Magyar Hírlap, 2019. augusztus (52. évfolyam, 177-202. szám)

2019-08-02 / 178. szám

Belföld2 Rétvári: Míg korábban a kiszállítás „esetlegesen sikerült” a megadott időpontra, az elmúlt években az állami tulajdonú Kellő ezt a feladatot sikeresen és pontosan végezte Már szállítják a tankönyveket az iskolákba MH-összeállítás Augusztus végégig az összes iskolába meg­érkeznek a tankönyvek. A kormány meg­vizsgálja, hogy a minőség garantálása mellett hogyan lehet még olcsóbbá tenni a könyvek előállítását. Jövő szeptembertől a köznevelésben min­den diák ingyen fogja kapni a tankönyve­ket - mondta az Emberi Erőforrások Minisz­tériumának parlamenti államtitkára Üllőn, a Könyvtárellátó Nonprofit Kft. (Kellő) raktá­rában tartott sajtótájékoztatón. Rétvári Ben­ce közölte, a következő napokban összesen tizenhárommillió tankönyv fog megérkezni csaknem négyezer helyszínre. Míg korábban a tankönyvek kiszállítása „esetlegesen sike­rült” a megadott időpontra, az elmúlt évek­ben az állami tulajdonú Kellő ezt a feladatot már sikeresen és pontosan végezte - mutatott rá. Hozzátette, már az is látszik, hogy szíve­sen használják az iskolák az állami fejlesztésű tankönyveket, mivel a tavalyinál ötszázezer­rel több ilyen kiadványt rendeltek. Ezeket pe­dagógusok fejlesztik, és három éven keresztül ki is próbálják - hangsúlyozta Rétvári a táv­irati iroda tudósítása szerint. Maruzsa Zoltán köznevelésért felelős he­lyettes államtitkár elmondta, több mint ki­­lencszáz tankönyv fejlesztése folyik, amivel olyan területeket akarnak lefedni, ahol eddig nem állt rendelkezésre megfelelő kiadvány. A kormány megvizsgálja, hogy a minőség ga­rantálása mellett hogyan lehet még olcsóbbá tenni a tankönyvek előállítását - tette hozzá. Szólt arról is, hogy a kormány a tankönyvki­adás finanszírozását - gyártás, kiadás, fejlesz­tés, szállítás - is egyszerűsíti, ami tizennégy­­milliárd forintos összevonást jelent 2020-tól. Tőczik Zsolt, a Könyvtárellátó Nonprofit Kft. ügyvezetője elmondta, az állami kiadású tan­könyvek példányszáma tizenkétmillió, míg a magánkiadóktól rendelt tankönyvek 1,9 milliós példányszámban készültek el. A meg­rendelt könyvek július végéig meg is érkeztek a Kellő raktáraiba, ahonnan most kezdődhet a kiszállításuk az iskolákhoz. Bár ötszázezer­rel több könyvet rendeltek, mindez még­is hétszázmillió forinttal kevesebbe került az államnak és a családoknak - emelte ki Tóczik. A könyvek összesen 10,6 milliárd forintos ér­téket képviselnek. Augusztus végéig az összes iskola számára befejezik a tankönyvszállítást. Tegnap a Katolikus Karitász bejelentette: elindítja hagyományos, Legyen öröm az isko­lakezdés! című segélyakcióját. Csatlakozni le­het a 1356-os adományvonal hívásával vagy a Karitasz.hu honlapon keresztül, de a szerve­zet egyházmegyei központjaiban is leadhatók lesznek a jó állapotú iskolatáskák és egyéb fel­szerelések, taneszközök. . . Maruzsa Zoltán, Tőczik Zsolt és Rétvári Bence az új tankönyvekkel Fotó: Katona László A hónap végétől biztosan nem visznek több, veszélyes hulladéknak nem számító szennyvíziszapot Székesfehérvárra Szándékosan csúsztat a baloldal Vincze Viktor Attila Gátlástalanul hazudik az MSZP és a DK a külföldi szennyvíziszap­nak az egyik baloldali cégcsoport által eddig Magyarországra való be­hozataláról, amit a kormány megtilt a jövőben. Az MSZP és a DK teljesen szán­dékosan, megtévesztő módon és értelmetlenül tiltakozik a külföl­di szennyvíziszap Székesfehér­vár mellé hozatala ellen. A DK a jövő hétre még tüntetést is szervez úgy­mond annak megakadályozása ér­dekében, hogy Székesfehérvár vá­rosvezetése tiltsa meg, hogy akár csak egyetlen kilogramm külföldi szennyvíziszapot is hozzanak a vá­rosba. A baloldali ellenzék azonban valójában teljesen indokolatlanul tiltakozik és akciózik, mivel a ve­szélyes hulladéknak nem minősülő külföldi szennyvíziszap Fehérvár­ra szállítása augusztus végétől több okból kifolyólag, de mindenképpen megszűnik. A kormány egy hete je­lezte, hogy a magyar hatóságok meg fogják akadályozni a más országok­ból érkező ilyen anyagok magyaror­szági elhelyezését annak ellenére is, hogy ezek nem számítanak veszé­lyes hulladéknak. De emellett azért is értelmetlen a Gyurcsány-párt tüntetésszervezése, mivel az ezt fel­dolgozó rekultivációs agyagbánya a héten bejelentette, hogy augusz­tus végétől egyáltalán nem fogad be több szennyvíziszapot külföldről. Lapunk kérdésére Cser-Palkovics András fideszes polgármester a fe­hérvári városvezetést támadó ellen­zéki hisztériakeltést különösen ért­hetetlennek nevezte, tekintve hogy kifejezetten a város vezetésének ké­résére döntött úgy a kormány, hogy a jogi szabályozás megváltoztatásá­val megtiltja a külföldi szennyvíz­­iszap hazánkba hozatalát. A Fidesz székesfehérvári szervezete a szer­kesztőségünkhöz eljuttatott nyi­latkozatában a hazug hisztériakel­tés azonnali befejezésére szólította fel a balliberális ellenzéki párto­kat. A kormánypárt helyi szerve­zete különösen furcsának tartja és nehezményezi, hogy a balliberális oldal annak a külföldi szennyvíz­­iszapnak a Magyarországra szállí­tása miatt támadja a kormányt és a fideszes városvezetést, amelyet egy közismerten a baloldali holdud­varhoz tartozó cégcsoport szállított az országba, nem kis haszonért cse­rébe. A sajtóhírek szerint a korábbi Wallis-vezér, Winkler Gyula járha­tott jól azzal, hogy az elmúlt évek­ben több tízezer tonnányi szenny­víziszapot importált egy magyar céghálózat a szomszédos orszá­gokból. Egyébként az iszap termő­földdé átalakításának a helyszí­néül szolgáló agyagbánya területén már huszonhét éve, évi tízezer ton­na mennyiségben kerül újrahaszno­sításra Székesfehérvár és környéké­nek szennyvíziszapja. Cser-Palkovics: Hisztériakeltés zajlik Fotó: Hegedűs Róbert Korrupció elleni fellépés Nyilvánosságra hozzák a GRECO-jelentést A kormány döntése értelmében a Belügyminisztérium nyilvánosságra hozza a Magyarországra vonatkozó GRE­­CO-jelentéseket. (A Korrupció Elleni Államok Csoportját, a GRECO-t az Európa Tanács hozta létre a tagországok kor­rupcióval szembeni törekvéseinek vizsgálata érdekében.) A kormány fontos eredménynek tekinti, hogy Magyarország végrehajtotta a jelentések ajánlásait azokban az esetekben, amikor azok valós problémát kezelnek. Magyarország a már megtett intézkedéseivel is emelt fővel áll a nemzetközi ösz­szehasonlítás elé: a korrupciós jellegű, büntetendő cselek­ményekre vonatkozó valamennyi ajánlást teljesítette, és a többi ajánlás területén is megelőz számos EU-tagállamot - írta közleményében a Belügyminisztérium. Ugyanakkor a kormány fenntartja a jogot arra, hogy véleménykülönb­ségek esetén saját álláspontját érvényesítse, és elenged­hetetlennek tartja, hogy a korrupció elleni fellépésről szóló párbeszéd a kettős mérce és a politikai vádaskodások he­lyett a szakmai érveken és a tényeken alapuljon. (BR) Családbarát ország Kiemelten kell foglalkozni az anyatejes táplálással Egy családbarát kormánynak a védőnőkön és a civil szer­vezeteken keresztül kiemelten kell foglalkoznia a gyerme­kek anyatejes táplálásának ügyével, a szoptatás szakem­bereken keresztüli támogatásával - mondta a humántárca parlamenti államtitkára az anyatejes táplálás világnapján rendezett konferencián. Rétvári Bence az MTI tudósítása szerint leszögezte, hazánkban a gyermekvállalás támoga­tása kiemelt ügy. Megjegyezte, sok országban nem így gon­dolkodnak, és „a férfi és női mosdó mellé egy gendermos­dót terveznek, míg a magyar kormány azon dolgozik, hogy a férfi és női mosdó mellé egy szoptató-pelenkázó helyi­ség is kerüljön”. Kitért arra, hogy a kormány 2016-ban ötven százalékkal emelte a leadott anyatej literenkénti árát, ba­babarát kórházak kialakítására pedig eddig negyvennégy intézmény nyert el összesen 6,3 milliárd forintot. Az Egész­ségügyi Szakmai Kollégium védőnői tagozatának vezetője, Bábiné Szottfried Gabriella hangsúlyozta: az anyatej a leg­megfelelőbb táplálék egy újszülött számára. (KCI) Hírek Legkésőbb augusztus 7-én éjfélig lehet jelentkezni a pótfelvételi eljá­rásban meghirdetett, szeptemberben induló felsőoktatási képzésekre. Azok jelentkezhetnek, akiket a július 24-én zárult általános eljárásban egy álta­luk megjelölt képzésre sem vettek fel, vagy idén nem jelentkeztek a felsőokta­tásba. Kizárólag egy felsőoktatási intézmény egyetlen képzésére lehet jelent­kezni a Felvi.hu honlapról elérhető E-felvételiben. A ponthatárokat augusztus 26-án hirdetik ki, a felvett jelentkezők a beiratkozással kapcsolatos tudnivaló­kat a felsőoktatási intézményüktől kapják meg augusztus 31-ig. (KCI) Értesüléseinknek megfelelően öt évre Maróth Miklóst, a Magyar Tudo­mányos Akadémia (MTA) korábbi alelnökét nevezte ki az Eötvös Loránd Kutatási Hálózat (ELKH) titkárság irányítótestület elnökének Orbán Vik­tor miniszterelnök. Az Innovációs és Technológiai Minisztérium közleménye szerint ezzel újabb állomásához ért a hazai kutatás szervezetének és finanszí­rozásának átalakítása. (BR) Hazánkban az onkológiai ellátórendszer minden beteg magas szakmai színvonalú kezelésére képes, a diagnosztikus, a gyógyszeres, a sebésze­ti és a sugárterápiás ellátás országosan folyamatosan, mindenki számára biztosított - írta állásfoglalásában a Magyar Onkológusok Társasága, az Országos Onkológiai Intézettel kapcsolatos hírekre reagálva. Felhívják a figyelmet, hogy az ismételt, összehangolt, bulvárszintű támadások közvetlen hatása a kritikus élethelyzetben lévő daganatos betegeknél, valamint az ellá­tásban szolgáló munkatársaknál a gyógyítás orvos-beteg kapcsolatát, a gyó­gyulásba vetett hitet egyaránt rombolja, így antihumánus. (JZs) belpol@magyarhirlap.hu

Next