Magyar Hírlap, 2016. október (49. évfolyam, 231-256. szám)

2016-10-01 / 231. szám

2016. OKTÓBER 1. III. c­s­b­e­n , 1716. október 27-én halt meg, koporsóját sem vihették h­a­z­aj . 230 évvel később, 1946. október 5-én szintén külföldre hurcolva, idegen hatalom fogságában hunyt el a hadak járása okozta romlások újabb emlék­irat összeállítására serkentették Bethlen kan­cellárt. Olajágat viselő Noé Galambja, avagy a magyarországi és az erdélyi gyuladásnak elol­tására és a németekkel, magyarokkal, erdélyi­ekkel, törökökkel, oláhokkal és moldvaiakkal való örökös és tökéletes békesség megszer­zésére készíttetett Korsó víz című, Lipót csá­szárnak, Anna angol királynőnek és a keresz­tyén fejedelmeknek ajánlott javaslatcsomagja a másfél évtizeddel korábbi terveket elevení­tette fel Erdély két császár alatti önálló, sem­leges állami létéről, német református uralko­dóval, külföldi garanciákkal. Röpiratának egyes részei nemzeti irodal­munk legnemesebb hangjaira emlékeztet­nek: „Több háromszáz esztendejénél, mi­óta Magyarországban, Magyarország felett a két, úgymint: a napkeleti és napnyugati imperiumok között fegyverkezés vagyon, de mégis a dolog el nem igazodott m ég mint Mó­zes csipkebokra, de meg nem emésztethetik; sem napkelet egészen el nem foglalhatta, sem napnyugat egészen meg ne tarthatta”. Nem­zeti sorsunkat, küldetésünket különleges me­taforával világítja meg: „... ez a magyar nemzet elosztása olyan volna, mint egy a két biroda­lom köziben Istentől önnön magától építtetett torony”. Addig a kereszténység védőpajzsa volt a magyarság, de most már őrző-vigyá­­zó hivatást tölt be, miként a torony, és fényt áraszt szét, akár az égő csipkebokor. Bethlen Miklós Bethlen Gábor korát vissza­álmodó írása a Rákóczi- szabadságharc erdélyi sikerei miatt is erősen sértette a Habsburg-ér­dekeket. A Szebenből kicsempészni szánt kéz­irat egyenesen Rabutinhez jutott, aki felség­árulás vádjával 1704 júniusában a gubernium nevében letartóztatta a kancellárt. A nagy­szebeni Országgyűlés ugyan meghallgatta Bethlen védekezését, de a főhadparancsnok nyomására fej- és jószágvesztésre ítélte. Lipót császár azonban, az angol követ érdeklődésé­re meg a kényes erdélyi helyzetre tekintettel, nem hagyta jóvá kivégzését, hanem ügyének felülvizsgálatát különbíróság elé utalta. Bethlen szebeni fogsága 1708 tavaszáig tar­tott, utána Bécsbe szállították, ottani börtö­nében írta meg önéletírását, a 17. század vé­gi Erdély viszonyainak páratlan tanúságát, amely egyúttal az újkori magyar nyelvű em­lékirat-irodalom etalonja. Bethlen önmagá­ról, istenhitéről, protestáns vallásáról, erköl­csi felfogásáról, személyes tulajdonságairól, temperamentumáról, hajlandóságairól, ér­zéseiről, egészségéről, betegségeiről, étkezési szokásairól, gyermekkoráról, tanulmányairól, utazásairól, parázna kalandjairól, házaséleté­ről olyan őszintén és mélyen vall, hogy mint Szerb Antal írta róla, a magyar történelemnek talán nincs még egy alakja, akiről annyi inti­mitást tudnánk, mint róla. Bethlent a bécsi különbíróság végleges íté­lete és III. Károly király rendelete alapján 1713- ban szabadon bocsátották, de a császárvárost soha többé nem hagyhatta el. A bécsi udvar államérdekből nem engedte meg, hogy az Er­dély önálló létéért egész életén át küzdő, nem­zetközi hírű magyar politikus hazatérhessen. Az utolsó nagy erdélyi államférfi hetvennégy éves korában Bécsben, 1716. október 27-én hunyt el, s utolsó kívánsága ellenére koporsó­ját sem vihették haza. Aligha túlzás szimbolikusnak, a magyar sorsra nagyon is jellemzőnek tartanánk, hogy Bethlen Miklós rokona, Bethlen István két­százharminc évvel később, 1946. október 5-én szintén külföldre hurcolva, idegen ha­talom fogságában hunyt el, hetvenkét évesen. Az elvesztett világháború, a Károlyi Mihály­­féle forradalmi felfordulás, majd az azt követő bolsevik puccs és a trianoni katasztrófa után Bethlen István tíz éven keresztül volt Magyar­ország miniszterelnöke. Ahogy nagy elődje igyekezett a keleti és a nyugati nagyhatalom szorításában megmenteni az önálló Erdélyt, úgy próbálta a Ravasz László református püs­pök által a legerdélyibb magyarnak nevezett Bethlen István a szinte életképtelenné cson­kolt Magyarországot talpra állítani, stabili­zálni, a kisantant gyűrűjében s a szovjet és a német nagyhatalom között egyensúlyozva megőrizni a magyar állam önállóságát. A magyar politika 1944-ig egyik legfonto­sabb politikusa élete végén ugyanúgy csap­dába került, mint Bethlen Miklós. Először az országot megszálló németek és a nyilasok vadásztak rá, majd az orosz megszállók de­cember elején elfogták, s 1945 februárjában a Szovjetunióba vitték. Bár a szovjet vezetés is ismerte Bethlen náci-, sőt németellenességét, és azt, hogy a Moszkvával való kapcsolatfel­vétel és fegyverszünet legfőbb szószólója volt, nem bíztak benne, ahogy a bécsi udvar sem bízott Bethlen Miklósban. Bethlen István­­ ősei hagyományát követ­ve minden olyan erőnek baráti jobbot tu­dott nyújtani, amely nézete szerint alkalmas volt arra, hogy a magyarok érdekét szolgál­ja, és mindent elutasított, amely szembement Magyarország ezeréves keresztény hagyomá­nyaival. A sztálini vezetés nagyon hamar fel­ismerte, hogy Bethlen elvhű polgári, kon­zervatív, kereszténydemokrata, angolszász orientációjú politikusként nem fogja szol­gálni a szovjet érdekeket, ezért kivonta őt a forgalomból. De még csak perbe sem fogták, mint nagy elődjét, egyszerűen börtönbe zár­ták Moszkvában, s ott pusztult el, hetven éve. Nanovfszky György, az első nem kommunis­ta moszkvai magyar nagykövet és munkatár­sai krimibe illő, hosszú nyomozás eredmé­nyeként 1994-ben megtalálták Bethlen István moszkvai sírját, s jelképes maradványait ha­zahozták és végső nyugalomra helyezték a Ke­repesi temetőben. Mindkét Bethlenről szívleljük meg, amit Bethlen István miniszterelnök kilencven éve mondott nagy elődjéről, Tisza Istvánról: „Az élő generáció erénye letűnt nagy emberek kultuszából táplálkozik”. A nemzeti önvéde­lem, amelyért rendületlenül küzdöttek és éle­tüket áldozták, ma új alakban, új formák kö­zött folytatódik. FAGGYAS SÁNDOR Bethlen István

Next