Magyar Hírmondó 20. (1801. július-december, 1-52. szám)
1801-09-11 / 21. szám
pedig vékonyabb és vékonyabb leve az a’ mászónak nem kevés nehézségére. A’ fa igen egyenes, és sír irta volt, mind azért, hogy a’ haja le volt véve , ’s az ágaknak sehol semmileg kissebb nyoma se látszott rajta ; mind pedig, hogy szappannal éressen meg volt kenve. Egy Cseklétzi Tót legény válalkozott ki a’ sokaság közzűl, ki mezít lábra vetkezett, ’s kék nadrágát, ’s az inge elejét, ’s két ujját szurokkal meg kente, hogy annál könnyebben meg ragadjon a’ sima fán. Mikor a’ fának közepéig mászott, már nagyon kezdett fáradni; hogy pedig még feljebb kúszott, a’ karjai ’s lábai is reszketni kezdettek ; ’s közönségesen attól féltünk, hogy el erőtlenedvén , olly nagy magosságról leesik, ’s lábát kezét össze töri. De a’ Tót Legény, ha mingyárt lassan mászott is már vége felé, ’s meg meg nyugott egy kevéssé, szerent,sésen el érte a’ fa végét, ’s az ott talált erszényt huszon öt forinttal, úgy szinte a’ négy rös szép veres posztót is az új kalappal egygyitt magával le hozta. Csik hamir más nadrágot, ’s sarkantyús tsizmát húzott, ’s a’ Magyar tántzokat derekasan megrakta. Ezután szabadon eresztődött a’ nép a’ pecsenyékre, és a’ bor ’s ser italokra. Jóllakván, ki ki a’ meghítt jobbágy férfiak ’s asszonyok közzül a’ fasítorokhoz ment, ’s a’ melly három cédulát húzott, mind egygyikkel nyervén valamit, elő mutatta céduláinak számot, a’ melyekre tehát azt a’ szürt , csizmát, pipát, tükröt ’s a’ t adták ki neki a’ sátorból, melly az általa ki húzott számmal vólt meg jegyezve. A nép közönségeen nagy öröm T mutatta a’ Nézőknek belső megindúlásokra. Megint tehát