Magyar Hírmondó 4. (1793. július-december, 1-53. szám)

1793-10-18 / 32. szám

A­sában. — Ilijének voltak, és Vármegyénkr nek két itt lakos Tábla-Birái, Tomtsányi András, és Kat­inovits Jós­ef" Urak; nem, különben Városunk’ Elöljárói is, és Keres­kedő Kráply Ignátz. Ez, szekérbe fogat­van lovait, hordókkal hordta a’ vizet a’ tűzhöz. Említett Tomtsányi Afszefizor Úr pedig, a’ vizi-puskát, vagy fetskendező makhinát jó darab helyen maga is segített vonni — annakutánna pedig két égő ház közzé állítván azt, úgy kormányozta, hogy a’ tűz szemlátomást el­csillapodott. “ Korponáról, Okt. 14-dik napján: „Ezen folyó 1793-dik esztendőben, Váro­sunk’ szőllő-hegyein ’s kertjeiben, a’ gyü­­möltsnek első zsengéjétől , úgymint a’ cseresnyétöl el­ kezdvén, mindenféle gyü­­möltsben olly áldást tapasztaltunk, hogy még most is Polgárjaink , a’kik gyümőltsel szoktak kereskedni, a’ szép kármány­­körtvélyeket, mellyek Szent István’ napja előtt ’s utánna szoktak érni, Selmetz, Kör­möt­z , és Kesztertze-Brinykn egy krajtzáron ötives házával, a’jó magra-váló szilvát pedig ötvenével és hatvanával adják egy krajtzáron. — — Januáriusnak 22-dikén, felettébb fénylett nállunk a’ Vint­e , a’ honnét Polgárjaink reménylették , hogy meg­telik a’ pint­e , meg is telt volna , de a’ ragja nagy tsapást okozott a’ bő termés­ben , mivel azt nyomban követte a’fürtök.

Next