Magyar Hírmondó 5. (1794. január-június, 1-50. szám)

1794-02-14 / 13. szám

tartatnak, ’s végre­ hajtatnak az egészhez. Társaságban.“ — Pitt Ministerről, a’ ki maga is jelen volt, ezt mondta Sookerr a’ többek között, hogy „ a’ Hizelkedőknek leg­alább való neméből való volna már az, a’ ki reá mehetne, hogy Pit Urat még a’ maga asztalánál is szembe jó Hadministernek m®ndja. “ ^ Pitt Úr így szóllott: „Egy betsületes Tag a’más oldalról azt monda, hogy az mostani kornyül - állások között keveset használna, a’ jelenlevő had’ első okainak tudása; hanem tsupán arról kellene már most tanátskozni: miképpen tehessünk szert egy tisztességes és bátorságos békességre.— Én pedig (monda Pitt Úr) annál szü­ksé­­gesebbnek ítélem az említett okoknak szem előtt való tartását, mivel nem látom, mi módon lehessen addig hadat végezni, míg úgy folynak a­ dolgok Franc­ia­országban, mint most. Ha meg­­­gondo­lja valaki: Mikor? Hogy­? és Miért kezdődött az a’ had? által fogja látni, hogy az ehez tett fogást helyes meg­fontolás, és te­lyes meg­győződés előzték­ meg. A’ Parlamentom­­nak , és az egész Nemzetnek nagyobb része meg­esmerte azt, hogy védelmező had ez, a’leg­szorosabb értelemben véve; és hogy tartoztunk, ’s kéntelenek voltunk ahoz kezdeni.“ — „Más betsületes Tag, ekképpen folytató tovább beszédét Pitt Ort azt kérdezte: „Vallyon nem kezdődött

Next