Magyar Hírlap, 2011. november (44. évfolyam, 256-280. szám)

2011-11-26 / 277. szám

MAGYAR HÍRLAP VÉLEMÉNY ÉS VITA 2011. NOVEMBER 26., HÉTVÉGE 55 Úgy tűnik, mentsvárként hiába hozza fel a kormány, hogy az államház­tartási hiány jövőre rekordalacsony lesz, a hitelminősítő pechünkre pont akkor lépett, amikor a piaci pánik a magyar gazdasági fundamentumo­kat egyértelműen háttérbe szorította. Bóok­land? SZAJLAI CSABA főmunkatárs Egyes szabály: a hitelminősítőknek mindig igazuk van! Kettes szabály: ha a hitelminősítők­nek valami oknál fogva mégsem len­ne igazuk, akkor automatikusan élet­be lép az egyes szabály. Hogy mennyire van még érvényben ez a nemzetközi pénzpiaci „törvény”? Olyannyira, hogy állítólag a piac már rég beárazta Magyarország bóvliba vágását, sőt a kormány számára sem derült égből jött a leminősítés, még­is tegnap a Moody’s Investors Ser­vice döntésének hatására, misze­rint egy fokozattal, a korábbi Baa3 - ról Bal-re rontotta Magyarország adós­ságának besorolását csütörtök éjsza­kai döntésével, ezzel a magyar beso­rolás a befektetésre nem ajánlott, azaz bóvli kategóriába került 1996 után új­ra - történelmi mélypontjára zuhant a forint, beszakadt a budapesti tőzsde, negatív csúcsához közelített a magyar államcsődkockázat és az összeomlás jelei mutatkoztak az állampapírpiacon is. Egyébként a Moody’s mostani lépé­se olyan szempontból meglepő, hogy a piaci szereplők nem arra számítot­tak, hogy a három nagy közül az ed­dig háttérbe húzódó hitelminősítő töri meg a csendet. További rossz hír: miután a hitelmi­nősítők rendszerint követik egymás „tetteit”, sok jóra nem számíthatunk a másik két fontos cégtől - Standard & Poor’s és Fitch Ratings - sem a közeli hetekben, hónapokban. Az amerikai és angol minő­sítőintézetek persze nem tévedhe­tetlenek: a 2008 végén kibontakozó, amerikai eredetű pénzpiaci válság so­rán sem jelezték előre a világgazda­sági krízist, illetőleg lefokoztak olyan eurózónabeli országokat is, amelyeket nem kellett volna. Sőt „tévedésből” minősítette le egy időre Franciaország kormánykötvény-adósságának osz­tályzatát éppen két hete a Standard & Poor’s - tovább fokozva ezzel az euró­pai adósságpiacon kialakult zűrzavart. Ugyanakkor a hitelminősítők évti­zedek óta jelentős szerepet töltenek be az állami, a vállalati és az önkormány­­­zati kötvények értékének megbecsü­lésében. Ha a Moody’s, a Standard & Poor’s és Fitch Ratings azt mondja egy értékpapírról, hogy kockázatos, aján­lott elkerülni, akkor az a legfonto­sabb támpont egy befektető számára - bármennyire nem tetszik ez Buda­pesten. Miután pedig hazánk döntő részben külső forrásból, vagyis devi­zából finanszírozza magát, bizony a minősítőcégek „rizikós” jelzései el­tántoríthatják a lehetséges vevőket. Az ebből fakadó veszély jelentős: ameny­­nyiben nincsenek vásárlók a nemzet­közi piacokon, akkor nincs, aki finan­szírozza a magyar államadósságot, a magyar államháztartást. Vagy csak igen magas kamat ígérete mellett. „Bóvliban” ráadásul még drágább az élet: a tőzsdei brókerek automati­kusan piacra dobják a gagyinak ítélt papírokat. Ezzel a minősítéssel nem pusztán az a gond, hogy megdrágul Magyarország finanszírozása, hanem főként az: nehéz lesz innen kimász­ni! Ugyanis ilyen kategóriájú orszá­gokba az szeret befektetni, aki szereti a kockázatot, ám ezért nagyobb hoza­mot vár. Őszintén szólva nehéz meg­mondani, egy ország meddig tartoz­hat a bóvliba. Nagyon nem könnyű az érintett országok általában struk­turális problémák miatt kerülnek oda, márpedig azok kiigazítása hosszú időt vesz igénybe. Magyarországnak a Széll Kálmán­­tervben és a konvergenciaprogramban meghirdetett strukturális átalakításo­kat kell véghezvinnie, és fel kell szá­molnia azokat az intézkedéseket, amelyek a kilátástalanságot és a bi­zonytalanságot okozzák, ha ezt hosz­­szabb távon tudjuk biztosítani, ak­kor újra befektetésre ajánlott ország lehetünk. Feleslegesen azonban ne reménykedjünk: Romániát például 2009 ben minősítették le, és azóta sem tudott felkerülni a befektetésre ajánlott országok közé. „Magyarország minden értelem­ben hitelét vesztett ország. Sem jövő­re, sem pedig az elkövetkező néhány évben nem látni olyan kiutat, amely gazdasági növekedéshez vezet” - dió­héjban így lehetne összefoglalni a ró­lunk megjelenő külföldi riportokat. Úgy tűnik, mentsvárként hiába hoz­za fel a kormány, amely Magyaror­szág elleni támadásként értelmezi a Moody’s lépését, hogy hazánkban az államháztartási hiány jövőre rekord alacsony lesz, és a fizetési mérleg po­zitív, ráadásul a gazdaság meghatáro­zó szegmense a fejlett nyugati világba van beágyazódva, a hitelminősítő pechünkre pont akkor lépett, amikor a piaci pánik a magyar gazdasági fun­damentumokat egyértelműen hát­térbe szorította. Jóllehet a napi akciós hatások múlásával az üzletmenet a szokásos mederbe térhet vissza, egy­előre jobb, ha azzal számolunk, hogy a folytonos romlás irányába navigálnak bennünket. Eközben még összesküvés-elmé­­letet is lehet gyártani, bár egyre ne­hezebben hihető, hogy egyéni, céges, esetleg állami befektetői érdek állna egy európai uniós országkockázati be­sorolás mögött. A nagyszabású kons­­pirációs teóriák helyett inkább ma­radjunk a mindennapoknál! Ugyanis a Moody’s döntésének negatív hatása a „kisember világát” is érinti: a kocká­zatosabbnak ítélt országba kevesebb hiteltőke áramlik, a hazai tőke pe­dig kiáramlik. Mindez gyengülő árfo­lyammal és emelkedő hitelkamatok­kal szokott járni. Egyébként ez a leminősítés önma­gában még nem lenne drámai fejle­mény, a gondot sokkal inkább az je­lenti, hogy nem nagyon látszik a gazdasági paradigmaváltás. Az új IMF hitelkeret még nem az. szajlai, csabatsmagyarhirlap. hu Az 1952-es helsinki olimpia óriási dia­dal volt a magyar sport számára. Ezt a sikert azóta sem sikerült megismétel­ni. Akkor többek között a magyar lab­darúgó-válogatott is aranyérmes lett. Sebes Gusztáv szövetségi kapitány már akkor készült arra, hogy a ma­gyar válogatott megmérkőzzön Ang­liával, és már ott, az olimpián lekö­tötte az angolok elleni mérkőzést. Az angolok akkor már kilencven éve ve­retlenek voltak, azonban Sebes bízott a csapatában, hiszen a magyar válo­gatott nemcsak az olimpiai aranyérem miatt, hanem sorozatos győzelmei okán is a világ egyik legerősebb csapa­ta volt. Sebes szoros kapcsolatot ápolt Rákosiékkal, és élvezte a vezetés bizal­mát, mivel a hazai kommunista poli­tikusok semmit sem szerettek vol­na jobban, mint bebizonyítani, hogy a szocialista tábor legerősebb futball­csapata Magyarországé. Mindettől függetlenül azonban Rákosi nehezmé­nyezte, hogy a kilencven éve veretlen angolok ellen Sebes engedély nélkül lekötötte a mérkőzést, így aztán még az is kétséges volt, hogy megadják-e az engedélyt az angliai kiutazáshoz, mert a legfelsőbb vezetés rettenetesen félt az esetleges kudarctól. Végül aztán sikerült meggyőzni őket arról, hogy az aranycsapat egyfajta propaganda a béketábor számára, hiszen nemcsak Európa, hanem az egész futballvilág figyelmét felkeltette az 1953. novem­ber 25-i összecsapás. Ezen előzmé­nyek miatt a magyar csapatra rettene­tes nyomás nehezedett, így készültek a nagy mérkőzésre. Ilyen előzmények után érkezett el a nap, amikor több mint százezer em­ber szorongott a kilencvenezer férő­helyes Wembley-stadionban, Lon­donban. A játékvezető, a világhírű Leo Horn és partjelző társai hollandok voltak. A csípős, ködös londoni idő­ben Grosics, Buzánszky, Lóránt, Lan­tos, Bozsik, Zakariás, Budai II., Kocsis, Hidegkúti, Puskás és Czibor lépett pá­lyára. A magyar válogatott a hetven­­nyolcadik percben cserélt. Grosicsot Gellér Sándor váltotta a kapuban. Az angolok szintén félelmetes csa­pattal futottak ki a pályára: Merrick, Ramsey, Johnston, Eckersley, Wright, Dickinson, Matthews, Taylor, Mortensen, Sewell, Robb. Az an­golok szövetségi kapitánya Walter Winterbottom volt. Az „évszázad mérkőzése” óta öt­vennyolc év telt el. Sajnos már csak Grosics és Buzánszky él a kezdőcsa­patból. A magyar csapat már az első percben gólt szerzett Hidegkúti révén, majd ezt még kétszer megismételte a huszonkettedik és az ötvenharma­­dik percben. Puskás Öcsi kétszer volt eredményes. Bozsik, aki mindmáig az egyetlen százszoros válogatott, az öt­venedik percben talált az angolok ka­pujába. Az angolok részéről Sewell a ti­zennegyedik percben, és Mortensen a harmincnyolcadik percben volt ered­ményes. Az ötvenhetedik percben pe­dig Ramsey tizenegyesből szerzett gólt. Az angol csapatkapitány, Wright sokáig tartotta a világrekordot, százöt alkalommal volt válogatott. A mérkőzés után Sebes fellélegez­hetett, a magyar csapat fényes dia­dala őt igazolta. Rákosiék természe­tesen a kommunizmus diadalaként ünnepelték a világraszóló győzelmet. 1954. május 23-án hatalmas sportün­nepre készülődött az ország. Az ango­lok visszavágóra érkeztek Budapest­re. Mindkét mérkőzést Szepesi György közvetítette, milliók hallgatták rádión a magyar válogatott immár második megsemmisítő győzelmét az ango­lok felett. Megszületett a pesti szlogen, az angolok egy hétre jöttek és 7-1-re mentek. Az aranycsapat diadalútja az 1954-es svájci világbajnokság dön­tőjéig tartott. Máig is megmagyaráz­hatatlan módon a berni döntőben Németország 3-2-re legyőzte a ma­gyar válogatottat. Noha előtte a világ­bajnokság egy korábbi mérkőzésén 8 - 3 - as megsemmisítő vereséget mér­tek a magyarok a németekre. Véget ért az aranycsapat diadalmenete. Sokan sokféleképpen próbálták az­óta is magyarázni, hogy vajon miért vesztettünk a németek ellen. Sebes­re dühöngő tömeg várt az elvesztett világbajnokság után. Az emberek őt tették felelőssé a vereségért. Napokon keresztül kellett őrizni Sebes házát, mert az emberek hamar elfelejtették a korábbi fantasztikus sikereket. Ab­ban az időben, amikor az aranycsapat győzelmet győzelemre halmozott, akár két-három világverő csapatot is ki tudott volna állítani a magyar lab­darúgás. Ne feledkezzünk el olyan nagyságokról, mint Kovács I., Szojka, Börzsei, Szusza, Szilágyi L, Csordás, Palotás, akik mind-mind a világ bár­melyik válogatottjában kezdőjátéko­sok lehettek. Én elfogult vagyok. Két játékos nekem nagyon hiányzik ebből a világverő válogatottból. A tragikus sorsú Újpest-játékos, Szűcs Sándor, akit kivégeztek, és Sándor Csikar, aki csak azért nem férhetett be a vi­lágverő csapatba, mert Kocsisnak - a világ legjobban fejelő játékosá­nak - a legjobb barátja Budai II. volt. Sándor Csikar sokszor mesélt az év­század mérkőzéséről. Többször em­lítette, hogy sokszor szokott gondol­ni arra, ő játszik Londonban vagy a berni világbajnokságon, ahol szintén nem kapott játéklehetőséget. Min­dennap látom az aranycsapatot, mi­vel a 6-3-as mérkőzésről készült egy tablókép. Egyetlen példány létezik belőle. A féltve őrzött relikvián már kezd megkopni a játékosok aláírása, de gondolataimban él az egész csa­pat, azok is ugyanúgy, akik korábban elhunytak. Olyan szerencsés lehet­tem, hogy az összes játékost szemé­lyesen ismertem, mivel nagyapám és apám jó barátságban, ismeretségben volt velük. A kis tablót - amelyet Ló­ránt Gyulától kapott barátsága jeléül - nagyapám testvére küldte el nekem Frankfurtból a hatvanas évek végén. Ne feledkezzünk meg a világ egyik leghíresebb menedzseréről - aki an­nak idején a legtöbb játékost adó Hon­véd mindenese volt­­, Östreicher Emilről se, akit szintén barátság fűzött nagyapámhoz, és Frankfurtban élő - azóta elhunyt - testvéréhez. Továbbá emlékezzünk meg még egy játékos­ról, aki szintén a világ egyik legjobbja volt. Vajon a csatársor melyik posztjá­ra került volna Kubala László, ha nem hagyja el az országot, hogy Barcelona futballcsapatának sikereihez járuljon hozzá? Sajnos már ő sincs az élők so­rában. Ez volt a híres világverő válo­gatott. Áldott legyen minden játékos emléke, és a még élők éljenek sokáig, hogy mesélhessenek minél többet az utókornak arról a csodáról, amelynek részesei lehettek. ■ 6­ 3 VÁMOS GYÖRGY az Echo Tv műsorvezetője www.magyarhirlap.hu

Next