Magyar Hírmondó 2. (1792. július-december)

1792-09-11

OASaSBM 391 ízem­einkből; bátorkodtunk azonban eleibe terjeszteni , hogy illy rettentő esetkor, sem az Illeni, sem a’ Polgári Törvények meg nem engednék az efféle vétkek’ büntetésének kissebbítését ; és hogy a’ Svéd Nép, ’s a’ köz­­­bátorság is nagyobb mértékben érdekel­tetlének az által, hogy sem példásan meg ne kellene büntetni azokat. — A’ s­zivében meg­indúltt Király azt felelte, hogy ha a’ szoros igazság eggyáta­lyában vért kivánna a’ vérért, ’s ennek szava ellen nem lehetne elégséges az ő kérése, tehát már nem kíván egyebet, hanem hogy a’ bosszúállás tsupán annak személlyében határoztassék, a’ki fel emelte a’ maga vakmerő kezeit, a’ Király­nak szentséges személlye ellen; hogy ezen boldogtalannak halála légyen az egyedül, mellyet okozánd az ő halála , minden más ör­zve­­ esküditek pedig — legyenek azok kissebb vagy nagyobb mértékben vétkesek, és akármennyin (még akkor nem tudatott a’ számok) — hagyattassanak-m­eg életben. Végre azt mondotta a’ Király, hogy ezen kívánsága, utolsó atyafiságos kívánsága, és utolsó királyi parantsolatja­­ néki , hogy a’ meg - kegy­elmező hatalom el nem vétethetik tőle mind addig, a’ míg él , minek okáért meg is várja tőlünk , hogy erős fogadásun­­kal kötelezzük magunkat, az ő akaratjának teljesítésére. Nem tagadhattuk­ meg tovább ígéretünket tőle.­­— Ezen érzékenyitö tsele­­kedetek, a’leg­í­zebb szinekkel fogják örökre ábrázolni, III. Guidonak s­zép Lelkét, ’s még halhatatlanabbá teszik emlékezetét, mint a’ Svensklundi gy­özedelem,’s a’t. Elekes

Next