Magyar Hírlap, 2012. január (45. évfolyam, 1-26. szám)

2012-01-14 / 12. szám

MAGYAR HÍRLAP BELFÖLD 2012. JANUÁR 14., HÉTVÉGE ZRÍNYI­ EGYETEM Elítélt rektor Helybenhagyta az elsőfokú ítéletet a Fő­városi Ítélőszék, így Szabó Jánosnak, a Zrínyi Miklós Nemzetvédelmi Egye­tem volt rektorának hivatali befolyással üzérkedés miatt négy évre börtönbe kell vonulnia. A rektor és társai - akik szin­tén börtönbüntetést kaptak - az ítélet szerint hamis állításokkal próbáltak meg jogtalan előnyt kicsikarni egy nemzetközi cégtől. A bírósági indoklás szerint az el­ítélt tettével egész Magyarország tekin­télyének árthatott. (HírTv) KRIMINOLÓGIAI INTÉZET Vezetőcserék Leváltotta az Országos Kriminológiai In­tézet (OKRI) igazgatóját, Virág Györgyöt és helyettesét, Kerezsi Klárát Polt Pé­ter legfőbb ügyész. A Legfőbb Ügyészség sajtóirodája közölte, folyamatban van az új igazgató kinevezése, Széplaki-Nagy Gábor helyettes sajtószóvivő elmondta, a posztra Vókó György egyetemi tanár, „a Legfőbb Ügyészség önálló osztályt veze­tő ügyésze" kerül majd. Az Index úgy ér­tesült, az OKRI-ban sokan az átszervezés és a leépítések első lépésének tartják az intézkedést. (MH) KÖZMÉDIA Baló György távozott Közös megegyezéssel, az érintett kezde­ményezésére megszűnt a tegnapi nappal Baló György munkaviszonya az Média­­szolgáltatás-támogató és Vagyonkeze­lő Alapnál - tudatta közös közleményben az alap és Baló. A műsorvezető 2010 jú­niusában volt utoljára képernyőn a Kasz­­sza című műsorával. (MH) BARANYA MEGYEI KÖZGYŰLÉS Tiffán az elnök A Baranya Megyei Közgyűlés Tiffán Zsolt fideszes országgyűlési képviselőt válasz­totta tegnap elnökének. Új elnökre azért volt szükség, mert a korábbit, a szintén fideszes Horváth Zoltánt, a Gyógyszeré­szeti és Egészségügyi Minőség- és Szer­vezetfejlesztési Intézet területi igaz­gatójának nevezték ki, így december végén lemondott tisztéről. „Olyan me­gyei önkormányzatot szeretnék felépí­teni, amelyről minden baranyai telepü­lésvezető, minden baranyai ember tudja, hogy ez a testület, ez az intézmény érte dolgozik" - fogalmazott Tiffán. (MTI) CENZÚRÁZOTT RÁDIÓMŰSOR Hellerék diktálnak? Anat Kálmán külföldön dolgozó újságíró a Hír Tv Célpont című műsorában arról szá­molt be, hogy készített egy rádióműsort a magyarországi elitek konfliktusáról, de nem támadta hevesen Orbán Viktort, hanem igyekezett objektív lenni. Szer­kesztője viszont azt mondta neki: „Nem világos, hogy Orbán Viktor egy veszélyes ember? György Konrád, Heller Ágnes és Dalos György ezt mondta!” A szerkesztő válaszút elé állította: vagy újraírja a for­gatókönyvet, vagy nem megy adásba. Az újságíró nyilatkozata szerint ez utób­bit választotta. (MH) JOBBIKOS MOZGÓSÍTÁS Az unió ellenében A Jobbik elnöke szerint 2012 nem a par­lamenti munka éve lesz, a párt célja, hogy „olyan társadalmi mozgásokat ge­neráljon, amelyekkel a politikának szá­molnia kell" - mondta Vona Gábor, aki szerint a demokrácia megvédése jelen­leg másodlagos az ország szuverenitá­sának, gazdaságának és társadalmának megvédéséhez képest. A Jobbik egyéb­ként ma délután két órától az Európai Bi­zottság fővárosi képviselete előtt. Tagok legyünk vagy szabadok? jelmondattal EU-ellenes tüntetést tart, amelyen Var­ga Miklós elénekli a Nemzeti dalt. (MTI) ROVATVEZETŐ: PETAN PÉTER, E-MAIL: PETAN.PETER@MAGYARHIRLAP.HU A SZAKÁLLAMTITKÁRSÁG FELTÉRKÉPEZI, MELY KÓRHÁZHOZ, OSZTÁLYHOZ FORDULNAK SZÍVESEBBEN A BETEGEK Egészségügyi csomópontok NICZKY EMŐKE Az ellátásszervezés szempontjából nem hátrányos, hogy a betegek, sok­szor háziorvosok tanácsára, a legjobb­nak tartott orvosokhoz, kórházakhoz igyekeznek. Sőt az egészségügyi ál­lamtitkárság ezt a „pozitív gyakorla­tot” meg is szeretné erősíteni. Sajátos elemzésre készül az egészség­­ügyi államtitkárság. A már meglévő, intézményszintű analízis után meg­vizsgálják azt is, hogy a betegek me­lyik kórházhoz, osztályhoz fordulnak szívesen egy-egy bajukkal. Ezzel fino­mítható lenne a tényleges betegutak által kirajzolódó kép - tájékoztatta la­punkat Gaál Péter, a kabinet külsős tagja. A szakember elmondása szerint az elemzéshez továbbra is az Országos Egészségbiztosítási Pénztár betegfor­galmi adatbázisának személytelení­­tett verzióját használják majd. Eddig is tudták - tette hozzá Gaál -, hogy vannak kiemelt csoporto­­sulási helyek a betegellátó rendszer­ben, amelyek középpontjában egy­­egy szakmai berkekben is elismert orvos áll, akihez mások tapasztalatai alapján a beutaló kollégák és a bete­gek egyaránt bizalommal fordulnak. Mostanáig senki nem mérte föl ezeket a csomópontokat, noha az ilyen vizs­gálattal jól láthatóvá válnak a betegek számára legfontosabb elérési lehető­ségek, minden orvosi szakágban. Az elemzésnek a pozitív gyakorlat meg­erősítése a célja. Gaál szerint a pontok feltérképezése a formális és informá­lis képzésben is jelentős szerepet kap­hat. „Az említett orvosokhoz nem­csak betegek járulnak inkább, hanem más gyógyítók is szívesen csatlakoz­nak, hogy szakmai fogásokat tanulja­nak, átvegyék tőlük a betegekkel való kapcsolatteremtés fortélyait” - ma­gyarázta. Nem törvényszerű azonban, hogy ők az intézményi hierarchia csú­csán állnak - tette hozzá -, lehetnek akár alsóbb szinten beosztott orvosok is, munkájuk szakmai elismerésével viszont ugyancsak a betegek járnak jól. Ha a térkép kirajzolódik, akkor a szakember szerint ezt érdemes figye­lembe ve­ni a képzési rendszer fej­lesztésében. Ehhez lehetne igazítani a képzés, továbbképzés bizonyos ele­meit, életszerűbbé és gyakorlat-köz­pontúvá téve a tanulást. ■ A felmérést a képzési rendszer fejlesztésében is hasznosítani lehet majd (képünk illusztráció) FOTÓ: CSUDÁS SÁNDOR NÁRAY-SZABÓ GÁBOR SZERINT KIÁLLÁSUNK SEGÍTHET ABBAN, HOGY A KORMÁNY HATÉKONYABBAN TUDJON TÁRGYALNI „Bunkósbotként használják a demokráciát” BARANYA RÓBERT Képmutatóak, nem elvi alapúak az Európai Unió és az Egyesült Álla­mok hazánkat bíráló támadásai - je­lentette ki lapunknak Náray-Szabó Gábor akadémikus, a jövő szomba­ti Békemenethez csatlakozó Profesz­­szorok Batthyány Körének szóvivő­je. Náray szerint „a Nyugat egyszerűen félti a pénzét”, ezért az onnan kritizá­lók viselkedése különösen visszataszí­tó. Ráadásul azt sem tudni, pontosan mit kifogásolnak, csak politikai jellegű kritikákat fogalmaznak meg, konk­rét jogi passzusokat nem említenek - hívta fel a figyelmet. „Persze tudjuk, mi fáj nekik. Az, hogy megadóztattuk a bankokat, a multinacionális cégeket, és deklaráltuk, a házasság egy férfi és egy nő között jöhet létre” - fogalma­zott, hozzátéve, folyton a demokrá­ciáról papolnak, de ezt csak bunkós­botként használják akkor, ha valami nem a szájuk íze szerint történik. Náray-Szabó szerint aki Magyaror­szágon kétségbe vonja a demokrácia létezését, menjen ki az utcára, hogy a saját szemével lássa, senki nem aka­dályozza a tüntetéseket. Esetleg ol­vasson bele a baloldali lapokba is, hogy miket lehet leírni bennük. „Ha pe­dig az állampolgároknak nem tetszik a kormány politikája, akkor majd a kö­vetkező választáson ezt a szavazataik­kal kifejezik” mutatott rá. Emlékez­tetett, nemrég nyilatkozatban álltak ki az új alaptörvény mellett, amely ugyan nem tökéletes, de az a fontos, hogy vé­di a nemzetet, a családot és a földet. Az akadémikus elsősorban azt várja a Békemenet Magyarországért elne­vezésű megmozdulástól, hogy mobi­lizálja a nemzetet. Ezáltal a kormány erőt érezhet maga mögött, s hatéko­nyabban tárgyalhat, verheti vissza a támadásokat. „Mindenkinek össze kell fognia. Már baloldali fórumokon is sokan kinyilvánították, elegük van a külföldi nyomásból. Nyilván az Euró­pai Bizottság elnöke nem kezd el majd reszketni, hiszen látott már egy-két tüntetést, ám az említett nemzetmoz­gósítás nagyon fontos” - mondta. * BÉKEMENET MAGYARORSZÁGÉRT Vidékről is érkeznek majd a felvonulók MH „Kérünk minden magyart, akinek fontos hazánk függetlensége és föl­­emelkedése, aki szentnek tartja a pol­gári demokrácia eszményeit, csatla­kozzon hozzánk, és tartson velünk!” - olvasható a Békemenet Magyaror­szágért felhívásában. A január 21-ére, jövő szombatra, délután négy órára meghirdetett felvonulásra a vissza­jelzések alapján igen sok ember vár­ható. Számosan vidékről érkeznek majd, akiknek autóbuszai a Hősök te­re melletti Ötvenhatosok terén tud­nak parkolni. A Budapesti Rendőr­főkapitányság tájékoztatása szerint a buszok a rendezvény végén a Kos­suth téren, a Néprajzi Múzeum mel­lé érkezve várhatják az utasokat. Ezt a lehetőséget a rendőrség még a me­net elindulása előtt tisztázza majd az erre igényt tartó autóbuszsofőrök­kel, mivel a belvárosi utasfogadásra - a nagyszámú autóbusz okán - csak „adagokban” lesz mód. A szervezők azt tanácsolják, azok, akik e lehető­séggel élni kívánnak, még a menet elindulása előtt beszéljék ezt meg a buszvezetőkkel. Bár az előrejelzések szerint nem várható rossz idő, szélsőséges idő­járás esetére a szervezők B tervvel is készülnek. Ebben az esetben az ér­kezőket közvetlenül a Kossuth térre hívnák, ahol rövid, néma tüntetésre kerülne sor. Az eredeti tervek szerint a menet mintegy másfél óra alatt jut el a Kossuth térre az alábbi útvona­lon: Hősök tere-Andrássy út-Bajcsy Zsilinszky út-Alkotmány utca-Kos­­suth tér. Természetesen az útvonal mentén bárhol lehet majd csatlakozni a menethez. ■ „GYURCSÁNYÉK NEM JÖHETNEK VISSZA, AKKOR VEGÜNK” Csaknem húszezren keresték már fel a Magyar Hírlap Online oldalán a Békeme­netre szóló felhívásunkat, s eddig már mintegy ezerötszázan fűztek hozzá tá­mogató megjegyzést. Eközben szer­kesztőségünkbe is levelek, e-mailek százai érkeztek. Az alábbiakban ezekből szemezgetünk. „Kérjük a Jóistent arra, hogy Magyaror­szág jelenlegi megpróbáltatásaiból mi­nőségileg új, minden magyarnak kedve­ző helyzet szülessen, amely meghozza a szétszakított magyarság egyesülését, hazánk felemelkedését.” (Takács) „1991. augusztus 20-án II. János Pál pápa a Hősök terén így kezdte ünne­pi beszédét: címe, István, Magyaror­szág királya, a szent, aki lerakta házatok alapjait. Rá vonatkoztathatók Krisztus szavai a hegyi beszédben, arról a bölcs emberről, aki sziklára építette a házát. Az Ő háza a ti hazátok (...) Ma Magyaror­szágon új helyzet állt elő, most nem fe­nyegetik külső ellenségek. Ez egyedül­álló lehetőséget nyújt az ősöktől épített ház megerősítésére. Ennek a vállalko­zásnak a sikeréhez azonban az szük­séges, hogy a benne lakók féken tudják tartani az egyéni jólétük önző és gát­lástalan keresését, valamint az ellen­ségeskedés kísértését, amely újra meg újra egymás elleni küzdelemre uszítja az állampolgárokat.«’’ (Gondolkodó) „Lehet kritizálni, de el kell menni január 21-én mindenkinek, aki magyar, mert itt a mi túlélésünk a tét. Gyurcsányék nem jöhetnek vissza, akkor végünk. Mögöttük olyan maffia próbál tönkre­tenni bennünket, amely rosszabb, mint az orosz horda.” (Zataman) „Nem akarom, hogy a magyar kormány sorsát néhány komcsi vagy magát »de­mokrataként« aposztrofáló szociopata, uniós bürokrata döntse el. Az a Mi jo­gunk, tisztességes magyar embereké.” (Linear)

Next