Magyar Hírlap, 2012. március (45. évfolyam, 52-77. szám)

2012-03-08 / 58. szám

12MAGYAR HÍRLAPKULTÚRA 2012. MÁRCIUS 8., CSÜTÖRTÖK Matisse-retrospektív a párizsi Pompidou Központban Matisse - Párok és sorozatok címmel nyílt tegnap tematikus retrospektív tárlat Henri Matisse munkáiból a párizsi Pompidou Központban. A kiállítás célja bemutatni azt, hogy a színek és hangulatok festője egy-egy téma és motívum többszöri kiaknázásával az egyik legjelentősebb formai kísérletezője volt a 20. századi festőművészetnek. A pointilista stílusú festményektől az 1904-es Fény, nyugalom és gyönyör variációin át az ötvenes években készült papírkivágásokig, köztük az 1952-es Kék aktok sorozatig szerveződő kiállításon az ugyanarra a témára készült alkotások egymás mellé helyezésével a látogató azt érti meg, hogy Matisse egész életében egy téma új megközelítésén dolgozott. (MTI) FORRÁS: WIKIPEDIA RUM LUJZA A GÖDÖLLŐI KIRÁLYI KASTÉLY TERMEIBEN AZ IDÉN A HÍRES HÖLGYEKET IDÉZIK MEG A TEMATIKUS KIÁLLÍTÁSOK SOROZATÁVAL Puccini aláírásával ZSIRAY-RUMMER ZOLTÁN Blaha Lujza életét bemutató tárlattal indul a Híres Hölgyek Gödöllőn - 2012 a nők éve elnevezésű rendezvényso­rozat a városban. A piros bugyelláris című, a Városi Múzeumban szomba­ton nyíló kiállításon megtekinthe­tő lesz a színésznő legyezője, amelyen többek között Puccini és Gárdonyi Géza aláírása is díszeleg. Március 24- től pedig a gödöllői művésztelep női alkotóira - Kriesch Laurára, a Frey és az Andi lányokra emlékező tárlat vár­ja az érdeklődőket. Gödöllőn először 2011-ben rendeztek barokk évet, a tematikus kulturális évadokat az idén a Híres Hölgyek Gö­döllőn - 2012 a nők éve című rendez­vénysorozattal folytatják. Ennek alap­ját Erzsébet királyné születésének 175. évfordulója adja - de miután őt sokan jól ismerik, úgy gondolták a szervezők, hogy más hölgyek is kapjanak teret. Péterfi Csaba, a város kommunikációs vezetője lapunknak elmondta: sokan nem tudják, hogy itt élt Ady Endre Lé­dája, Blaha Lujzának nyaralója volt itt, és róla még városrészt is elneveztek. És hogy miért A piros bugyelláris - Blaha Lujza Gödöllőn című tárlattal nyílik az évad? „A legendás színésznőnek nincs ma állandó kiállítása Magyarországon, így ez egyfajta hiánypótlás is. Nyara­lóját még maga Erzsébet királyné is meglátogatta, a háznak volt egy kü­lönleges szobája, amelyet Blaha Lujza egykori színdarabja, A piros bugyellá­ris szerint rendeztek be, innen a kiállí­tás címe” - árulta el Péterfi Csaba. A tárlaton festmények, fényké­pek, színházi plakátok mellett sze­mélyes tárgyakat is kiállítanak. Talán a legérdekesebb darabnak a Kampis hagyatékkal a Gödöllői Városi Mú­zeum gyűjteményébe került legyező ígérkezik; szelvényein huszonhárom ceruzás aláírás található, mások mel­lett Fadrusz János, Goldmark Károly, Camille Saint-Saens, Erkel Ferenc, Jókai Mór, Giacomo Puccini, Charles Gounod, Székely Bertalan, Zichy Mi­hály és Gárdonyi Géza kézjegye. Különlegességnek számít, hogy felépítik az egykori Nemzeti Szín­ház egyik korabeli színpadképét, és hogy megtekinthető lesz az 1916 ban bemutatott A nagymama című film fennmaradt, néhány perces részle­te. További ínyencség, hogy itt mu­tatják majd be a gödöllői híres hölgyek tiszteletére készített tortákat: a felkért cukrászok áttanulmányozták a kor­szakok sajátosságait, stílusát, szakács­könyveit, receptúrákat. A Blaha Luj­za- , Mária Valéria-, Léda és Erzsébet királyné-torták elkészítésének ötletét a Mária Terézia tiszteletére a múlt év­ben alkotott sütemény adta. A Híres Hölgyek Gödöllőn - 2012 a nők éve című programsorozaton több mint 30 koncert, színielőadás, kiállítás lesz, és a város valamennyi kulturá­lis szervezete bemutatkozik a kastély­tól a művészetek házán, a könyvtá­ron át a Városi Múzeumig és a Gödöllői Iparművészeti Műhelyig. A műhely az egykori, 1901-ben alapított Gödöllői Művésztelep hagyományait folytatja, amelynek hölgy alkotói is igen aktív életet éltek, de nevük kevéssé ismert. Rájuk szintén kiállításon emlékeznek a városban - hívta fel a figyelmet Péterfi Csaba , március 24-én nyílik ugyanis a Királyi Váró épületében a Nők a gö­döllői művésztelepen című tárlat, ahol a legnagyobb teret Andi Mariskának szentelik, de a négy Frey lány - Rózsa, Vilma, Ella és Erzsébet - képei, ipar­­művészeti tárgyai is helyet kapnak, amint Kriesch Laura - a telepet meg­alapító Körösfői-Kriesch Aladár test­vére - alkotásai is. „Nem csak a gödöllői hölgyek előtt szeretnénk tisztelegni, tervbe vet­tünk egy júniusi fotókiállítást is azok­ról, akik egykor befolyásolták a világ alakulását, vagy jelenleg is mozgat­ják a világot” - tette hozzá Péterfi. Itt elsősorban a nemzetközi kitekinté­sen lenne a hangsúly, Évától Angela Merkelig, és része lenne a jelentős be­folyással bíró magyar hölgyek bemu­tatása is. A nők éve jegyében rendezik meg az idén az augusztusi barokk kas­télynapokat, a szeptemberi vadászna­pot is. A napokban hozott határozatával pedig Gödöllő 2013-ban a szecesszió évét ünnepli majd, s ennek apropóját Körösfői-Kriesch Aladár születésének 150. évfordulója adja. Erzsébet és udvarhölgyei MH-ÖSSZEÁLLÍTÁS Titkok, bálok, utazások címmel nyí­lik meg a nyáron a Gödöllői Királyi Kastélyban az a kiállítás, amely Er­zsébet királyné, a „magyar asszony” Gödöllőhöz és a magyarsághoz fűző­dő kapcsolatát mutatja be, kiemel­ve a Ferenczy Idával való barátságát. De miért is kedvelte a királyné jobban Gödöllőt, mint Bécset? A gödöllői kastély Erzsébet királyné egyik legkedvesebb pihenőhelye volt, s ennek egyik oka az lehetett, hogy a királyné Magyarországon találta meg nyugalmát a gyűlölt Béccsel szemben, ahol sem anyósával, sem az udvar pro­minens személyiségeivel nem találta meg a hangot. A királyné, ha tehette, menekült Bécsből, egy idő után pedig eljutott odáig, hogy nem érezte magát otthon sem a császárvárosban, sem egyéb, német ajkú területen. Ahogy Ferenczy Idának írta: „bevallom, kel­lemes családi köröm daczára iszonyú magyar honvágyam van”. A levelet F. dr. Dózsa Katalin idézi tanulmá­nyában, aki arra is felhívja a figyelmet, hogy a királyné inkább Budán élt tár­sadalmi életet, mint Bécsben, sokszor látták lovagolni a Városligetben, és az udvari bálokon is megjelent. Buda­pest részben azért fejlődött a kiegye­zés után, mert a fő társasági szezont, ami szeptembertől karácsonyig, il­letve januártól májusig tartott, gyak­ran töltötte itt az uralkodó pár. Ennek is köszönhető, hogy a bécsiek „ma­gyar asszonynak” csúfolták a király­nét. Mint ismert, Erzsébet császárné 1863 ban férje és anyósa akarata el­lenére kezdett el magyarul tanulni. A magyar hamarosan titkos nyelvvé vált közte és felolvasónője, Ferenczy Ida között. Titok, hogyan kerülhetett fel a kisnemesi származású Ferenczy Ida neve a császárnénak ajánlott arisz­tokrata társalkodónők listájára, de tény, hogy hamarosan Erzsébet egyik leghűségesebb barátnője, bizalmas ügyeinek kezelője lett. Erzsébetet az 1867-es koronázást követően, magyarországi reprezentá­ciói alkalmával számos magyar udvar­hölgy és palotahölgy vette körül. Kik voltak ezek a hölgyek, és mi mindent tudhattak Erzsébetről? Hogyan éltek az udvarban, s miről mondtak le ezért ? Festetics Mária, Sztáray Irma, Mailáth Sarolta grófnők, valamint a kiegyezés előkészítésében aktívan közreműkö­dő Ferenczy Ida mellett most további udvarhölgyekkel és a királyné szolgá­latában eltöltött éveik számos titkával ismerkedhetünk meg azon a tárlaton, amely július 8-tól látható Titkok, bá­lok, utazások címmel a Rudolf-szárny nemrégiben felújított teremsorában, a Híres Hölgyek programsorozatához illeszkedve. A királyi kastélytól lapunk meg­tudta: a tárlat festmények, személyes használati tárgyak, bútorok, levelek és becses emléktárgyak segítségével mu­tatja be azokat, akik a legtöbbet tud­ták Erzsébet királynéról - a kiállítandó műtárgyak magángyűjtők és közgyűj­­­temények féltett kincsei, amelyeket ilyen összefüggésben először láthat együtt a nagyközönség. A nemzet színésznője fiatal színésznőként, dívaként és idős hölgyként FOTÓ: SZÍNHÁZI INTÉZET APRÓHIRDETÉSI AKCIÓ MEGJELENÉS LISTAÁR ENGEDMÉNYES ÁR 1 nap JJSOfrff* ÁFA 1500 Ft + ÁFA (1905 Ft) 1 hét (6 megjelenés) 9jmTf+ ÁFA 4000 Ft + ÁFA (5080 Ft) 2 hét (12 megjelenés) ípOfrff + ÁFA 6­000 Ft + ÁFA (7­620 Ft) 1 hónap (24 megjelenés) 30 1OO­FT+ ÁFA 11000 Ft + ÁFA (13970 Ft) Kérjük, a lenti vonalakra írja be olvashatóan, nyomtatott betűvel a hirdetés szövegét. Vágja ki a szaggatott vonal mentén, és a hirdetés összegéről szóló befizetési utalvánnyal együtt küldje el címünkre. ’Az akció 1-25 szóig, a szavak számától függetlenül érvényes. A hirdetési szelvényt csak a befizetési utalvánnyal együtt tudjuk elfogadni. Apróhirdetését faxon, e-mailen vagy személyesen is feladhatja. Olvashatatlan, értelmetlen kitöltés vagy nem megfelelő hirdetési díj befizetése esetén hirdetését nem tudjuk megjelentetni, a befizetett összeget visszaküldjük. Rising Star Médiaértékesítő és Szolgáltató Kft., 1145 Bp., Törökőr u. 78. 06-1-688-3500 aprohirdetes@magyarhirlap.hu Megjelenés időpontjai: Feladó neve: Feladó címe: Wm1 m'i Imfflchißii ECHO TV 06.00 Gazdafórum (ism.) 06.30 Kibeszélő I. (ism.) 07.00 Kibeszélő II. (ism.) 07.30 Napi aktuá­lis (ism.) 08.00 Híradó 08.30 Hangos többség 1. (ism.) 09.00 Hangos többség 2. (ism.) 09.30 Ott­hon Európában (ism.) 10.00 Híradó, Teleshop 10.30 Mozaik III. (ism.) 11.00 Olimpiász (ism.) 11.30 Teleshop 12.00 Híradó 12.30 Magyar Hírlap Sajtóklub (ism.) 13.00 Teleshop 13.30 Világpano­ráma I. (ism.) 14.00 Híradó 14.15 Teleshop 14.30 Teleshop 15.00 Hazai turizmus (ism.) 16.00 Hír­adó, Teleshop 16.30 Mozaik IV. 17.00 Demokra­ta­ kör (ism.) 17.30 Kiút 18.00 Híradó 18.30 Kibe­szélő I.19.00 Kibeszélő II. 19.30 Híradó 19.55 Napi aktuális 20.30 Háttér-kép 1.21.00 Háttér-kép 2. 21.30 Visszhang 22.00 Híradó 22.30 Ne legyen ál­dozat 23.00 Hazai turizmus 24.00 Hírek 00.05 Bí­rósági történetek 1. (ism.) 00.30 Bírósági törté­netek 2. (ism.) ROVATVEZETŐ: PÉNTEK ORSOLYA, E-MAIL: PENTEK.ORSOLYA@MAGYARHIRLAP.HU A főváros vendége Helen Mirren Az ajtó bemutatóján PEST Szabó István új filmje, Az ajtó díszbemutatójára Magyarországra látogat Helen Mirren Oscar-díjas brit színésznő. A színésznő 1968-tól filmez, először 1994-ben a György király című kosztümös filmben, a legjobb mellékszereplő kategóriájában jelöl­ték Oscar-díjra. 1997-ben Aranyglóbuszt vehetett át a Losing Chase című tévéfilmért. Pályafutásának csúcsára A királynő című, a Diana hercegnő halála utáni egy hét ese­ményeit nyomon követő filmmel ért, 2006-ban. Pályafutása hatodik királynőszere­péért, II. Erzsébet brit uralkodó megformálásért megkapta a brit BAFTA-, az Arany­glóbusz és az Oscar-díjat, ráadásul az európai filmakadémia kitüntetését is. Helen Mirren Szabó István legújabb, Szabó Magda Az ajtó című kisregényéből készült játék­filmjében Emerencet, az írónő házvezetőnőjét alakítja. (MTI) Vidnyánszky igazgat KAPOSVÁR Vidnyánszky Attilát, a deb­receni színház igazgatóját bízták meg a Kaposvári Egyetem színházi intézetének vezetésével március 6-tól négy évre - tájékoztatta tegnap Szávai Ferenc rektor a távirati irodát. Vidnyánszky óriási fel­adatnak tekinti az intézet vezetését, és azt szeretné, ha két-három év alatt meg­határozó iskolává nőné ki magát a kapos­vári intézet. (MTI) Eredeti Petőfi KÉZIRAT Egy budapesti család Petőfi Sán­dor eredeti kéziratát őrizgette 1848-ból egy borítékban, a fiók mélyén. A Mit csi­nálsz, mit hallatsz ott című, négy olda­lon rögzített verset április 10-én elárve­rezik, a kikiáltási ár 34 millió forint. A több szakértő szerint is hiteles iratokat tavaly a Szépművészeti Múzeumban vizsgálták. A dokumentumot március 20-án a Csók István galériában állítják ki. (Rtlklub.hu)

Next