Magyar Hírmondó 4. (1793. július-december, 1-53. szám)
1793-09-17 / 23. szám
Dominikánusokéban, — pedig a’ Kusztín példája is közelébb elég bizonyság arra, hogy a’ mit egyszer végre kívánnak hajtani a’ Jakobinusok, már annak törik -szabad meg kell lenni; ’s meg is leísz , mert az ő Klubjaiknak tsak Ekhaji úgy szóllván a’ Közjóra, és Köz-bátorságra ügyelő Deputációk, valamint ezeknek ekhója ismét a Revolucionális Törvényszék. Az említett napon, így szóllott a’Kordiliusok’Társaságában vagy Klubjában egy Hebert nevű Tag: „Nem világít többé ,Kusztín, és ez, nagy szerencséje a’ Hazának. Minémű nagy veszedelmeknek lett volna ez kitéve, ha megszökhetett volna a’ giliotin elöl az a’ gonosztévé; de ezen eggy áldozattal ne engedje ám még magát elaltatni a’ Nép, hanem kíványa a’ Kuisztín’ több vétkes társainak is fejeket : értem a’ Brissotét, Vergniaurét ’s a’ t. ( El ne felejtse Hebert Uram a Lamarliere fejét is , így kiáltott eggy a Nézők közzűl. ) Annak a’ gazdajotnak , az Örezve esküdttek’ Fejének, és a’ ki eszköze volt a’ had-kezdésnek , ’s annál fogva annyi vérontásnak is, nem lehet megengedni, hogy szívja többé a’ levegő-eget, mellyet dögleletessé teszett maga léterével. Tartoznak ezen Társaságnak (t. i. Kordéliusok’ Társaságának) Tagjai, felosztani magokat minden közönséges helyekre, ’s elállani a’N. Gyűlése’