Magyar Hírmondó 12. (1797. július-december, 1-51. szám)

1797-10-10 / 29. szám

rent pajkosokká és makrantzosokká lesk­nek az említett tejjel való élés által; és kivált a’ Leányok’ képzelődése, rende­letlenné ’s mód nélkül tsapongóvá formá­lódik. A’ ketske-tejjel való élés okozza azt is, Merrier’ ítélete szerént, hogy a’ Párisi Fiútskák tántzosabbak’s ugrósabbak az Atyáiknál; pedig, a’ miint meg­jegyzi IVlercier, most is tánc­os Népnek tartja a­ Frant­iákat egész Európa. — A’ mostani Direktorai Fr. Országnak, mennyire kap­nak magok a’ tánc­on , nem tudjuk , ha­nem hogy egész Nemzetieket akarnák ugr tár­ szo­ítatni , a’ mint ők fújják; már ezt milván mutatja az a’ Hirdetmény, mely­­iket, Sept. 20-dikáin intéztek a’ Nemzet­hez. Ebben a’ Hirdetményben t. i. mely­ről már emlékeztünk a’ múltt postáin is, oly értelmeket nyilatkoztattak, hogy sze­­retnek, ha az ő általok ne­talántán szüksé­­g­ének ítéltethetendő hadat, kész buzgóság­­gral folytatná a’Nemzet. 22-dik Sept.­berben kelt Párisi Tudósítások ellenben, le iha­tatlannak hirdetik azt a’ nagy meg hábo­­rodót, melyet okozott Páris’ Lakosaiban m még a’ leg­ tüzesebb Republikánusokb­an is, annak hallása, hogy a’ Seregektől tá­vollévő Katonák, Octóber’ 6-dikara ok­vezet­en tartozzanak jelen Enni a’ ma­gok Korpusaiknal. Meg nem lehet aka­dály­oztatni, akarmint vígjáz­ is a’ Poli-

Next