Magyar Hírlap, 2012. március (45. évfolyam, 52-77. szám)

2012-03-30 / 76. szám

12 MAGYAR HÍRLAPTÖRTÉNELEM 2012. MÁRCIUS 30., PÉNTEK www.magyarhirlap.hu EGY MÉLTATÓSUL ELFELEJTETT TÖRTÉNET: HOGYAN SIKERÜLT 1945-BEN HÚSZ MAGYAR FALUT VISSZASZEREZNI A MEGSZÁLLÓ VÖRÖS HADSEREGTŐL? A Tiszahát megmentője HAAS GYÖRGY Egy fiatal magyar főhadnagy, Kecské­si Tollas Tibor a második világhábo­rú végén az életét kockáztatta azért, hogy a Bereg vármegye déli részét megszálló Vörös Hadsereg visszavo­nuljon a trianoni határok mögé. Tizenöt évvel halála után sokan már és még ma sem tudják, ki volt Kecskési Tollas Tibor költő, író, lapszerkesztő. Fényes csillag volt az ’56-os emigráció egén, aki egész életében tollal és fegy­verrel harcolt nemzete szabadságáért és a magyar demokrácia megmen­téséért. Emlékszem, amikor hosszú emigráció után meghívót kapott Sop­ronból és Vas megyéből egy szerzői est megtartására, hosszú vándorút után tért vissza gyerekkorának álmai szín­helyére, Sopronba, melyet csaknem olyan lelkesen szeretett, mint szülő­faluját, a Borsod megyei Barcát. Sop­ron adta meg Tollas Tibornak a nem­zeti öntudatot, az a II. Rákóczi Ferenc katonai reáliskola, melynek udvarán a nagy fejedelem bronz arca biztat­ta hajdanán, hogy kiáltó szó legyen. Akik rajongva hallgatták verseit, az emigrációban éppúgy, mint vissza­térte után hazájában, hallgatóit le­nyűgözte jellemének kristályfénye. Pedig sokan közülük nem tudták, hogy Tollas Tibor, mint az 1945-ös új magyar honvédség főhadnagya, tit­kos megbízatással megmentette azo­kat a tiszaháti községeket, ame­lyeknek lakóit a Vörös Hadsereg egy lista aláírására kényszerítette, hogy kérjék ennek az országrésznek a Szovjetunióhoz csatolását. A kormányfő levelét megírta A történet még 1944. november 21-én kezdődött, azelőtt, hogy Debrecen­ben megalakult az Ideiglenes Nemzet­gyűlés és az Ideiglenes Nemzeti Kor­mány. Dálnoki Miklós Béla kormánya óriási kihívás előtt állt, mivel létrejöt­tének napján Magyarországnak még fegyverszüneti szerződése sem volt a négy győztes szövetségi nagyhata­lommal, amikor szembesülnie kellett Moszkva imperialista szándékaival. Hivatalba lépésének második heté­ben Dálnoki Miklós Béla miniszterel­nök Kuznyecov vezérőrnagynak a kö­vetkező levelet írta: „A Magyar Belügyminisztérium a Bereg megyei magyar férfiak mun­kaszolgálatra való igénybevételéről az alábbiakat jelenti: 1. Bereg vármegyéből magyar férfi­akat közel két hónappal ezelőtt mun­kaszolgálatra vitték. Beregszász vá­rosából és a szomszéd községekből, melyek a trianoni szerződés értelmé­ben Csehszlovákiához tartoznak, no­vember 19-én elvitték a 18-50 év kö­rüli magyarokat. Ugyancsak elvitték Bereg vármegye trianoni területéről a beregszászi-városnaményi műút­­tól keletre eső községekből novem­ber 21-én a 18-50 év közötti férfiakat. Ez utóbbiak közül a papokat, ruszino­kat, cigányokat, zsidó és görög katoli­kus vallásúakat visszaküldték Bereg­szászról a családjukhoz. A magyarokat Sztrijbe vitték, továbbá Szolyvára, ahonnan a csapi vasút mentén mun­kára osztották őket. 2. A munkaszolgálatra igénybe vett magyarok elhelyezése és élelmezése a beérkezett panaszok szerint nagyon gyenge. Sokan megbetegedtek, mert meleg ruha nélkül vannak. 3. Az érdekelt községek, ahonnan a magyar férfiakat munkaszolgálatra elvitték, a következők: Tarpa, Gulács, Jánd, Hergelyi, Tákos, Csaroda, Márok, Hese, Fejércse, Tivadar, Ba­rabás, Vámosatya, Tiszakerecsény, Beregdaróc, Beregsurány, Nagybá­nya. A már hosszú idő óta munka­­szolgálatra igénybe vett magyar fér­fiak hazabocsátása szükségessé vált, amiért ezeknek hazabocsátását ké­rem elrendelni. Debrecen, 1945. január hó 7. Tisztelettel: Miklós Béla Miniszterelnök” A magyar kormányfő levele nem érte el a célját, semmilyen pozitív reakció Moszkva részéről nem tör­tént. A hivatalos magyar közigazga­tási vezetők fáradozásai sem hozták meg a kívánt eredményt. Ezt mutat­ja Erős Jánosnak, Szabolcs és Szatmár vármegye főispánjának fáradozásai. A főispán a Szolyvára elhurcoltak ér­dekében Ungváron tárgyalást folyta­tott az Ukrán Nemzeti Tanács elnö­kével, Tirujank­a úrral. Ugyanakkor egyre több jelentés érkezett Debre­cenbe a kormányhoz, melyek azt bi­zonyították, hogy ez a terület egy­re inkább szovjet irányítás alá kerül és Kárpát Ukrajnának nevezték el. A rendőrség teljesen ukránokból állt, Moszkva csehszlovák bankjegyeket adott ki. A Tiszaháton éppen úgy, mint Kár­pátalján, a férfiak zömét elhurcol­ták, gyűjtőtáborokba osztották be. Az emberek összeszedése névtelen felje­lentések alapján történt. A feljelenté­sek egyszerűen fasisztának nevezik az elhurcolásra kijelölt személyeket. A Tisza lett volna a végső határ Moszkvában 1945 nyarán az a döntés született, hogy a trianoni határokon kívül újabb magyar területeket ke­beleznek be. Amikor 1945. augusztus 16-án délután ukrán csapatok átlépik a trianoni határt, azokban az órákban állt Tollas Tibor a Honvédelmi Minisz­térium igazoló bizottsága előtt, és fo­gadták el a demokratikus honvéd­ség szolgálatára. Ezen a napon ukrán csapatok támadást intéztek az új ma­gyarországi közigazgatási intézmé­nyek ellen. Vásárosnaményből este 20 óra 50 perckor, Nyíregyházáról 22 óra 30 perckor ukrán csapatok tehergép­kocsikon előrenyomulva megszállták Beregsurányt, majd Tarpát, Barabást, Csarodát, Tiszaszalkát. Ezen csapatok a határőrséget, a rendőrséget lefegy­verezték, és a Tiszán át a közlekedést beszüntették. Dálnoki Miklós Béla miniszterel­nök 1945. augusztus 20-án levelet in­tézett Vorosilov marsallnak, a Szövet­séges Ellenőrző Bizottság elnökének. A leveléből meg lehet tudni, hogy a Tiszaszalkán állomásozó fegyveres ukrán csapatok a polgári lakosság kö­­­zött szavazócédulákat osztottak szét és kényszerítették őket, szavazzanak arra, hogy a terület Kárpát-Ukraj­nához csatoltassék. A köztisztviselő­ket is felszólították, hogy amennyi­ben nem akarnak Kárpát-Ukrajna állampolgárai lenni, úgy augusztus 17-én reggelig hagyják el állomáshe­lyüket. Ez a sors várt a korábbi rend­őrségi apparátusra is. De várható volt, hogy újabb ukrán erők fogják a közeljövőben a trianoni határt át­lépni. A beszerzett hivatalos jelenté­sek szerint indoklásul felmutatták az Ukrán Nemzeti Tanács határozatát, amely szerint ezen a határszakaszon a Tisza lenne a végleges határ. A meg­szállást egy őrnagy parancsnoksága alatt, mintegy zászlóaljnyi erő hajtot­ta végre. Az Ideiglenes Nemzeti Kormány hírszerzési lehetőségei erősen korlá­tozottak voltak, mivel a kabinet meg­születésekor mindazok, akik kineve­zésre kerültek a HM 4- es osztályába, a Veres Pálné utcában székeltek, és feladatuk volt a nemzeti kormány hírszerzési és elhárítási feladatainak a szolgálata. Ezzel szemben volt a szov­jet megszállók, a kommunista párt által irányított HM Katonapolitikai Osztály a kommunista Pálffy György vezetésével, s ennek éppen a HM 40-es osztálynak a likvidálása volt a feladata. Ebben a helyzetben kap­ta Tollas Tibor azt a titkos megbíza­tást, hogy mint hadtápos tiszt men­jen el erre a területre, és derítse fel, hogy Moszkva, a magyar kommunis­ták segítségével, milyen módszerek­kel kényszeríti az ott élő lakosságot a Magyarországtól való elszakadásra. A Tiszaháton történtek felderíté­sével Röder Jenő altábornagy Kecs­kés Tibort bízta meg. Röder Jenő ny. altábornagy 1967. február 4-i nyi­latkozatában erről így írt: „Alulírott Röder Jenő ny. altábornagy igazolom, hogy Kecskési Tibor volt soproni re­áliskolai növendékemet, mint főhad­nagyot 1945-től 1945-ös új Magyar Honvédség 46 nyaráig a Honvédel­mi Minisztériumba magamhoz vet­tem beosztásba. Én őt mind nemzeti, mind emberi vonatkozásban min­dig a legmegbízhatóbbnak ismer­tem, tudtommal a Miniszterelnökség megbízásából bizalmas feladatként az északkeleti határszélen végezte munkáját.” De mielőtt Kecskési Tibornak megtörtént 1945-ben az igazolása, már megvoltak az egyéni tapasztala­tai a Bereg vármegyében lejátszódott eseményekről. 1944 végén, az akko­ri hadseregvezetéstől azt a paran­csot kapta, hogy az 1. magyar hadse­reg mögött felállított Tisza -vonalon a hídőrségi parancsnoki feladatot lás­sa el, ehhez tartozott Tiszaújlak hídja és Tivadarnál egy híd. „1944 októbe­rében Tiszaújlak és Tiszabecs közsé­gekből visszavonulóban a 117-es tá­bori csendőrzászlóalj kötelékében szakasz-, majd századparancsnok lettem. Magunkkal hoztuk az új­laki gyógyszerész családját... Ők, a Roykó-család tagjai oroszul, né­metül és magyarul tökéletesen be­széltek.” „Egy ízben a Roykó-család mentette meg arányérzékével a szá­zadot attól, hogy a Bő­­ repülőtér alá aknázott kifutópályájára ráhajtsák valamennyiünket. Később a legény­ség lassacskán szétszéledt, ki-ki ha­zafelé tartott, én április végén értem el Tiszabecsre. A Tisza túlpartjára eső Tiszaújlakra valók voltak Roykóék. De Tiszabecsen kiderült, hogy a kár­pátaljai területet időközben a Szov­jetunióhoz csatolták. Tiszabecsen tanácstalanul várakozva, nem tud­tuk ugyanis, hogy mitévők legyünk, döbbenetes híreket kaptunk. 1944 decemberében a vásárosnaményi já­ráshoz tartozó községeket és három további falut, Tiszabecset, Uszkát és Milotát, a Tisza innenső oldalá­ról a kárpátaljai területhez csatolták a megszálló orosz csapatok és rögtön szovjet közigazgatást vezettek be. ” Tíz év börtön a honmentésért Ezt követően Tollas Tibor azonnal Bu­dapestre utazott, hogy jelentést te­gyen a minisztériumban. Röder Je­nő altábornagy azonnal azzal a titkos megbízatással látta el, hogy mint a minisztérium élelembeszerző tiszt­je teljes titoktartással további adato­kat szerezzen be a térségben. A továb­bi adatok alapján a kormány magyar érzésű vezetői eljuttatták a jelentése­ket a Szövetséges Ellenőrző Bizottság angol és amerikai tagjaihoz, és így si­­került a Nagy Ferenc kormánynak el­érni, hogy a szovjetek a húsz tiszahá­ti községből is kivonták csapataikat és közigazgatási szerveiket, de az el­hurcolt férfiak közül csak a húsz év­nél fiatalabbakat és az 55 évnél idő­sebbeket engedték haza. Ez az óriási emberveszteség a hivatalos statiszti­kai adatokból is kitűnik. Kárpátalján a húszéves csehszlovák uralom elle­nére az 1941-es népszámlálás szerint 285 ezer magyart, az 1965-ös adatok szerint viszont már csak 157 ezret és az 1970-es népszámlálás szerint 110 ezer magyart tartottak nyilván. Későbbi kutatások bebizonyítot­ták, hogy a szolyvai haláltáborban miért haltak meg olyan sokan tífusz­ban. A táboron át északról folyt be a Latorca, amelybe a környék latriná­inak tartalmát öntötték be, és ebből a szennyezett vízből kellett inniuk a tá­bor lakóinak. Az élelmezés is annyira gyenge volt, hogy sokan azért pusztul­tak el, mások a hidegtől, amit hiányos öltözékben kellett elviselniük, megint mások az embertelen munkától. További értékes dokumentumok bizonyítják, hogy Moszkva miképpen fogadta a Nagy Ferenc-kormány erő­feszítéseit az 1946-os párizsi béketár­gyaláson. Kertész István, a Külügymi­nisztérium által kijelölt Békeelőkészítő Bizottság vezetője Auer Pál párizsi kö­vetnek írta levelében: „Budapesten ja­vasoltuk a szovjet kormánynak Kár­pátalja déli részének visszacsatolását Magyarországhoz. Puskin ezt kere­ken elutasította. Néhány nap múlva a szovjet csapatok Kárpátaljáról bevo­nultak a Tiszahátra, és ott megszálltak néhány községet. Azokat rövid időn belül kiürítették. Ez nyilván figyel­meztetés volt, hogy többet is veszíthe­tünk, hogyha a magyarlakta területek visszacsatolását kérjük.” Röder Jenő altábornagyra egyre nagyobb nyomás nehezedett az oro­szok és a Pálffy György vezette kato­napolitikai osztálytól, hogy rendel­je vissza Kecskési Tibort a Tiszahátról. Miután a nemzeti érzelmű katonai vezetést eltávolították a Honvédelmi Minisztériumból, koncepciós perben először nyolc évre, majd tízeszten­dős szabadságvesztésre ítélték Tol­las Tibort. Csak 1956 nyarán szabadult ki a politikai perek felülvizsgálatakor, de még az emigrációban is igyekeztek vád alá vonni, amelynek Nagy Ferenc volt kisgazdapárti miniszterelnök­nek az Amerikában tett nyilatkozata vetett véget. • Nyilatkozat Alulírott Nagy Ferenc volt magyar mi­niszterelnök igazolom, hogy Kecské­si Tollas Tibort az 1945-ös és 1946-os esztendőkből ismerem, aki akkor mint a demokratikus honvédség főhadnagya különleges megbízást kapott tőlem és a honvédelmi minisztertől, hogy a Bereg megyei orosz csapatok által megszállt és közigazgatásilag kisajátított közsé­gek elhurcoltjai érdekében felderítést végezzen. Kecskési Tollas Tibor ezt a felada­tot a legnehezebb körülmények között mindvégig becsületes magyar munká­val végezte még akkor is, amikor a ka­tonapolitikai osztály és az államvédel­mi szervek erre fölfigyeltek. Jelentései nagyban hozzájárultak ahhoz, hogy az akkori Szövetséges Ellenőrző Bizottság közreműködésével sikerült elérni, hogy a területeket újból visszacsatolják az anyaországhoz. Tudomásom szerint a későbbiekben ez volt az igazi oka annak az üldözésnek, melyet ellene az ÁVO megindított s mely később börtönbe juttatta. Washington, 1966. február 25-én Nagy Ferenc v. miniszterelnök Tollas Tibor valóban nemzeti hős volt FOTÓ: MH

Next