Magyar Hírlap, 2019. szeptember (52. évfolyam, 203-227. szám)

2019-09-17 / 216. szám

Belföld A pályázó kistelepülések ötvenöt százaléka nyert eddig, jövőre pedig ugyancsak százötvenmilliárd forintot szán a folyamatosan bővülő kezdeményezésre a kormány Hosszú távra tervezik a faluprogramot Kacsoh Dániel Már csaknem az összes érintett kistelepülés regisztrált a Magyar Falu Programba, az eddigi pályá­zók több mint fele pedig el is nyert bizonyos fejlesztési támogatást. Gyopáros Alpár kormánybiztos teg­nap hosszú távú terveket vetített előre a kezdeményezés kapcsán. „A kormány természetesen folya­matosan vizsgálja a két hónappal ezelőtt bevezetett családtámogatá­si, valamint a vidék népességmeg­tartó képességét javító intézkedések hatásait. Hasonlóképpen folyama­tosan figyeljük a falusi csok hatá­sát mind az ingatlanpiacra, mind az élet egyéb területeire is” - tudatta egy ellenzéki kérdésre adott írásbe­li parlamenti válaszában Orbán Ba­lázs, a Miniszterelnökség államtit­kára. Megerősítette: akárcsak idén, a Magyar Falu Programra jövőre is százötvenmilliárd forintot különí­tettek el. A legújabb adatok szerint szept­emberig a csaknem 2900 jogosult település közül mintegy 2800, to­vábbá csaknem 1100 egyházközség regisztrált a program pályázói felü­letére, ami jelzi a valódi, helyi igé­nyekre reagáló pályázatok népsze­rűségét. Az elbírálás részleteiről érdeklődő gyurcsányista Vadai Ág­nesnek az államtitkár azt válaszol­ta, fontos célkitűzés, hogy minél több hazai kistelepülés jusson vala­mely pályázaton keresztül támoga­táshoz. „Egy számszerű, pontozásos rendszer túlzottan merev lenne ah­hoz, hogy a felmerülő igényeket ke­zelje, ezért a bírálati rendszer ennél sokkal összetettebb, ezáltal igazsá­gosabb is. Annak tartalma és a bí­rálati folyamata már ismert ön előtt, hiszen azt a pályázati felhívások részletesen tartalmazzák, valamint kétszer is tájékoztattam már róla tisztelt képviselő asszonyt” - írta. Gyopáros Alpár, a modern tele­pülések fejlesztéséért felelős kor­mánybiztos tegnap Pásztón arról beszélt, a pályázók ötvenöt száza­léka már nyert is. Gyopáros az MTI beszámolója szerint közölte, a kor­mány határozott célja, hogy a hosz­­szú távra tervezett program segít­ségével minden érintett településen előrelépés történjen, elérve, hogy a népességet, különösen a fiatalokat a helyben maradásra ösztönözzék. Úgy tudjuk, ennek érdekében fo­lyamatos az egyeztetés a polgármes­terekkel a tapasztalatokról, illetve a további lehetőségekről. Ennek már vannak eredményei is. Megírtuk, minapi döntésével a kormány lényegében kibővítette a pályázható támogatások körét, elérve, hogy uniós forrásból böl­csődefejlesztésre és csapadékel­vezetésre is igényelhessenek tá­mogatást az ötezer fősnél kisebb települések. Ezen túlmenően, a kis­településeken élők életminőségé­nek javítása érdekében a kormány kétmilliárd forinttal támogat­ja sportparkok építését, ugyancsak a program keretében - jelentette be a napokban a kormánybiztos. Gyopáros Alpár: Különösen a fiatalokat ösztönöznénk helyben maradásra Fotó: Papajcsik Péter Önkormányzati voksolás Tájékoztató kampány indul a fapusztító gyurcsányistáról Az ellenzék által meghirdetett összefogás nem érte el a célját, mert nem teljesült az az elképzelésük, hogy a Fidesz-KDNP polgármesterjelöltje ellen minden olyan helyen, ahol érdemes, egyetlen ellenzék által támogatott jelölt induljon - jelentette ki Kósa Lajos Győrben. A Fidesz-KDNP önkormányzati választásokért felelős kampányfőnöke elmondta, hogy míg a Fidesz-KDNP- nek 828, az ellenzéknek csak 128 polgármesterjelöltje van a 3177 magyaror­szági önkormányzat élére. Közben a Fidelitas közölte, tájékoztató kampányt indít arra emlékeztetve az embereket, hogy több millió tonna fát tüzeltek el a pécsi hőerőműben az ellenzék polgármesterjelöltjének, Gyurcsány Ferenc emberének, Péterffy Attilának az irányítása alatt. (KD) Hírek ­ Egy hónappal az önkormányzati választások előtt vál­tozatlanul őrzi vezető helyét a főpolgármesteri címért folytatott küzdelemben Tarlós István - derül ki a Néző­pont Intézet legfrissebb felméréséből. A hivatalban lévő városvezető egyedül begyűjtené a szavazatok felét, így a jelenlegi állás szerint jobb eredményt is elérhet, mint 2014-ben, amikor negyvenkilenc százalékot szerzett. A biztos szavazók körében Karácsony Gergely eredménye nem változott (negyvenkét százalék), a VIIl. kerületi ellen­zéki polgármesterjelölt, Pikó András nyilvános sajnálatá­ra épített előző kampányhete vélhetően csak törzsszava­zóit foglalkoztatta. Hibahatáron belül erősödött viszont az aktívan kampányoló Puzsér Róbert, aki a bal- és a jobboldalt egyaránt elutasító üzeneteivel már hétszáza­lékos eredményt tudhat magáénak. A Nézőpont elemzése szerint jelentősen hozzájárul Tarlós István vezető pozíció­jához, hogy a budapestiek többsége (ötvenegy százalék) elégedett a főpolgármester eddigi munkájával. A fidesze­­sek teljes mellszélességgel a Budapestet kilenc éve ve­zető politikus mellett állnak (kilencven százalékuk), de a baloldali ellenzékiek majdnem negyede (huszonkét szá­zalék) is elégedett Tarlós István munkájával. A magas elé­gedettségi mutató is arra utal: nincs főpolgármester-vál­tó hangulat Budapesten. Mindez megnehezíti Karácsony Gergely kormányellenességre építő kampányát - állapítja meg a Nézőpont Intézet. (BB) Nincs vezetőváltó hangulat Tarlós István főpolgármester őrzi vezető helyét, egyedül begyűjtené a szavazatok felét Az ellenzék törvénytelenül helyezett ki plakátokat a nyírségi megye­­székhely közterületeire - jelentette be Szilvási István, a Fidesz nyíregyhá­zi szervezetének alelnöke. A hétvégén tűntek fel városszerte az ellenzék pol­gármesterjelöltjének arcképét ábrázoló plakátok, az elhelyezésükre azonban nemcsak engedélyt nem kértek, de a felület használatáért sem fizettek. (BK) A rendőrséghez fordul Berki Krisztián, mert főpolgármester-jelölti ve­­télytársa, Puzsér Róbert egy kampányvideóban gátlástalan ragadozónak, bűnözőnek nevezte őt - írta a Ripost. Ismert, hogy a napokban éppen Puzsér Róbert jelentette fel Berki Krisztiánt, mivel szerinte tisztátlan úton tett szert a szükséges mennyiségű aláírásra, amivel hivatalosan is jelölt lett. (VVA) Megváltoztatva a Pest megyei területi választási bizottság határozatát, a Nemzeti Választási Bizottság nyilvántartásba vette a Jobbik Magyar­­országért Mozgalom Pest megyei listáját az önkormányzati választásra. A Pest megyei területi választási bizottság szeptemberben nem vette nyilván­tartásba a Jobbik megyei listáját. (EK) belpol@magyarhirlap.hu Főpolgármester-jelöltek támogatottsága, százalékban TARLÓS ISTVÁN KARÁCSONY GERGELY PUZSÉR RÓBERT BERKI KRISZTIÁN 7 1 Forrás: Nézőpont Intézet Már 217 milliárd forintot folyósítottak babaváró támogatásra Családvédelmi akcióterv: eddig ötvenezer igénylés­ ­T Július elseje óta ötvenezernél töb­ben igényelték a családvédelmi ak­cióterv valamelyik formáját - je­lentette be Novák Katalin, az Emmi család- és ifjúságügyért felelős ál­lamtitkára egy tegnapi sajtótájé­koztatón. Mint közölte, a legfeljebb tízmillió forintos, szabad felhasz­nálású kölcsönként induló, majd a gyermekek születésével fokoza­tosan babaváró támogatássá vá­ló elemet eddig több mint 32 ezren igényelték, 22 ezernél többen pe­dig már szerződést is kötöttek. Tíz­ből kilenc pár a maximális tízmil­lió forintot veszi igénybe, eddig 217 milliárd forintot folyósítottak az igénylőknek. Trencsán Erika vezető pénzpiaci elemző elmondta, a baba­váró kölcsönt a családok tudatosan használják fel, az igénylések két­harmada ugyanis lakáscélhoz kö­tött. A támogatást sokan hitelkivál­tásra használják. Az államtitkár ismertette továbbá, hogy a nagycsaládosok autóvásár­lási támogatását eddig 13 ezren kér­vényezték, míg a jelzáloghitel elen­gedésének kibővített lehetőségével tegnapig háromezren éltek. Novák Katalin kitért arra is, hogy az ál­lam 2022 végéig hetvenezerre bővíti a bölcsődei férőhelyek számát. Erre a kormány idén kilenc-, jövőre 11,5 milliárd forintot fordít a hazai költ­ségvetésből. Ezen túl maximum ha­vi negyvenezer forinttal segítik azo­kat a munkába visszatérő szülőket, akik gyermeküket a munkavég­zés idejére családi vagy munkahelyi bölcsődében helyezik el. A politi­kus emlékeztetett rá: januártól ha­tályba lép az akcióterv két új eleme, a nagyszülői gyed és a négygyerme­kes édesanyák szja-mentessége. A kormány egyik legfontosabb feladata a magyar családok támo­gatása - hangoztatta Tuzson Bence, a Miniszterelnökség közszolgálatért felelős államtitkára szintén tegnap, egy másik sajtótájékoztatón, ahol bemutatták a Nemzeti Mintaterv Katalógust. A kiadvány a magyar építészeti hagyományokra épü­lő, részletes költségelemzéssel ellá­tott családi házak háromdimenziós vázlatterveit tartalmazza. Novák Katalin: Tizenháromezren kérvé­nyeztek autóvásárlási támogatást Fotó: Purger Tamás

Next