Magyar Hírlap, 2009. március (42. évfolyam, 51-76. szám)

2009-03-16 / 63. szám

IS MAGYAR HÍRLAP KULTÚRA 2009. MÁRCIUS 16., HÉTFŐ koncert Fábián Juli Jazz Riff MÉNES MÁRTA Fellépett már a világhírű szaxofo­nos Kenny Garrett előtt, bejutott a montreux-i dzsesszfesztivál Shure dzsesszének versenyének döntőjé­be, zenélt Fekete-Kovács Kornéllal és Oláh Szabolccsal, de a legtöbben talán a Barabás Lőrinc Eklektricből isme­rik. Fábián Juliannát a fiatal dzsessz­­generáció egyik legtehetségesebb énekesének tartják - a Take Five-ban tartott koncertje után mi sem gon­doljuk másként. A Fábián Juli Jazz Riff alig két éve alakult, de nem éreztük az összhang hiányát. Négy tehetséges zenész plusz egy fiatal, „fekete torkú” énekesnő - nos, a kombinációból rossz nemigen sülhet ki. De a lényeget egyszerűbben is meg lehet fogalmazni: „Ez igen jó felállás” - hangzik el a mellettem ülő szájából. S úgy tűnik, az öttagú formáció pontosan tudja, mit akar - dzsessz­­sztenderdek és saját szerzemények mellett popszámok igényes feldol­gozásával ajtókat nyitni, s megmu­tatni, hogy a pár ezres hazai dzsessz­­tábor igen is bővíthető. Legalábbis jó lenne bővíteni. Mert gagyi popkultú­ránk útvesztőjéből - habár nehezen - ki lehet kerülni. Az énekesnő tehetségéhez nem fér kétség, elég, ha utánanézünk, hány formációt erősített már, s milyen ne­ves zenészekkel dolgozott együtt. A szombati koncerten hallhattunk tőle klasszikusokat (Take five), vala­mint Seal Crazyjét és Sting Fragile­­ját is sajátos, dzsesszes feldolgozás­ban. Az utóbbinál jut eszembe az LGT Embertelen dalának kiválóan sikerült dzsesszátirata, amelyet az énekesnő a Barabás Lőrinc Eklektrickel adott elő Presserék előtt tisztelegve. Sokolda­lú, stíluskóstoló előadó, olyan táma­szokkal, mint Csejtey Ákos (szaxo­fon) , Sárik Péter (zongora), Papesch Péter (basszusgitár) és ifj. Födő Sán­dor (dob). Sárik Péter mesterien kop­tatta a billentyűket, s dalszerzői vé­nájából is jókora cseppeket kaptunk. A dobos, ifj. Födő Sándor lágy seprű­­zése és technikás szólói is betaláltak. Színvonalas, fülnek édes zenét hall­hattunk két órában. A Fábián Juli Jazz Riff - hál’ isten­nek sok más formáció mellett - újabb bizonyíték arra, hogy a hazai dzsessz koránt sincs kihalóban, fiatal tehet­ségekből nincs hiány. Olyan zené­szekről van szó, akik a műfaj iránti alázat megtartásával nem félnek kí­sérletezni, új utakat keresni, s mind­ezt igényesen teszik. ■ Fábián Juli formációja újabb bizonyíték arra, hogy a hazai dzsessz koránt sincs kihalóban FOTÓ: HORVÁTH PÉTER GYULA internet Egy nyilvánosság helyett még több nyilvánosságról van szó Még bizonytalan a blogok szerepe PION ISTVÁN Már több mint tíz éve létezik a nyil­vánossághoz való eljutás blogon keresztüli formája­- a blog szót a weblogból való elvonással tíz éve ta­lálta ki Peter Merholz -, de idehaza a teljes népesség arányában olyan ke­vesen blogolnak, hogy százalékban szinte alig mérhető. Erős egyéni motivációra és az ol­vasók visszajelzésére, kommen­tálására van szükség ahhoz, hogy egy blogger folyamatosan ont­sa bejegyzéseit, s persze, elsősor­ban internetkapcsolatra, hiszen ha az már megvan, onnantól kezdve gye­rekjáték blogot indítani. „A blogolás még nem törte át a nyilvánosság ha­tárait. Magyarország lakosságának 48 százaléka használ számítógépet, ennek pedig a kilencven százaléka internetezik, ami nem rossz arány, de nem szabad megfeledkeznünk a vidékiekről és a korlátozott lehe­­tőségűekről. Az Egyesült Államok­hoz képest erősen le vagyunk ma­radva, odakint meg is lehet élni a blogolásból, külön marketingre is használják az egyes weblogokat” - mondta megkeresésünkre Ferencz Magdolna szociológus. Persze idehaza is vannak már olyan kezdeményezések, amelyek a reklá­mokon keresztül próbálják előmoz­dítani a megélhetési blogolás ügyét, de ez még gyerekcipőben jár. Azon­ban ennél talán érdekesebb lehet a műfaj azon szegmense, amely a nyil­vánosság elérésében és a vélemény­­formálásban játszik szerepet. „ Egy jó blogger véleményvezető is egyben, hiszen a blogolvasók hat-hét blogra kattintanak rendszeresen, s keresik például a március 15 -i eseményekkel kapcsolatos információkat. Viszont figyelemre méltó lehet az is, hogy előítéletektől mentesen olvasunk ilyen bejegyzéseket az interneten, hi-Blogokat az internetezők fele ohas, de csak 12 szá­zalék teszi ezt rendszere­sen, a saját bloggal rendel­kezők aránya 11 százalék. Izén nagy részük álnéven, arc nélkül működik, de ilyenkor felmerülhet a kérdés, hogy mennyire veszélyes, mennyire manipulatív ez a tevékeny­ség. A blogszféra nyilvánosságban betöltött szerepe pedig még tisztá­zatlan, például John Keane, az egyik leghíresebb európai civiltársadalom - szakértő, már nem is nyilvánosságról beszél egyes számban, hanem új nyil­vánosságokról, így, többes számban” - tette hozzá a szociológus. Az NRC Piackutató éves szinten végez felméréseket, és a 2008-ról szóló adatokban azt találjuk, hogy „blogokat az internetezők fele olvas­gat, de csak 12 százalék teszi ezt rend­szeresen, a saját bloggal rendelkezők aránya pedig 11 százalék”. Hozzá kell tennünk rögtön, hogy ezek az adatok a legalább hetente egyszer internete­ző 14-69 évesekre vonatkoznak, nem az egész lakosságra, így válik viágos­­sá, hogy az összlakosság szempontjá­ból szinte elenyésző ez az arány. Amerikában 2001. szeptem­ber 11. és az azt követő iraki háború okán nőtt meg hatalmas léptékben a blogok és blogolvasók száma, s aztán onnan árnyalódott tovább a kép; ma már szinte lehetetlen a blogok tar­talmi, téma szerinti felosztása, hi­szen személyes élményeinktől kezd­ve a véleményünkön át akár a matyó hímzésről is vezethetünk blogot. S hogy milyen szerepet fog betölteni ténylegesen ez a szféra a nyilvános­ság és az interakció, illetve a média világában, az egyelőre valóban belát­hatatlan. ■ www.magyarhirup.hu könyv Temesi új regénye kiválasztja az olvasót Megjelent a magyar Lolita VÉGH ATTILA Mindig is utáltam, ha jámbor polgá­raink azokat, akik a tizenéves lányo­kat szeretik, a pedofilokhoz hason­lóan ítélik meg. Temesi Ferenc belső bédekkerének cantus firmusa hol­land barátjának esete tinédzser ne­velt lányával. Az erotikus részle­tekben bővelkedő regény azonban mégsem tekinthető egyszerű Lolita­­parafrázisnak. Ennek oka, hogy Temesit nem csak ez érdekli. Őt min­den érdekli, a holland ételreceptek­től a népmeséken át a szélmalmok - árnyképekkel illusztrált - jelzéseiig. Az Amszterdam stb. könyv köny­­nyed olvasmány. Akik mély létmerü­lésre vágynak, azok csak akkor fogják szeretni, ha tudják, hogyan kell meg­pillantani a víztükrön futó felhőkben a kozmosz játékát. A könyv főhőse, Farkas­­ mindig is sejtettem, hogy totemállatát keres­gélve Temesi nem a házőrző kutyá­nál, hanem a toportyánnál fog lecö­­vekelni­, ha jól emlékszem, a hajdan volt Fikában, azaz a Fiatal Művészek Klubjában összebarátkozik egy hol­land könyvkiadóval, aki meghívja őt Hollandiába. Ebből az alaphelyzet­ből indul a regény, amely a korombe­liek - pontosabban: a nálam tíz évvel öregebbek - számára igencsak ked­ves lehet, hiszen a régi pesti éjszakát kelti életre. Kassák Klub, FMK, Fe­kete Lyuk, zene, fű, hasis: ilyenekről ír Temesi, a szittya őspunk-Dionü­­szosz, amikor megérzi, hogy öreg­szik. „Nem vagyok olyan öreg, hogy csak emlékezetből írjak, de ha már leírtam valamit, és itt a helye, akkor itt a helye. (...) Mindenki emlékezet­ből ír, még akkor is, ha a jövőről szól a műve.” Hát igen, minden jövőnél hosszabb a múlt. A kedélyes hangon elbeszélt történetet a visszatérés fájdalmá­nak levegője járja át. A tárgyszerűség itt egyrészt azt a célt szolgálja, hogy a cucc ne legyen nyálas, másrészt jól fölvezeti a zárójelenetet, amelyet katartikusnak is mondhatnánk, ha nem akarnánk hűek maradni az író szellemiségéhez. Soha nem az olvasó választ köny­vet, hanem mindig a könyv választja ki magának olvasóját. Temesi Ferenc újabb műve azoknak fog létkaput nyitni egy azelőtt bejáratlan terület­re, akik nem szeretik a folyton szék­rekedéses arckifejezéssel járkáló, gondolatok híján a morálról papo­ló írókat, de akik képesek arra, hogy beleborzadjanak a nagy igazságba, ha itt az idő. ■ Temesi Ferenc: Amszterdam stb. Kortárs Kiadó, 2008 191 oldal, 3000 forint A magyar dzsessz ünnepe Budapesten és még tizenegy városban rendezik meg csütörtöktől a magyar dzsessz ünnepét, amelynek fővárosi nyitányán adják át a Szabó Gábor-életműdíjat Csepregi Gyula szaxofonművésznek. Az első napon lép fel a Corneliu Tutu Band és a Balázs Elemér Group; pénteken a Nigun együttes és a Bágyi Balázs Quartet; szombaton a For­tunes együttes és Oláh „Tzump” Árpád triója szerepel. A háromnapos fővárosi programot fiatal tehetségek koncertje, a Zeneakadémia dzsessz tanszakosaiból álló bigband fellépése zárja. Nagykanizsa, Sopron, Dunaújváros, Nyíregyháza, Pécs, Győr, Székesfehérvár, Mátészalka, Kiskőrös, Tata, Miskolc és néhány határon túli város is csatlakozik a dzsesszünnep rendezvényeihez. (MTI) Harmonika fesztivál Pakson Negyedik alkalommal rendeznek harmonikafesztivált Pakson, március 28-án. Az idei rendezvény újdonsága, hogy a részt vevő 30-40 zenész együtt is előad egy művet; a sztárvendég a híres orosz harmonikaművész, Alekszandr Poelujev lesz. (MTI)

Next