Magyar Hírlap, 2013. május (46. évfolyam, 101-125. szám)

2013-05-23 / 118. szám

MAGYAR HÍRLAP BELFÖLD 2013. MÁJUS 23., CSÜTÖRTÖK vm- HOFFMANN RÓZSA: MEG KELL ŐRIZNI A MATÚRÁK ELŐNYEIT, DE CSÖKKENTENI KELL AZ ADMINISZTRÁCIÓT ÉS A VIZSGÁK HORRIBILIS KÖLTSÉGEIT IS Stabilizálódott az érettségi rendszer PINTÉR BALÁZS Megszűntek az érettségibotrányok, a rendszer stabilan működik - han­goztatta tegnap az Országgyűlés­ben Hoffmann Rózsa köznevelési államtitkár. Az idei érettségi időszakban 81500-an kezdték meg az írásbeliket, közülük 72 ezer nappali tagozatos diák - mond­ta Hoffmann Rózsa tegnap az Ország­­gyűlésben. Napirend előtti felszó­lalásában a köznevelési államtitkár kifejtette, összesen 133 ezer fiatal tesz valamilyen vizsgát, hiszen pótló-, is­métlő-, szintemelő és javítóvizsgák­ra is van lehetőség. Örvendetesnek nevezte, hogy 2011-ről 2012-re hu­szonkét, az idén pedig további öt szá­zalékkal nőtt azok száma, akik emelt szintű vizsgát tesznek. Felidézte, hogy 2005-ben indult az újfajta érettségi, amely mára megszilárdult, és a kezde­ti évektől eltérően megszűntek a bot­rányok: stabil, biztonságos, jó rend­szer működik. Hoffmann ugyanakkor jelezte, hoz­zákezdtek az érettségi­ felvételi re­formjának kidolgozásához. A távlati cél az, hogy a rendszer előnyeit meg­őrizve csökkentsék az adminisztrációt és a horribilis költségeket. A változás kezdetének legkorábbi időpontja nem lehet előbb 2017-nél. Hoffmann Ró­zsa egyúttal köszönetet mondott a fel­készítő tanároknak és gratulált a szép érettségieredményt elért fiataloknak és szüleiknek. Tóbiás József (MSZP) az érettségizők mellett minden pedagógusnak gra­tulált, aki „az államosítás összes ano­máliája mellett” képes volt felkészíte­ni a fiatalokat a vizsgákra. Pálffy István (KDNP) úgy reagált, hogy a mosta­ni érettségi is bizonyíthatja, sikeres a köznevelés átalakítása, anomáliák pedig csak az ellenzéki padsorokban vannak. Farkas Gergely (Jobbik) sze­rint szomorú, hogy már annak is örül­ni kell, ha zökkenőmentesen zajlanak az érettségik. Az ellenzéki képviselő az iskolák állami átvétele által okozott gondokat, a tankönyvellátás „hihe­tetlen káoszát” és a felsőoktatásba fel­vételizők számának csökkenését kérte számon az államtitkáron. Eközben az Oktatási Hivatal közöl­te, hogy jövő szerdán tartják az orszá­gos kompetenciamérést az iskolákban, így a 6., 8. és a 10. évfolyamos diákok a tanítási időben a feladatlapokat oldják meg aznap. A mérés - a sajátos neve­lési igényű tanulók szűk csoportját ki­véve - az adott évfolyamokon min­denkinek kötelező. ■ Az oktatási kormányzat hozzákezdett az érettségi-felvételi reformjának kidolgozásához FOTÓ:CSUDÁS SÁNDOR A rendőrök megúszhatják a büntetést BR Al­. és III. kerületi bíróság tegnap még nem jogerősen felmentette azt a két rendőrt, akik a vádirat szerint 2006 októberében hamis tartalmú jelentést adtak le egy előállított és brutálisan bántalmazott férfiról. Az ügyészség hivatalos személy által elkövetett köz­okirat-hamisítással vádolta G. Csa­bát és N. Lászlót, akik azt írták, hogy a férfit sérülés- és panaszmentesen ad­ták át az előállító csoportnak. Jelentésükben a rendőrök arra is kitértek, hogy a sértett Fábián Gábor trágár szavakat kiabált, és a mögötte lévő tömeget szította. Ezzel ellentét­ben a mobiltelefonnal készített felvé­tel egyértelműen bizonyította, hogy Fábián Gábor egyedül állt az Astoria közelében, és a világon semmit nem csinált. A férfit a rendőrök leteper­­ték, rugdosták, eltörték a jobb szár­­kapocscsontját és bal kezének középső ujját, maradandó egészségkárosodást okozva. A múltkori tárgyaláson a sértett ér­dekes dokumentumokat mutatott be a bíróságnak. Az egyik vádlott, G. Csa­bát felettese, az azóta jogerősen eli­télt Vágó László ügyében korábban tanú­ként hallgatták ki, ám az akkori vallo­másán szereplő aláírása nem egyezik a vádban szereplő jelentésben lévő­vel. A bíró emiatt szakértőt rendelt ki az ügy tisztázására, aki írásmintákat vett az érintettektől. Mivel Vágó nem kívánt ebben részt venni, a vizsgálat csak arra koncentrált, hogy a rend­őrök aláírása megegyezik-e a jelen­tésben szereplő szignóval. A szakér­tő azonban csak valószínűsítette az egyezést, de minden kétséget kizá­róan nem sikerült tisztáznia, kinek az aláírása van a dokumentumon. A bí­róság emiatt nem is értékelhette a je­lentés tartalmát, így ennek hiányában felmentette a vádlottakat. Az ügyész­ség fellebbezett a döntés ellen. ■ Megállapodást kötött a BKK a dolgozóival JZS Aláírták a szakszervezetek a Buda­pesti Közlekedési Központ (BKK) dol­gozóinak idei bérfejlesztéséről szóló megállapodást - írja közleményében a BKK. Kiemelik, hogy sikerült kielé­gítően összehangolni a munkavállalói és munkáltatói érdekeket, így a bér­fejlesztés három pillérre épül: éves szinten átlagosan háromszázalékos alapbéremelésre, továbbá jelentős, szolgáltatási teljesítményhez kötött ösztönzési rendszerre, illetve a bé­ren kívüli juttatásokra. A dokumen­tum a Budapesti Közlekedési Válla­latnál korábban kötött megegyezéssel összhangban született, és a közútke­zelési, jegyellenőrzési, tömegközleke­dés-szervezési és további szakdolgo­zók foglalkoztatására vonatkozik. Tarlós István főpolgármester és Vitézy Dávid, a BKK vezérigazgatója legfontosabb célként jelölte meg, hogy a budapestiek minél magasabb szin­tű közszolgáltatásban részesüljenek, ezért a bérfejlesztésben jelentős szere­pet kapott a közlekedés színvonaláért felelős dolgozók elismerése és ösztön­zése. A megállapodás a BKK igazga­tóságának jóváhagyását követően lép életbe, így kijelenthető, hogy sikerrel zárultak a bértárgyalások. Tegnapi hír, hogy a Főpolgármes­teri Hivatal kommunikációs igazga­tója bejelentette, elkészült a Margit­sziget fejlesztési terve, így Budapest a kormánnyal együtt fogja megújítani a városrészt. Szűcs Somlyó Mária hoz­záfűzte, a területen állandó lakáshasz­nálatra nem lesz lehetőség. Tóth József XIII. kerületi szocialista polgármester tegnapi nyilatkozatát a témával kap­csolatban a főváros „rosszhiszemű, idétlen politikai támadásnak” minősí­tette, hozzátéve, azt „az élet úgyis cá­folni fogja”. Tóth József szerint „köz­­igazgatási földmutyi” a Margitsziget fővárosi irányítása alá vonása. ■ KD Változtatna a Közigazgatási és Igaz­ságügyi Minisztérium (KIM) törvény­­javaslatán két fideszes országgyűlési képviselő, Czunyiné Bertalan Judit és Talabér Márta. A hozzátartozó bántalmazása he­lyett háztartáson belüli erőszaknak neveznék a július 1-jén életbe lépő Btk. új tényállását. Ismeretes, a KIM kezdeményezte, hogy a testi sértést, a becsületsértést, a személyi szabad­ság megsértését és a kényszerítést sú­lyosabban büntessék, ha az elkövető és áldozata együtt élnek vagy éltek. A tegnapi módosító javaslat viszont az emberi méltóságot súlyosan sértő, megalázó és erőszakos magatartást is szankcionálná, továbbá azt, ha az el­követő a közös vagyontól megfoszt­ja, és ezzel súlyos nélkülözésnek teszi ki hozzátartozóját. Ez utóbbit ráadásul két évig terjedő szabadságvesztéssel sújtanák, az eljárás viszont csak a sér­tett indítványára indulhatna el. A kép­viselők emellett megtartanák az ere­deti javaslatból, hogy a hozzátartozók közötti könnyű testi sértésnél és a be­csületsértésnél három évig terjedjen a szabadságvesztés. Súlyos testi sértésnél, aljas indok­ból, védekezésre vagy akaratnyilvá­nításra képtelen, illetve idős vagy fo­gyatékossággal élő ember sérelmére elkövetett könnyű testi sértésnél szin­tén egytől öt évig terjedő szabadság­­vesztéssel büntetnék az elkövetőt. ■ 3 V[ 3 ' *^0(5 A HÁZTARTÁSON BELÜLI ERŐSZAK TÉNYÁLLÁSÁT VEZETNÉ BE A FIDESZES JAVASLAT Súlyos szankciók a kisemmizésért ROVATVEZETŐ: PETŐN PÉTER, E-MAIL: PETAN.PETER@MAGYARHIRAP.HU XXI/ “ xhVd H(*P , , , „ BÁRÁNDY GERGELY NEM TUD SZABÁLYTALANSÁGROL, NEM ÉRTI, MIRŐL BESZELNEK Bejelentés az MSZP-s „gyűjtésről” zscs Állampolgári bejelentés alapján vizs­­gálatot indított a Nemzeti Adatvédel­mi és Inforikációszabadság Hatóság az MSZP áfacsökkentési aláírásgyűjté­se kapcsán - erősítette meg Péterfalvi Attila elnök. A beadvány kifogásol­ja, hogy miközben a szocialisták az áfacsökkentési elképzelésük támoga­tására gyűjtik a szignókat, az adatvé­delmi nyilatkozat mégsem ezt, hanem a kapcsolattartást célozza. Ez jogsza­bálysértés gyanúját vetheti fel. Jogi aggályokat kelthet, hogy az adatgyűj­tést a szocialisták nem jelentették be, és bár feltüntetnek regisztrációs szá­mot, az egy tavalyi szám, holott az alá­írásgyűjtést az idén jelentették be. Hoppál Péter Fidesz-szóvivő teg­nap azt mondta, nézetkülönbségek vannak a baloldalon az áfacsökkentés ügyében, az egyik baloldali erő fon­tosnak tartja, a másik nem, „tehát át­verik az embereket”. Most úgy tűnik - folytatta -, hogy a legalapvetőbb jogi elvárásnak sem felel meg az MSZP alá­írásgyűjtése. Ha így van, álságos a bal­oldal minden megnyilvánulása, amely a jogállamiságot, a demokráciát kéri számon - jegyezte meg Hoppál. Hoz­záfűzte, a Fidesz várja az adatvédelmi hatóság vizsgálatának eredményét. Bárándy Gergely, az MSZP politiku­sa úgy reagált, hogy semmilyen sza­bálytalanságról nem tud. „Azt gon­dolom, az adatvédelmi biztos is erre az álláspontra jut majd” - tette hozzá. ■ JÖVŐ TAVASSZAL EURÓPAI UNIÓS KÖZBESZERZÉSI ELJÁRÁST ÍRNAK KI A BERUHÁZÁSRA Konszenzus a helikopterbeszerzésről LÁZIN MIKLÓS ANDRÁS Összpárti egyetértés alakult ki a Ma­gyar Honvédség (HM) helikopter- és repülőgép-beszerzéséről - jelentette be tegnap Hende Csaba. A honvédel­mi miniszter azt követően beszélt er­ről, hogy négypárti egyeztetést folyta­tott a kérdésről. A miniszter kifejtette, a négy par­lamenti frakció egyetértése alapján a repülő- és helikopterbeszerzések menetrendjét úgy határozták meg, hogy a HM szakértői munkacsoport­ja a honvédség és az ország szükség­letei, igényei alapján őszig kialakítja a követelményrendszert és elkészíti a tenderkiírást, amelyet egy következő négypárti egyeztetésen vitatnak meg. Ezt követően úgy írják ki az euró­pai uniós közbeszerzési eljárást, hogy a potenciális ajánlattevőknek a jövő évi választásokat megelőzően kell be­nyújtaniuk ajánlatukat, hogy a felál­ló új kormány haladéktalanul dönteni tudjon a beszerzés kérdésében. Mint azt megírtuk, a Magyar Hon­védség szovjet eredetű helikoptereit december 31 ig lehet használni. Fon­tos megjegyezni, a forgószárnyasok kényszerű földön maradását nem csak a katonaság érzi majd meg hiányoz­ni fognak a civileknek is. Mint Hende Csaba többször utalt rá, a helikopte­reket az árvízi védekezésnél, kutató- és mentőfeladatokra is rendszeresen igénybe vették, így ha azok kiesnek, itt sem lehet többet számítani rájuk. ■

Next