Magyar Hírlap, 2016. október (49. évfolyam, 231-256. szám)

2016-10-01 / 231. szám

2016. OKTÓBER 1. Képírás (23.) Minden regénynél regényesebb történetek, avagy a király és a v­a­s s­z­e­g a Ferenc József híd avatóünnepségére Nagy időkre szóló alkotás Természetesen sok más érdekessége is van en­nek a remeteszerű, általában magányos, és szin­te mindig elmélyült tevékenységnek, még­is elsősorban azért izgalmas dolog régi, bekötött újságévfolyamokat lapozgatni, mert úgy eleve­nednek meg ilyenkor az események - az egykor volt idők történései, a hétköznapi csekélységek és a kiemelt jelentőségű, különleges események mozaikkockái, a letűnt idők olyan aprócska kis mozzanatai, amelyekről egyébként semmiképp sem szerezhetnek hiteles benyomásokat­­, mint­ha regényesen, szépirodalmi igénnyel fűzte vol­na össze mindezeket egy titokzatos szerző. Ese­tünkben persze: szerkesztő. S rögtön a nyomában a könyvkötő - egy ma már szinte kihalt, egykor pedig ugyancsak különlegesen fontos és megbe­csült mesterség mívelője. „Készen áll s kecses könnyedséggel hajlik át a hatalmas Duna fölött az a szép új híd, melyet Feketeházy János jeles hídépítő mérnökünk pá­lyadíjnyertes tervei alapján a múlt évben kezdtek el építeni a Vámház tér és a Gellérthegy között” - így örvendezett például negyvenharmadik év­folyamának őszén, százhúsz évvel ezelőtt, 1896. október 4 i számában a Vasárnapi Újság. A hidat aznap adták át, így az ünnepélyes ceremóniáról - amelyen a névadó uralkodó jelképesen a saját ke­zével verte be az utolsó vasszeget a konstrukcióba - ebben a lapszámban még nem tudtak beszámol­ni a szerkesztők, az előkészületekről azonban igen. Weinwurm Antal fotográfus a forgalomnak még át nem adott szerkezetet és annak szűkebb környékét örökítette meg felvételén a budai ol­a*- • ■ ' w jOSi « • v . Vv.'-' - , 10­0­1 A MAGYAR HÍRLAP HÉTVÉGI MELLÉKLETE dalról nézve. „Újabb diadala ez a magyar műsza­ki tudománynak és a hazai vasiparnak, melyek az ész és kéz egyesített munkájával épen oly re­mek, mint nagy időkre szóló alkotást hoztak létre becses emlékművéül az ezredik évfordulónak és fontos eszközéül a Duna jobb és bal partja közöt­ti közlekedésnek” - írta a lap az ünnepélyes cere­mónia napján. Az eseményről azonban csak egy hét múlva, október 11-én tudósíthatott: a cím­lapon hozta a felvételt az „érkezési oldalról”, va­gyis arról, amikor a király és kísérete a hídon át sétálva megérkezett a túlpartra, ezzel avatva fel a folyami átkelőt. Az újság második oldalán lát­hatjuk Szamosújvárnémeti báró Dániel Ernőt, a Bánffy-kormány kereskedelemügyi miniszte­rét - államtitkára kíséretében­­ a ceremónián. Ő a maga módján, talán épp a pozíciójánál fogva, az események egyik központi figurájává vált, hiszen tovább sem kell lapoznunk, a szemközti oldalon már az a jelenet látható, amikor felkéri az uralko­dót a híd megnyitására. A kabinet tagjait és a kí­séretüket külön sátor várta a parton, míg az egy­szerű érdeklődők - a pórnép leglelkesebbjei - a budai parton, a Gellérthegy oldalában gyülekez­tek, itt láthatjuk külön-külön felvételen mindkét társaságot. A negyedik oldalon épp a hídépítés vezetőit mutatják be a királynak, tiszteletteljes, alázatos kézszorítások. Sok-sok felvétel gyors egymásutánban, mintha egy film képkockái pe­regnének le a szemünk előtt, csak a mozivászon hiányzik ehhez... De akárhogy legyen is, ami az egyik lapszám­ban még jövő idő volt, a következőben már jelen (mint a Vasárnapi Újság 1896. október 4-i szá­mában is), egy hét múlva pedig már dicső múlt­tá nemesedik. Dicső, hiszen a Ferenc József híd átadása az egész országra szóló jeles esemény volt, királyi pompával. Ez nem egyszerűen csak egy folyami átkelő volt a kor embereinek, pór­népének és minisztereinek, nemeseinek szemé­ben, hanem a megélt jelentik, s nem kevésbé az akkor ünnepelt „ezredévi” centenárium egyik csúcspontja. S amikor becsukjuk a bekötött év­folyamokat, minden esetben nagyon jól tudjuk, hogy a történetnek távolról sincs vége - egyiknek sem a sok közül! -, mert a következő kötetben újabb fejlemények várnak ránk, mintha a furmá­nyos szerző csak apránként akarta volna adagol­ni a fordulatokat, s tartogatott, meghagyott volna mindig még olvasója számára valamiféle újabb és újabb meglepetéseket. Olyan dramaturgiát azon­ban, mint a való élet­­enmaga, csak kevés (elve­temült?) író tud produkálni, ezért hát a bekötött újságévfolyamok minden regénynél regényeseb­bek, minden fantáziát felülmúlnak, „kenterbe vernek”. S szépen igazolja ezt a Ferenc József híd története is, amely 1945. január 16-ig állt a helyén eredeti formájában, eredeti fémkonstrukciójá­val és szerkezetével - a király által saját kezűleg bevert utolsó utáni vasszeggel együtt is -, akkor azonban a visszavonuló németek felrobbantot­ták, s a háború után Sávoly Pál tervei alapján új­jáépített változatának aszfaltját, korlátait, pálya­elemeit mi már Szabadság híd néven koptatjuk. Lelkünk rajta! Hiszen a lelkünket visszük át raj­ta. Naponta. (SZPA) IV.

Next