Magyar Hírmondó 2. (1792. július-december)

1792-09-21

Néhai nagy - emlékezetű Gróf Pálffy Pál Nádor - Ispány’ Özvegye , Karini Belasfi Franciska Gróf - Asszony *) volt, a’ ki be­hozta Országunkba azt a’Rendet, mellynek ditséretére elég­­ csupán a’ nevét említeni — t. i. a’ Piáristák­ Rendjét, — ’s mind Kollé­­gyiomot, mind Templomot kezdett itt Pri­­vigyén építtetni annak számára. — Különös Anyai indulattal viseltetik ezen Rendhez, született Colloredo Gabriela Gróf­­ Asszony, néhai Hadi - Tármester Gróf Pálffy János’ Özvegye . Excelt,­ja is, melly indulatnak szólló tanúja, a’ többek között, a’ Rend’ Templomának nagy Oltárja , a’ mellyre 1700 forintot adott ő Excel!, ája. Ezen Oltárnál tartott nagy Misét, e’ folyó hón. 2-dikán — úgymint a’ Rend’ Fundálója Sz. Calafantius Jósef Innepe napján — Fő Tisz. Váradi László Bajmótzi Apátúr. A’ Fundáló’ virtusairól prédikállott b­renótzi Plébános, és a’ Handloviai Distriktus’Dékánja, N. Tisz. Sartoris Jósef Úr; a’ Pálffy Famíliának ditsé­­reteit pedig versekben adta­­ elő, a’ Kollé­­gyiom’ Rektora, és a’ Gymnásiumnak hely­béli Igazgatója Tisztelendö Mlinkay Aloysius Atya. “ Pestről, Sept. 13 dikán. „Kedves Urak! Talán már el is felejt­keztek a’ Budai Magyar Teátromról ? élnek ám még, a’ mi Anyai Nyelvünknek azok a’ Gya­ *­ Özvegységre maradott 1666-ban, meg­­hóit lószdikben.

Next