Magyar Hírlap, 2012. június (45. évfolyam, 127-152. szám)
2012-06-19 / 142. szám
E-MAIL: PUBLiCISZTIKA@MAGYARHIRLAP.HU MAGYAR HÍRLAP, 2012. JÚNIUS 19., KEDD VÉLEMÉNYE VITA Spanyolnátha BOGÁR LÁSZLÓ közgazdász A spanyolnátha („La Grippe”) 1918- 19-ben az influenza A-vírusának első és egyúttal legpusztítóbb világméretű járványa volt, amely a Föld teljes lakosságának mintegy húsznegyven százalékát fertőzte meg. Már 1918-ban több áldozatot követelt, mint az egész első világháború. Két év alatt mintegy ötvenmillió (a legszerényebb becslés szerint húszmillió, a legdurvább szerint százmillió) ember halt meg a járványban. Ezzel a spanyolnátha az emberiség eddigi történetének legtöbb áldozatot szedő járványa volt. Tanulságos az a történet is, hogy miként kapta ez a szörnyű járvány a „spanyolnátha” nevet. Spanyolország nem volt hadviselő nemzet, semleges országként hatóságai gyanútlanul és becsületesen jelentették a nemzetközi egészségügyi szervezeteknek az influenzával kapcsolatos valamennyi megbetegedési és halálozási adatot. Nem így a hadviselő országok. Ezekben a legszigorúbb hadititkot képezte minden olyan adat, amely a járvánnyal volt kapcsolatos, ezért természetesen az előfordulásoknak és haláleseteknek csak töredékét jelentették, így aztán kezdetben úgy tűnhetett fel, hogy csak Spanyolországban pusztít igazán a brutális járvány, és így ragadt rajta a „spanyolnátha” név. A mai globális helyzet és Spanyolország pozíciója mintha ugyanezt a szituációt ismételné. Az egész világ igen súlyos helyzetben van, egy rejtett „világháború” zajlik, és egy pusztító „világerő” végzetes betegséget terjeszt világjárványként. A világ uralmi elitjei képmutató módon hazug elbeszélési módokkal, hamis adatokkal és álságos tettekkel próbálnak úrrá lenni a válságon, mind hiába, és Spanyolország ismét a becsületességébe látszik belepusztulni. Spanyolország ma „hadviselő fél”, s egy PIGS rövidítéssel jelzett országcsoportba tartozik. Az ókori görög nyelv alapján akronímának nevezik azokat a rövidítéseket, ahol a kezdőbetűkből önmagában is értelmes szót kapunk. Portugália, Itália, Görögország és Spanyolország neveinek kezdőbetűit (és ez angolul is, magyarul is PIGS) merő véletlenségből úgy rakta össze a pusztító világerő erre szakosodott ügynökhálózata, hogy ebből A fegyelmezés eszköze az államkötvények kamatainak emelése lett, amelynek nyomán, ha addig nem volt válság, ezután lett a „pigs”, vagyis magyarul „disznók” kifejezés olvasható ki. Nos, a metafora valóban találó, mert a „disznókat leölik ugye?”, és a böllérek bizony már készülődnek. Görögország, most már befejezett tényként kezelhető levágása után a következő áldozat láthatóan Spanyolország lesz. Közben persze zavartalanul folyik Portugália kifosztása, lepusztítása is, és a jelek szerint Olaszország sem kerülheti el a sorsát. Hogy e „sorozatvágás” lényegét jobban megértsük, kicsit viszsza kell menni az elmúlt néhány évre. Amikor 2008 vészterhes őszén olyan események zajlottak le néhány hét alatt, amelyeket előtte a legsötétebb képzelőerővel sem lehetett megjósolni, talán jobban oda kellett volna figyelnünk egy sajátos tényre. Nevezetesen arra, hogy a globális média nemcsak hogy nem csillapította a hisztériát, hanem brutálisan szította azt. Ma már tudjuk, ennek az volt az oka, hogy a tudatos és összehangolt hiszterizálástól a nemzetközi pénzhatalom sikeresen zsarolhassa meg a világ államait. E zsarolás nyomán a következő év során összesen körülbelül 12 ezer milliárd dollárajándékpénzt adtak az államok a bankok konszolidálására. Magyarán szólva a pénzhatalmi rendszer világossá tette, hogy ő ezután a saját forrásaiból semmit sem fog hitelezni, kizárólag az államok által folyósított „ingyenpénzt” használja . Az Európai Unió államai eddig már csaknem ötezermilliárd eurónyi öszszeget (6400 milliárd dollárt) juttatottak bankjainak. Ebből a görög államra 110 milliárd, a spanyol államra 336 milliárd euró jutott. Mivel ez az összeg Görögország esetében az éves nemzeti jövedelem mintegy negyven százalékát tette ki, Spanyolország esetében pedig több mint harminc százalékát, így nem meglepő, hogy mindez brutálisan megnövelte az államadósságuk GDP-hez mért arányát, amelynek az eurózóna országaiban a GDP hatvan százaléka alatt illene maradnia. Ez ma 87 százalék, s még mindig növekedőben van. Mulatságos módon a nem eurózónatag EU-országok adósságrátája ennél alacsonyabb, pedig náluk ez formálisan nem lenne kötelező. A globális pénzhatalmi rendszer ezután a „globaloeinstand” után tartott egy év hatásszünetet, majd hatalmas médiakampánnyal elkezdte hiszterizálni a világ közvéleményét azzal, hogy a PIGS-országok államadóssága veszedelmes gyorsasággal növekszik, és ez őt súlyos aggodalmakkal tölti el. S ennek az oka, legalábbis szerinte, mi is lehetne más, mint az állam és polgárainak „túlfogyasztása”, lustasága, hedonizmusa s léha, felelőtlen életvitele, az általa „fiskális alkoholizmusnak” nevezett hamis jelenség. És mivel a „felelősen gondolkodó” befektetők ezt nem tűrhetik, meg kell fegyelmezni ezeket az országokat. A fegyelmezés legfőbb eszköze az államkötvények kamatainak drasztikus emelése lett, amelynek nyomán, ha addig nem volt válság, ezután lett! És mivel ez a mesterségesen keltett hisztériára épülő öngerjesztő folyamat egy kritikus ponton túl már mindent megsemmisítéssel fenyegetett, így főként Görögország, de lassan a többi PIGS ország esetében is a második világháború óta soha nem tapasztalt dimenziójú társadalmi robbanás, polgárháború felé közelítenek az események. Tehát megismétlődhet a 20. század elejének pusztító világjárványa, és a görög „gyújtózsinór” begyújtását követően ismét a becsületes Spanyolország lehet a pusztító folyamat kiindulópontja. ■ Jancsó emlékezete DOMONKOS LÁSZLÓ író Jancsó Benedekre emlékeztünk a közelmúltban. Tudom, ma Magyarországon tíz emberből tizenkettőnek a leghalványabb fogalma sincs, ki volt ez az 1930-ban elhunyt székely ember (korunk legnagyobb magyarjainak egyike). El kéne itt most mondani, ki is volt valójában ez a Jancsó Benedek. Kezdhetnénk ott, hogy 1854-ben az erdélyi Gelencén látta meg a napvilágot, eredetileg gimnáziumi tanár volt, de dolgozott a miniszterelnökség nemzetiségi osztályán is - egyszerre nevezhetjük történésznek, irodalmárnak, pedagógusnak, publicistának, közírónak, de vérbeli közéleti embernek, a régi Magyarországon élő románság alighanem legjobb ismerőjének is, akinek nevéhez olyan, istennek hála, újra kiadni kezdett nagy művek fűződnek, mint A román irredenta mozgalmak története, az Erdély története, a székelyekről szóló remek kis kötet, vagy éppen a maga nemében páratlan Kölcsey-tanulmány. Az utóbbi félszáz év után is forradalmian új dolgok sorát közli a Himnusz írójáról. Több más tudomány mellett a pedagógiában is zseni volt: tőle származik az akkoriban nagy port felvert - és sajna, máig nem érvényesített - felismerés, miszerint az unásig erőltetett poroszos sport - és versenyszellem helyett az ifjúságnak az angol típusú, elsősorban a játékosságra alapozó nevelést kellene biztosítani, hiszen ez felel meg igazán a fiatal lélek és különösen a fiatal magyar ember természetének. Ám Jancsó Benedek nemcsak nagy tudós, az utolsó erdélyi polihisztorok egyike, Kós Károly mellé állítható transsylván óriás volt, hanem Magyarország érdekeiért komoly, diplomáciai jellegű külszolgálatot is vállalt, miután 1916 augusztusának legvégén Románia betört a védtelenül hagyott Erdélybe, ám hat hét alatt, október elejére csúfosan kiverték a magyar és a német csapatok, sőt még Bukarestet is elfoglalták. Erről sem beszélünk soha. Jancsót hivatalos kiküldetésben másodmagával a megszállt román fővárosba delegálták, hogy az erdélyi románság ekkor már több évtizedes, Magyarországtól elszakadni akaró irredenta mozgolódásainak szálait bogozgassa. Az ekkor már hatvanhárom éves, testes, pápaszemes, ősz szakállú nyugalmazott vármegyei tisztviselőnek látszó bá-Egyszerre nevezhetjük történésznek, irodalmárnak, pedagógusnak, publicistának, közírónak, de vérbeli közéleti embernek is. WBÄSÄSSUti csika elképesztő mennyiségű és eredményességű munkát végzett: „az elmenekült erdélyi izgatók levelezését, könyveit vizsgálgattuk át sorra, padláson, pincében”, emlékezett egyik bukaresti munkatársa, „micsoda boldogan vágott zsebre egy-egy kompromittálóbb levelet, mely bizonyítékul szolgált tervezett nagy munkájában a bukaresti kormány és az erdélyi román irredenták összeköttetéséről. És milyen nehezen lehetett aztán viszszakéregetni tőle, ha a hadbíróságnak egy-egy konkrét perben szüksége volt arra az iratra! ” Közben Jancsó Benedek egyfolytában utazgatott is, járta a vidéket, isten háta mögötti olténiai falvakban és koszlott havasalföldi városkákban félnapokat is átbeszélgetett a helybéliekkel, tanulmányozta a fellelt dokumentumokat, ismerkedett a gazdálkodás ottani formáival, népdalokat, balladákat énekeltetett az asszonyokkal, s rendszeresen az asztal alá itta a német tiszteket. Fentiek, több más vallomással és kéziratban maradt Jancsó-munka valóságos kincsestárával egyetemben, a halála után Asztalos Miklós szerkesztésében megjelent Jancsóemlékkönyvből valók. Ezt a ritka könyvcsemegének számító kiadványt elevenítette fel és egészítette ki mai szerzők és néhány korabeli írás közreadásával a Jancsó Alapítvány. A reprezentatív kötet bemutatóján Jancsó Benedek arcképe nézett le az ünneplőkre, úgy láttam, meglehetős elégedettséggel. Elégedetlenek - elfeledettsége okán főleg - mi lehetünk... ■ Sarkosan fogalmazva: SZENTMIHÁLYI SZABÓ PÉTER Szellemi kihívásokkal küzdenek, akik Horthy-restaurációtól tartanak, de azok is, akik azt hiszik, Kádár feltámasztásával minden problémánk megoldódnék. A fasisztázás és kommunistázás rögeszmés pótcselekvés, már ha elvi, politikai, történeti szemmel nézzük. Lényegében minden közösség (közönség) olyan kultuszt csinál, amilyet akar, nem kell a másként gondolkodók emlékezését megzavarni, ellentüntetni, üvöltözni, szobrokat leönteni, összefirkálni, emléktáblákat összetörni. Mindez Orbán Viktor interjújával kapcsolatban jutott eszembe, amelyet a Die Presse című osztrák lapnak adott. Érdemes teljes terjedelmében elolvasni, mert higgadt elemzés és program is egyben, hiába próbálkoznak, nem lehet belekötni, kiforgatni. A jelenlegi balfékek és ellensúlyok hiába nevezik magukat „demokratikus” ellenzéknek, és álmodoznak holmi olajfaszövetségről a „zsarnokság” ellen, inkább viccesek hirtelen támadt szociális érzékenységükkel és felelősségtudatukkal, csak rájuk kell nézni, kik ezek, és honnan jöttek, melyik kastélyból és bankból. A tréfás kedvű MSZP alternatív költségvetést kínál az országnak, tizenkét évük volt rá, hogy legalább egy olyan költségvetést állítsanak össze, amelyet nem adósságból finanszíroznak - nem sikerült. Sok ezermilliárd forint tűnt el balliberális kézen-közön, és minimum náci az, aki erre emlékezteti őket. Egyszerűbb volna a helyzet, ha legalább azok lennének, akiknek nevezik magukat (baloldaliak és liberálisok), vagy legalább kommunisták, de ilyesmiről szó sincs. Szegény hordószónokok ők, nem kell törődni velük, csak önmagukat képviselik és féltik, pedig ilyen szabadon ennyi ostobaságot még saját rendszerükben sem harsoghattak. Forduljunk el diszkréten, és haladjunk tovább, ahogyan az alternatív ápoltakkal kell bánni. Talán abbahagyják, ha észreveszik, üres tér támad körülöttük. Nincs rájuk igény, régi a szöveg, és ripacsok a színészek.