Magyar Hírlap, 2016. október (49. évfolyam, 231-256. szám)
2016-10-01 / 231. szám
2016. OKTÓBER 1. III. csben , 1716. október 27-én halt meg, koporsóját sem vihették hazaj . 230 évvel később, 1946. október 5-én szintén külföldre hurcolva, idegen hatalom fogságában hunyt el a hadak járása okozta romlások újabb emlékirat összeállítására serkentették Bethlen kancellárt. Olajágat viselő Noé Galambja, avagy a magyarországi és az erdélyi gyuladásnak eloltására és a németekkel, magyarokkal, erdélyiekkel, törökökkel, oláhokkal és moldvaiakkal való örökös és tökéletes békesség megszerzésére készíttetett Korsó víz című, Lipót császárnak, Anna angol királynőnek és a keresztyén fejedelmeknek ajánlott javaslatcsomagja a másfél évtizeddel korábbi terveket elevenítette fel Erdély két császár alatti önálló, semleges állami létéről, német református uralkodóval, külföldi garanciákkal. Röpiratának egyes részei nemzeti irodalmunk legnemesebb hangjaira emlékeztetnek: „Több háromszáz esztendejénél, mióta Magyarországban, Magyarország felett a két, úgymint: a napkeleti és napnyugati imperiumok között fegyverkezés vagyon, de mégis a dolog el nem igazodott m ég mint Mózes csipkebokra, de meg nem emésztethetik; sem napkelet egészen el nem foglalhatta, sem napnyugat egészen meg ne tarthatta”. Nemzeti sorsunkat, küldetésünket különleges metaforával világítja meg: „... ez a magyar nemzet elosztása olyan volna, mint egy a két birodalom köziben Istentől önnön magától építtetett torony”. Addig a kereszténység védőpajzsa volt a magyarság, de most már őrző-vigyázó hivatást tölt be, miként a torony, és fényt áraszt szét, akár az égő csipkebokor. Bethlen Miklós Bethlen Gábor korát visszaálmodó írása a Rákóczi- szabadságharc erdélyi sikerei miatt is erősen sértette a Habsburg-érdekeket. A Szebenből kicsempészni szánt kézirat egyenesen Rabutinhez jutott, aki felségárulás vádjával 1704 júniusában a gubernium nevében letartóztatta a kancellárt. A nagyszebeni Országgyűlés ugyan meghallgatta Bethlen védekezését, de a főhadparancsnok nyomására fej- és jószágvesztésre ítélte. Lipót császár azonban, az angol követ érdeklődésére meg a kényes erdélyi helyzetre tekintettel, nem hagyta jóvá kivégzését, hanem ügyének felülvizsgálatát különbíróság elé utalta. Bethlen szebeni fogsága 1708 tavaszáig tartott, utána Bécsbe szállították, ottani börtönében írta meg önéletírását, a 17. század végi Erdély viszonyainak páratlan tanúságát, amely egyúttal az újkori magyar nyelvű emlékirat-irodalom etalonja. Bethlen önmagáról, istenhitéről, protestáns vallásáról, erkölcsi felfogásáról, személyes tulajdonságairól, temperamentumáról, hajlandóságairól, érzéseiről, egészségéről, betegségeiről, étkezési szokásairól, gyermekkoráról, tanulmányairól, utazásairól, parázna kalandjairól, házaséletéről olyan őszintén és mélyen vall, hogy mint Szerb Antal írta róla, a magyar történelemnek talán nincs még egy alakja, akiről annyi intimitást tudnánk, mint róla. Bethlent a bécsi különbíróság végleges ítélete és III. Károly király rendelete alapján 1713- ban szabadon bocsátották, de a császárvárost soha többé nem hagyhatta el. A bécsi udvar államérdekből nem engedte meg, hogy az Erdély önálló létéért egész életén át küzdő, nemzetközi hírű magyar politikus hazatérhessen. Az utolsó nagy erdélyi államférfi hetvennégy éves korában Bécsben, 1716. október 27-én hunyt el, s utolsó kívánsága ellenére koporsóját sem vihették haza. Aligha túlzás szimbolikusnak, a magyar sorsra nagyon is jellemzőnek tartanánk, hogy Bethlen Miklós rokona, Bethlen István kétszázharminc évvel később, 1946. október 5-én szintén külföldre hurcolva, idegen hatalom fogságában hunyt el, hetvenkét évesen. Az elvesztett világháború, a Károlyi Mihályféle forradalmi felfordulás, majd az azt követő bolsevik puccs és a trianoni katasztrófa után Bethlen István tíz éven keresztül volt Magyarország miniszterelnöke. Ahogy nagy elődje igyekezett a keleti és a nyugati nagyhatalom szorításában megmenteni az önálló Erdélyt, úgy próbálta a Ravasz László református püspök által a legerdélyibb magyarnak nevezett Bethlen István a szinte életképtelenné csonkolt Magyarországot talpra állítani, stabilizálni, a kisantant gyűrűjében s a szovjet és a német nagyhatalom között egyensúlyozva megőrizni a magyar állam önállóságát. A magyar politika 1944-ig egyik legfontosabb politikusa élete végén ugyanúgy csapdába került, mint Bethlen Miklós. Először az országot megszálló németek és a nyilasok vadásztak rá, majd az orosz megszállók december elején elfogták, s 1945 februárjában a Szovjetunióba vitték. Bár a szovjet vezetés is ismerte Bethlen náci-, sőt németellenességét, és azt, hogy a Moszkvával való kapcsolatfelvétel és fegyverszünet legfőbb szószólója volt, nem bíztak benne, ahogy a bécsi udvar sem bízott Bethlen Miklósban. Bethlen István ősei hagyományát követve minden olyan erőnek baráti jobbot tudott nyújtani, amely nézete szerint alkalmas volt arra, hogy a magyarok érdekét szolgálja, és mindent elutasított, amely szembement Magyarország ezeréves keresztény hagyományaival. A sztálini vezetés nagyon hamar felismerte, hogy Bethlen elvhű polgári, konzervatív, kereszténydemokrata, angolszász orientációjú politikusként nem fogja szolgálni a szovjet érdekeket, ezért kivonta őt a forgalomból. De még csak perbe sem fogták, mint nagy elődjét, egyszerűen börtönbe zárták Moszkvában, s ott pusztult el, hetven éve. Nanovfszky György, az első nem kommunista moszkvai magyar nagykövet és munkatársai krimibe illő, hosszú nyomozás eredményeként 1994-ben megtalálták Bethlen István moszkvai sírját, s jelképes maradványait hazahozták és végső nyugalomra helyezték a Kerepesi temetőben. Mindkét Bethlenről szívleljük meg, amit Bethlen István miniszterelnök kilencven éve mondott nagy elődjéről, Tisza Istvánról: „Az élő generáció erénye letűnt nagy emberek kultuszából táplálkozik”. A nemzeti önvédelem, amelyért rendületlenül küzdöttek és életüket áldozták, ma új alakban, új formák között folytatódik. FAGGYAS SÁNDOR Bethlen István