Magyar Hírmondó 2. (1792. július-december)

1792-10-19

hogy vagy a’ Frantzia Törvényeket bé veg­gyék , vagy magokat Fr. Országhoz kap­­csollyák. ■— Egy Simon nevezetű Tagja a’ Gyűlésnek , a’ ki Szabaudidból vette szárma­­zását, ’s most is ott laknak , az Anyya, és rokonsági, engedelmet kért a’ Gyűléstől, Jiadd útazhasson Ő Szabaudidba, hogy jó ta­­nátsot adhasson a’ maga Hazafi Társainak, mi tévők legyenek azok a’ mostani kör­­nyi klállásaikban. — Meg engedtetett néki az el menetel. A’ Rajnamellyéki tudósítások mind azt bizonyítják, hogy Castine Generális , a ’ ki 17 ezred magával által rontott Német Országba, szorossan meg­­­tiltotta még előre katonái­ nak a* szabad prédálást, és egy Kapitányt, néhány köz­emberekkel eggyütt fel is akasz­­tatott, hogy tilalmazó parancsolatját meg­rontották ; hanem, hogy pusztítással való fenyegetés alatt, nagy summa pénzeket ki­­csikart mind Speyer (Spira), mind pedig annakutánra Vorms (Vormátzia) Városától is, már a’ bizonyos. Spirában , 75 ezer forintot kénteleníttettek ki­ fizettetni nékie Októb. 3-dikán a’ Káptalanbéli Urak, kik, mihelyt meg­­­hallották a’ Frantziák’ érke­zését, mindjárt oda hagyták magok a’Városi, valamint a’Hert­eg-Püspök is, kire 150 ezer forintot vetett Cassine. — Vormát­iában, magától a’ Várostól 66 ezeret kívánt, o­ly kemény fel­­­tétellel, hogy Októbe 7 dikén, de­lyesti 12 órára készen legyen az egész summa. A’Fundác­iókra, és Klastromokra is ugyan azon fel­­­tétellel vetett, bizonyos summákat különkü­lön, így p. o. d? Marien* man*

Next