Magyar Hírlap, 2011. január (44. évfolyam, 1-25. szám)

2011-01-19 / 15. szám

MAGYAR HÍRLAP BELFÖLD 2011. JANUÁR 19., SZERDA A FILMES TARTJA MAGÁT VÉLEMÉNYÉHEZ, MISZERINT A VOLT KORMÁNYFŐ FELELŐS A TERMELŐK ÖNGYILKOSSÁGÁÉRT Nem békü­lt ki Bajnai és Pesty BARANYA RÓBERT Nem kért bocsánatot a Hajdú-Bét­­ügyről filmet készítő Pesty László a volt miniszterelnöktől, Bajnai Gor­dontól, így áprilisban megkezdődik a két fél között zajló rágalmazási per. A Budai Központi Kerületi Bírósá­gon tegnap személyes meghallgatá­sokkal megkezdődött a Bajnai Gor­don volt kormányfő által Pesty László ellen indított személyiségi jogi per. Pesty még a választások előtt mutatta be a Hajdú-Bét-ügyről szóló, Tolva­jok ideje című dokumentumfilmjét, amelyről egy interjúban elmond­ta: „Szeretném, ha a nézőkben feléb­redne az a vágy, hogy ideje igazságot szolgáltatni, és ha rájönnének, hogy amikor a miniszterelnökről beszé­lünk, nem egy naiv, kedves, pislogó emberről van szó, aki mindent meg­tesz a maga módján Magyarország boldogulásáért, csak hát szegényke balfácán. Nem, ő emberek haláláért felel” - hangsúlyozta. Bajnai vissza­utasította a személyét ért rágalmat, és beperelte a filmest. A bíróság tegnap első körben meg­próbálta kibékíteni a feleket, de ez sikertelen volt, így április 18-ra ki­tűzték a tárgyalást. Pesty a meghall­gatás után elmondta, hogy alapve­tően hajlandó lenne kibékülni a volt kormányfővel, ám ő olyan feltétele­ket támasztott, amelyek ezt lehetet­lenné teszik. „Nem kérek bocsánatot, és kijelen­­­tésemet nem vonom vissza” - mond­ta a filmes. A Hajdú-Bét cégcsoport az ország egyik legnagyobb baromfi- és vízi­szárnyas-feldolgozója és -értékesí­tője volt, miután azonban a Bajnai ál­tal vezetett Wallis Rt. átvette a céget, az máig vitatott körülmények kö­zött tönkrement, sok száz beszállítót rántva magával az anyagi ellehetetle­nülésbe. Több termelő öngyilkosság­ba menekült. ■ Pesty Imre (jobbról) hajlandó lenne kibékülni Bajnai Gordonnal, de nem ilyen feltételekkel FOTÓ: HEGEDŰS RÓBERT Harrach Péter: A KDNP támogatja Hoffmann Rózsát Cáfolta Harrach Péter, hogy a kisebbik kormánypárt nem támogatná Hoffmann Ró­zsa felsőoktatási tervezetét. A Kereszténydemokrata Néppárt (KDNP) frakcióvezető­je közleményében tegnap azt írta: Hoffmannt az utóbbi időben számos igazságtalan támadás érte, és eljött az ideje, hogy ennek véget vessenek. „Olyan hangok is hallat­szottak, hogy már a KDNP sem támogatja Hoffmann Rózsa tervezetét. Ez nem igaz”— fogalmazott. Hozzátette, az oktatási államtitkár kiváló szakember, értékcentrikus gondolkodású politikus, akinek az elgondolásai alkalmasak arra, hogy a magyar ok­tatásügy visszaszerezze megérdemelt jó hírét. (MTI) Kisebbségi önkormányzatok: február 8-ig alakulnak Három héten belül megtarthatják minden országos kisebbségi önkormányzat alakuló ülését. Az Országos Választási Iroda (OVI) internetes tájékoztató oldala szerint az ala­kuló ülések január 20. és február 8. között lesznek. Ma az országos örmény, román, ruszin, szerb, szlovák és ukrán kisebbségi önkormányzatokban mandátumot szerző képviselők vehetik át megbízólevelüket. Holnap a bolgár, a cigány, a görög, a horvát, a lengyel és a szlovén tagok, szombaton pedig a német kisebbség képviselői. (MTI) Lehet más az LMP: tisztújítás várható Január 16-án ügyvezetővé alakult át az LMP választmánya, miután a testület erede­tileg megválasztott tizenhárom tagja közül négyen adták vissza a megbízatásukat - erősítette meg az MTI információját Tordai Bence szóvivő. Az ellenzéki párt márciu­si kongresszusán döntenek az új választmány tagjairól. A politikus elképzelhetőnek mondta, hogy márciusban teljes tisztújítást tartanak. (MH) Szerződést bonthat a Nemzeti Fejlesztési Ügynökség AII. kerület továbbra is ellenzi az úgynevezett budai fonódó villamosprojektet, amely­­lyel a budai villamosvonalakat kötnék össze. Ha március végéig nem történik válto­zás, a Nemzeti Fejlesztési Ügynökség felbontja a támogatási szerződést, így a projekt 5,4 milliárd forintos uniós támogatástól esik el. A BKK közlése szerint a II. kerület nem reagált a főváros megkeresésére, az új városvezetés által eddig kezdeményezett ta­lálkozók nem vezettek eredményre. Ezzel szemben Balaton Balázs, a kerületi önkor­mányzat sajtóreferense azt állítja, hogy folyamatosan egyeztetnek a főváros vezeté­sével, és minden megkeresésre válaszoltak. (MTI) Németországban vették őrizetbe Keleti Györgyit Kiadatási őrizetbe vette a müncheni rendőrség az MSZP egykori honvédelmi minisz­terének lányát, Keleti Györgyit - értesült lapunk. Az itthon üzletszerű kéjelgés előse­gítésével vádolt nőt az olasz hatóságok által - szintén kerítés vádja miatt - még ta­valy kiadott európai elfogatóparancs alapján vette őrizetbe a német rendőrség. (MH) Tizenhat évet kapott Kaiser Ede A Fővárosi Ítélőtábla tizenhat év szabadságvesztésre ítélte Kaiser Edét rablások és más bűncselekmények miatt, és ezzel lezárult a perújítási eljárás, így jogerőssé vált, hogy nem ő a móri mészárosok egyike. (MTI) ROVATVEZETŐ: PETÁN PÉTER, E-MAIL: PETAN.PETER@MAGYARHIRLAP.HU A HATÓSÁG SEM TUDJA MEGVÉDENI A FIATALKORÚAKAT Szabadlábon a WB üzemeltetője CSÓKÁS ADRIENN Nem helyezték előzetes letartóztatás­­­ba tegnap a West Balkán üzemeltető­jét. A három fiatal lány életét követelő tragédia négy másik gyanúsítottjának ügyében ma dönt a bíróság. Hatósá­gi forrásaink szerint szinte lehetetlen megvédeni a fiatalokat, mivel sem az önkormányzat, sem a rendőrség nem szabhat belépési korhatárokat. Többségében fiatalkorúak vettek részt a tragédiával végződő szombati bulin a West Balkánban. Megtehetik, ugyan­is nincs jogszabály, amelyik tiltaná, hogy a tizennyolc éven aluliak szóra­kozóhelyre járjanak. A Nemzeti Fo­gyasztóvédelmi Főfelügyelőség sze­rint lehetetlen megakadályozni, hogy alkohollal­ szolgálják ki a fiatalokat. „Jogszabály rögzíti, hogy a kiszolgá­lók kötelesek elkérni az igazolványo­kat, de ez gyakran elmarad. Jó meg­oldás lehetne, ha a bejáratnál életkor szerint eltérő színű karszalagot kap­nának, ami alapján a pultos eldönt­­­hetné, kit mivel szolgáljon ki. Ter­mészetesen ez is kijátszható lenne” mondta lapunknak Fülöp Zsuzsan­na szóvivő. Tehetetlennek bizonyul a rendőrség is, ha az éjszakai életről van szó, az Országos Rendőr-főkapitány­ság ugyanis arról tájékoztatta lapun­kat: nincs lehetősége a szórakozó­helyek fokozott ellenőrzésére. A terézvárosi önkormányzat részé­ről Mogyorósi Sándor, a kerület al­jegyzője elmondta: kikényszeríthetik a vendéglátóegységek jogszerű mű­ködését, de a tizenévesek védelmé­ben semmit nem tehetnek. Hozzátet­te, indokolt esetben az önkormányzat bezárathatja a szórakozóhelyeket de belépési korhatárra nem alkothat rendeletet, és azt sem szabályozhatja, hogy a fiatalkorúak hány óráig tartóz­kodhatnak a diszkókban. A Fővárosi Tűzoltó-parancsnokság szerint nem csak a West Balkán veszé­­­lyes biztonsági szempontokból. Kisdi Márk Máté szóvivő arról tájékoztatott, hogy jelenleg ellenőrzés zajlik, amely­nek eredményei alapján minden ille­tékest tájékoztatnak arról, hogy me­lyek a veszélyes szórakozóhelyek. A Nemzetgazdasági Minisztérium a napokban átvizsgálja a jogszabályok pontosítási lehetőségeit, két szórako­zóhely, a Corvin tető és az Instant pe­dig közölte: a tragédia áldozataira em­lékezve egy hétig zárva tart. ■ A GETTÓ FELSZABADÍTÁSÁRA EMLÉKEZTEK A közös emlékezéssel elérhető, hogy kialakuljon a kölcsönös tisztelet, barátság „és esetleg a testvériség is” a zsidóság és a többi nép között - erről beszélt tegnap Israel Meir Lau, Izrael volt or­szágos főrabbija, a Dohány utcai zsinagóga előtti téren, a fővárosi gettó felszabadítá­sának 66. évfordulója alkalmából tartott rendezvényen, amelyen megjelent Lá­ny­i Zsolt miniszterelnök-helyettes, Mesterházy Attila MSZP-elnök, Schiff­­ A­drám (LMP), Pálinkás József, az MTA elnöke, Mohos Gábor, a katolikus püspöki kar­­iner­a és Gáncs Péter evangélikus püspök is. (KD) FOTÓ: HORVÁTH PÉTER GYULA Negyedszerre is pert vesztett Dávid Ibolya Újabb személyiségi jogi pert vesz­tett a lehallgatási ügyben Dávid Ibo­lya, az MDF volt elnöke, most éppen Tóth János, az UD Zrt. ügyvezetője el­len. A Fővárosi Bíróság elsőfokú ítéle­­­­te szerint Dávid jogsértő módon hoz­ta nyilvánosságr­a Tóthnak a Csányi Sándor OTP-elnökkel folytatott te­lefonbe­zélgetéséről készült leiratot 2008. szeptember 12-i sajtótájékoz­tatóján. Ekkor fogalmazta meg az új­raválasztására készülő elnök azt a vá­dat, hogy titkosszolgálati eszközökkel lehallgatják, s így próbálják meg elle­hetetleníteni őt. Dáviddal együtt az akkori szo­cialista kormány titokminisztere, Szilvásy György és a Nemzetbizton­sági Hivatal volt főigazgatója, Laborc Sándor is az UD Zrt. -re terelte a gya­nút, a céget pedig a Fidesz árnyék­titkosszolgálataként igyekeztek be­mutatni. A bíróság 1,2 millió forintos nem vagyoni kártérítést ítélt meg az UD vezetőjének, és nyilvános elégté­telre kötelezte Dávidot. Az atomjaira hulló MDF egykori el­ső emberére mostanában rájár a rúd, hiszen ez már a negyedik per, amely­ben elmarasztalják az UD-üggyel összefüggésben. Legutóbb Tombor András, Orbán Viktor volt tanács­adója ellen vesztett jogerősen, ko­rábban pedig Sumpf Istvánnal, az első Orbán - kormány kancelláriaminisz­­­terével szemben. Dávid őket is meg­próbálta belekeverni a lehallgatási botrányba, ahogy a 2008-as tisztújí­táson az elnöki posztra vele szemben pályázó, majd visszalépő Almássy Kornélt is. Ő tavaly szeptemberben pert nyert ellene és a párt ellen is, első fokon a bíróság 1,4 millió forint kár­térítést ítélt meg a volt parlamenti képviselő javára. BR Mindenkinek egyforma esélyt a gyógyulásra! NICZKY EMŐKE A Semmelweis­­érv lényeges elemé­ről, a nagytérségi egészségszervezés­ről beszélt Szócska Miklós egészség­­ügyi államtitkár egy tegnapi szakmai konferencián.­­A központosítás cél­ja, hogy - egyebek mellett - minden beteg egyforma eséllyel férjen hozzá az ellátáshoz, jogai megfelelően érvé­­ny­esüljenek, és hatásos gyógyeljárá­­sokkal kezeljék baját. Úgy­­egy nagytérség több megyei U­­letet fed majd le, és 1-1,5 mil­lió em­­ber ellátására válik alkalmassá. A létrejövő nagytérségi egészségszer­vezési igazgatóságok önálló költség­­vetésű állami intézmények lesznek, feladataik között a betegi­ek opti­malizálása, az ellenőrzés, az együtt­működési modell kidolgozása sze­repel majd. Megszabják az alájuk rendelt tagintézmények feladatkö­rt­ét, szükség esetén át is vehetnek bi­­z­onyos feladatköröket tőlük. Szócska Miklós bejelentette, hogy egészségügyi katasztert hoznak lét­re, hogy kiderüljön, az adott területen k és hányan dolgoznak. Teljes kö­­■­­ír k­itekintik az OEP-szerződéseket éz ÁNTSZ működési engedélyeket is.­­(Hántal az államtitkár országra vár,ah­hóz, hogy az intézmények ve­zető­iv­ei és fenntartóival tárgyaljon a Semmelweis-terv részleteiről. Az el­ső ál­lomás Komárom-Esztergom, Vesz­p­­­ém és Fejér megye lesz. ■

Next