Magyar Hírlap, 2013. szeptember (46. évfolyam, 204-228. szám)

2013-09-16 / 216. szám

MAGYAR HÍRLAP BELFÖLD 2013. SZEPTEMBER 16., HÉTFŐ MESTERHÁZY ATTILA SAJNÁLJA, HOGY A DEMOKRATIKUS KOALÍCIÓ NEM CSATLAKOZOTT, ÁM ÚGY FOGALMAZOTT, „EZ MOST MÁR TÖRTÉNELEM” MSZP-Együtt: Minden szép, minden jó ZSEBŐK CSABA A szocialista választmány egyhangú­lag jóváhagyta az MSZP és az Együtt - PM választási megállapodását. A szo­cialisták ugyanakkor nem kötnek együttműködést a Gyurcsány párttal Lapunknak MSZP-sek azt állították „nem csábítanak önkormányzati po­zíciókkal” DK-sokat. A meglehetősen rövid ülésen nem volt komolyabb vita az egyezségről, amely szerint az MSZP és Bajnai Gordon párt­ja külön listán indul, de a 106 egyé­ni választókerületben közösen állít je­löltet - tudatta Botka László, az MSZP választmányi elnöke. Mesterházy At­tila pártelnök megjegyezte, hogy a vá­lasztmány azt is elfogadta, az MSZP nem köt választási együttműködést a Gyurcsány-féle DK-val, a liberálisok­kal és a szocdemekkel. Lapunknak választmányi tagok azt mondták, valóban nem volt semmi­lyen vita az ülésen, csak „ügyrend hozzászólások” hangzottak el. „Örü­­lünk, hogy túl vagyunk az egész alku­dozáson, végre készülhetünk 2014-re” - hallhattuk egyik forrásunktól. Botka felhívta a figyelmet arra is, az MSZP október 19-én tart kong­resszust, ahol a párt elfogadja válasz­tási programját, és végleges döntést hoz az országgyűlési és az EP-listáról. Mesterházy nyomatékosította, hogy a listákra - a megyei szervezetek ja­vaslatait is figyelembe véve - a párt­elnökség tesz javaslatot, amelyet az országos választmány október 12-én véleményez, majd a pártkongresz­­szus elé a két testület közös javaslata kerül. (A legalább százfős listán leg­alább húsz nőnek és húsz, 35 éves­nél fiatalabb politikusnak helyet kell kapnia.) Mesterházy Attila tudatta, hogy a pártelnökség értékelte a vá­lasztókerületi felelősök munkáját is, s a szocialistáknak jutó 75-ből 71 vá­lasztókerületben jóváhagyta a ko­rábban kiválasztott jelöltet. Csornán, Marcaliban, Mohácson és Nagykátán azonban döntően személyes okok­ból új jelöltet állítanak - hangoztatta a pártelnök, megjegyezve, hogy de­cember 10-ig kiválasztják az őszi ön­­kormányzati választáson induló je­löltjeiket is. Mesterházy azt ígérte, a jövő­ben csak „rendkívül szűkszavúan” kommentálják más pártok ellenzéki együttműködéssel kapcsolatos nyi­latkozatait. Amúgy azt állította, Bajnai Gordonhoz hasonlóan ő is sajnálja, hogy a DK nem csatlakozott az ellen­zéki összefogáshoz, ám „ez most már történelem”. Egyébiránt a Magyar Hírlap meg­keresésére MSZP-s politikusok azt állították, nem csábítanak át ön­­kormányzati pozíciók ígéretével a Gyurcsány-párttól tagokat. Az Origó ugyanis arról írt, körlevélben kér­te a DK-sokat Gyurcsány Ferenc el­nök, ne kössenek alkut a szocialisták­kal, szerinte ugyanis helyi MSZP-sek Budapesten posztokat ígérnek azért, hogy cserébe ne induljon külön egy­­egy DK-s a parlamenti választásokon. „Nem tudunk arról, hogy ilyen szer­vezett akció történt volna” - mondta lapunknak Török Zsolt MSZP-szóvi­vő. Egy fővárosi szocialista forrásunk pedig azt magyarázta, hogy az adott DK-s politikusok a jelek szerint így próbálják bizonyítani „saját fontos­ságukat” Gyurcsány előtt, akinek vi­szont vélhetőleg jól jöhet, hogy ismét megkülönböztetheti magát a balolda­lon belül. Az Együtt-PM pártszövetség la­punkhoz is eljuttatott közleményében üdvözölte, hogy az MSZP választmá­nyának döntésével „immár hivatalos­sá vált a két, legnagyobb ellenzéki erő között megkötött választási együtt­működés”. ■ Kertész Imre márkanévnek érezte magát JZS Egy holokausztbohóc voltam címmel interjú jelent meg a Die Zeit nevű he­tilap legújabb számában Kertész Im­rével, annak apropóján, hogy a Nobel­­díjas írónak hamarosan megjelenik új, német nyelvű kötete. A naplóból kiderül, hogy az irodalmi főnyere­­ménynek nevezett elismerés valójá­ban megsemmisítő hatást gyakorolt Kertész Imrére, mivel a bejegyzések alapján az író a kitüntetés után többé „nem tudott tükörbe nézni”. Az in­terjúban akkori lelkiállapotát így fo­galmazta meg: „Egy részvénytársaság lettem, egy márka. A Kertész márka. ” A beszélgetés alatt a szer­ző egyetértett azzal, hogy az utób­bi két évtizedben a németeknél ke­resett ünnepi szónok és ünnepelt Auschwitz-túlélő lett, ennek ellené­re - amint új kötetéből kiderül - végig „holokausztbohócnak” érezte magát. Kifejtette, azért kapta meg a No­bel-díjat, mert dicsőíteni akarták a „tanúság irodalmát”, ám előtte meg­hívták Stockholmba, hogy mond­jon beszédet. Kertész azonban úgy látja, hogy valójában csak meg akar­ták tudni, hogy „jó benyomást kelt-e, vagy kézzel eszi-e a rántottát”. Hoz­zátette, nem nagyon tudott ellene mit tenni, szerinte az ember kiszolgál­tatott „ezekkel a hatalmakkal szem­ben”. Arra a kérdésre, hogy miért Berlin, az egykori birodalmi főváros lett „vágyai városa”, úgy felelt, „sok­kal elcsodálkoztatóbb, hogy azelőtt miként tudtam egyáltalán magyarok­kal együtt élni, hiszen köztük éltem meg a náci időket”. ■ JOBBIK-FELJELENTÉS Demszky érinthetetlen A Jobbik szerint elfogadhatatlan, hogy Demszky Gábor volt főpolgármester „még mindig érinthetetlen”, és eluta­sították a párt feljelentését a ferihegyi taxidrosztok ingyenes átadásával kap­csolatban. A főváros vezetése 2006-ban ingyenes átadta a Budapest Airportnak a taxidrosztok üzemeltetését. (JZS) Fizethetnének a helyi lakosok a mobil gátért JOBBÁGYI ZSÓFIA A Fővárosi Önkormányzat vagyon­kezelésébe került 2013. július 1-jével egyéb Duna-parti szakaszok mellett a Római-part is. A III. kerület hon­lapján szereplő tájékoztatás szerint a változás elsősorban a Kossuth La­jos üdülőpartot, a Slachta Margit rak­partot és a már említett árvízvédelmi területet érinti. A városrészek korábban Óbuda- Békásmegyer hatáskörébe tartoztak, ám a vonatkozó törvény szerint ki­lencvenkilenc évre, az egységes vá­roskép kialakítása és a közlekedés fejlesztése érdekében a főváros va­gyonkezelésébe kerültek. Korábban az önkormányzatnak évi tizenötmil­lió forintba került a terület karban­tartása, az idei óriási árvíz után pedig csak ötvenmilliós fővárosi hozzájá­rulással tudta ellátni a védekezési és helyreállítási feladatokat. A témához kapcsolódik Bús Balázs óbudai polgármester múlt heti indít­ványa, melyben az ingatlantulajdo­nosokra hárítanák a római-parti hul­lámtérben lévő területeket védőgátak építési költségét, vagy annak egy ré­szét. A Főpolgármesteri Hivatal figye­lemre méltónak tartja az Országgyű­lés elé terjesztett javaslatot, ám Szűcs Somlyó Mária, a főpolgármesteri hiva­tal kommunikációs igazgatója szerint a gondolat nem új, a fő kérdés, hogy miként lehet az érintetteket kötelez­ni a részvállalásra. A kommunikációs igazgató azonban hozzátette, nem le­het egyenlőséget tenni az 1920-as, 30-as évek óta legálisan ott élők és például a szórakozóhelyek között. ■ EGÉSZSÉGÜGY Lábadozik az ágazat A Fidesz szerint nem omlik össze az egész­ségügy, hanem „a szocialista kormány rombolása után" jelenleg is „lábado­zik, erősödik" - reagált a nagyobbik kor­mánypárt Havas Szófia MSZP-s képviselő kijelentésére, mely szerint az intézmé­nyek államosítása és az orvoselvándorlás miatt összeomlás előtt áll az ágazat. (JZS) ROVATVEZETŐ: PETÁN PÉTER, E-MAIL: PETAN.PETER@MAGYARHIRLAP.HU A BUKOTT, EGYKORI MSZP-S KORMÁNYFŐ „LANGYOS” POLITIKUSTÁRSAINAK IS ÜZENT Gyurcsány: Szenvedély kell és sokaság escl Orbán Viktornak mennie kell harsogta Gyurcsány Fe­renc, a Demokratikus Koalíció elnöke a párt évadnyi­tó nagygyűlésén szombaton, a fővárosi Szabadság hídon. Orbán nem jobbközép demokrata, hanem „az önkény maga”, és aki kompromisszumot köt vele, az „bemocs­­kolódik az önkény undorával” - fejtegette a bukott kor­mányfő, aki szerint „nincs kiegyezés” Orbán Viktorral. Gyurcsány a Szabadság híd egyharmadát elfoglaló, pár ez­res, jórészt idősebbekből álló hallgatósága előtt üzent „hi­deg” és „langyos” politikustársainak - mintha a két na­gyobb baloldali párt vezetőjének címezte volna e jelzőket -, azt bizonygatta, hogy szenvedélyre van szükség, s vagy tucatnyi alkalommal kimondta egyik kedvenc szavát: „sokaság”. „Demokratikus sokaságot” látva Gyurcsány Ferenc többször bírálta Orbán Viktort a határon túliak szavazati jogával kapcsolatban is, mivel a DK-elnök szerint a jelenle­gi miniszterelnök felelőtlen, és „összeugrasztja” a magya­rokat. A volt szocialista vezér az egészségügyről szólva nem kevesebbet állított: Orbánnak ahhoz van tehetsége, hogy szétverje ezt a rendszert. Százezreknek elvették az iskoláját, mivel a Fideszhez közel állók lehetnek igazgatók, vezetők - vélekedett a DK feje, aki magabiztosan kijelentette, hogy pártjával együtt van csak esély a hatalom leváltására. ■ Gyurcsány Ferenc, Dobrev Klára, Vadai Ágnes és Varjú László. Ízig-vérig „demokraták” a Szabadság hídon FOTÓ: KÖVESDI ANDREA ÚJRA, IMMÁR NEGYEDSZERRE ÜL ÖSSZE AZ ANTISZEGREGÁCIÓS KEREKASZTAL FÓRUMA Egy pártos, bajnaista „civil” lázadt fel KD Hamarosan folytatja munkáját az Emberi Erőforrások Minisztériu­ma által összehívott antiszegregációs kerekasztal - értesült lapunk. A tes­tület célja hivatalosan az, hogy a kor­mányzati és a civil oldal együtt te­kintse át az oktatási integráció és a szegregáció aktuális kérdéseit, „meg­vitassa az egyházi és civil, valamint állami és önkormányzati szereplők kompetenciáit, szerepvállalási lehető­ségeit, közösen vizsgálja felül a jelen­leg érvényes szakmai normákat, illet­ve szükség esetén javaslatokat tegyen új irányokra”. A következő, immár negyedik ta­nácskozáson biztosan nem lesz je­len Heindl Péter, a jogász-pedagó­gus végzettségű „civil” ugyanis még júliusban nagy dérrel-dúrral, ko­moly balliberális sajtóvisszhang­gal otthagyta a grémiumot. „Nem az volt a cél, hogy csatlakozom a kerekasztalhoz, majd botrányt csiná­lok. Azt gondoltam, ha van esély rá, hogy pozitív változást érjünk el, ak­kor miért ne vennék részt benne. De ha ez az egész rossz irányba halad, ak­kor szólni kell” - magyarázta akkor Heindl, akinek azonban civil mivol­tát némileg árnyalja, hogy 2008-ig az SZDSZ soraiban politizált, jelenleg pe­dig a Bajnai-féle Együtt 2014 környé­kén tevékenykedik. Heindl Péter majdnem képviselő­­jelölt is lett Pécsett, az MSZP azonban nem támogatta törekvésében, sőt, eb­ben közrejátszhatott az is, hogy párt­jának vezetését is éles kritikával illet­te. A Magyar Narancs arról cikkezett, nem volt hajlandó aláírni a párt akti­vistái számára kötelezően szignálan­dó dokumentumot a határon túli ma­gyarok szavazati jogának sérthetetlen jogként való elfogadásáról. ■

Next