Magyar Hírlap, 2013. január (46. évfolyam, 1-26. szám)

2013-01-14 / 11. szám

MAGYAR HÍRLAP BELFÖLD 2013. JANUÁR 14., HÉTFŐ A jogerős ítélet sem ösztönzi fizetésre a PSZ-t BÁN KÁROLY Munkaügyi pert nyert volt munkál­tatójával szemben Pécsi Ágnes, a Pe­dagógusok Szakszervezetének levál­tott alelnöke, ám a PSZ a jogerős ítélet ellenére sem hajtja végre a bíróság végzését. Másodfokon, tehát jogerősen mun­kaügyi pert nyert munkáltatójával szemben Pécsi Ágnes, a Pedagógu­sok Szakszervezete (PSZ) leváltott al­elnöke, ám a számára megítélt egy­évi munkabért nem fizette ki a PSZ. „A munkaügyi perben az elsőfokú bíróság nekünk adott igazat, a má­sodfokú viszont Pécsi Ágnes javára döntött, ezért felülvizsgálati kérel­met terjesztettünk be a Kúriához - mondta lapunknak Galló Istvánné, a PSZ elnöke - , s kértük a jogerős íté­let végrehajtásának a felfüggesztés­ét is. A Pécsinek megítélt pénzt külön számlára helyeztük” - tette hozzá. Gallóné szerint a másodfokú bí­róság „slendrián” ítéletet hozott, amelyből nem derül ki, hogy az al­­elnöknek megítélt egy évi bért brut­tóban vagy nettóban kell érteni, s egyébként sem értenek egyet az íté­lettel, ezért fordultak a Kúriához. Pé­csi Kálmán, a szakszervezetből eltá­volított alelnök egyik jogi képviselője a PSZ lépésére úgy reagált, meglehe­tősen furcsa, hogy egy érdekvédelmi szervezet munkaügyi perben jogerő­sen meghozott ítéletet nem hajt vég­re. „Ennek megfelelően cselekszünk mi is - közölte -, a szakszervezet va­gyonára végrehajtási jogot jegyez­tetünk be, a bankszámlájára pedig zárlatot kérünk. A másodfokú ítélet ugyanis végrehajtható okirat. ” A munkaügyi pert nyert alelnököt azonban nem helyezték vissza állásá­ba, emiatt Pécsi Ágnes is a Kúriához fordult jogorvoslatért. „Sajnálom, hogy amikor 2010 decemberében másodfokon jogerősen megnyertem a PSZ elleni első peremet, nem állí­tottam be másnap végrehajtóval és két rendőrrel Gallonéhoz, visszakö­vetelve dolgozószobámat és álláso­mat - mondta lapunknak Pécsi Ág­nes. - Ezzel elejét vehettem volna a sorozatos törvénysértő kongresz­­szusoknak, amelyek - több szerve­zet megbízásából - újabb és újabb perekbe kényszerítettek. Elképesz­tőnek tartom, hogy Galloné büntet­lenül törvénysértéseket követhet el. Nem veszi figyelembe a bíróságok jogerős döntéseit, megengedi magá­nak, hogy munkáltatóként úgy visel­kedjen munkavállalójával, ahogy azt az általa ostorozott munkáltatók sem mernék megtenni. Gallone talán ab­ban bízik, hogy mire a bíróságok az összes általam támadott kongresz­­szus ügyében döntenek, ő már eltű­nik a színről. Az sem érdekli, hogy a szervezet sínyli meg ellenem indított bosszúhadjáratát. ” Az alelnököt a 2010. februári kong­resszuson hívták vissza, etikai okok­ból, mivel szembehelyezkedett a PSZ elnökségének határozataival, és „nem tartotta tiszteletben az elnök veze­tő szerepét”. Pécsi szerint azonban eltávolításának hátterében más állt. Az, hogy nem szavazta meg a PSZ - szerinte - több mint kérdéses költ­ségvetéseit, elszámolást követelt a PSZ vagyonáról, például a Fáklya Klub és a Benczúr utcai Pedagógus Ven­dégotthon ügyében. Továbbá - állít­ja - nem volt hajlandó a Gyurcsány- Bajnai - kormányzat pedagógusokat érintő megszorításait „lelkesen üd­vözölni”, a Hiller-féle liberális okta­táspolitikát támogatni. ■ ÁDCH.L __ ( . 1ST ). HEMDE CSIBE:­I HAJDANI HONVÉDEK MEGTETTÉK A KÖTELESSÉGÜKET, AMIT A HAZA NEVÉBEN MEGKÖVETELTEK TŐLÜK A doni hősökre emlékeztek LÁZIN MIKLÓS ANDRÁS Országszerte tisztelgő megemlékezé­seket tartottak a hét végén, a doni ka­tasztrófa 70. évfordulóján. „Ők meg­tették a kötelességüket, amit a haza nevében megköveteltek tőlük, és an­nál sokkal többet is, mindazt, amit lehetett” - mondta Hende Csaba. A honvédelmi miniszter tegnap em­léktáblát avatott a Páva utcai Holo­kauszt Emlékközpontban. „Muszáj emlékeznünk, hogy meg­maradjon a történelmünk” - mondta szombaton Hende Csaba honvédel­mi miniszter. A doni katasztrófa 70. évfordulóján a Mátyás-templomban tartott szentmise után arról beszélt, a Magyar Királyi Honvédséget arra ter­vezték, hogy egy regionális konflik­tus esetén a siker reményében tudjon szembeszállni közel hasonló erejű el­lenfeleivel, de nem arra, hogy két vi­lághatalom konfliktusában, a kor leg­modernebb fegyverei ellen vegye fel a küzdelmet, ráadásul rendkívül szél­sőséges időjárási viszonyok között. A tárcavezető aláhúzta, a feladatot, amelyet a magyar királyi 2. hadse­regre bíztak, nem lehetett megolda­ni. Hiszen képtelenség volt a rendel­kezésre álló erőkkel és eszközökkel a kijelölt, lehetetlenül hosszú védősza­kaszt tartani, különösen megfelelő felszerelés, fegyverzet, utánpótlás és tartalék híján. Hozzátette, a hajdani honvédek megtették a kötelességü­ket, amit a haza nevében megköve­teltek tőlük, és annál sokkal többet is, mindazt, amit lehetett. A miniszter beszédét követően megkoszorúzták a múzeum udvarán lévő emléktáblát, majd Boross Péter volt miniszterelnök, a Nemzeti Em­lékhely és Kegyeleti Bizottság elnöke megnyitotta az éjjel három óráig tar­tó virrasztást. Boross beszédében azt hangoztatta, hogy a doni katasztró­fával kapcsolatban le kell számolni a téveszmékkel, s valós számok és valós ítélkezés kell a témában. A virrasztás ideje alatt a Kapisztrán téren hagyo­mányőrző bemutatót, valamint ko­rabeli felszereléseket, harci eszközö­ket tekinthettek meg az érdeklődök. A doni áttörés 70. évforduló­ja alkalmából tegnap megemlékezést rendeztek a Páva utcai Holokauszt Emlékközpontban a Honvédelmi Mi­nisztérium, a Munkaszolgálatosok Országos Egyesülete és a Nácizmus Üldözötteinek Országos Egyesülete nevében. Hende Csaba emléktáblát avatott a tragédia áldozatainak tiszteletére, s egyben megnyitotta a második vi­lágháború alatti munkaszolgálat tör­ténetét bemutató, Lapátos hadsereg című virtuális kiállítást. Az áldoza­tok emlékére a Honvédelmi Minisz­térium tábori lelkészi szolgálatának vezető rabbijai és püspökei mondtak zsoltárt és imát. A Mátyás-templom előtt katonai tiszteletadás mellett tartottak megemlékezést, majd szentmisét FOTÓ: MTI/MÁTHÉ ZOLTÁN KDNP-S FELSZÓLÍTÁS Valljon színt Bajnai! A KDNP felszólítja Bajnai Gordont, hogy vonja vissza a minimálbér csökkentésé­re tett javaslatát - jelentette ki szomba­ton Pálffy István. A párt frakciószóvivője szerint „felháborító és minősíthetetlen" a terv, s a Haza és Haladás Egyesület ve­zetőjének ismertetnie kellene arra vo­natkozó elképzelését is, hogyan akarja csökkenteni a minimálbérrel összefüg­gő egyéb béreket. (PT) JOBBIK Szigethalmon vonultak „A cigánybűnözés problémáját csak a Jobbik tudja megoldani hatalomra ke­rülését követően” - jelentette ki Volner János, a párt alelnöke szombaton azon a fáklyás demonstráción, amelyet a Szi­gethalmon szilveszter éjjel történt ké­selésre „válaszul” rendeztek. Az erős rendőri biztosítás mellett A magyarokat ki védi meg? címmel tartott tüntetésen több százan jelentek meg, majd később a késelés helyszínére vonultak. (PB) KATASZTRÓFAVÉDELEM Bevált az átalakítás A katasztrófavédelem nagy horderejű és léptékű átalakuláson ment át tavaly, az eredmények alapján a rendvédelmi in­tegráció beváltotta a hozzá fűzött re­ményeket - mondta Bakondi György a távirati irodának. Az Országos Kataszt­rófavédelmi Főigazgatóság vezetője az év legfontosabb feladatai között a belső rendszer információáramlásának haté­konyságnövelését, a hatósági és menté­si szinten a reális teljesítményértékelési rendszer bevezetését említette. (LMA) ELTE-gyakorló: a szaktárcára várnak a szülők PINTÉR BALÁZS „Az ELTE vezetése reálisnak lát­ja, hogy az általános iskolai oktatás évszázados hagyományait folytatni tudjuk” - áll a rektori titkárságnak az ELTE Gyakorló Általános Iskola és Kö­zépiskola kapcsán kiadott szombati közleményében. Mint írják, a közép­iskolai képzés továbbviteléhez továb­bi kétszázmillió forintos felújításra és évi mintegy százmillió forintos ki­egészítő támogatásra lenne szükség, amelynek „forrásai az egyetem költ­ségvetésében a nagymértékű elvoná­sok miatt nincsenek meg”. Az egyetem által felállított szakér­tői bizottság mindezek figyelembe­vételével dolgozik döntés-előkészítő javaslatán január 31-ig - közölték. A Fórum az ELTE Gyakorlóért Szü­lői Közösség szerint az egyetem és az önkormányzat leplezetlen őszinte­séggel tárta a szülők elé a helyzetet, „nevezetesen a bevallottan kizárólag finanszírozási okokra visszavezethe­tő iskolabezárási terveket”. Üdvözlik ugyan, hogy Pokorni Zoltán polgár­­mester a XII. kerületi képviselő-tes­tületnek a gyakorlóiskola javára öt­venmillió forint juttatását javasolja, de nem tartják elfogadhatónak, hogy az iskola az ott tanuló diákok család­jainak állandó és rendszeres anyagi áldozatai árán maradjon fent. A szülők a további tárgyalásokba szeretnék bevonni az oktatási kor­mányzatot is. ROVATVEZETŐ: PETÁN PÉTER, E-MAIL: PETAN.PETER@MAGYARHIRLAP.HU Nemzeti emlékhelyet avattak Pákozdon Szombaton Pákozdon, a Katonai Emlékparkban felavatták a nemzeti emlékhelyet jel­ző márványoszlopot. L. Simon László, az Emberi Erőforrások Minisztériuma kultúráért felelős államtitkára, a térség országgyűlési képviselője emlékeztetett: a 2010-es kor­mányalakítás után vita alakult ki szakmai körökben is a nemzeti emlékhelyekről, és végül a kormány eredeti tervéhez képest két további emlékhely is létesült, ezek egyi­ke a pákozdi. A fővárosi Petőfi-szobornál baloldali pártok és antifasiszta szervezetek tartottak fáklyás megemlékezést. Az események sorából kiemelkedik ma a HM Had­történeti Intézet és Múzeum emlékkonferenciája. (LMA) A SÍROKHOZ ITTHONRÓL HOZOTT MAGYAR FÖLDET VITTEK A Donnál rótták le a kegyeletet PT Az Országgyűlés elnöke, Kövér László felhatalmazása alapján, a magyar tör­vényhozás képviseletében Papcsák Ferenc (Fidesz) képviselő rótta le ke­gyeletét a hét végén a Don-kanyar­­ban a 2. magyar hadsereg elhunyt katonai sírjainál. A magyar delegá­cióban részt vett a doni hadisírok ku­tatásával régóta foglalkozó Mártha Tibor fényeslitkei polgármester és a Bölcskei Gusztáv református püspök nevében megemlékező Angyalosy Zsolt református lelkész. A küldöttség tizenhat doni sírnál - kijelölt temetőnél és tömegsírnál - koszorúzott, helyezett el nemze­ti színű szalagot, és gyújtott gyertyát a magyar hősi halottak emlékére. A delegáció ellátogatott többek között Scsusje, Uriv, Rudkino, Boldirevka, Jekatyarinkovka sírjaihoz. Papcsák Ferenc lapunknak elmondta, ezek­hez a sírokhoz otthonról Mártha Ti­bornak eljuttatott magyar földet is el­vittek. A helyiek nagy szimpátiával fogadták őket, mint mondta, vannak közös orosz-magyar katonatemetők is. Hozzátette: a hetven évvel ezelőtti, határainktól több mint ezer kilomé­terre lezajlott eseménysorozat a ma­gyar történelemben csak a muhi és a mohácsi csatavesztésekhez hasonlít­ható tragédia. Több tízezer, megfelelő fegyver­zet és felszerelés nélkül kiküldött, le­hetetlen feladattal megbízott honvéd halt meg a Don-kanyarnál. Minden magyar család gyászolt valakit, a ha­lottak megérdemlik, hogy otthon és a helyszínen is a legnagyobb tisztelet­­adással emlékezzünk rájuk. Papcsák Ferenc FOTÓ: CSUDÁS SÁNDOR

Next