Magyar Hírmondó 11. (1797. január-június, 1-52. szám)

1797-02-14 / 13. szám

böjtök, készítette előre az eleséget, mely­­böl jól meg­vend­égelhesse magát, minek­­utánna egészsz Úrrá tette magát a’ Ház­­bann. Elsőben kevesebbre szabta a’ Kis­gyermekek’ ételét, melyet végre oly tse­­kélységre szállított le, csak hogy éppen meg ne haljanak éhes a’ Kis gyermekek , kik végre úgy el is erőtlenedtek, hogy alig hallott a* szavok , melyet segítségre hív­ták Szomszédjaikat. De ha hallották vol­na is Azok ezt, nem mozdultak volna, mert a’ Kis-gyermekek, az egészsz Világot el idegenítették magoktól háládatlanság­­jokkal. Valamivel késöbbenn semmit se* adott Nékiek, hanem azt mondotta, hogy keresse kiki közzűlök a’ maga élelmét. Kellett tehát dolgozniok, de minekutánna alkalmatosokká tették magokat a’ munká­­lódásra, el vette török munkájok* bérit, ’s alig hagyott meg nálok any­nyit, a’ meny­nyivel bé érhették életek* fenn­tartására. Mind az se’ volt azonbann elég, a’ Vad­ember a’ nagy bélinek. Minekutánna min­den enni valót ki-pusztított volna a’ Ház­ból, eledelévé tette ő végre magának , a’ Jó-ember drága köveit, ruháit, ’s egyéb ingó-bingó jószágait, és magát is a’ Jó­embert. Sok apró hajlékok voltak a’ Jó-ember’ Háza körül, melyeket ő a’ Kis­gyermekek’ számára készíttetett. Ki gon­dolná ? Még azokhoz is gustusa jött a*

Next