Magyar Hírlap, 2017. február (50. évfolyam, 27-50. szám)
2017-02-15 / 39. szám
8 MAYAR HÍRLAPVÉLEMENY ÉS VITA 2017. FEBRUÁR 15., SZERDA Egy igaz, hiteles és színvonalas napilapra vágyik? MSEMME E 1|B 7* iM^SSteSshEs401’ az erte kenet, 5ffiac»»»«I,a EMBWESnWJ „-sas Si* SHgl rMEKEBKET gUE gl£* §£2£- =§§e§ H§S Ssffa1 SEsaSSi Ä~s s5sS»*3£s3öftHfl0Sr s2^=S^SEÄ*—~ 5£T —' ^.r^uuiliMíORlMTO ^gsesggg... jS ^"1* '.ffi, ,-m ^ +J6 VlOOOOOO A Magyar Hírlap konzervatív, keresztény és polgári értékeket képvisel. Minden nap hiteles történetek, tiszta beszéd és igaz hírek várják. A kedvezményes előfizetési díjainkon felül a nyugdíjasoknak további jelentős kedvezményeket biztosítunk. Ne hagyja ki ezt a lehetőséget! Fizessen elő most napilapunkra! Magyar Hírlap. ENGEDMÉNY NÉLKÜL ELŐFIZETŐKNEK NYUGDÍJASOKNAK* 1 hónapra 3660 Ft 3455 Ft □ 2980 Ft 3 hónapra 10975 Ft 9900 Ft □ 8580 Ft 6 hónapra 21950 Ft 18480 Ft □ 16140 Ft 12 hónapra 43900 Ft S3066Ft □ ^ 30540 Ft Név (cégnév):............................................................ Irányítószám:........................................Település:. Utca, házszám:......................................................... E-mail:...............................................................Tel... dátum aláírás :Nyugdíjas kedvezménnyel portai kézbesítőn keresztül nem lehet előfizetni. Az előfizetési megrendelőlapot faxon, e-mailben vagy portai úton kérjük eljuttatni a kiadónak. Kérjük a megrendelőlapot az alábbi címre küldje: Magyar Hírlap Kiadói Kft. ELŐFIZETÉS 1145 Budapest, Thököly út 105-107. Lapunk megrendelhető még: Tel.: (061) 887 3200 Fax: (061) 887 3203 E-mail: elofizetes@magyarhirlap.hu www.mayarhirlap.hu Túl az akrilfestészet minden rejtelmén Kedves Erzsike, Kati, Éva, gyászoló család, rokonok, barátok; Kovács Kálmán festőművész életútját, személyiségét ismerő és tisztelő gyászoló gyülekezet. Akik ismerték, becsülték, szerették Kovács Kálmánt, azok akár most is képesek fölidézni arcát, hangját, egy kedves pillanatot, emlékezetes mondatot, történetet. Ezt teszem most én is a temetés előtti lakiteleki éjszakában. Lapozgatom a velencei biennálé közel négyszáz oldalas katalógusát, és magam elé idézem azt a több mint három évtizeddel ezelőtti nagy beszélgetésünket, amely számomra fölért egy művészettörténeti és filozófiai stúdiummal. 1986 nyarán történt, hogy Kovács Kálmán és Erzsike, Tollas Tibor és Maja nyaraló vendégei voltunk az Adriai-tenger partján, Velence közelében, a Ca’di Vallei üdülőhelyen. Egy napon Kálmánnal behajóztunk Velencébe, és a velencei biennálén töltöttünk majd egy napot. Készültem erre a beszélgetésre. Tollas Tibortól, Juhász Lászlótól, a Bécsi Naplóból, a Nemzetőrből, alkalmi kiadványokból, katalógusokból és a korábbi találkozások alkalmával is begyűjtöttem már annyi ismeretet Kálmánról, munkásságáról, munkáiról, hogy a többórás séta közben, a világ minden tájáról érkezett képek, szobrok előtt nemcsak a művészetről vallott gondolatai, de kérdéseimre az egyébként zárkózott művész életútja is kitárulkozott előttem. Ebben az is segítségemre volt, hogy a biennálé kiállítói között ott volt a Kálmán által is becsült Bak Imre festőművész, aki Kassák Lajos emlékezetére című képsorozattal szerepelt. Kálmán rögtönzött kiselőadást tartott Kassákról, a múlt század elején kibontakozó művészeti irányzatokról, izmusokról, mozgalmakról. Ekkor beszéltettem főiskolai mestereiről, Varga Nándor Lajosról, aki - Kálmánt idézem - „tanítani is tanított, aki a földim volt - mondta -, a felvidéki Losoncon született, én pedig a szomszédban, egy kicsi faluban, Miksiben. Talán ezért is bízott bennem és védelmezett, segített a nehéz helyzetekben.” Kovács Kálmán az 1950-1956 közötti főiskolai években másik mesterétől, Molnár C. Páltól a mediterrán hangulatot és a neoklasszicista nyugalmat tanulta el, és életre szóló leckét kapott, hogy a mesterségbéli tudást, a mesterfogásokat fejleszteni, szinten tartani a klasszikusok másolásával is szükséges. Akiről pedig ott, a velencei biennálé neoavantgárd világában a legtöbbet beszélt, az a harmadik főiskolai mestere, Ferenczy Valér volt. A kiállító posztmodern környezettel éles kontraszt, feszültségteremtő élmény volt hallgatni Kálmánt, ahogy képfestő szavakkal a Ferenczy családról, műveikről beszélt. Az édesapa Ferenczy Károlyról, impresszionista képeiről, az édesanya Fialka Olga naturalista festményeiről, a három gyermekükről, az ikertestvérekről, Ferenczy Noémi gobelinművészetéről, Ferenczy Béni szobrairól, domborműveiről és főiskolai mesteréről, Ferenczy Valér tájképeiről, szelíd világáról, mesterségbeli tudásáról. Nem elég a tehetség - mondta Kálmán -, a szakmát meg kell tanulni és egy életen át a tudást csiszolni, új és új ismeretekkel kell bővíteni. Tudod, a biennálé képeinek, szobrainak a fele blöff, hazugság, féltehetségek és jól menedzselt dilettánsok üzleti vállalkozása. Csak azt nehéz meghatározni, hogy melyik fele, melyik az üresjárat, a sablon sablonja. Kik azok, akik mesterségbéli tudás nélkül akadtak meg, ismétlik önmagukat és szorítják zöld négyzetbe a bordó háromszögeket és szorongatják fekete háromszögekbe a piros négyzeteket. Kálmán keserűen, szomorúan beszélt a kiállítótermekben elburjánzó szakmai giccsparádékról, a piacosított művészeti élet torzító hatásairól, de kigyúlt az arca, amikor értékről, új szakmai fortélyokról, technikai megoldásokról szólt. Máig emlékezetes marad számomra, ahogyan beavatott az akrilfestészet rejtelmeibe, és ez oly erősen hatott rám, hogy szinte vele együtt örvendeztem azon, hogy már van olyan folyadék, amely lassítja a száradást. Most kiszakadva a velencei biennálé korabeli hangulatából, rögzítem, hogy Kovács Kálmán sokoldalú művész volt. Festőművészi és rajzművészi, grafikusi tudását a Budapesti Képzőművészeti Főiskola után, 1956 és 1962 között Rockefeller-ösztöndíjasként a bécsi Képzőművészeti Főiskolán bővítette, majd kitűnő diplomával részt vett Oskar Kokoschka két salzburgi nyári akadémiáján. Tanult retusálást, filmkészítést, fotográfiát. Életét végigkísérte a rézkarc és litográfia szeretete. Írt művészettörténeti tanulmányokat, részt vett művészeti folyóiratok szerkesztésében és kiadásában, művészeti tárgyakat oktatott főiskolán, egyetemen, és a kultúra, a művészet hiteles közvetítése érdekében folyamatosan tartotta a kapcsolatot művelődési otthonokkal, galériákkal, egyházakkal, önkormányzatokkal. Anyagilag is támogatott könyvkiadót, újságok, folyóiratok megjelenését. A hetvenes években Deák Ernővel szerkeszti az Integráció címmel kiadott kétnyelvű, magyar-német folyóiratot. A nyolcvanas évek elején Erzsikével átvették a bécsi KOSMOS kiadót és könyvkereskedést, és ez hamarosan a magyar demokratikus ellenzék legendás találkozóhelyévé vált. A nyolcvanas évek végén Bécsben galériát nyitott, ahol a környezetünk védelmét dokumentáló képeket állított ki. A kilencvenes évek elején a győri Nyugat-Magyarországi Egyetem Vizuális Nevelési Tanszéke Kovács Kálmán adományának köszönhetően és az ő vezetésével litográfiai műhelyt hozott létre. Támogatója volt az Észak-Komáromban, Révkomáromban megjelenő Atelier című művészeti folyóiratnak, Hetényben a Lilla Galériának, képzőművészeti alkotótáboroknak, kiállításoknak. Kovács Kálmán hamu alatt parázsló személyiség, sokoldalú művész volt. Bár az expresszionista, majd absztrakt és pop-art irányzat követőjeként kezdte életpályáját, végig megőrizte kapcsolatát a természet és az emberek valósághű ábrázolásával. Magyarországon már a kilencvenes évek elején megismerhettük a sajátosan egyedi, a modernizmust a realista művészettel harmonizáló képeit. Egy 1993. évi kritika joggal méltatta, miszerint az absztrakt utáni útkeresése révén korszerű eszközökkel hívta fel a figyelmet a természet védelmére. A megsebzett természetet bemutató képei, például a Haldokló erdő ágrengetege, a szépséges Duna-partot elcsúfító olajoshordók taszító látványa vagy a Fertő-tó ritkuló nádasai az egészséges veszélytudatot erősítik. Gyászoló gyülekezet! Kovács Kálmán három hét múlva, március elsején töltötte volna be a 90. életévét. Szép kort megélt, küzdelmes emberi élete volt. Gyermekkora a múlt század húszas évek végén, a harmincas években telt, középiskolás a világháború éveiben, a kommunista hatalomátvétel, a padlássöprés rémuralmát követően a főiskolai évek 1950-1956 között a nyugtalan készülődés évei. Forradalmunk és szabadságharcunk leverése után Bécsbe menekül és lesz a nemzeti emigráció, a bécsi magyar közélet egyik halk szavú, szigorú személyisége, Erzsikével együtt a magyarországi ellenzék támogatója. Csempésztünk tiltott könyveket, újságot, bizalmas híreket. Kovács Kálmánnak megadatott és elégtétel volt, hogy 1989. június 16 án díszőrségben állhatott Budapesten, a Hősök terén a hatodik, a névtelen hősök és mártírok koporsója mellett. Ott voltam a közelében, amikor a Szabad Európa Rádió munkatársa, Juhász László mikrofonja előtt próbálta szavakkal lefesteni és érzékeltetni azokat a kivételes, történelmi órákat. Megélte Kovács Kálmán a rendszerváltoztató esztendők kudarcait, sikereit, bizonytalanságait, de soha nem sopánkodott, hanem tette a dolgát tisztességgel: festett, alkotott, tanított, mecénás volt, és hűséges maradt szülőföldjéhez, segítette a felvidéki művészeti életet. Kovács Kálmán teljes életet élt. Társaim nevében is köszönöm ezt a gazdag és nemzetünket gazdagító életet. Személyesen azt is köszönöm, kedves Kálmán, hogy nemcsak az akrilfestészet rejtelmeibe avattál be és ma is megnyugtat az, hogy már van és mindig lesz olyan folyadék, amely lassítja a száradást, de abban is megerősítettél, hogy csak így érdemes élni. Szakmai tisztességgel, emberi méltósággal, keresztény nemzetünk iránti cselekvő elkötelezettséggel. Isten veled, kedves Kálmán! Isten velünk, gyászoló gyülekezet! ■ Lezsák Sándor, a Magyar Országgyűlés alelnökének búcsúbeszéde elhangzott 2017. február 10-én, pénteken Kovács Kálmán urnakoporsója előtt, Bécsben. (Zentralfiedhof) zj / ms. i., LEZSÁK SÁNDOR az Országgyűlés alelnöke