Magyar Hírmondó 5. (1794. január-június, 1-50. szám)
1794-05-23 / 41. szám
magános, mind közönséges Tulajdonosságnak legszentebb jussait; megtsalattatván, és tsúfjaivá lévén némelly Igazgatóknak; másoktól pedig el hagyattatván: — Mi Polgárok, kik lakjuk a’ Krakkói Palatinátust, midőn feláldozzuk Hazánknak életünket , a’ melly eggyetlen egy jótól nem méltóztatott még tsupán megfosztani bennünket a’Kegyetlenség: élünk, a’hazafiúi kéttségbe -esés által kezünkbe adatott végső erőszakos eszközökkel. Erős meghatározással lévén ekképpen , hogy vagy elveszünk, és Tartományunknak omladéki alá temetjük magunkat, vagy megszabadítjuk a mi Atyáink’ földjét, a’ szörnyű elnyomástól és gyalázatos járomtól, —jelentjük az Ég, ’s az egész Emberi Nem, és különösen az ollyatén Nemzetek előtt, mellyek e’ Világnak minden kintseinél felyebb betsülik a’ szabadságot, hogy mi, a’ fegyveres erő’ kegyetlenkedése, és lenyomása ellen való magunk oltalmazásának kéttségbe - hozhatatlan jussaival élvén, a’ Hazafiságnak , Polgárságnak, ’s Atyafiságnak egy lelkétől lelkesíttetve, eggyesítjük minden erőnket; és erős hiedelemmel lévén az eránt, hogy felvett szándékunknak szerencsés vége, függ leginkább a’mi szoros eggyességünktől; lemondunk minden beszétt vélekedésekről, mellyek, részekre osztották vagy oszthatták ez ideig, ugyan -azon egy földet lakó Polgárokat.