Magyar Hírlap, 2017. szeptember (50. évfolyam, 204-229. szám)

2017-09-12 / 213. szám

Belföld 2 Szilvásyék a bíróságon A New York-i terrortámadás árnya Titkosak maradtak a kémper részletei, Hidvéghi: A migránsok megjelenésével jogerős ítélet szeptember 25-én várható megszűnt a mindennapok biztonsága Bár a nyáron arról jelentek meg hírek, hogy a titokgazda felülvizsgálja a kémperben a Gyurcsány­­kormány két titkosszolgálati vezetője és szakminisztere ügyének titkos minősítését - ez tegnapig nem történt meg. A titokgazda, az Alkotmányvédelmi Hivatal ugyanis ezt nem kezdeményezte, így szeptember 25-én a másodfokú bíróság jogerős ítéletének csak a rendelkező része lesz majd nyil­vános - mondta lapunknak a Fővárosi Ítélőtáblán folyó per tegnapi tárgyalását követően Molnár Lajos ügyvéd, az elsőrendű vádlott, Galambos Lajos, a Nemzetbiztonsági Hivatal (NBH) egykori fő­igazgatójának védője. Molnár elmondta, maga négyszer kérte a titokgazdától a titkos minősítés fel­oldását, ám ezt egyszer sem akceptálták. A zárt ajtók mögött folyó büntetőperben 2013-ban a Deb­receni Törvényszék a kémkedéssel vádolt Galambost és a bűnsegédlettel vádolt Szilvásy György egykori titokminisztert két év tíz hónap letöltendő börtönbüntetésre, míg Laborc Sándort, az NBH volt főigazgatóját egy év - két év próbaidőre felfüggesztett - szabadságvesztésre ítélték, ám ezt a döntést a Fővárosi Ítélőtábla katonai tanácsa eljárási hibák miatt megsemmisítette és új eljárást rendelt el. A megismételt perben tavaly szeptemberben az első fokon eljáró Kaposvári Törvényszék felmentette Szilvásyékat a vádak alól. (BK) belpol@magyarhirlap.hu Az egész nyugati civilizációt terrortámadás érte tizenhat évvel ezelőtt, és Európa sem úszhatta meg a terrorfenyegetettséget - hangsúlyozta a 2001. szeptember 11-i New York-i terrortámadásra emlékezve tegnap Hidvéghi Balázs. A Fidesz kommunikációs igazgatója közölte, a terroristák New Yorkra a repülőgépeket, Európára pedig a migrációt irányítják. Kiemelte, a bevándorlással a terro­rizmus is megjelent és állandósult Európában, már több mint négyszáz európai ember halálát okoz­va. Közölte, a hírek szerint tizenegyezer hamis szír útlevelet szerezhetett meg az Iszlám Állam, mely jelezte, hogy az elmúlt években több ezer katonáját küldte az Európai Unióba menekültnek álcáz­va. A migránsok megjelenésével megszűnt a mindennapok biztonsága, békés városi helyszínek vál­nak terrorfenyegetés helyszíneivé, Brüsszel mégis erőlteti ezt az elhibázott bevándorláspolitikát - mondta a politikus, aki veszélyes döntésnek nevezte a kvótaperben született európai bírósági íté­letet, ugyanis szerinte nemcsak ezerháromszáz bevándorló szétosztásáról van szó, hanem egy ál­landó, kötelező betelepítési mechanizmusról is. Küzdeni fogunk a kötelező kvóták ellen, mert azt gondoljuk, hogy azok veszélyt jelentenek a magyarokra, az európai emberekre, a betelepítés és a bevándorlás pedig növeli a terrorfenyegetettséget - hangsúlyozta Hidvéghi. (PDF) Az adatvédelmi hatóság jelzése miatt mégsem kötelezné a szállásadókat a belügyi tárca a magyar állampolgárságú vendégek igazolványainak rögzítésére Finomítanak a megfigyelési szabályokon Kacsoh Dániel Jelentősen finomodott az állam­polgárok megfigyelésének szabá­lyait átíró belügyi előterjesztés az adatvédelmi hatóság meglátásai nyomán - tudtuk meg. Mégsem kellene másolatot ké­szíteniük magyar állampolgársá­gú vendégeik igazolványairól a szál­láshelyeknek, az erről szóló rész ugyanis kikerült a Belügyminisz­térium által készített, a „belügyi feladatokat érintő és más kapcso­lódó törvények módosításáról szó­ló” előterjesztés-tervezetből - érte­sült lapunk. Ismeretes, az ellenzéki sajtóban a napokban éles címekkel jelent meg a hír, hogy a kormány „szorosabb ellenőrzés alá vonná az állampolgárokat”. Ellenzéki politi­kusok és jogvédő szervezetek is til­takoztak az előterjesztés kapcsán, amely eredeti változata szerint úgy változtatott volna a polgárok sze­mélyi adatairól szóló törvényen, hogy a jövőben központi helyen tá­rolhassák az egyes szervek által ké­szített kép- és hangfelvételeket, így a rendőrség, a közterület-felügye­let, a személyszállítási szolgáltató, a közút kezelője, az útdíjellenőrzésre jogosult szervezetek felvételeit egy, a kormány által rendeletben kijelö­lendő szervezet ellenőrizné. Sajtó­­információk szerint a tárcánál arra hivatkoztak, hogy így sokkal gyor­sabban tudna reagálni a rendőr­ség egy folyamatban lévő bűnügyre. A különféle kamerarendszerek fel­vételeihez ugyan eddig is hozzáfér­hettek a nyomozók, ám azokat kü­lön kellett lekérniük, ami nyilván időveszteséggel járt. A TASZ sze­rint ilyen rendszerre nem is lenne szükség. Csakhogy Pintér Sándor minisz­ter egy ellenzéki írásbeli kérdés­re adott parlamenti válaszában a minap tisztázta: az előterjesztés­ről még egyeztetnek, az nem is ke­rült az Országgyűlés elé. A kormány jogalkotási menetrendje - informá­cióink szerint - az előterjesztés ok­tóberi elfogadásával számol, ám ez nem kötöttség - a pszichológuska­mara például lassan egy éve rendre szerepel a dokumentumban, noha még nem került a Ház elé. Pintér szerint az egyeztetés során befogadták a Nemzeti Adatvédel­mi és Információszabadság Hatóság (NAIH) iránymutatásait, a kép- és hangfelvételek központi tárhelyen történő tárolása kapcsán pedig rá­adásul a „módosító javaslatoknak megfelelően az előterjesztést át­dolgoztuk”. A módosítás kiterjed egyrészt arra, hogy az adatkikérés dokumentálása, illetve naplózá­sa megtörténjen, másrészt a NAIH hivatalból ellenőrizheti az ada­tok felhasználásának jogszerűségét. Szintén a hivatal iránymutatásá­ra módosították a szálláshely-szol­gáltatással kapcsolatos rendelkezést is. Annak ellenére, hogy több uniós tagállamban szinte bevett gyakor­lat az igazolványok lemásolása, leg­inkább nemzetbiztonsági és terror­ellenes okokból, sőt, az idei Sziget fesztiválon is ez volt a gyakorlat. Nem tárolják majd központi szerveren a személyes adatainkat Fotó: Katona László Hírek A Fidesz szerint a Jobbiknak a pártot támogató Simicska Lajos pénze a legfontosabb, annak védelmében támadja a párt Áder János államfőt. A kormánypárt arra reagált, hogy Volner János, a Jobbik frakcióvezetője beje­lentette, az őszi ülésszakon benyújtják az államfővel szembeni megfosztási el­járást célzó javaslatukat, amiért Áder János aláírta a plakáttörvényt. A Fidesz szerint a Jobbik bevallottan azért támadja a köztársasági elnököt, mert aláírt egy törvényt, amely sérti az ellenzéki pártot támogató Simicska érdekeit. (BB) Összesen 121 határsértőt tartóztattak föl péntektől vasárnapig az or­szág területén a rendőrök - tájékoztatott az ORFK. A rendőrök pénteken tíz, szombaton huszonegy, vasárnap harmincöt jogellenesen az ország terüle­tén tartózkodó külföldit tartóztattak fel, állítottak elő, és kísértek át az ideigle­nes biztonsági határzáron. A román és az ukrán határszakaszon 55 határsér­tőt fogtak el, embercsempészés miatt két gyanúsított ellen indult eljárás. (KD) Szorosabb hatósági együttműködéssel szoríthatók vissza a szabály­talan árubemutatók, a kormány a rendőrség és az adóhatóság mellett a békéltetőtestületek munkájára is számít a visszaélések megszüntetése érdekében - mondta Kara Ákos, a Nemzeti Fejlesztési Minisztérium ál­lamtitkára. Hangsúlyozta: a 2015-ben elfogadott törvénymódosításnak kö­szönhetően a visszaélések száma másfél év alatt az ötödére esett vissza. (BR) A DK-s polgármester, Hajdú László hívei bekiabálásokkal zavarták meg a tegnapi rendkívüli rákospalotai testületi ülést Lamperth minden indítványt lesöpört Bán Károly Továbbra is káosz uralkodik Rá­kospalotán, ahol lehet, hogy csak a testület feloszlatásával lehet meg­oldani a helyzetet. A Fidesz-KDNP Rákospalotán visszavonta a Hajdú László (DK) polgármester felfüggesztéséről szó­ló előterjesztését a képviselő-testü­let hétfői rendkívüli ülésén, amelyet a polgármester „hívei” sűrű bekia­bálásokkal zavartak meg. Az ülésen egyébként nem egyszerűen káosz, hanem anarchia uralkodott, miután a polgármester jogköreinek megvo­násáról szóló szavazás alkalmával elsőre összejött a szükséges több­ség abban a kérdésben, hogy a pol­gármester jogköreit ideiglenesen a képviselő-testület, egyes kérdések­ben pedig a bizottságok vegyék át. Az előterjesztés mellett szavazott a kormánypárti Bitvai Nándor is, de amikor Lamperth Mónika jegy­ző törvényességi kifogása nyomán újra szavazásra bocsátották a kér­dést, rejtélyes módon visszavonta a szavazatát. Egy kormánypárti forrásunk ar­ról beszélt, hogy Hajdú László pol­gármester lényegében meg sem szó­lalt a testületi ülésen, amelyen az események irányítását Lamperth Mónika, Gyurcsány Ferenc egyko­ri belügyminisztere vette át. Lam­perth a kormánypárti előterjesz­téseket nem vette napirendre, a szervezeti és működési szabályzatot nem vette figyelembe, s valameny­­nyi Fidesz-KDNP-indítvánnyal szemben törvényességi kifogást emelt. Mint korábban megírtuk, Hajdú László polgármester koráb­ban elfogadott testületi döntéseket - például a gyermekintézmények felújításáról - nem írt alá, ezért kez­deményezték a polgármester fel­függesztését, illetve a jogköreinek megvonását. A helyi Fidesz-KDNP azt indítványozta, a polgármester hívja vissza tisztségéből Lamperth Mónika jegyzőt, s amíg ezt nem te­szi meg, addig nem vesznek részt a testület munkájában. Kormány­­párti forrásunk szerint olyan áldat­lan helyzet alakult ki Rákospalotán, amely könnyen lehet, hogy csak a testület feloszlatásával orvosolható. Hajdú egyébként a Magyar Nem­zetnek hétfőn azt mondta, ha lét­rejön az összefogás az MSZP és a DK között, akkor mégis vállalná, hogy ő legyen a baloldal közös országgyű­lési képviselő-jelöltje a 2018-ban. Mint megírtuk, Szigetvári Viktor, az Együtt választmányi elnöke épp abban a tudatban akarta magát je­löltetni, hogy Hajdú korábban nagy nyilvánosság előtt is úgy nyilatko­zott, nem száll versenybe a jelöltsé­gért. Ha mégis meggondolná magát, ebben az esetben forrásaink sze­rint a baloldal polgármester-jelölt­je Lamperth Mónika lenne a 2019-es önkormányzati választáson.

Next