Magyar Hírlap, 2016. október (49. évfolyam, 231-256. szám)

2016-10-01 / 231. szám

II. A M 1t C Y 11 A HÍRLAP HÉTVÉGI MELLÉKLETE Az utolsó nagy erdélyi államférfi, Bethlen Miklós 74 éves korában Aligha túlzás a magyar sorsra nagyon is jellemzőnek tartanunk, hogy Bethlen Miklós rokona, Bethlen folytatás az I. oldalról Két év múlva a fejedelem megbízásából felkereste a magyarországi elégedetlen főurakat, Wesselényi Ferencet és körét tájékoztatta a törökkel kialakítandó viszonnyal kapcsolatos erdélyi véleményről. E küldetéséért kapta jutalmul első kormányzati tisztségét, az udvarhelyi főkapitányságot, majd 1668-tól fejedelmi meghívottként vett részt az Országgyűlés munkájában. Az 1670-es években főként tollával szolgálta az erdélyi kormányzatot a bécsi udvar magyarországi protestánsüldözéseiről a nyugati közvéleményt tájékoztató levelek és röpiratok megfogalmazásával. Apjával, Bethlen János kancellárral együtt azt az álláspontot képviselte, hogy Erdély csak annyiban támogathatja a Habsburg Birodalom ellenében a magyarországi üldözötteket, amennyiben a török Porta külpolitikai érdekei engedik. Emiatt kerültek ellentétbe mind Apafi fejedelemmel, mind a növekvő befolyású Teleki Mihály tanácsúrral. Az erdélyi pártharcok őt sem kímélték, 1676 márciusától szinte egy évig raboskodott Fogarasban az uralkodó elleni összeesküvés gyanújával. Kiszabadulása után folyamatosan emelkedett a politikusi pályán, Béldi Pál Apafi-ellenes akciójából kivonta magát, és javaslataival igyekezett megelőzni a polgárháborút. Az 1681 -es és 1682-es magyarországi hadjáratban főtiszti rangban vett részt, a következő évben Bécs ostromára felvonuló török-erdélyi seregből azonban felesége betegsége miatt kimaradt. Bécs sikeres védelme, majd 1686-ban Buda visszafoglalása teljesen új helyzetet teremtett a „két pogány közt” Bocskai és Bethlen Gábor óta többnyire sikeresen lavírozó Erdély számára is: a sikeres Habsburg Birodalommal való kapcsolatát úgy kellett kialakítania, hogy közben lehetőleg ne haragítsa magára a katonailag még mindig erős török Portát sem. Haller János bécsi tárgyalásai során, 1686- ban kieszközölt egy Erdély számára kedvező megállapodást, amely szerint a törökellenes hadjárathoz való anyagi hozzájárulás fejében megtarthatja addigi önállóságát. Bethlen Miklós javasolta az elfogadását, de az Országgyűlésen egyedül maradt a véleményével. A császári csapatok 1687-ben be is vonultak a téli szállásra, és Bethlen az egyre nyomasztóbb katonai uralom elleni tiltakozásul Moribunda Transylvania ad pedes Sacratissimi Imperatoris projecta (A haldokló Erdély a felséges császár lábai előtt) címen emlékiratot intézett Lipót császárhoz. Eközben az Apafi döntéseit elősegítő deputáció tagjává választották, majd 1689 ben bekerült a fejedelmi tanácsba. Miután 1690 áprilisában elhunyt Apafi Mihály fejedelem, az Oszmán Birodalom pedig ellentámadásba lendült, visszafoglalta Belgrádot, Thököly Imre meg török segítséggel betört Erdélybe, és augusztus 21 én Zernyestnél legyőzte a császári sereget. Bethlen Miklós azonnal Bécsbe indult, és hosszas tárgyalásai során az Erdély elvesztésétől félő kormányzattal sikerült az országnak reményen felül kedvező megállapodást kötnie. Diplomatervezete a Moribunda szövegére épült, tizennyolc pontba foglalva az ország közigazgatási, gazdasági és művelődési önállóságát a Habsburg Birodalom keretei között, megtartva a szabad vallásgyakorlat hagyományos rendszerét is. Tervét mindkét udvari párttal átnézette és a brandenburgi, a holland meg az angol követ támogatását is elnyerte. A kiskorú II. Apafi Mihály fejedelemségének kérdése nem tisztázódott, nagykorúságáig a rendek által választott és a császártól megerősített gubernátor és gubernium áll majd az ország élén. Október 16-án Lipót császár aláírta a diplomát, és Bethlen hazafelé útjában büszkén jelenthette az erdélyieknek: „békességet viszek”. Bethlen politikusi pályájának valóban csúcsa a Diploma kieszközlése. Átlátta a játéktér reális határait, mérlegelte a kockázatokat, egyeztette a magukéval a Habsburg dinasztia érdekeit, és józan kompromisszumot kötött. Az 1691-ben megalakult Erdélyi Főkormányzóság gubernátora gróf Bánffy György lett, Bethlen néhány szavazattal maradt le, s ő lett a kancellár. E tisztségében éberen őrködött azon, hogy az Erdélyi Fejedelemség jogai ne szenvedjenek csorbát. Miközben az abszolutista Lipót császár a töröktől visszafoglalt Magyarországot - „a fegyver jogán” - gyakorlatilag meghódított tartományként kezelte, Bethlen kancellár következetesen meghiúsította a Habsburg háznak azt a szándékát, hogy Erdélyt is Bécsből kormányozzák. A Diploma Leopoldinum, még 1694 ben némileg módosított formájában is, Magyarországhoz viszonyítva kedvezőbben határozta meg Erdély helyzetét a Habsburg Birodalmon belül, elvileg belső autonómiát biztosított, és lényegében 1848-ig az ország alkotmányának számított. Bethlen Miklós több mint tíz évig sikeresen fékezte az abszolutista bécsi udvar nyomulását, de helyzetét az is nehezítette, hogy 1696-ban Rabutin de Bussy francia származású császári tábornokot nevezték ki erdélyi főhadparancsnokká, aki egy „gyarmati őrmester” tapintatával és körültekintésével járt el a számára szokatlan országban, és állandóan gyanakodott a kancellárra. Gyanakvását csak tetézte a Rákóczi-szabadságharc kitörése 1703 nyarán, amelynek hírére az egész guberniumot és a főurakat Szebenbe rendelte tisztes katonai őrizet alá, a kancellár megnyilatkozásai mögött pedig kuruc befolyást feltételezett. Pedig Bethlen nem lett kuruc, „csak” szerette volna megkímélni Erdélyt a felkelés és a háború pusztításaitól, s arra kérte Rabutint is, hogy akadályozza meg a kurucok behatolását. A császári tábornok azonban nem törődött Erdély érdekeivel, s a császári haderőt a háború idején sem akarta az ország megvédésére, hanem csak a nép megfélemlítésére felhasználni. Egyes várakat és városokat megerődített, s azokból küldött ki bosszúálló, fosztogató csapatokat a védtelen falvakra és városokra, rendszerint a kuruc hadak elvonulása után. Nagyenyednek a császári csapatok általi kíméletlen felégetése (1704. március), a számára oly kedves híres református kollégium pusztulása, Bethlen Miklós