Magyar Hírlap, 2019. május (52. évfolyam, 100-125. szám)

2019-05-21 / 116. szám

Metrológiai világnap Megváltozott a kilogramm definíciója, mostantól a Planck-állandóval mérik Több mértékegységet - köztük a kilogrammot is - újradefiniálták teg­nap a metrológiai világnapon. Mostantól egy konstans fizikai formulával mérik, ami a kvantummechanikában használt Planck-állandó. Az új defi­níció szerint a kilogramm a másodperc és a méter definíciói alapján meg­határozható. A kilogramm etalonja eddig a platina-irídium-ötvözetből készült egy kilogrammos prototípus (Le Grand Kile) volt, amelyet a Nem­zetközi Súly- és Mértékügyi Hivatalban elzárva őriznek 1875 óta a francia­­országi Sèvres városában. Ám az évek során a henger szép lassan veszített a tömegéből, körülbelül ötven mikrogrammot. Az új definíció a kilogramm hétköznapi fogalmát vagy értékét nem módosít­ja, és a hétköznapokat sem befolyásolja majd, a tudomány számára viszont fontos változás. (PS) Komplett kezelés Egyidejűleg négy kerületben kezdődött meg a fővárosi intenzív patkányirtás A terveknek megfelelően megkezdődött a fővárosi intenzív patkányirtás négy kerületben - tu­datta az országos tiszti főorvos beszámolójára hivatkozva a Főpolgármesteri Hivatal. A terveknek megfelelően az V., a IX., a XIII. és a XX. kerületben kezdte meg a munkát a patkányirtásért felelős cég tizenegy brigádja - olvasható a Müller Cecília országos tiszti főorvos jegyezte tájékoztatóban. Az MTI-nek is megküldött beszámolóban azt írták, a csatornakezelési technológiát a Nemzeti Nép­egészségügyi Központ munkatársai a XX. kerületben szemrevételezték, és „mindenben megfele­lőnek találták”. A kezelés a forgalomban nem okozott aránytalan fennakadást. Az elsőként kijelölt utcák komplett kezelésének háromhetes üteme tarthatónak tűnik, a következő háromhetes ciklus kijelölését a héten tervezik. Közölték azt is, hogy az irtásról tájékoztató plakátokat hamarosan meg­kapják az érintett kerületek a Főpolgármesteri Hivataltól. (FP) M1 5.55 Ma reggel 6.00 Híradó 7.00 Híradó 8.00 Híradó 8.50 Ma dél­előtt 9.00 Híradó 9.30 Hírek 10.00 Híradó 10.30 Hírek 10.35 Élő egy­ház 11.00 Híradó 11.30 Hírek 11.35 Kárpát expressz 12.00 Déli ha­rangszó 12.01 Híradó 12.50 V4 hír­adó 12.55 Ma délután 13.00 Hír­adó 13.30 Hírek 13.35 Kék bolygó 14.00 Híradó 14.30 Hírek 14.35 Magyar gazda 15.00 Híradó 15.30 Hírek 15.35 Élő egyház 16.00 Hír­adó 16.30 Hírek 16.35 Kárpát expressz 17.00 Híradó 17.30 Hírek 17.33 Szemtől szembe 17.50 Ma es­te 18.00 Híradó 19.00 Hírek 19.05 Család ,1819.30 Híradó 21.00 Hír­adó 21.25 V4 híradó 21.30 Világhír­­adó 21.50 Ma éjjel 22.00 Híradó 23.00 Híradó 23.20 Angol nyel­vű hírek 23.30 Német nyelvű hírek 23.40 Orosz nyelvű hírek 23.50 Kí­nai nyelvű hírek 0.00 Himnusz 0.02 Záróhíradó 0.20 Ma éjszaka 5.00 Angol nyelvű hírek M2 12.00 Mézga család különös ka­landjai (12) 12.30 Sammy és barátai (6) 12.55 M2 matricák 13.00 Dóra, a felfedező 13.25 Póló 13.40 Ma­nó Benő és Lili hercegnő apró ki­rálysága 14.00 Amizoomi csapat 14.25 Charley az iskolában 14.35 Lülü, a teknőc 15.00 Go Diego! Go! (6) 15.25 Kody kalandjai (6) 15.50 A dzsungel könyve (6) 16.00 Gyerek­ versek 16.04 Hetedhét kaland 16.15 Maja, a méhecske 16.40 Manó Be­nő és Lili hercegnő apró királysága 17.00 Lilu és Stitch (6) 17.25 Mic­key egér játszótere (6) 17.50 A Büsz­ke birtok oroszlán őrsége (6) 18.15 Szófia hercegnő (6) 18.35 Charley az iskolában 18.50 Lülü, a teknőc 19.15 Super Wings (6) 19.30 Alvin és a mókusok (6) 19.50 Traktor Tom 20.05 M2 matricák 20.15 Tuti gi­­mi (12) 21.05 Született szinglik (12) 21.25 Én vagyok itt (12) 22.40 Oda­át (18) 23.25 Kulisszák mögött­­ az A38 hajón (12) 0.25 Kártyavár (16) DUNA TV 4.25 Család­barát 5.55 Hajnali gondolatok 6.00 Híradó 6.40 Ke­nő (12) 6.45 Srpski ekran 7.15 Un­ser Bildschirm 7.45 Ridikül (12) 8.45 Mámoros szerelem (12) 9.30 A vi­déki doktor (12) 10.25 Család-barát 12.00 Déli harangszó 12.00 Híradó 12.50 Nigellissima 13.25 Honfogla­ló (12) 14.15 Végtelen szerelem (12) 15.10 Hat nővér (12) 16.05 Rex fel­ügyelő (12) 17.05 Ridikül (12) 18.00 Híradó 18.35 Sorsok útvesztője (12) 19.30 Honfoglaló (12) 20.25 Önök kérték (6) 21.25 Diagnózis: An­na nem tud túllépni Eva tragédiá­ján. Michallal nyomozni kezdenek, ami váratlan fordulatot hoz az ügy­ben. (16) 22.05 Renó (12) 22.15 Vel­vet Divatház (16) 23.05 Magyaror­szág, szeretlek!­0.40 Hogy volt?! 1.40 Új idők, új dalai 2.15 Rúzs és selyem 2.45 Rejtélyes XX. század - Kun Miklós műsora 3.10 Mester­ember 3.40 Esély 4.00 Család'19 4.20 Himnusz HÍR TV 6.00 Sajtóklub (ism.) 7.00 Híradó 7.30 Magyarország élőben (ism.) 8.00 Hírek 8.05 Címlap (ism.) 8.30 Paletta (ism.) 9.00 Hírek 9.05 Saj­tóklub (ism.) 10.00 Híradó 10.30 Televíziós vásárlási műsorablak 11.00 Hírek 11.05 Főhős (ism.) (12) 12.00 Híradó 12.30 Őszintén (ism.) 13.00 Hírek 13.05 Vetítő ism. Re­­viczkyvel az erdőben 13-14. rész 14.00 Hírek 14.05 Bayer show (ism.) (12) 15.00 Híradó 15.25 Sporthí­rek 15.30 Garázs (ism.) 16.00 Hí­rek 16.05 A nyolcas (ism.) (12) 17.00 Híradó 17.25 Sporthírek 17.30 Soro­ló (ism.) 18.00 Híradó 18.25 Sport­hírek 18.30 Paletta 19.00 Híradó 19.25 Sporthírek 19.30 Magyaror­szág élőben 20.00 Hírek 20.05 Ri­asztás (12) 21.00 Hírek 21.05 Ke­ménymag (12) 22.00 Híradó 22.25 Sporthírek 22.30 Globál 23.00 Hí­rek 23.05 Magyarország élőben (ism.) 23.30 Paletta (ism.) 0.00 Hír­adó 0.25 Sporthírek RTL KLUB 4.00 Pasik! (12) 4.25 Barátok közt (12) 5.00 Top Shop 5.25 Fókusz (12) 6.00 Reggeli (12) 9.05 Asztro-Show 10.10 Top Shop 12.00 Főnök inkog­nitóban (12) 13.20 A Konyhafőnök - Visszavágó (12) 15.30 Nyerő Pá­ros (12) 16.50 Elit - A szeretet útján (12) 18.00 RTL Híradó - Esti kiadás 19.05 Fókusz (12) 19.35 A Konyha­­főnök - Visszavágó (12) 21.40 Bará­tok közt (12) 22.15 Magnum. Henry Barr, az idős és beteges cukormág­­nás e-mailt kap első szerelmétől, Elizabeth Cole-tól, csak az a gond, hogy Elizabethet 30 éve halottnak nyilvánították. Barr Magnumot bíz­za meg, hogy kiderítse, ki küldhette az e-mailt. Közben Rick és TC meg­ismerkedik Shammyvel, a tolószékes veteránnal. (12)23.20 Házon kívül (12) 23.50 RTL Híradó-Késő es­ti kiadás 0.30 A zöld íjász (16) 1.35 Kalandozó (12) 2.10 Profi a kony­hámban (12) 2.45 Graceland - Ügy­nökjátszma (18) TV2 5.15 Tűsarok - mini (12) 5.20 Csalá­di Titkok (12) 6.15 MOKKA (12) 6.25 Benne: Tények Reggel 6.55 MOKKA (12) 8.50 TELESHOP 10.45 Astro- Világ 12.00 Tények Délben 12.30 Piszkos pénz, tiszta szerelem (12) 13.35 Walker, a texasi kopó VII. (12) 14.40 Walker, a texasi kopó VII. (12) 15.40 Szerelmem, Ramón (12) 16.45 Madárka (12) 18.00 Tények 19.10 Bezár a bazár! (12) 20.45 A Bank (12) 22.10 Pénzt vagy éveket! (12) 23.25 Magánnyomozók (12) 0.30 Tények Extra 0.55 Walker, a texa­si kopó. Gage nővére, az oknyomozó újságíró egy bárban dolgozva gyűjti a terhelő adatokat egy helyi banda­főnök ellen. Az összegyűjtött anya­got Gage-nek szeretné elvinni, de B. J. Ronson és az emberei megaka­dályozzák az elutazását. (ism.) (12) 3.00 Tények Este 3.40 Magánnyo­mozók (ism.) (12) 4.25 Csapdába csalva I. (12) 4.50 MotoGP Francia Nagydíj - összefoglaló (12) Tévéműsor május 21., kedd Időjárás Változékony idő Változó nedvességtartalmú, egy-két fokkal hűvösebb le­vegő érkezik. A fátyol- és a gomolyfelhők mellett több­kevesebb napsütésre számíthatunk, de eleinte keleten, majd déltől nyugaton lehetnek erősebben felhős terüle­tek is. Reggel északkeleten, majd átmeneti szünet után délután szórványosan valószínű zápor, helyenként ziva­tar. A délnyugati szél napközben többfelé megerősödik. Budapest légszennyezettsége: A levegőminőség ked­vezően alakul. Napkelte 4.59 Napnyugta 20.22 20° 12° Vízhőmérsékletek Duna •c / / / / / / 13-14 Pollenjelentés Mogyoró közepes Tisza 13-15 Eger közepes Balaton 11 Kőris magas Velencei-tó 16 Nyár magas Fertő tó 16 Gombák alacsony Tisza-tó 15 Krónika Hírek Holtan találtak a Spitzbergákon (Svalbard-szigetek) két lengyel sarkkutatót. A Lengyel Tudományos­ Akadémia Geofizikai Intézete által szervezett sarkvidéki expedíció két tagja - egy férfi és egy nő - pénteken felfedezőútra indult, ám nem tért visz­­sza a meghatározott időre. Az eltűn­teket a hornsundi fjordoknál találták meg, egy lavinaveszélyes vidéken, a Kamkrona-hegy lábánál. A svalbardi kormányzó, Kjerstin Askholt szerint több száz métert zuhanhattak a me­redek hegyoldalon. (FP) Tizenegy embert lőttek agyon egy brazíliai bárban vasárnap este. A beszámolók szerint Belem észak­brazíliai város egyik peremkerü­letében hét, az arcát csuklyával elta­karó fegyveres érkezett gépkocsikon és egy motorkerékpáron a szórakozó­helyre, majd tüzet nyitottak az áldo­zatokra. Szemtanúk szerint a gyilko­sok főként az áldozatok felét vették célba. Gyaníthatóan kábítószerrel kapcsolatos leszámolásról van szó, azaz két banda harcol a piacért. (FP) Öt napon át a virágkedvelők Mekkája lesz London. Az egyik legjelentősebb európai kertészeti seregszem­lét, a Chelsea Virágkiállítást a brit Királyi Kertészeti Társaság rendezésében május 22. és 26. között tekint­hetik meg az érdeklődők. A rendezvény ínyencségnek számít a kert szerelmesei körében, méltán tartják a legjelentősebb kertészeti seregszemlének Európában. A programot 1913 óta rendezik meg London Kirá­lyi Kórházának parkjában. A Chelsea Flower Show világszínvonalának köszönhetően az elit társasági élet fontos eseményeinek egyike. A kiállításon évről évre felbukkannak ritkán látott növények is. (FP) Fotó: AFP/Daniel Leal-Olivas 15 Nemi erőszak a gyanú Kezdeményezték Svédországban a WikiLeaks-alapító őrizetbe vételét A svéd ügyészség szerint alapos a gyanú, hogy az ausztrál internetes aktivista, a WikiLeaks ki­szivárogtató portál alapítója nemi erőszakot követett el, ezért kezdeményezték, hogy a bíróság a távollétében rendelje el Julian Assange őrizetbe vételét. „Ha a bíróság elrendeli az őrizetbe vételt, európai letartóztatási parancsot fogok kiadni ellene, hogy adják át Svédországnak” - mondta az MTI jelentése szerint Eva-Marie Persson főügyész-helyettes. Assange-ot az Egyesült Királyság­ban elítélték, és legalább huszonöt hetet börtönben kell töltenie, mielőtt kiszabadulhat. Emellett az Egyesült Államok is kérte kiadatását, ahol titkos adatok törvénytelen megszerzésével és államti­toksértéssel vádolják. Az amerikai hatóságok szerint Assange összejátszott a hadsereg hírszerzési elemzőjeként dolgozó Bradley Manninggel, és a WikiLeaks így jutott hozzá több százezer diplomá­ciai távirathoz, amelyekből az afganisztáni és iraki háború részletei derültek ki. (PS) Hagyományos találkozó Fiataloknak szervez Gödöllőn űrakadémiát a Magyar Asztronautikai Társaság Űrakadémiát szervez 18 és 35 év közöttiek számára a Magyar Asztronautikai Társaság (MANT). A július 31. és augusztus 4. között zajló gödöllői találkozó idei témája a műholdas földmegfigye­lés lesz. Mint a szervezet honlapján közzétett hírből kiderül, a MANT 2015 óta rendezi meg a talál­kozót az ENSZ támogatásával működő, fiatal űrszakembereket képviselő nemzetközi szervezettel, a Space Generation Advisory Councillal együttműködve. A táborban tavaly a magyar űrfelsőokta­tás lehetőségeit tárgyalták. Az eseményen hazai kutatóintézetek és űripari vállalatok szakemberei tartanak előadásokat, beszélgetéseket. A szervező tájékoztatása szerint a rendezvényen főként a műszaki és a természettudományok iránt érdeklődők vesznek általában részt, de mivel sok jogi, gazdasági, pszichológiai és társadalmi kérdést is felvetnek az űrrel kapcsolatos kihívások, a humán beállítottságú érdeklődők is megtalálják a helyüket a csapatban. (LMA) Főszerkesztő: Petán Péter, főszerkesztő-helyettes: Nagy Ottó, lapszerkesztők: Babucs Zoltán, Dippold Pál, Faggyas Sándor, Jobbágyi Zsófia, Kacsoh Dániel, Kuklai Katalin, művészeti vezető: Salát Zalán Péter, fotórovat-vezető: Hegedűs Róbert, főmunkatársak: Baranya Róbert, Korompay Csilla, Pazsay Gábor. Szerkesztőség és kiadó: 1145 Budapest, Thököly út 105-107., telefon: 06-1-887-3230, fax: 06-1-887-3253. Kiadja: Magyar Hírlap Kiadói Kft., kiadó: dr. Nagy Tamás ügyvezető igazgató. Hirdetés: Rising Star Kft. Hirdetés felvétel: telefon: 06-1-688-3500, fax: 06-1-688-3576, e-mail: hirdetes@magyarhirlap.hu. A kiadó a hirdetések tartalmáért felelősséget nem vállal. Előfizetésben terjeszti a Magyar Posta Zrt. Előfizethető és megrendelhető a Magyar Hírlap Kiadói Kft. terjesztési osztályán, 1145 Budapest, Thököly út 105-107., valamint e-mailen: elofizetes@magyarhirlap.hu. Továbbá előfizethető az ország bármelyik postáján, a hírlapot kézbesítőknél, valamint megrendelhető e-mailen: hirlapelofizetes@posta.hu, levélben az MP Zrt. 1900 Budapest címen és telefonon: 06-1-767-8262. Külföldre és külföldön előfizethető a Magyar Posta Zrt.-nél: www.posta.hu webshopban (https://eshop.posta.hu/storefront/). Nyugdíjas kedvezménnyel kizárólag a kiadón keresztül lehet előfizetni. Kézbesítéssel kapcsolatos reklamációk fogadása a 06-1-767-8262 számon és a hirlap@posta.hu e-mail címen. Nyomás: Magyar Közlöny Lap- és Könyvkiadó Kft., Lajosmizse. Felelős vezető: Papp Tibor ügyvezető igazgató, HU ISSN 1786-478 X. Lapunkat rendszeresen szemlézi a megújult Observer. . Mai lapszámunkat szerkesztette: Faggyas Sándor !—— 2019. május 21., kedd Magyarországi lapszemle Falusi Suttogó A röszkei önkormányzat közelmúltban hozott döntése alapján pályázati felhívással hirdették meg a Petőfi Sán­dor Művelődési Ház és Községi Könyvtár igazgatói megbí­zását. Az állásra június közepéig lehet jelentkezni. Szintén helyi hír, hogy idén folytatódik a külterületi utak felméré­se. Mint a lap írja, komoly gond, hogy a földhivatali térké­pen jelölt vonalakhoz képest az utak szinte mindegyike „arrébb vándorolt” pár métert, így az eredeti állapotok visz­­szaállítása nehézségekbe ütközik. Pacsa és környéke A közelmúltban adták át Misefán a teljeskörűen felújí­tott közösségi házat. A munkák múlt év tavaszán indul­tak. A projektre harmincmillió forintot kapott a település, a tízmillió forintos önrészt az önkormányzat biztosította. A megújult közösségi házban számítógéptermet, könyvtá­rat, nagyobb közösségi teret, mozgáskorlátozottak számá­ra mosdókat, vécéket alakítottak ki, míg a tetőre napele­meket szereltek, és a szigetelést is elvégezték. Kunadacsi Barangoló Sokan vettek részt a helyi polgárok közül a legutóbbi véradónapon. Huszonhét donor jelent meg az eseményen, közülük ketten először adtak vért. Szintén helyi hír, hogy nagy sikert arattak a helyi művelődési házban szervezett egészségügyi előadások. A témák felvezetését Kovács Gyula, a település háziorvosa vállalta.

Next