Magyar Hírlap, 2010. szeptember (43. évfolyam, 203-215. szám)

2010-09-08 / 209. szám

WWW.MAGYARHIRLAP.hu A változás száz napja folytatás az 1. oldalról Orbán Viktor azt mondta: a kormány és a tavaszi kétharmados forradalom mögött az új szövetség, a középosz­tály és a szegényebb rétegek össze­fogása, a nemzeti egység áll. „Ennek a szövetségnek a fenntartása a kor­mányzás legfontosabb célja” - jelen­tette ki. Arra is kitért, hogy a Fidesz vá­lasztási programja megegyezik a kor­mányprogrammal. Mint mondta, folytatják a nemzeti konzultációt az egészségügy, a szociális biztonság, a jogállam témakörében. Orbán Viktor kormánya öröksé­gével kapcsolatban arról beszélt: a 2002-től regnáló hatalom felrúgta azt a közmegállapodást, hogy külföl­di hitelekből nem finanszíroznak jó­léti kiadásokat. Az országnak ebből az adósságból 2011-ben 2858, 2013-ban már több mint háromezermilliárd forintot kell visszafizetnie. Ez jóval meghaladja például az egyévi szemé­lyi jövedelemadóból befolyt összeget. A miniszterelnök elmondta, a száz nap alatt bevezették minden idők legalacsonyabb társasági adóját, és minden korábbinál alacsonyabb sze­mélyi jövedelemadót léptetnek élet­be. Eltöröltek tíz adófajtát, kibővítet­ték a Széchenyi-kártyát, elindul az új Széchenyi-terv. A magyar vállalko­zások könnyebben vehetnek részt a közbeszerzésekben, és törvényt hoz­tak a körbetartozások felszámolásá­ról. A föld védelme érdekében elő­vásárlási jogot adtak az államnak, így - akárhogy döntsön is az Euró­pai Unió a földmoratóriumról - meg­akadályozták a külföldi spekulánsok földvásárlását. A kormányfő szerint 2011-ben el­fogadhatják az új alkotmányt. Az el­számoltatást azért nevezte fontosnak, hogy a jövőben senkinek ne jusson eszébe a közpénzek kitalicskázása a közintézményekből. A demokratikus intézményrendszer megerősítése ér­dekében választottak elnököt a régóta elnök nélkül működő ÁSZ, valamint az új médiahatóság élére, és ezért sza­vaztak két új alkotmánybíró munká­ba állásáról. A pénzügyi helyzet stabilizációs lépései közé sorolta a bankadó be­vezetését. Ez az IMF-fel történő tár­gyalással együtt jó volt arra, hogy a kormány kinyilvánította: kitarta­nak a nemzeti önrendelkezés mellett. Arra is kitért, hogy bevezették az ál­lami vezetők havi kétmilliós fizeté­si plafonját. Emellett 98 százalékos adókulccsal sújtották a végkielégíté­seket. A kilakoltatási moratóriumot meghosszabbították, és továbbra sem engedik meg, hogy családok az utcá­ra kerüljenek. De a jelzálogalapú de­vizahitelezést megtiltották. A gáz­ár- és távhőtámogatás is folytatódik, és bevezették a hatósági árat. A kor­mányfő kitért arra is, hogy újra há­rom év lesz a gyes ideje. Orbán Vik­tor azt is elmondta, megerősítették a közbiztonságot, megalakult a Terror­­elhárító Központ. Orbán Viktor szavait erősítet­te a Nézőpont Intézet tegnap nyilvá­nosságra hozott kutatása. Eszerint a megkérdezettek 57 százaléka elége­dett a kormány munkájával. PT A miniszterelnök a Szent Imre gimnáziumban a Professzorok Batthyány Körének meghívására értékelt FOTÓ: BURCER ZSOLT REAGÁLÁSOK MESTERHÁZY ATTILA, az MSZP elnöke szerint Orbán Viktor a kormányzása első száz napját értékelő beszédében nem a valóságról, hanem a fejében lévő utó­piákról beszélt. A miniszterelnök féligaz­ságai közé sorolta - egyebek mellett - az állami szektorban bevezetett kétmil­lió forintos bérplafont. Sokatmondónak tartja, mely témákat került ki Orbán Vik­tor, ezek közül a legfontosabbnak a de­vizahitelesek problémáit ítélte. Hiányolta az adórendszerről, a munkahelyterem­tésről, az ország nemzetközi megítélésé­nek romlásáról és az elmaradt béreme­lésekről szóló részeket is. (MTI) VONA GÁBOR, a Jobbik elnöke közhely­­gyűjteménynek tartja a miniszterelnök beszédét. Kiemelte: továbbra sem tud­ni, milyen kormányzati intézkedéseket várhatnak a brutálisan eladósodott de­vizahitelesek, a munkából élők, a csa­ládosok, a lakással nem rendelkező fia­talok, a természeti csapások miatt is óriási gondban lévő gazdák, a lánctar­tozások miatt fizetésképtelenné vált kis- és középvállalkozások. Az ellenzéki pártvezér szerint a rend és közbizton­ság nemhogy két hét, de száz nap alatt sem állt helyre, sőt a javulás jelei sem látszanak. (MTI) SCHIFFER ANDRÁS, az LMP frakció­­vezetője szerint új elemet nem tartal­mazott a miniszterelnök összefoglalója, ugyanakkor a helyzetértékeléssel több ponton egyetért. Hozzátette: az az út, amelyet a kormány választott, hom­lokegyenest ellenkezik azzal, ahogy az LMP megújítaná a demokráciát. A po­litikai osztály létszámának megfelezé­­sét tipikus populizmusnak nevezte, a politikaellenes hangulat vissza fog ütni a kormányzókra is. A gazdasági és tár­sadalompolitikai lépéseket úgy értékel­te, nem a munkahelyteremtés irányába mutatnak. (MTI) Hozzájárulás a felemelkedéshez Évértékelő mellett A Professzorok Batthyány Köre 1995-ben a Batthyány Lajos Alapítvány támogatásával létrejött civilszervezet, amely a pol­gári értékek iránt elkötelezett egyetemi tanárok együttműkö­désének kereteit kívánja megkönnyíteni, s ezzel - megoldáso­kat keresve Magyarország aktuális problémáira - hozzájárulni az ország felemelkedéséhez. A baráti együttműködésnek in­duló kör 2002-ben alakult át bejegyzett egyesületté. Küldeté­sének tekinti azon professzorok összefogását, akik „felajánl­ják tudásukat, szellemüket, hazai és nemzetközi tekintélyüket a kiútkeresés nehéz feladatához”. (MH) Orbán Viktor első miniszterelnöksége óta évente - így az idén februárban is - tartott országértékelő beszédet, a hagyomá­nyokhoz híven a Mádl Ferenc akadémikus, volt államfő elnök­letével 1996-ban megalakult Magyar Polgári Együttműködés Egyesület felkérésére. Az első alkalomra 1999-ben, az előző Orbán-kormány második évében került sor. A kabinet hivatal­ba lépése óta eltelt száz nap tapasztalatairól és eredményeiről azonban az idén első alkalommal számolt be miniszterelnök. A Professzorok Batthyány Köre nevében Náray-Szabó Gábor el­nök augusztusban kérte fel a kormányfőt az értékelésre. (MH) 2010. SZEPTEMBER 8., SZERDA BELFÖLD MAGYAR HÍRLAP A többség dönt ÁLLÁSPONT Nem tudom, ki vezette be a kormány első száz napjának már-már kö­telező megítélését, de tartok tőle, hogy importált portéka ez, akárcsak a Challenge Day vagy az utcai gírosz. Akárhogyan is áll a helyzet, Or­bán Viktorék nyilvánvalóan nem szabtak maguknak határt az első száz vagy száznegyvenhat napnál - ugyanolyan eltökéltek és lendületesek, mint kormányzásuk első napján. Az Orbán-kormány első száz napja, ha nem is rengette meg a vilá­got, de újfajta politizálást és merőben új célrendszert hozott. Ha jobban tetszik, szakított az elmúlt két évtized eseménykövető politikájával, és elébe megy az eseményeknek. Ezért is támadják olyan hevesen. Az ellenzéki politikus, függetlenül attól, hogy néhány éve még sikeres budapesti ügyvéd, vidéki szkinhed vagy régi jó elvtárs volt, most kart karba öltve aggódik a magyar de­mokráciáért. A gond csak az, hogy - finoman szólva - az ő pártjaik sem minden titkok tudói, csodarecept híján pedig marad a mozgás, ami el­lenzékben teljesen normális állapot, mi több, valósággal munkaköri kötelesség, így hát ne csodálkozzunk rajta. Tisztázzuk, hogy a Fidesz-KDNP lendületes első száz napja nem a másként gondolkodók megsemmisítéséről szólt, amint az itt-ott fel­bukkan a sajtóban. Nem az ellenzék itt a lényeg, még ha ők elsődlege­sen fontosnak is láttatják önmagukat. Orbán Viktorék szemmel lát­hatóan komolyan vették a kétharmados többséget, és az alapokhoz nyúltak. A húszéves magyar demokrácia sorskérdéseit lajstromozzák, és pipálják ki sorban. A lényeges ügyek megoldása azonban érdekeket sért, mi több, különféle bonyodalmakhoz vezet. Egyfelől az első száz nap - a lelkekben feltétlenül, de részben ténylegesen is­­ szétzúzta a régi hatalmi állásokat, másfelől a továbbiakban sem kecsegteti semmi jóval a posztkommunista hitbizományt. Ez háborús helyzet. A régi politikai felállásban bármelyik kormány mozgástere világosan látszott, mert kijelölték számára. Az Antall-korszak demokráciaalapí­tó szándéka tiszteletre méltó, de utólag súlyos adósságokat - például az igazságtétel elmaradása, spontán privatizáció - is észlelünk. Az első Or­bán-kormány jól tette a dolgát, de kétharmados felhatalmazás híján nem nyúlhatott a valóban fontos ügyekhez. A megfelelésben, szolgalelkűség­­ben világbajnok baloldali kormányokról e helyütt ne is szóljunk. Most itt a kétharmad, és itt van nekünk Orbán Viktor második kor­mánya. Valóban szimbolikus gesztusokkal kezdte, ahogyan azt ellen­felei a szemére vetik. Csakhogy a szimbolikus ügyek a legfontosabbak a nemzet életében, és ezt a bírálók is tudják. És miután az új kormány történelmi súlyoktól szabadította meg a magyarságot, miután zárójel­be tette a szégyenletes decemberi népszavazást, miután minden kita­gadott, le- vagy kinézett magyart, ismétlem, minden egyes magyart, bárhol éljen is a világon, visszatessékelt a nemzetbe, nos, ezzel sértett csak igazán érdekeket Orbán Viktor. Azt hiszem, a kormányzás sehol a világon nem egyszerűen hata­lomtechnikai kérdés. Azok a szorgos technokraták, akik mikro- és makromutatókban, valamint kétes kimenetelű gazdasági folyamatok­ban mérik a nemzet életét, és az érzelmeket kikapcsolnák tizenötmil­lió magyar életéből, fikarcnyit sem értenek a politikához. Magyaror­szág beteg, mert megbetegítették. Most lassan, de mégis gyógyulunk. És a betegnek az orvos orvosságot ad, biztatja, hogy felépül, nem pedig a kórházi férőhelyekről tart neki előadást, mert kit érdekelnek a szikár tények, ha éppen az életbe kapaszkodunk foggal-körömmel. Arról nem is beszélve, hogy a szimbolikus ügyek mögött már feltűn­nek a valóságos ügyek - és ha az új kormány ebben is rendet vág, akkor lesz csak nagy jajveszékelés, fogaknak csattogtatása. Orbán Viktorék szimbolikus és valóságos kormányzása mindazonáltal bátor és tisz­tességes vállalkozás. Ebben az országban milliók bólintottak elisme­rően, amikor elolvasták A nemzeti együttműködés nyilatkozatát, és amikor meghallották, hogy a rendszerváltozás óta első ízben a magyar kormány egyenrangú félként tárgyalt az IMF-fel. Jó úton haladunk, és könnyebben lélegzünk, amióta a másodfokú lelki égést szenvedett Gyurcsány Ferenc elillant körünkből. A tavasszal összeállt az új többség. A több millió magyar elisme­rő moraja a zenéje ennek a többségnek. És a többség alighanem száz nap múltán is létezik, hiszen az elmúlt hónapokban a legtöbben vi­szontláttuk a kormányzásban vágyainkat, jövőképünket, nemzeti felfogásunkat. Tudom, hogy nem ildomos, de mégis idebiggyesztem a végére: a többi nem számít. Akinek fáj, hogy a nemzet újra nemzet, és hogy a magyar­ság közérzete javul, az elfér ugyan köztünk, de nem számít. És miután nem számít, ne is legyen tényező többé sajtóban, gazdaságban, sehol a hazában. Ismerjük a mondást: a többség dönt. Ennyire egyszerű. ■ SZENTESI ZÖLDI LÁSZLÓ szentesi.zoldi. laszlo­­smagyarhirlap.hu

Next