Magyar Hírlap, 2021. május (54. évfolyam, 100-123. szám)
2021-05-22 / 117. szám
Kultúra Az állandó kiállításon felépített békéscsabai evangélikus templomban bárki kipróbálhatja a harangkongatást Időspirálban látogató Varga Klára Békéscsabán utazás TÉRben és IDőben címmel csütörtökön megnyílt a Munkácsy Mihály Múzeum új állandó kiállítása. Az évek óta készülő tárlat idővonalra felépítve mutatja be Békéscsaba és Békés megye régészetét, történelmét, kultúráját és gasztronómiáját. A Békéscsaba az évezredek idővonalán alcímet viselő, majdnem ezer négyzetméteren megvalósult kiállításon egymással összefüggésbe hozva, idővonalra felfűzve mutatták be Békéscsaba és Békés megye régészetét, történelmét, kultúráját, kitekintéssel Magyarország és a világ fontos jelenségeire. A múzeum fejlesztését négy lépcsőben tervezték, és ebből három mai már el is készültek. Először öszszekötötték az 1912-ben és az 1972- ben épült részeket, majd az új állandó Munkácsy-életműkiállítás tavaly szeptemberben nyílt meg, idén tavasz végére pedig elkészültek az új állandó történeti kiállítással. Az utolsó lépcsőben, a Modern Városok Program keretében épülő Munkácsy negyed részeként a közeljövőben egy egészalakos bronz Munkácsyszobrot állítanak a múzeum főbejárata mellé. A múzeumi látogatók a megtekintéskor időspirálszerűen szintről szintre körbejárják a múzeumot. Békéscsaba és környezete természetföldrajzát, a különböző földtörténeti korokat és a tudományosrégészeti leleteket az épület alagsorában tekinthetik meg, köztük a legnagyobb, a legsúlyosabb és a legidősebb leleteket, de bemutatják a közelmúlt legújabb ásatásai eredményeit is. A magasföldszinti rész 1718-tól, Békéscsaba szlovákok általi újratelepítésétől napjainkig mutatja be az életet. A tárlaton látható szekér a betelepülő szlovákság útját jelképezi, rajta az általuk hozott tárgyakat láthatja a közönség. A békéscsabai evangélikus nagytemplomba lépve a vallási eszközök jelennek meg, bárki megkongathatja a templom harangjait, majd a piacon halad tovább a tárlat, s feljut az érdeklődő a padlásra, ahol múzeumpedagógiai foglalkozásokat rendeznek. A városra jellemző háztípusok vitrinként is funkcionálnak, bemutatják a csabai kolbász hazájában a helyi gasztronómiai érdekességeket. A múzeumi vasútállomásra éppen berobog a vonat, amely Békéscsaba iparfejlődését szimbolizálja. Végül a közelmúltban is elidőzhetünk: egy panellakásba léphet be a látogató. A kiállítás csúcspontja az új állandó Munkácsy-kiállítás, amelyet a nagyteremben rendeztek be, önálló egységként (is) működik, és tavaly szeptember óta látogatható. Az utazás TÉRben és IDőben című tárlatot Fekete Péter kultúráért felelős államtitkár nyitotta meg. A kiállítás csúcspontja az új állandó Munkácsy-tárlat Fotó: MTI/Rosta Tibor Collins figurái kortárs hősöknek tűnnek, akik több száz éves díszletek között mozognak egy nem létező világban Az író, aki könyvében Poe és Zafón világát idézi Péntek Orsolya Edgar Allan Poe, Howard Phillips Lovecraft, néhol pedig Carlos Ruiz Zafón világát idézi Bridget Collins Könyvkötő című regénye, amely a napokban jelent meg a 21. század kiadónál, Borbély Judit Bernadett fordításában. A könyv egyik különlegessége, hogy Collins kiemeli a történetet a valós térből és időből, és egy olyan disztopikus világot modellez meg, amelyről nem lehet eldönteni, hogy melyik országban és évszázadban járunk. A három részből összerakott különös szerelmiháromszög-történet egyik főhőse egy könyvkötő fiú, azonban a „könyvkötés” a regény világában valami mást jelent: azok fordulnak könyvkötőhöz, akik olyan iszonyatos emlékekkel küszködnek, hogy könnyebb lenne az életük, ha ezeket kitörölnék belőlük. Gyógyulásnak azonban nem nagyon tekinthető egy-egy ilyen eset, ugyanis az, aki elveszíti az emlékeit, élete végéig küzd a hiánnyal, megmagyarázhatatlan rosszullétek kínozzák. De mi van, ha valakinek oly erős emlékei vannak, hogy sohasem törölhetők ki teljesen? Bridget Collins jó érzékkel keveri a 19. századi történetmondás módját, stílusát a modern lélektani regényekre jellemző pszichologizáló nézőponttal. Mindeközben a rejtélyek nyomába ered, szereplőinek lelkébe is beengedi az olvasót, rámutatva, hogy az ember olykor egymásnak ellentmondó érzések közt kénytelen vergődni. Miközben figurái (legalább) kétszáz éves díszletek között mozognak egy sohasem létezett világban, valójában nagyon is kortárs hősöknek tűnnek, nemegyszer 21. századi problémákkal. Néhol erőltetettnek tűnik a disztópia, ügyetlenek egyes írói megoldások, ám az igazi melankolikus, Poe-t idéző atmoszféra és a lélekrajz hitelessége sok mindenért kárpótolja az olvasót. Nemzetközi Eucharisztikus Kongresszus Szabadtéri tárlat nyílt Székesfehérváron A szeptemberi 52. Nemzetközi Eucharisztikus Kongreszszus felvezetéseként szabadtéri tárlatot mutat be Székesfehérváron a Magyar Művészeti Akadémia (MMA) Képzőművészeti Tagozata. A kiállítók viharálló installációkat készítettek, melyeken a találkozó üzenetét hordozó munkák kapnak helyet .Az MMA Képzőművészeti Tagozatának tagjai, illetve az általuk meghívott művészek sajátos művészetfelfogásuk kifejező eszközeivel mutatkoznak meg a történelmi város közegében. Napjaink képzőművészetének nyelvén megfogalmazott alkotások bemutatásával, szabadtéri kiállításon, a vizualitás, a korszerű képi hatás, a szimbolikus megjelenítés eszköztárát felhasználva szólnak a művek az »utca emberéhez«.” - írja Stefanovits Péter, az MMA Képzőművészeti Tagozatának vezetője az intézmény lapunkhoz eljuttatott közleményében. A tárlat - amelyet Spányi Antal székesfehérvári megyés püspök is üdvözölt - a Városház téren tekinthető meg. A kiállítást bemutató leporelló letölthető az MMA honlapjáról. (JMZs) Zene és költészet Zsámbéki Nyári Játékok népi humorral fűszerezve Kelemen Barnabás és Vecsei H. Miklós Arva Párt-estbek közt ifj. Vidnyánszky Attila, Mihalik Ábel, Novai Gábor, jével kezdődik június 6-án a Zsámbéki Nyári Játékok ren- Szarvas József a Postol a hó, avagy könnyű neked, Szardezvénysorozata. A Zichy-kastély belső udvarán álló vas Józsi... című önálló estjével jelentkezik. Fabók Manszínpadon #kedves Zsámbék! címmel a zenés irodalmi felesi Bábszínháza délelőtt gyerekeknek szóló előadással olvasószínház újra életre kel, többek közt Csuja Imrével, készül A székely menyecske meg az ördög címmel, este Rudolf Péterrel, ifj. Csoóri Sándorral. E sorozatba ékelve pedig felnőtteknek Azért a kis bolondságért címmel a vimutatja be Lackfi János Jóéjtpuszi című kötetét a szer-rágnyelven elbeszélt, népi humorral fűszerezett történetet fő, Szirtes Edina Mókus és H. Vecsei Miklós. Csoóri Sán mesél, melynek fő témája „Ádámságunk” és „Évaságunk”, dár életművéből mutat be koncertszínházi előadást több További információ: info@zsambekiszinhaz.hu. (PL) 13 2021. május 22., hétvége A magyar mozikba is visszatérnek Kultikus magyar animációs filmek a világ legnagyobb tematikus seregszemléjén Annecyben Az Annecy-i Nemzetközi Animációs Filmfesztiválon június 14-én az Annecy Classics válogatásában bemutatják Kovásznai György frissen felújított kultfilmjét, a Habfürdőt és Jankovics Marcell formabontó klasszikus animációs filmjét, a Fehérlófiát. A nyolcvanas években játszódó, felnőtt közönségnek készült, több műfajt ötvöző, Habfürdő című zenés film teljes körű, 4K-felbontású restaurálása 2021-ben valósult meg a Nemzeti Filmintézet Filmarchívum és a Filmlabor munkatársainak részvételével, az ACE (Európai Filmarchívumok Egyesülete) és a Creative Europe támogatásával, valamint a film operatőre, Lossonczy Árpád és zeneszerzője, Másik János közreműködésével. A kultfilm május 27-től a magyarországi mozikba is visszatér. Negyven évvel ezelőtt mutatták be a hazai mozik Jankovics Marcell egész estés filmjét, a Fehérlófiát, amelyet az 1984-es Los Angeles-i animációs olimpián minden idők legjobb ötven filmje közé választottak. A magyar mondavilágból építkező Fehérlófia teljes körű, 4K-felbontású digitális restaurálása és világforgalmazása a Nemzeti Filmintézet és a Los Angeles-i Arbelos Film együttműködésében valósult meg, és a művet világszerte újra bemutatták. (VK) Több műfajt ötvöz a Habfürdő című magyar animációs film Forrás: NFI/Filmarchívum Hírek Az MVM Koncertek A Zongora-sorozatban hétfőn este hétkor Ránki Dezső Szonáták D-dúrban címmel Haydn-, Beethoven- és Schubert-mű veket ad nézők nélkül az Opera Zongorateremben. A koncertre online jegyek vásárolhatók három kategóriában az Azongora.hu honlapon. Az elmaradt koncertek kárpótlásaként az MVM Koncertek bérletesei és jegyvásárlói díjmentesen nézhetik meg és hallgathatják meg a koncertet az mvmkoncertek® gmail.com e-mail-címen történő jelentkezéssel. A műsoron Haydn: D-dúr szonáta, Hol XVI/42, Beethoven: D-dúr („Pastorale”) szonáta, op. 28, Schubert: D-dúr szonáta, D 850 szerepel. (JMZS) Kilencven százalékban elkészült a szabadkígyósi kastély felújítása. Az épületegyüttest 2022 első negyedévében nyitják meg a látogatók előtt. Az épület exkluzív rendezvényhelyszín és a historizáló kort 21. századi eszközökkel bemutató kiállítóhely lesz - mondta Glázer Tamás a Nemzeti Örökségvédelmi Fejlesztési (NÖF) Nonprofit Kft. ügyvezető igazgatója a tegnapi bejáráson. A műemléket 3,23 milliárd forintot meghaladó összegből újítják fel, amelyből 1,7 milliárd az uniós, 1,5 milliárd a hazai forrás. A munkálatok 2019 február végén kezdődtek. (VK) Pünkösdvasárnap éshétfőn is nyitva tart a szentendrei skanzen. A belépéshez védettségi igazolvány és a személyazonosság igazolására alkalmas okmány szükséges. A múzeum leglátványosabb kiállítása az Amikor minden más lett, Élet a Nagy Háború alatt és után című tárlat, amely az első világháború utáni vidéki életet és Trianon hatását mutatja be. A vagonkiállítás Vagonlakók-Trianon árvái címmel a szülőföldjükről elmenekülőknek állít emléket. (SK)