyobb útkereszteződésben, azt ebédszünetben Bakcsó József mindennap elol­vassa. Ebédre fejhúst vesz, vagy valami olcsó felvá­gottat. Bárhol dolgozik, miniábécé mindenütt Hogy jönnek ki ezek abból a het­venegyezer-ötszáz forintból­­ tű­nődött, miközben kibújt ingéből, akad. A főnök tiltotta nap közben a szeszes italt, de ez Bakcsó Józsefnek mindegy volt. Kedvelte a kólát is, avval együtt az ebédjéért napi hét-nyolc­­száz forintot fizetett. Vasárnap délelőtt a városszéli bevásárlóköz­pontban megvette mindazt, amire hét közben szüksége volt. Szalonnát, lángolt kolbászt, sót, lisztet, olajat, paprikát, borsot, hagymát, fok­hagymát, karton sört, néha pár zoknit, akciósan kínált férfiinget, alsónadrágot, mindig szüksége volt valami pótolni való holmira. Ilyenkor rendszerint vásárolt egy nagy csomag farhátot, melléje pár szál zöldséget, száraztésztát. Abból vasárnap délután levest főzött, csigatész­tával. Hét-nyolcezer forintot minden vasárnap elköltött a bevásárlóközpontban. De az igazság kedvéért el kell mondanunk, hogy a levesből meg a csigatésztából kitelt a hétfői és a keddi vacsorája is, néha még szerdára is jutott. Együtt mindezek kilencvenháromezer-ötszáz forintba kerültek. Elfogyott a második karéj kenyér is. A morzsát a markába söpörte, kiszórta az ablakpárkányra, ahová verebek, galambok jártak vendégségbe. Megitta a maradék sört, az üveget a fal mellé rak­ta (havonta egyszer viszi vissza, négy-ötszáz fo­rintot kap érte), nyújtózás közben nagyot ásított. A puha női hang a legfontosabb híreket ismé­telte meg. „Hetvenegyezer-ötszáz forintra emel­kedik...” Hogy jönnek ki ezek abból a hetvenegyezer­­ötszáz forintból­­ tűnődött, miközben kibújt in­géből, s felvette még az asszonytól tavaly kará­csonyra kapott pizsamáját. Fiatal volt, egészséges. Bal felső metszőfoga hiányzott, volt kilenc lyukas foga, néha fájt a de­reka, ám a táppénz és a nyugdíj olyan távolinak tűnt neki, amelyről gondolkodnia sem érdemes. Ébresztőre állította a mobilját, letette a fejét, és már aludt is. Van még tízezer-nyolcszázkilencven munka­napja. CSENDES CSABA SZÁMTANÓRA GÖMBÖS ÉS A LÉGGÖMBÖS Látszólag nincs sok köze a vurstlihoz, hogy Németország 1933-ban kilépett a Népszövetségből. Annak még kevésbé, hogy egy évvel később Budapestre láto­gatott Dollfuss osztrák kancellár, hogy tárgyaljon a magyar miniszterelnökkel, Gömbös Gyulával. Amíg Dolfuss Gömbössel tárgyalt, én a léggömbössel tárgyal­tam a Városligetben, hadd tegyem hozzá: jóval több eredménnyel, mert sikerült kisírnom tőle fél áron egy luftballont. A vurstli és a világpolitika összefüggéseit bizonyítja, hogy a Plasztikonban már felsorakoztak az akkori világhírességek viaszfigurái. A szóban forgó műintézet ugyanazzal a szorgalommal készítteti el a rémdrámák alakjait, mint Szent István, Rákóczi, Petőfi vagy Jókai életnagyságú figuráját, és állítja pódiumra Bethlen István grófot, Gömbös Gyulát, Mussoli­nit, Dollfusst, Hitlert, MacDonaldot, mindenkit, akinek személye foglalkoztatja a közvéleményt. A már akkor is lüktető élet eseményei a Plasztikonban is háttérbe szorítják a régmúltat, csak Kleopátra állja diadalmasan az idő múlását. Évtizedek óta készül itt megmaratni magát a kígyóval, de még nem volt elég lelkiereje hozzá, hogy megtegye. A megszólalásig hű viaszfigurák a Württembergből jött Scheurle Ernő viaszszobrász keze munkáját dicsérik. A Plasztikon megalapítója, Fényes Márton a világkiállítás bezárása után telepítette át műintézetét a Városligetbe. A kiállítás előtt ez a népszerű látványosság az Andrássy úton volt. Üvegszekré­nyekben mutogatták benne Meluzinát, a hableányt, a kolduló Belizárt, Kleopátra királynőt, valamint az anatómiai múzeum egy kis részét. Azóta sokat változott a világ, a publikum viszont keveset, mert mérsékelt érdeklődést tanúsít a rablógyil­kosok társaságában látható politikusok iránt. A biatorbágyi rém nagyobb sláger a pamacsbajuszú diktátornál. Elcsodálkozva nézik viszont Nobile tábornok expedí­ciójának szerencsétlenül járt személyzetét, amint az úszó jégtáblán, rőzselángnál gubbasztva várják a megmentő repülőgépet. Szalonnát pirító szegénylegényekre emlékeztetnek a jégről szakadtak. A Plasztikon egyébként túlélte a háborút, a leg­több bábu azonban meztelenül érte meg a világégés végét. Egyedül Chamberlain vészelte át felöltözve a kataklizmát. Úgy látszik, a rabló nem követte az angol férfidivatot. 1945 tavaszán, mintegy záróakkordként, ellopták a düsseldorfi rém kalapját. (Rémes, milyen emberek vannak!) A kalaptalan rém azonban zavartala­nul megfér egy panoptikumban. Egyébként is, kit érdekelt már 1945-ben a pitiá­ner düsseldorfi szörnyeteg, amikor ott volt Mengele, a szuperszörny, aki lekörözte a világ valamennyi panoptikumának tömeggyilkosát. Az én kamaszkoromban még King Kong, Hollywood aranyéveinek aranygorillája a Plasztikon attrakciója! Őt ingyen lehetett látni. Ott álldogált a bejárat előterében, karjában tartva az álést Gloria Swansont, aki attól való félelmében, hogy King Kong esetleg megerősza­kolja, jobbnak látta, ha behunyja a szemét, amit úgy is lehet értelmezni, hogy szemet hunyt a gorilla feltételezett szándéka fölött. 1934 nyarán a Vígszínház kiment a Ligetbe cirkuszt játszani. A cirkusz csil­laga - ez a címe a produkciónak. Özönlenek az emberek a cirkuszba, mint az ingyenuszodába. A Pesti Futár írja: „A legjobb magyar színészek csörgősapkát tettek fel. Góth Sándor lóra ült, Góthné zenebohóc családanyát játszik, Mály Gerő a legjobb Stallmeister. Gom­baszögi Ella cirkuszigazgatót alakít, s az egész csodás produkciónak a tetején ott ragyog egy új csillag, Rökk Marika. Röpköd a hátaslovon, felugrik a földről a ló hátára, a kitűnő Jávor Pál elé ugrik, s aztán hátraröpül mögéje, közben vágtatnak. Ezerféle produkciót csinál, fent a kötélen nyaktörő mutatványokat végez. Artis­talány, aki színésznő lett, aztán visszament a cirkuszba. Úgy várják, mint a friss vizet. Szomjaznak rá.” A második világháború derekán Rökk Marika igazi sztár lett. Revücsillag. Nem itthon. Németországban. Egykori partnerének hálátlanabb szerep jutott: Jávor Pált a nyilasok Sopronkőhidára hurcolták. Csillagom, csillagom, revücsilla­­gom... SZILÁGYI GYÖRGY Az artisták: Jávor Pál és Rökk Marika FOTÓ: ARCHÍV 19

Next