Magyar Hírlap, 2011. április (44. évfolyam, 76-100. szám)

2011-04-19 / 91. szám

SZERKESZTI: SZENVEDI ZOLTÁN, E-MAIL: SZENVEDI.ZOLTAK@MAGYARHIRLAP.HU EDUCATIO LEN: telt házas úszókonferencia az egyetemen MTI A vártnál is nagyobb érdeklődés mellett zajlott le az Európai Úszóli­ga (LEN) első Learn to Swim (Tanulj úszni) elnevezésű nemzetközi sze­minárium nyitónapja a hét végén. A LEN, a Semmelweis Egyetem Testnevelési és Sporttudományi Kara és a Magyar Úszószövetség által szer­vezett eseményen huszonhárom or­szágból háromszázötven érdeklődő vett részt. A szemináriumnak sport­­­történeti jelentősége is van, hiszen a LEN még nem rendezett úszás­­oktatói konferenciát. A program­ban a három magyar mellett dán, holland, szlovén, amerikai és angol előadók szerepeltek. A rendezvény egyik fő célja pedig az volt, hogy elő­segítse a magyar szakemberek éves továbbképzését. Az esemény fővédnöke Czene At­tila olimpiai bajnok úszó, sportért felelős államtitkár, védnöke Tiha­nyi József, a TF dékánja, az olimpiai aranyérmes Kovács Ágnes, a TF Nemzetközi és Stratégiai Igazgatósá­gának tagja és Gyárfás Tamás, a Ma­gyar Úszószövetség elnöke volt. ■ APRÓHIRDETÉS GÉPJÁRMŰ Autófelvásárlás azonnali készpénzfizetéssel! 06-30- 682-1390. AUTÓJÁT megvenném. 06-1-420-2703; 06-30-362- 0674 AZONNALI készpénzfizetéssel autófelvásárlás! 06-20- 410-1111. Autófelvásárlás készpénzért. Idősebb vagy sérült gép­kocsi is érdekel. Karosszériajavítás, autószállítás, hi­telügyintézés. Polgári értékrend. Tel.: 0620-229-6557. INGATLAN Az M3-as autópálya mellett (Igriciben) nagyon jó adottságú, gazdasági-ipari övezetbe sorolt terü­let eladó vagy értékegyeztetéssel frekventált he­lyen lévő budapesti ingatlanra cserélendő! Rendkí­vül kedvező ár! 2800 Ft/nm helyett most csak 1500 Ft/nm! Érdeklődni: 06-20-283-3333. ELADÓ KOMOLY VEVŐKNEK: HOTEL HAJDÚSZOBOSZLÓN KIVÁLÓ ADOTTSÁGOKKAL! DEBRECENBEN METRÓ ÖVE­ZETÉBEN VÁLLALKOZÁSNAK, SZAKÁRUHÁZNAK, LO­GISZTIKÁNAK AKÁR, IPARI VÁGÁNNYAL, NYÍREGYHÁZÁN FŐÚTON, VÁLLALKOZÁSNAK, LEASZFALTOZOTT KÖZMŰ­VES TERÜLETEK ELADÓK. EMAIL: ezl01es@3@gmail.com (Tel.: *36-30-456-6705). KÖZLEMÉNY Bácsalmási temető ügyintézéshez keressük a Werner- Martinovics kripta örököseit, Werner Rezsőné család­ját. Értesítés: 06-20-261-4870. OKTATÁS Szellemtudományos karmakutatás Ispánkon, az őr­ségben. Közép-Európa és Magyarország szellemi missziója-sorsközösség a halottakkal. Egyhetes mű­helymunka Dr. Bistey Zsuzsával. Tel.: 06-94-428-097. www.arkanum.hu SZOLGÁLTATÁS Riasztóberendezések szerelése 2 éves garanciával, 35 éves gyakorlattal. Karsay István: 06-30-932-4920, www.karsayalarm.hu PARKETTÁSMUNKÁK. 06-30-948-8909. Faházak, nyílászárók, bútorok akár egyedi méret és igény szerint. Minőségi munka garanciával. 06-52- 450-198, 06-30-492-4656. ÜDÜLÉS Húsvét: Prága-Pilzen 30.900,-, Velence 38.900,-, Prága- Telc 39.900,-, San Marino 53.900,-, Bajorország 54.900,-, Székelyföld 59.900,-, Toszkána+5 Terre 64.900,-, Pá­rizs 82.900,-, Róma 84.900,-, Róma-Nápoly-Capri 119.900,-, Pünkösd: Krakkó 30.900,-, Velence 38.900,-, Isztria 54.900,-, Salzkammergut 59.900,-, Toszkána- Elba 79.900,-, Svájc 89.900,-, Sorrentó 99.900,-, Skó­cia 264.900,- www.tdmtravel.hu (0-000204) Tel.: 06 1 336 0726. WWW.BALATON-FENYVES.hu Páratlan üdülési lehetőség kisgyermekes családoknak, baráti társaságoknak! Köz­vetlen vízpart, az udvarból a Balatonba léphet, helyben strandolhat, horgászhat. Stég, csónak, családias-, biz­tonságos-, gyermekbarát környezet. 06-30-591-8036. Üdülési jogot vásárolna másodkézből korrekt áron vagy bérelne? Eladó jogokat tulajdonostól korlátozott szám­ban keresünk. Udulesijog.net 06-70-637-1900, 06-70- 328-1900. DIPLOMA ELŐTT Magyar-horvát képzőművészeti együttműködés TARJÁNI KATALIN A zágrábi művészeti egyetem (ALU) és a Magyar Képzőművészeti Egyetem (MKE) szobrász tanszakának együtt­működéséről, cserediák-kapcsola­­tokról tárgyalt König Frigyes, az MKE rektora és Slavomir Drinkovic szob­rászművész, az ALU szobrászati tan­székének vezetője. König elmondta, hogy a horvát szobrászművésszel több éve jó kap­csolatot ápolnak, és a Magyar Nemze­ti Galériában nemrég megnyílt Horvát Kortárs Szobrászművészet című kiál­lítás apropóján hívták meg az egye­temre, ahol egyébként a professzor alkotásai is megtekinthetők. A két in­tézmény közötti együttműködés még akkor alakult ki, amikor Drinkovic az akadémia dékánja volt. Jelenleg ő az ALU nemzetközi kapcsolatokért felelős dékánhelyettese. Erasmus­­ösztöndíjjal rendszeresen jönnek hall­gatói az MKE-re, a magyar fiatalok pe­dig tavaly jártak Zágrábban. Az EU-s Kultúra 2007-2013 program kereté­ben a horvát akadémia szélesíteni kí­vánja az együttműködést a környező országok akadémiáival. A művésznek hetven köztéri alko­tása van szerte az országban, jelen­tős részüket háborús emlékhelyeken emelték. Ismert munkája a többi kö­zött a vukovári civil áldozatok tömeg­sírjára, az Ovcarára emelt fekete álló márványlap. A magyar szobrásznövendékek és mestereik, Drinkovic meghívásának eleget téve, a nyáron ellátogathatnak a Bilogora-hegység oldalában fekvő Bjelovár szobrásziskolába. ■ 2011. ÁPRILIS 19., KEDD AULA MAGYAR HÍRLAP Kurdisztánban sokra tartják a magyar tudást BESZÉLŐ OKTATÓKAT KÜLD ÉS FOGAD AZ IRAKI EGYETEM KISS LÁSZLÓ Előszerződést kötött a Semmelweis Egyetem Testnevelési és Sporttu­dományi Karával, azaz a TF-fel a kurdisztáni Sulajmania Egyetem dé­kánja. Ali­xander Othman beszél­getésünk során elmondta, Szaddám Huszein rezsimjének megdönté­se óta a két intézmény közötti az el­ső megállapodás Irak és Magyaror­szág között. - Miért éppen Magyarországgal ke­resik a kapcsolatot ? - Keressük mi másokkal is, de nem tapasztaltunk eddig ilyen fogadókész­séget. Tájékozódtam magyarokról, a szakemberekről még a világhálón is, s azt láttam-hallottam, hogy Magyar­ország ott van a világranglistán. A ma­gyar egyetem szakembereinek, mint például Szalma Lászlónak, Kovács Etelének, Rossa Tibornak vagy Tihanyi Józsefnek jól cseng a neve világban. - Hogyan fogadták? - Kiválóan. Először járok Magyar­­­országon, s mondhatom, készsége­sek, kedvesek az emberek, s minden területen segítenek. - Milyen területeken? - Tanárképzés, doktorképzés, ta­nártovábbképzés. Sok-sok tanárt hoznánk, s remélem, hozunk is majd Budapestre. Lesz, akit három évre, másokat egy hónapra. A budapes­ti nagykövet, Qwassam Asker Hassan is nagyon örül, és reméli, hogy mind a tizenöt iraki testnevelési egye­temi kart be lehet majd vonni az együttműködésbe. - Magyarországról is mennek oda szakemberek? Már, ha men­nek, mert azért innen nézve Irak, bár Kurdisztán kevésbé, nem a bé­ke völgye.­­ Egyelőre nálunk béke van. És tényleg szívesen várjuk a magya­rokat, tanárokat, edzőket, előadó­kat. És magyar szakmai segítség­gel, magyar metodikával szeretnénk egy laboratóriumot berendezni. Kell a magyarok tapasztalata, még a menedzserkedést is szívesen bíz­nánk rájuk. - Van akadálya a megállapo­dásnak? - Elméletileg nincs, csak otthon rá kell bólintania az oktatási minisz­tériumnak. Most tulajdonképpen Ti­hanyi József dékánnal előzetes ter­vezetet írtunk alá, s nagyon bízom abban, hogy rövidesen a tényleges szerződést is megkötjük. -Mi a következő lépés? - Hazautazom, és Kurdisztán kor­mánya és az egyetem vezetősége né­hány napon belül átnézi a tervezetet, majd dönt. - Mit gondol, ha igent monda­nak, mikorra realizálódik valami is a megállapodásból? - Igen hamar. Amint jóváhagy­ják a szerződést, konkrét lépések történnek. Remélem, szeptember­ben már néhány magyar előadóval és szakemberrel kezdjük a Sulajmania Egyetem új tanévét. ■ Ali­xander Othman, a Sulajmania Egyetem dékánja FOTÓ: HEGEDŰS RÓBERT FELLÉPŐ RANDOM TRIP: MÁSODIK SZÜLETÉSNAPJÁT ÜNNEPELTE A ZENEI UNIKUM A SZIKRA COOL TOUR HOUSE-BAN Rögtönzött kiruccanás vérprofi túravezetőkkel HAJDÚ MÁRTA Mint amikor a kislábujjunkkal az ágy sarkába rúgunk, s a meglepettség és a fájdalom könnyes ordítást szakít ki belőlünk, éppoly reflexszerűen tör­nek ki a hallgatóból az elismerő só­hajok, lelkesítő tapsok a Random Trip koncertjein. Valahogy úgy, mint egy dzsesszesten, amelyen a zeneértők­ből újra és újra kikívánkozik egy „ó, yeah! ” vagy egy „ez az, még, még”. A Delov Jávor vezette dzsemprojekt második születésnapját ünnepelte a hét végén a Szikra Cool Tour House­­ban, ahol egymástól fényévekre lévő műfajok kiváló képviselői jöttek össze - fellépett mások mellett Fábián Juli, Judie Jay, Németh Juci, Újvári Péter, Pély Barna és Balanyi Szilárd. Az egykori színházterem kezdet­ben kisszámú közönsége az első han­gokkal óriásira duzzadt, a fekete tor­kú Fábián Juli feltűnése pedig csak fokozta az érdeklődést. Ám azt, ami az igazi Random Trip-estek hangula­tát adja, Judie Jay, a Beat Dis! énekes­nője indította el: teljes átszellemülés, bitang erős színpadi jelenlét, együtt­­ rezgés a hangszerekkel, rögtönzés. Valami ilyesmi a lényegük ezeknek a zenei kalandozásoknak és ez az, ami nem sikerült az UP! zenekarból is­mert Újvári Péternek. Az énekes (lehet, hogy csak vicc­ből) egy ismert Nirvana-szám soraival indított, a kezdő taktusok ugyanis kí­sértetiesen hasonlítottak arra. A kon­cert talán legkellemetlenebb pontja az volt, amikor az est „koordinátora”, Jávor majdhogynem letolta az énekest a szerencsétlen húzás miatt, s em­lékeztette arra, hogy a hangsúly to­vábbra is az improvizáción van. Kurt Cobain szellemének megidézése egy­szerűen nem helyénvaló. Hál’ istennek mindezt feledtette a Pély Barna vezette funkblokk, amely egyértelműen a koncert fénypontja volt. A zenész félelmetes energiával, vérprofiként pengetett és énekelt, szinte szétzúzta a színpadot, amit a közönség is őrjöngve fogadott. United ide vagy oda, Pély sokkal több annál, mint amit általában gondol­nak róla - könnyedén hozta a funk roppant precizitást és persze zsige­ri zeneértést követelő témáit, s ebben remek partnernek bizonyult a Trip csapata is. Az „utazások” alkalmával mindig valami egyszeri és megismételhetet­len születik, olyan zenei mestermű, amely még azt is elkápráztatja, aki nem kifejezetten rajong a dzsesszért, a fánkért vagy a hiphopért. A gigászi buli után természetesen folytatódnak keddenként a Random-koncertek, ma este Harcsa Veronikát, Sárik Pé­tert és Bata Istvánt látja vendégül Delov Jávor az Instant pincéjében. Egy komment a Trip honlapján: kedd este a falat kenyér. Ennél jobb reklám nem is kell a koncertnek. ( FOTÓ: CSUDÁS SÁNDOR Fábián Juli, a fekete torkú dzsesszénekesnő a dzsemkoncertek visszatérő vendége

Next