Magyar Hírlap, 2012. október (45. évfolyam, 230-255. szám)
2012-10-10 / 238. szám
POLGÁRI KÍVVETINAPIUP WWW.MAGYARHIRUP.HU ------- 2012. OKTÓBER 10., SZERDA Magyar Hírnáp. SZDSZ IHM BUDAPESTEN FELKÉRTÉK A NEMZETSTATÉGUSINTÉZET MEGALAPÍTÁSÁRA ÉS VEZETÉSÉRE Romániai nacionalista fordulattól tart Orbán Viktor, aki szerint Bukarestben évek óta nem ütöttek meg olyan hangot a belpolitikában, mint amit mostanában hallani. A miniszterelnök értékelte Magyarország viszonyát a szomszédokkal, kiemelte, hogy Szlovákiával minden, eredménnyel kecsegtető ügyet szeretne az év végéig megvitatni, és jövőre mindenképpen sor kerül a fogósabb kérdésekre is. Orbán Viktor a Magyar Állandó Értekezlet XI. plenáris ülésén hazánk gazdasági lehetőségeiről elmondta, hogy az IMF-megállapodással könnyebb, de hazánk képes nélküle is működtetni a gazdaság finanszírozását. Lapunknak nyilatkozott Kelemen Hunor RMDSZ-elnök is, szerinte kihasználatlan lehetőségek vannak a román-magyar kapcsolatokban. A külföld 6. oldal Orbán Viktor: Ki kell állni önmagunkért KOMÉDIÁZNAK ! BÍRÓSÁG ELOnHAGYÓ-PER SZEREPLŐI Balogh Zsolt már másképpen emlékezik BÁN KÁROLY A Nokia-dobozos történetek a bíróságon nem, csupán az ügyészségen tett vallomásokból kerültek terítékre a Kecskeméti Törvényszéken, ahol kedden folytatódott a Hagyó Miklós és társai ügyében folyó büntetőper. Balogh Zsolt, a BKV egykori megbízott vezérigazgatója - akit társtettesként, folytatólagosan, bűnszervezetben elkövetett, különösen nagy vagyoni hátrányt okozó hűtlen kezelés bűntettével vádolnak - kihallgatásai során még azt mondta, „önként, kényszertől mentesen tettem meg vallomásaimat”, de tegnap már úgy nyilatkozott, őt az ügyészség „nyomozati tárgyként” kezelte . Emiatt a bíró részletesen ismertette korábbi vallomásait, amelyekből nem csupán a Nokia-dobozos történetek, illetve Hagyó erőszakos utasításai derültek ki, hanem az is, hogy a vádlottak padján ülő főpolgármesterhelyettes és Demszky politikai főtanácsadója mellett egy másik SZDSZ- es politikus, Tóthfalusi György, a BKV igazgatósági elnöke is utasította Baloghot egy szerződés aláírására. belföld 2. oldal UDAPEST Répás Zsuzsanna, Orbán Viktor és Semjén Zsolt. Nemzetpolitikai félfordulat FOTÓ: MTI/SOÓS LAJOS Példamutató összefogás a helyi termékekért Helyben biztosítja a térség élelmiszer-ellátásának jelentős részét, a helyi termelőket és kiváló minőségű áruikat helyezi előtérbe Fülöpháza, Kerekegyháza, Szabadszállás és Kunszentmiklós. „Példamutató ez az összefogás. Olyannyira, hogy minden településnek alkalmaznia kellene ezt a sikeres modellt” - írja álláspontunkban Szarvas Szilveszter, lapunk munkatársa. a 3., 11. oldal Répássy: Változik a bírák nyugdíjazásának terve Visszavonja a kormány a bírák nyugdíjkorhatárára vonatkozó alkotmánymódosítását és a kapcsolódó törvényeket - jelentette ki Répássy Róbert. Azok: új szöveg kell a sok módosító indítvány miatt. A 3. oldal III IIIIIIIIl iiiim 9 770133 190039 .......nimm Kvantumfizikusok kapták az idei fizikai Nobel-díjat A Svéd Királyi Tudományos Akadémia jelölőbizottsága (képünkön) kvantumfizikai kutatásaiért a francia Serge Haroche-nak és az amerikai David J. Winelandnak ítélte az idei fizikai Nobel-díjat. 1 14. oldal KDNP-KDRáSOR Bomlasztanák a jobboldali szövetséget? PINDROCH TAMÁS Nem államtitkárt vagy képviselőt, hanem tagdíjat nem fizető párttagokat zártak ki a szervezetből. Nekik inkább példát kellett volna mutatni a tagságnak a rendes fizetéssel - érvelt lapunknak Szalma Botond, a KDNP fővárosi elnöke amellett, hogy Soltész Miklós szociális államtitkárt és Spalier Endre képviselőt törölték a párt XIII. kerületi szervezetéből. Elmondta, másfél éve, budapesti elnökként - az országos elnökség döntését tolmácsolva - ő kérte meg a kerületi elnököket a tagrevízióra. Vezető KDNP-sek arra hívták fel a figyelmet, hogy Szalma Botond már többször szembement a párt hivatalos véleményével, így a kormányoldalról elsőként és egyedüliként ő szólalt fel Schmitt Pál távozása mellett. Emellett azt az esztergomi KNDP-s törekvést is támogatja, hogy a Fidesszel szemben kell indulniuk a következő választáson. Több vezető kereszténydemokrata mindezeket rosszallva hozzátette: szerintük Szalma Botond főleg a kettős, a Fidesz-KDNP-s párttagság miatt vált renitenssé a szervezeten belül. folytatás a 3. oldalon TÁVOLODÓ IGAZSÁG Munkaügyi pert vesztett Hunvald volt sofőrje MŰ-INFORMÁCIÓ Jogszerűnek minősítette a bíróság Hunvald György egykori sofőrjének elbocsátását. A munkáltató a rendkívüli felmondást 2009-ben azzal indokolta, hogy Golcsa József manipulálta a polgármesteri Peugeot kilométeróráját, s az indok alátámasztására büntetőfeljelentést is tett. A sofőr a munkaügyi bírósághoz fordult, amely éveken keresztül a nyomozás eredményét várta. Az ügyben nyomozó V. kerületi rendőrkapitányság idén áprilisban bűncselekmény hiányában zárta le az ügyet, ami ellen a munkáltató sem tett panaszt. A rendőrség különös nyomatékkal említette, hogy a polgármesteri gépjármű kilométer-nyitvántartása „nyilvánvalóan valótlan adatokat tartalmaz, hiszen az autó kilométerszámlálójának állásait a márkaszerviz dolgozói hasraütésszerűen rögzítették”. A munkaügyi perben az is egyértelműen kiderült, hogy az önkormányzat gépkocsi-előadója valótlan tartalmú tanúvallomást tett. Golcsa fellebbez, sőt hamis tanúzás, valamint hamis vád gyanújával feljelentést tesz. belföld 4. oldal