Magyar Hírlap, 2013. február (46. évfolyam, 27-50. szám)
2013-02-25 / 47. szám
SZPA A jelentős mennyiségű eső miatt tegnap első fokú figyelmeztetés volt érvényben az ország több megyéjében is. Az Országos Meteorológiai Szolgálat előrejelzése alapján ugyanis Borsod- Abaúj Zemplén, Heves, Nógrád, Jász- Nagykun-Szolnok és Pest megyében, valamint a fővárosban foganatosították az intézkedést, amelyiknek ez a fokozata még csak a katasztrófavédelem munkatársait érinti. A fokozott készültségre szükség is volt, ugyanis tegnap az ország több pontján húsz liternyi eső hullott le négyzetméterenként. Hajnalban Bács-Kiskun, majd délelőtt Csongrád megyében a szél helyenként viharossá fokozódott. Nagyobb havazásról szombaton érkeztek jelentések, amikor a nyugat-dunántúli területeken esett a hó, de járhatatlan út vagy elzárt település ekkor sem volt az országban - közölte a Magyar Közút Nonprofit Zrt. A közútkezelő csaknem hatszáz szakembere több mint kétszáz munkagéppel dolgozott a hóeltakarítási és síkosságmentesítési munkákon, mégis több baleset történt a havas, csúszós utakon. A legsúlyosabb szerencsétlenségek egyike a 8-as számú főút litéri elágazásánál történt, ahol négy személygépkocsi ütközött össze, kettő az árokba fordult, kettő pedig az úttesten képzett forgalmi akadályt. A balesetben egy ember súlyosan megsérült. A meteorológiai tél ma kezdődő utolsó hetének elején esős, enyhe idő lesz, több helyen 10 foknál is melegebb várható - derült ki az Országos Meteorológiai Szolgálat tegnap kiadott előrejelzéséből. Eszerint ma napközben nyugat, illetve délnyugat felől nagy területen felszakadozik, csökken a felhőzet, a Dunántúl nagy részén akár többórás napsütés is lehet. Holnap többfelé várható eső, zápor, nagyobb mennyiségben délnyugaton. Hajnalban nyugaton néhol ónos eső is lehet. Szerdán kezdetben többfelé, később azonban már csak délen és délnyugaton várható eső, zápor. A hőmérséklet azonban a leghidegebb órákban sem süllyed fagypont alá, általában 1 és 6 Celsius-fok között alakul, napközben pedig akár az 5-12 fokot is elérheti. ■ X,SÓ ENYHÜLÉSSEL KEZDŐDIK A METEOROLÓGIAI TÉL UTOLSÓ HETE - SZOMBATON MÉG A HÓ, TEGNAP AZ ESŐ ÉS A VIHAROS EREJŰ SZÉL OKOZOTT GONDOKAT Négyzetméterenként húsz liter eső MAGYAR HÍRLAP KRIMI 2013. FEBRUÁR 25., HÉTFŐ If / Koszorúzás a roma áldozatok emlékére MP Négy éve történt a tatárszentgyörgyi kettős gyilkosság, amelyben egy huszonhét éves roma férfi és ötéves kisfia vesztette életét. Az Emberi Erőforrások Minisztériuma társadalmi felzárkózásért felelős államtitkársága szombaton, az évforduló napján kiadott közleményében emlékeztetett a tragikus évfordulóra: „Nem felejtjük el ezeket az áldozatokat, és teljes elszántsággal hangsúlyozzuk: nem tűrünk el semmilyen, gyűlöletből fakadó bűncselekményt Magyarországon!” A Tatárszentgyörgyön, Nagycsécsen és Olaszliszkán meggyilkolt emberek ugyanannak a gyűlöletnek az áldozatai, és ugyanúgy jár nekik az igazságtétel. Minden ember élete egyformán fontos, a mérce ugyanaz kell, hogy legyen - hangsúlyozza a közlemény. Emlékeztettek arra is, hogy a Langerné Victor Katalin társadalmi felzárkózásért felelős helyettes államtitkár által vezetett küldöttség a tatárszentgyörgyi gyilkosság évfordulója előtti napon az áldozatok, Csorba Róbert és kisfia, Robika sírjánál koszorút helyezett el. A kormányzat a tatárszentgyörgyi gyilkosság évfordulójáról minden évben megemlékezik. Ugyancsak az áldozatokra emlékezve szombaton este mintegy háromszázan gyűltek össze a fővárosban, azon az emlékmeneten, amely a IX. kerületi Nehru parkból - a holokauszt roma áldozatainak emlékművétől - indulva vonult végig Budapest utcáin a VIII. kerületi Horváth Mihály térre. ■ Vegetáriánus rendezvénnyel bővült a bécsi báli kínálat Először szerveztek vegetáriánus bált az osztrák fővárosban a hét végén. A rendezvényt a bécsi Badeschiff nevű rendezvényhajón tartották szombaton este. „Az osztrákok öt százaléka vegetáriánus, s közülük tíz százalékra tehető azok száma, akik mindenféle állati eredetű terméket elutasítanak” - mondta Felix Haat, az Osztrák Vegán Társaság elnöke, a bál ötletgazdája. A rendezvénnyel összefüggésben jelentették be, hogy hamarosan egy német vegetáriánus üzletlánc nyitja meg üzleteit az osztrák fővárosban, a Mariahilferstrasse közelében. A tisztán növényi eredetű termékeket árusító üzlet kínálatának összeválogatásában a fair trade, vagyis a méltányos kereskedelem alapelveit is tiszteletben tartja. (SZPA) FOTÓ: MN Lóhúsbotrány: visszautasítás Romániából SZABÓ PALÓCZ ATTILA Az erdélyi grófi családból származó Kálnoky Tibor szerint Romániát jogtalanul érik támadások az európai lóhús - botrány miatt - írta a The Telegraph című brit lap. A cikk szerint, amelyet a távirati iroda is ismertetett, Kálnoky - akit az újság Károly walesi herceg ismerőseként és két romániai birtokának irányítójaként mutatott be - arról beszélt, hogy Nyugat-Európa Romániát tette felelőssé, amikor kiderült, hogy onnan érkezett a francia cégekhez a lóhús egy része, amit aztán marhahúsként felcímkézve adtak tovább. „Franciaországban és Nyugaton vannak a lóhúsbotrány bűnösei, akik megrendelték, majd pedig belekeverték saját termékeikbe a lóhúst” - emelte ki Kálnoky. Szavait azzal támasztotta alá, hogy egyik, az ügyben érintett román vágóhíd ellen sem nyomoznak, és mindkettő be tudja mutatni a dokumentumokat, amelyek szerint lóhúst rendeltek tőlük a francia cégek. Időközben egytonnányi, nagy tömbökbe fagyasztott húst talált egy halász a Kolozsvártól huszonöt kilométerre fekvő Tarnica víztározónál. A katasztrófavédelem szombaton búvárokkal vonult a helyszínre, hogy a tóból is összeszedje a húsdarabokat, s még tegnap is folytatták a műveletet. A hatóságok semmilyen címkét nem találtak a zacskókon, amelyek egyes feltételezések szerint lóhúst tartalmaznak. A laboratóriumi vizsgálat eredményeit holnapra várják. ■ HIRDETÉSRORMoNDAS3film.mma.hum ROVATVEZETŐ: SZENVEDI ZOLTÁN, E-MAIL: SZENVEDI.ZOLTAH@MAGYARHIRLAP.HU ÚJ GUINNESS-REKORDOT ÁLLÍTOTT FEL A MAGYAR ERŐMUVÉSZ, SINKA „POPEY” ZSOLT FOGÁVAL HÚZTA EL AZ IKARUST Több mint huszonegy tonnát nyomott összsúlyában az az utasokkal teli Ikarus V187 típusú csuklós busz, amelyet a fogával húzott el szombaton Sinka „Popey” Zsolt többszörös világrekorder erőművész a fővárosi Néprajzi Múzeum előtt, és ezzel megdöntötte a hivatalosan jegyzett Guinness-rekordot. A világcsúcs foggal húzott közúti jármű esetében korábban egy kilenctonnás busz volt, amelyet egy luxemburgi férfi húzott el. Az Ikarus V187-eseket modern, környezetkímélő motorral szerelik, jellemző rájuk az alacsony padló, a rozsdamentes acélváz, a megfizethető ár és sok egyéb remek ötlet, amely versenyképessé teszi itthon és külföldön egyaránt a buszokat. (SZPA) FOTÓ: REUTERS/SEAN DEPMSEY Nem hotelek, egyetemek A bajorországi egyetemeken az őszi szemesztertől megszűnik a tandíj. De lehet, hogy a bentalvásért ott fizetni kell? (KL) Bevarrta az asszony száját egy fővárosi férfi BUDAPEST Összevarrta felesége száját egy huszonhét éves férfi a XXII. kerületben - közölte a BRFK. A gyanúsított brutálisan bántalmazta negyvenöt éves feleségét, aki életveszélyes sérüléseket szenvedett. (MHO) Pistorius testvérének is bíróság elé kell állnia PRETORIA A gyilkossággal gyanúsított paralimpiai bajnok, Oscar Pistorius fivére ellen gondatlanságból elkövetett emberölés miatt emeltek vádat - közölte a dél-afrikai eNCA rádió. Carl Pistoriusnak egy 2010-ben történt halálos közúti baleset miatt kell bíróság elé állnia márciusban. A férfi egy motorkerékpáros nőt ütött el. (MHO) Meggyalázták Wass Albert síremlékét MAROSVÉCS Ismeretlenek meggyalázták Wass Albert marosvécsi síremlékét - közölte tegnap a Krónika című napilap. A tettesek lefeszítették és ellopták a Keménykastély kertjében álló, sziklára erősített, az író portréját ábrázoló bronzplakettet, a földre dobálták és összetaposták a piros-fehér-zöld szalagos koszorúkat. (MHO) Lottószámok Ötös lottó: 2, 3,47, 61, 67; Hatos lottó: 2,11,15, 27, 33,45; Joker: 451535 Kőkorallokat akart hazánkba csempészni SZZ Nyolcvan kőkorallt találtak a Nemzeti Adó- és Vámhivatal (NAV) pénzügyőrei a Liszt Ferenc repülőtéren egy román állampolgár csomagjában. Mivel az utas nem rendelkezett a szállításukhoz szükséges engedéllyel, a korallokat lefoglalták, és természetkárosítás miatt feljelentést tettek ellene - közölte tegnap a NAV. Suller György Attila, a NAV szóvivője közleményében azt írta: a román állampolgár Amszterdamon keresztül Nairobiból érkezett Ferihegyre. A virágállatok behozatala Magyarországra engedélyhez kötött, ugyanis a kőkorall szerepel a Természetvédelmi Világszövetség vörös listáján, a súlyosan veszélyeztetett állatfajok között. A virágállatok a tengerfenékbe kapaszkodnak, több ezer korallpolipból álló kolóniákban élnek, és évente egy centimétert nőnek. ■