Magyar Hírlap, 2015. július (48. évfolyam, 152-178. szám)

2015-07-08 / 158. szám

ROVATVEZETŐ: PÉNTEK ORSOLYA, E-MAIL: PENTEK.ORSOLYA@MAGYARHIRLAP.HU CSÍK JÁNOS: A NÉPZENE KÉPVISELŐI IS IGYEKEZNEK KIHASZNÁLNI AZ ADOTT KOR TECHNIKAI LEHETŐSÉGEIT - AZ ÚJ GENERÁCIÓ IS ÉRDEKLŐDIK Az élő fellépésekre kell koncentrálni NÉMET DÁNIEL A nemzedék, amely még őrzi az au­tentikus népzenét, már nagyon idős, azonban Csík János szerint mivel ez a zene természetes érzéseket jele­nít meg, képes fennmaradni. A Kos­suth-díjas zenésszel az együttes több mint negyed évszázados múltjáról beszélgettünk. - Tavaly decemberben ünnepelte öt­venedik születésnapját, előtte egy évvel pedig a Csík Zenekar töltötte be fennállásának huszonötödik esz­tendejét. Hogyan élte meg ezeket a jubileumokat? - A felemelő érzésen túl, hogy azon kevés magyarországi népzenekar kö­zé tartozhatunk, amelyek a nehézsé­gek ellenére is együtt maradtak a mai napig, nagyon fontos, hogy az utób­bi tíz évben, főleg az autóbalesetem óta nagyon erős összetartás jellemzi az együttest, mindemellett pedig ko­moly szakmai sikereket értünk el, és páratlan baráti kapcsolatokra tettünk szert. Az ötvenedik életévem betöl­tése szintén nagyon fontos volt szá­momra: sokan nem tartják számon a születésnapjukat, jobbnak látják nem emlékeztetni magukat az életkorukra, azonban részben az említett, csodával határos módon túlélt balesetem miatt különleges jelentősége van számomra. Hálás vagyok a sok hasznos munkáért, amelyet elvégezhettem és az őszinte, mély barátságokért. Ezért is jelentet­tem meg ez alkalomból egy lemezt, és rendeztünk nagyszabású mulatságot a Budai Fonó Zeneházban. - Megváltozott azóta, hogy profi zenésszé vált? - Az ember nem csak azért változik a korral, mert idősebb és tapasztal­tabb lesz, de egyéb hatások is érik. A szakmában eltöltött sok-sok év alatt kikristályosodott, hogy milyen zenét szeretnénk játszani, milyen szak­mai felkészültséggel, törődéssel és igényességgel. Jobban odafigyelünk az előadás minőségre, a színpadra és a hangtechnikai felszerelésekre. Utóbbi kérdéseknek tíz-tizenöt éve még nem volt nagy jelentőségük, de manapság, amikor egészen más kö­rülmények között kell fellépnünk, sokszor nagyon nagy közönség előtt, fel kell készülnünk technikai oldal­ról is. Fontos azonban, hogy az em­ber megőrizze a szerénységét ak­kor is, amikor jobban megy a szekér, és ne váljon önteltté, én úgy gondo­lom, hogy nálam a siker nem okozott törést. - Az utóbbi tíz évben az internet megjelenésével átformálódott zene­­piac milyen hatással volt a népzenei életre? - Szerintem ugyanúgy hatott rá, mint bármelyik más műfajra: a nép­zene képviselői is igyekeznek kihasz­nálni az adott kor technikai lehetősé­geit, alkalmazkodnunk kellett ahhoz, hogy megváltoztak a hanghordozók, felnőtt egy új generáció, amelynek már teljesen természetes az internet, az okostelefon és ezáltal a zene köny­­nyű és ingyenes elérése, ezért aho­gyan más együtteseknek is, nekünk is elsősorban az élő fellépésekre kel­lett koncentrálnunk, és arra, hogy minél kidolgozottabb, precízebb mű­sorokat adjunk. - Manapság a népzene igencsak népszerű a fiatalok körében is. Mi lehet ennek az oka, mit ad a népze­ne 2015-ben? - Akárcsak a korábbi generációk, úgy a mostani fiatalok is nagyon nyi­tottak és kíváncsiak a világra, az internet pedig megnyitja a kapukat, rengeteg információhoz jutnak hoz­zá más emberekről, és kultúrákról, mindez pedig egyfajta útkeresésre sarkallja őket, hogy megtalálják a sa­ját helyüket a világban, megismerjék a saját nemzetüket és azt, hogy mire lehetnek büszkék. És ha sikerül ne­künk a saját nyelvükön megszólítani őket és átadni a népzene szépségét és erejét, akkor sokkal inkább megnyíl­nak a műfaj felé. Amennyiben mi és más zenekarok jól végezzük a dolgun­kat, akkor reményeim szerint még jó ideig meglesz a helye a népzenének. - A nemzedék azonban, amely még őrzi az autentikus népzenét, ingyen idős. Mindez mennyire ve­szélyezteti a műfaj jövőjét? - Ez egy nagyon komoly és súlyos kérdés. Valószínű, hogy ha Beetho­vent megkérdezték volna, hogy ha­lála után miként fog fennmaradni a Holdfény szonátája, nem tudta vol­na megmondani. Én is kétféle utat lá­tok: egyrészt amíg sikerült a fiatalo­kat megszólítani és az életük részévé tenni akár hivatás szintjén is a nép­zenét - hiszen igaz, hogy nem lehet mindenki muzsikus, de egy prog­ram megszervezésében vagy televízi­ós, rádiós műsorszerkesztőként sokat tehet a műfajért­­, és amíg az olyan produkciók, mint a Fölszállott a pá­va azt bizonyítják, hogy az új gene­ráció is kíváncsi a népzenére és meg­látja benne az értéket, addig fenn fog maradni. Másrészt az is igaz, hogy je­lenleg olyan problémák kerülnek elő­térbe, amelyek rossz irányba terelik a világot és a figyelmet, legyen szó a megélhetési problémákról vagy akár arról, hogy a nemzeti önbecsülés pél­dául sokszor teljesen hiányzik vagy túlzásokba esik. A könnyűzenei szá­mok eközben egyre kevesebb hang­ból épülnek fel, egyre kevesebb mű­gonddal, ugyanakkor az emberekben benne vannak az alapvető és termé­szetes érzések és a vágy, hogy szebb, értelmesebb és értékesebb világot al­kossanak. Olyat, amelyben a népzene is képes fennmaradni. - Számtalan szakmai siker és nagyszabású koncert után mi a célja? - Szakmai szempontból a leg­magasabb elismeréseket is elértük. A közönség szeretetét is érzem. A fel­adatunk így most már mindennek a megtartása, ami hasonlóképpen ne­héz kifuvás. Szeretnénk megőrizni azt a fajta igényességünket - bármilyen zenét is játszunk -, amellyel nemcsak a szórakoztatóipart szolgáljuk ki, de a lelket is megsimogatjuk. ■ Biztató a Fölszállott a páva sikere - mondta Csík János FOTÓ: CSUDÁS SÁNDOR KINEK JUTOTT ESZÉBE, MI LETT A VÁROS CSAKNEM TÍZEZER ZSIDÓ LAKOSÁNAK SORSA? Tizenhat évesen Auschwitzban PÉNTEK ORSOLYA Nem véletlenül hasonlítják több he­lyen Nicolas Roth (Róth Miklós) Tizen­hat évesen Auschwitzban című kötetét a Sorstalansághoz. Kertész Imre műve szépirodalommá emeli a feldolgozha­­tatlant, erős hatása ugyanakkor épp minimalizmusában rejlik. Róth Mik­lós kötete dokumentumkötet. A szer­ző a haláltábort túlélve tizennyolc éve­sen emigrált Franciaországba, és csak nyugdíjas éveiben, nemrég tette közzé emlékiratát. A francia változat 2011- ben jelent meg, ezt Pelle János ültet­te át az idén magyarra, a kötet a Deb­receni Zsidó Hitközség és a Merkava kiadó gondozásában jelent meg. Róth nem is tesz kísérletet másra, mint hogy közölje saját és társai történetét. Nem transzformálja a szöveget még csak általános holokauszt-történetbe sem: saját, személyes megfigyelése­it és élményeit osztja meg az olvasóval szűkszavú, pontos mondatokban. Az emlékirat a negyvenes évek ele­jétől az 1946-os évig tart. A szerző aprólékosan mutatja be a debreceni városi közeget, amely­ben a zsidóság kezdetben még nem­hogy nem jogfosztott, de teljesen természetes egységben él a reformá­tus magyar lakókkal. Róth édesapja a város szabója, a többi zsidó kismes­ter is megbecsülésnek örvend, a zsi­dó iskolából (!) pedig kitiltják a cio­nizmus felé forduló idősebb testvért, mondván, hogy „tevékenysége ösz­­szeegyeztethetetlen egy magyar is­kola szellemiségével”. De figyelni kell a szaporodó vész­­jelekre is. Nemcsak arra, hogy időn­ként azért mégiscsak menekülniük kell a zsidó tanulóknak a suhancok elől, de a fasiszta bábkormány alá ke­rülő Szlovákiából és Romániából érke­ző ijesztő hírekre is. A szerző felidézi, hogy az­ elcsatolt területek zsidósága magyar volt, magyar nemzeti öntu­dattal, ugyanakkor érzékelteti, hogy miként tolódik el apránként a békés közhangulat, hiszen a területek visz­­szacsatolása a köz szemében a náci Né­metországnak köszönhető. Ugyanígy, lassan átszínezi a mindennapokat a szélsőjobb uszítása. Az egyre durvább zsidótörvények miatt pedig egyre jog­­fosztottabbak a magyar zsidó polgá­rok, míg megtörténik Magyarország megszállása és eljön a deportálás órá­ja. Róth emlékirataiban felteszi a leg­fontosabb kérdést: „e derék polgá­rok közül vajon kinek jutott eszébe, hogy mi lett a sorsa ennek a rendkívül ügyes, őket harminc éven át öltöztető szabómesternek és a város 9500 zsidó lakosának?” A többség közönye megdöbbentő. Az ajtók becsukódnak, senki nem vesz észre semmit. Róth tényszerűen írja le a vonatutat, a megérkezést a táborba és az első élményeket. Aprólékosan rögzít mindent a rab - ruha színétől a nyelvi elszigeteltségen át - a magyar rabok közül akik nem beszéltek jiddisül, csak magyarul, nem tudtak kommunikálni a többi­ekkel­­ az éhségig vagy a lágerhie­rarchiáig, a német őrök kegyetlen­ségéig. Aligha lehet olvasó, aki képes megtartani a kívülálló nézőpontját. Nem lehet. A szöveg bevon, a tizen­hat, majd tizenhét éves fiúval és az emlékező idős emberrel együtt kell átélnünk, milyen a barakk levegő­je és milyen a tudat, hogy édesanyja, édesapja és testvére a „kéményen át távozott”. Róth Miklós története nem ér vé­get 1945 tavaszán azzal, hogy az idő­közben Dachauba szállított magyar rabokat kiengedik. Követhetjük útju­kat 1946-ig, Olaszországig, ahová egy olyan szervezet teherautóin indul­nak el, amelynek képviselői azt ígérik, hogy Palesztinába viszik őket. Róth le­írja a háború utáni Rómát, a cinecittai táborban összezsúfolódó, vízum­ra várók csoportját, majd utolsó útját, amely Palesztina helyett végül nővé­réhez, Párizsba vezet. Magyarország­ra a legtöbb elhurcolt nem akart visz­­szajönni. Nem tudták elfelejteni, hogy senki nem látott semmit, amikor vit­ték őket. ■ A cikk hosszabb változata a magyarhirlap.hu-n olvasható 2015. JÚLIUS 8., SZERDA KULTÚRA MAGYAR HÍRLAP 13 MAGYARORSZÁG A GÖTEBORGI KÖNYVVÁSÁR DÍSZVENDÉGE Egységes arculatú intézetek MH-ÖSSZEÁLLITÁS Bátran kell támaszkodni arra, hogy Magyarország kulturális kisugárzá­sa, ereje valóban erősebb, mint ami­re az ország egyébként gazdaságilag képes - mondta Hammerstein Judit, a Balassi Intézet főigazgatója tegnap a Balassi Intézet budapesti igazgatói ta­lálkozóján. Az ülésen részt vett Szabó László, a Külgazdasági és Külügymi­nisztérium (KKM) parlamenti állam­titkára, valamint Hoppál Péter, az Emberi Erőforrások Minisztériumá­nak (Emmi) kultúráért felelős állam­titkára is. A magyar kultúra és a tudomány hú­zóágazat a világban, olyan erő, ame­lyet még jobban lehetne használni - mondta Szabó László, a Külgazda­sági és Külügyminisztérium parla­menti államtitkára a Balassi Intézet budapesti igazgatói találkozójának keddi megnyitóján. Hoppál Péter, az Emmi kultúráért felelős államtitkára azt hangsúlyoz­ta, hogy a kultúra hatékony eszköz­ként felfogása friss válaszokat szol­gáltathat aktuálpolitikai kérdésekre, kiemelt figyelemmel az égető szociál­politikai, demográfiai problémáink­ra, kormányzati célkitűzéseinkre is. A kulturális államtitkár közölte: a kreatív ipar hozzájárulása a magyar GDP-hez dinamikusan nő, annak 3,7 százalékát teszi ki. Hammerstein Judit, a Balassi In­tézet főigazgatója értékelte a magyar kultúrdiplomáciában az elmúlt idő­szakban lezajlott strukturális átalakí­tások eredményeit, és hangsúlyozta: a 21 országban működő 23 magyar kul­turális intézet hálózatának még inkább meg kell mutatnia, hogy Magyaror­szág innovatív, modern, gazdag, vál­tozatos, nyitott és befogadó kultúrával rendelkezik. Bátran kell támaszkod­ni arra, hogy Magyarország kulturá­lis kisugárzása, ereje valóban erősebb, mint amire az ország egyébként gaz­daságilag képes - tette hozzá. Kitért arra, hogy lezárult az a vi­ta, amely a Balassi Intézet helyéről szólt a kormányzati struktúrában, és a KKM fenntartásában működni szá­mos előnnyel jár, egyszerűbb a ko­rábbi rendszernél, ráadásul bevett nemzetközi modell. A Balassi Intézet előtt álló új fel­adatok közé sorolta a szolgáltatójelleg megerősítését és a szakmai munka hangsúlyosabbá tételét, valamint be­számolt arról, hogy stratégiai együtt­működést akarnak kialakítani a nagy kulturális intézményekkel, többek között a párhuzamosságok kiikta­tása, az összefogottabb tevékenység érdekében. „Tartalmi minimumot kell meg­határozni a kinti magyar kulturális intézetek számára, hogy tudatosab­ban tervezhetők legyenek a progra­mok, és érzékelhetőbbé váljon: a 23 intézet ugyanazt az országot és kul­turális diplomáciai célkitűzésrend­szert képviseli” - hangsúlyozta a főigazgató. Hammerstein Judit beszélt arról, hogy erősíteni kell a kulturális és ok­tatási szakdiplomaták helyzetét, vi­szont nem lesz szükség rájuk egyes olyan állomáshelyeken, ahol idő­közben kulturális intézet nyílt. Mint elhangzott, a Publishing Hungary program keretében több mint három éve támogatják a magyar irodalom és könyves kultúra népszerűsítését külföldi vásárokon. „A jövőben ke­vesebb vásáron fogunk részt venni, viszont a megjelenésünk koncentrál­tabb lesz. Fontos esemény, hogy ok­tóberben Magyarország lesz a máso­dik legnagyobb európai könyvvásár, a göteborgi rendezvény díszvendége, és népes íródelegációval megyünk ki olyan tematika jegyében, amelyben 1956, Budapest, a Balaton-felvidék, valamint a zsidóság és a romák is sze­repelnek. 2016-ban Tajpejben és Var­sóban leszünk díszvendégek” - fog­lalta össze a főigazgató. ■

Next