Magyar Hírmondó 20. (1801. július-december, 1-52. szám)

1801-08-07 / 11. szám

Engedelmesen viselik magokat, melly engedel­mességben reményijük hogy meg is fognak mind addig maradni, mig mink leszü­nk a’ nyertesek. Az eles­ég bővebben van és oltsó ; úgy hogy, egy font jó örü húst 2 ’sold­on (mimegy két krajtzá­­ron) adnak, egy piásteren pedig, (piaster, majd egy forintot tészen) 5 darab szép apró marhát rá lehet venni. A’ hos­szú farkú brüt, melly Egyip­tomban nagyon közönséges, katonáink dereknek tartják. Egy i­lyen örvnek a’ farka nyom gyak­­ran 20 és 30 fontot is , és mivel nehéz volna ezt maga után húzni ennek az állatnak, egy két ke­rekű kis deszkát szoktak alá kötni ’s így szeke­­rezik az órü farka az ura után. Miólta Abukirnát ki szállottunk , ruháinkat meg nem változtattuk ; egyébb eránt a’mennyire tsak lehet, tisztán tart­juk magunkat; katonáink elevenek, és állapotú­tyokkal meg vagynak elégedve. Hanem szü­ntelen kell vigyáznunk, mivel a­ szolgálattétel sulyos, következésképpen hamar el­fárasztja embereinket. Egy másik levélben , melly az Alexandriai táborban költ Aprilis vo­dékén, ezek vagynak: Még mindig ugyan azon egy he­lyben vagyunk. Kétség kívül még bizonyos ideig, ezen a’vidéken, az ellenséggel semmi bajunk nem lesz. Alex­a­­driának jövendő állapotja , egészen attól a’ segít­tö serregtöl függ, mellyet a’Frantziák magokhoz várnak. Generális Menou azzal biztatja katonáit, hogy már 7000 ember, 9 linea hajókba a’ Fran­­tzia kikötöhe­lyekböl ki evezett , hogy nékiek minél hamarább segítségül legyen. Azonban a­ Franc­ia katonák állapotokkal te­ljességgel ninc­sennek meg­elégedve, úgy hogy nincs egy nap is..

Next