Magyar Hírmondó 13. (1798. január-június, 1-52. szám)
1798-05-29 / 43. szám
rólna mindenfelé csoportosan : méltónak találtatott, hogy ide való Orvos-Doktor Wolf Úr által meg visgáltassék a víz, Chémiai módra. Mégis visgáltatott, de úgy találtatott, hogy semmi különös hasznot nem lehet nekie tulajdonítani más közönséges forrás vizek felett, sőt hogy jobbak is vagynak nála. Azonban az egygyügyü Nép közzül nem szüntek még meg mai napig is sokan táborozni a’ víz körül, ’s az Oláhok között az a’ vélekedés kezdett el terjedni , hogy tsak az olyanoknak nem használna a’ víz, a’ kik nagy bűnösök. Egy czigány még ütlekeket is kapott török mostanság, azért, mivel a’mint meg akarta vízzel tölteni a’ palatkját, tsak tsepegni kezdett a’ víz, mely, folyt annak előtte. Ezt látvám t. i. az Oláhok , oly hiedelemben voltak , hogy a’ Tzigány’ bűnei miatt egészszembé fogna dugulni a’ forrás. — Szokássá vált az is, hogy valaki, erőtlenkedéséből lehető ki épülése végett, ezen vízhez ment, az ott lévő tserében hagyott valamely darabot az ingéből, lábravalójából, vagy más öltözetéből. — Wolf Doktor* Értekezése ezen vízről, tegnap el tt jött Világ’eletbe , melynek reményien lehet oly foganatját, hogy a’ Lebelarng melléki víz’ csudálatos erejéről való vélekedés, mely mintegy négy Hónapig, de csak az egyngyübbek között uralkodott, egészszen el fog enyészni.